Skip to main content

Zűrzavar és kora bánat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Több mint egy hónapja folyik, fortyog a parlamentben a kárpótlási vita. A koalíció pártjai vitatkoznak egymással, miután a kisgazdáknak és az MDF-nek 10 hónapja volt egyezkedni. Miközben a díszteremben a kárpótlási vita dagályos színjátéka zajlik, a kulisszák mögött félig, sőt háromnegyedig megtárgyalt törvények várnak sorukra. Az ország hétköznapi működéséhez nélkülözhetetlen törvények az önkormányzatok kötelező feladatairól, a köztársasági megbízott hatásköréről, a közegészségügy állami ellenőrzéséről – vagyis a tisztiorvosi hálózatról – s a főváros jogállásáról. Hiányuk napról napra nehezen orvosolható károkat okoz. Nemcsak nem történnek dolgok, hanem történnek is, az ex lex állapotban. Ez nem mindig baj, de néha igen. S a többi, amibe a Ház bele sem kezdett.

Közben a kisgazdák, vagyis Torgyán gátlástalan választási hadjáratot folytat, hátha bejön a blöff, s a felkorbácsolt tömegek nyomása csinál belőle miniszterelnököt, ha elszánt bajkeverésük beérett. (Ettől persze nem félünk annyira, hogy ne vennénk észre a kereszténydemokraták sztárpolitikusának sokkal diszkrétebb, de annál alaposabb munkálkodását, behízelgő orgánumát, a kormányban tanúsított simulékonyságát, következetes tartózkodását minden olyan lépéstől, mely a népszerűségének árthat.)

A szabad demokraták a múlt héten két olyan indítványt nyújtottak be, ami kimozdíthatta volna a holtpontról a parlamenti munkát. Az egyik a mezőgazdasági föld privatizálásának keretfeltételeit teremthetné meg úgy, hogy a szövetkezetek és állami gazdaságok működhessenek, és a vásárolni akarók vásárolhassanak addig is, amíg a kárpótlással dűlőre jutunk. Megyei földalapok képzését javasolta, a nagyüzemi területek bizonyos százalékából, s ez a földvagyon máris megjelenhetne a piacon. A másikban javasolták, hogy a kárpótlási törvény sehová sem vezető vitáját függesszük fel, vitassuk meg az alapkoncepciót, s ha konszenzus született, akkor készítsen a kormány új törvénytervezetet.

Az indítványokat a kormánypárti többség annak rendje és módja szerint leszavazta, majd az elnök erre a hétre leállította a plénum munkáját, vagyis befagyasztotta a törvényalkotást. Hadd tárgyalják a bizottságok a kárpótlási törvényhez benyújtott több mint négyszáz módosító indítványt.

Vajon a koalíciós pártok közötti s az MDF-en belüli vihar, a kormány és a kormánypártok szembefordulása bénította meg ilyen példátlanul az Országgyűlést? A többséget lekötik a parlamenten kívüli ádáz csaták? Lehet, hogy így van, de míg az alaposan megtépázott tekintélyű legfőbb hatalom, a népképviselet bénultan áll, azért történnek a dolgok, kormánytól, pártoktól függetlenül. 160 kilósra híznak az át nem vett disznók, az elébük vetett takarmánytól napról napra értéktelenedve, hisz az optimális súlyt, zsír- és húsarányt meghaladják! Eladhatatlan gabonatömeg került elő, s a törlesztőrészleteiknél kevesebb jövedelmet kasszírozó parasztok, a tagjaiknak fizetni nem tudó téeszek azt kérdezik: akkor ősszel miért vettettek velük a terményforgalmazók drága importkukoricát? Az önkormányzatok jobb híján egymást marják, mert nem tudják, mi a dolguk és mik a lehetőségeik. Mindenekelőtt a fővárosiak. A jogi kiéheztetés negyedik hónapjában járunk, a főváros negyedik hónapja nem tudja, hogy létezik-e egyáltalán. Pártok, kerületek, addig is marhatjátok a főpolgármestert.

Közben harsányan, egyre harsányabban ömlik a világkiállítás propagandája. Az ellenhangokat sikeresen elnémította a bénultság, s a legyengült, szétzilált főváros, mint utolsó szalmaszálba kapaszkodik majd a világkiállítási nagyberuházásokba. Bánja is már az eladósodott unokákat!

Ha nincs parlament, a kormánynak nincs kontrollja, nincs ellenzék sem. Ha nincs parlament, gyengülnek és meginognak a kormánnyal szemben ellensúlyt képező önkormányzatok. Ha nincs parlament, ha elveszíti maradék súlyát, a demokrácia legfőbb intézménye szünetel, s nem az elégedetlen, csalódott tömeg söpri el, aminek veszélye kicsit mindig a levegőben lóg, hanem a kormány tehetetlensége vagy taktikája jelentékteleníti el, míg maga is elhiszi, hogy szerepe puszta dekoráció. Nem, ez az Országgyűlés nem volt nagyon dicső, de azért ennél többre képes. Össze kellene szednie magát. Lerázni a fáradtságot, frakciónként tisztázni, hogy mit akar, s aztán tárgyalni kellene valami offenzív stratégia kidolgozása érdekében, hogy diktálni tudjon megint a végrehajtó hatalomnak, a kormánynak. Mint jó másfél évvel ezelőtt, mikor még nem is volt legitim, csak egy Ellenzéki Kerekasztal. Ott ülünk, ugyanazok!














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon