Haraszti Miklós

Nyomtatóbarát változat

Egy „mozgalom” a vádlottak padján

Találóbb nevet aligha választhattak volna maguknak a veszprémi punkok. Ők lettek az elsők ebben a zenészeket sorozatosan börtönbe küldő magyar művelődéstörténeti korszakban, akiket egyszerűen csak azért zártak be, mert ki nem állhatták őket. Valahol valakik eldöntötték: újra van közellenségünk, van kit megsemmisíteni. A punk az új zsidó, könnyen felismerhető körülmetélt fejéről, cukros vízzel vagy szappannal merevített, feje tetejére csúszott, lilára festett pajeszáról, kéjsóvár, biztosítótűvel ápolt arcáról és izgága, mindent megszentségtelenítő, kozmopolita sikolyokban tobzódó zenéjéről. Akkor is bűnös, ha ártatlan, csak verve, legalább bilincsbe verve jó. A punkkérdést meg kell oldani, s az Endlösungnak[SZJ] nem állhat útjába holmi jogi akadékoskodás, miszerint a fiúk semmit sem csináltak.

Ez az újdonsága ugyanis a veszprémi punkpernek. A vádlottak tökéletesen ártatlanok az izgatás bűntettében, s nem azért, mert jogállamban az államellenes izgatás nem létező cselekmény. Hanem a magyar törvény szerint is: a fiúknak rossz szó az ajkát el nem hagyta. A tárgyaláson a vád egymagában állt szemben a négy tagadó vádlottal, és ami fontosabb, a per minden egyes tanújával. A tizenhárom tanúból 13 cáfolta, hogy a koncerten a veszprémiektől bármi elhangzott volna, ami akárcsak emlékeztet is nemhogy a vádra, de akármilyen dalszövegre.

De következzen előbb egy dokumentumrészlet az ügyész perbeszédéből, hogy lássuk: a vád magának a mozgalom perének tartotta az ügyet, s szükségesnek látta, hogy megkülönböztesse az egyszerű koncepciós pertől. Nyelvészként igaza is volt: a koncepciós per olyan kifejezés, amelyet, ismeretlen kényszernek engedve, csak múlt időben használ a magyar. Következzék tehát egy kis ügyészi rocktörténelem:

Tisztelt Városi Bíróság!

A punkmozgalom az 1970-es évek közepétől alakult ki Nyugat-Európában, főként az állástalan, munka nélküli fiatalok körében. Céljaként a kispolgári gondolkodás, a kapitalista rend, a társadalom ellentmondásai, a társadalmi problémák elkendőzése, a közömbösség elleni lázadást hirdette. Az adott társadalmi körülmények között a mozgalom kialakulásának helyén ez pozitívnak volt tekinthető, ilyen vonásokat is tartalmazott. Az elsősorban a zenei életben megnyilvánuló irányzatok viszonylag hamar nagy tömegbázisra tettek szert, elsősorban a fiatalok körében.

A mozgalom a vezető együttesek élvonalba kerülésével azonban elvesztette eredeti kisebbségi jellegét, haladó tartalmát. A zenekarok sleppjéhez már a kezdet kezdetén csatlakoztak olyan újfasiszta és más zavaros fejű elemek, akik úgy gondolták, hogy ez a talaj megfelelő a tömeg közötti téveszmék népszerűsítésére. Ezek hatására a mozgalom a legszélsőségesebb megnyilvánulások útjára lépett.

Hazánkba a punkmozgalom már abban a szakaszában érkezett, amikor az magán viselte már ezeket a szélsőséges jegyeket.

Önmagában a mozgalom, bár jellege folytán veszélyes a társadalomra, a punkok külső megjelenési formáinak mikénti megítélésén kívül büntetőjogi felelősségre vonás alapját nem képezheti. Ez csak akkor válik szükségessé, amikor a punkok a szocialista társadalmi rend, annak alapintézményei és politikája ellen lépnek fel, indítanak támadást. A támadás formája az eddigi tapasztalatok szerint az újhullám keretében zenéhez kapcsolódik. A zene eszközét felhasználva hirdetik politikailag káros nézeteiket, eszméiket.

Az utóbbi időben hazánk területén, Magyarországon, több olyan büntetőeljárás volt folyamatban, amely punkzenekarok, azok tagjai ellen irányult, illetve indult, így a jelen bűnügy ezek sorában a negyedik, így a Gyere a punkok közé nevű zenekar, az itt is említést nyert CPg[SZJ] elleni; tagjai társadalomellenes, lazító, ellenforradalmi jellegű, uszításra alkalmas dolgokat adtak elő.

Jelen ügy vádlottai véleményem szerint az ellenséges magatartás és kinyilvánítás ilyen súlyos fokáig még nem jutottak el, de ahhoz a legjobb úton voltak akkor is, ha az általuk keltett hangulatot önmaguk bevagdosásával, elő állatok széttépésével ez ideig még nem fokozták.


…

Befejezésül, Tisztelt Bíróság, arra kívánok utalni, hogy ez a büntetőeljárás nem egy kitalált büntetőeljárás, nem egy koncepciós per, senkinek nem állt érdekében, hogy a vádlottakat bíróság elé állítsa, megindulásának előzményei valamennyiünk előtt ismeretesek. Álláspontom szerint a bíróság által meghozandó ítélettel kiszabott büntetés alkalmas lehet arra, hogy a vádlottakat eddigi magatartásuk helytelenségének felismerésére késztesse, s ugyanakkor elérje azt a célt is, hogy a vádlottakhoz hasonló egyéniségek, akik ma is megtalálhatóak itt és a folyosón is, ebből a következtetéseket levonják, és ha a punkmozgalom külső megjelenési alakzatától nem is távolodnak el, tartózkodnak attól, hogy hasonló bűncselekményt kövessenek el.

Rövid megtorlástörténet

Tévedett az ügyész: a veszprémi az ötödik punkper volt. Kihagyta a legelsőt, talán mert az nem sikerült. Ott voltam a felmentést hozó tárgyaláson, írtam is róla, s közöltük a bizonyos B. Z. elbeszélését a pofozásos, gumibotos punkmindennapokról (Beszélő 7[SZJ]). Ott, Komócsin-országban fedezték fel, hogy a punk ellen viszkető rendőrtenyér politikailag is helyes irányba lendül, de a bizonyíték, a lengyel témájú kommentárt tartalmazó zenés kazetta nem volt elegendő. Még nem találták fel a veszprémi punkcsapdát: vedd a tanúk állításainak a szöges ellenkezőjét, és ítélj, ahogy akarsz. Mindenesetre az izgatás és a punk, az ötvenes és a nyolcvanas évek összekapcsolódtak.

Időközben a pártközponthoz közelebbi bíróságok megfogadták Erdős Péter, a pártos giccsmenedzser tanácsait, aki felfedezte, hogy a punk nemcsak hogy őt nem szereti, de még fasiszta is. B. Z.-t, azaz Benkő Zoltánt és az egész Pestre emigrált CPg-t is elérte a sors keze. Az előbb idézett perbeszédből és a CPg körüli propagandából úgy tűnhet, mintha az Állatvédő Ligának, sőt az Animal Liberation Frontnak[SZJ] az emberei volnának ezek az ellenforradalmár-üldözésben megkérgesedett punkügyészek. Tessék elképzelni, a punkok nyilvánosan és szabad kézzel öltek csirkét! Ám valójában azért zárták börtönbe őket, amit énekeltek. Tisztességes politikai harc ez, legalábbis Magyarországon jó sajtója van a walesi bárdok óta.[SZJ] Ha megdobnak dallal, dobd vissza bilinccsel.

Nem börtönözték be ugyan a Mosoj embereit, sem pedig az Aurora cirkáló Demeter Jánosát (ez utóbbiról még szó lesz a veszprémi ügy kapcsán). De őket is azért marasztalták el, amit valóban elénekeltek, így jutunk el az ötödik perig, s egyúttal a legsúlyosabb ítéletig. Visszaeső punkok talán? Vagy ők elefántot téptek szét, netán magát Erdős Pétert?

Halljuk hát a rettentő szavakat, amelyek miatt munkahelyileg kifogástalan proletár tizennyolc évük dacára évekre el kellett tűnniük a hangversenyéletből. Aztán hallgassuk meg védekezésüket, amelyet a bírák az össztársadalmi érdeknek megfelelően figyelmen kívül hagytak, s okkal, hiszen mit sem tudtak felhozni ellene.

Vádirat

1984. május 31. Vádirat izgatás bűntette és más bűncselekmény miatt Kiss Attila Csaba és társai ellen indított bűnügyben

(...)



1. A punkirányzat az 1970-es évek közepén alakult ki Nyugat-Európában és terjedt át Angliából hazánkba, ezen belül Veszprémbe. A punkirányzat, az ún. „újhullám” képviselői Kiss Attila Csaba, fk. M. József, fk. J. András és Vaczola Péter vádlottak lettek.

II. r. fk. M. József és IV. r. Vaczola Péter vádlottak kezdeményezésére 1983. év elején alakult meg a zenekar, amely rövidesen a „Közellenség” nevet vette fel. A zenekar tagjai az 1983. december 30-i koncert előtt Kiss Attila Csaba (szólógitáros), fk. M. József (basszusgitáros), Vaczola Péter (dobos) és fk. J. András (énekes) voltak.

A „Közellenség” nevű zenekar 1983. december 30-án a győrszentiváni művelődési házban az amatőr zenekarok, elsősorban az „újhullámhoz” tartozó zenekarok részére rendezett koncerten vett részt, az „Akcióbrigád” és az „Auróra cirkáló” nevű zenekarokkal együtt. A fellépésre a zenekart Demeter János András győri lakos hívta meg. A tervek szerint a koncerten harmadikként a budapesti „Biofon” nevű zenekar játszott volna, de ők nem érkeztek meg, ezért járult hozzá a művelődési ház vezetője az említett vádlottak zenekarának fellépéséhez.

Az esti órákban kezdődő koncerten – amelyen 100-150 fős közönség volt jelen – először az „Akcióbrigád” nevű zenekar adta elő műsorát, őket követte a vádlottak zenekara. A mintegy 20 perces műsoruk keretében először Kiss Attila Csaba és Vaczola Péter vádlottak az általuk úgynevezett „balalajka”-számot adták elő, majd mind a négyen két kifejezetten énekes számot, s befejezésül egy improvizált számot, amelyet azonban a közönség korábban kezdődő nemtetszés-nyilvánítása miatt végig előadni nem tudtak.





Az orosz balalajka-népdal dallamán előadott szám során valamelyik vádlott részéről elhangzott a (sic!) „Pusztuljatok innen, minek vagytok itt!” kifejezés is. A másodikként előadott műsorszámuk dalának tartalma még inkább alkalmas volt a gyűlölet felkeltésére. Ennek mondanivalója lényegében: „...ők ketten voltak kéz a kézben, de az egyik elment... jobb is”, „de jött helyette más, de lehet, hogy rosszabb, ami volt... miatta mennek fel nálunk is az árak, de most még örülhetsz, míg ő van. De mi lesz veled, ha ő is elmegy, nálunk is lehet, hogy Lengyelország lesz?”

A zenekar által előadott harmadik szám, mintegy befejezéseként az ellenséges hangulat keltésének, a következő volt:

„Elég volt a szép eszmékből,
Marx és Engels igéjéből,
Eltévedtem a mocskos úton,
Nem lesz vége sohasem,
Ha beledöglök is,
Kommunista állampolgár nem leszek.”

A három ellenséges tartalmú dal államrendünk és a magyar–szovjet szövetségi, barátsági együttműködés ellen irányult, a gyűlölet felkeltésére pedig alkalmas volt.

A vádirat hátralevő része egy garázdaság leírását tartalmazza; ennek szereplőit V., VI. és VII. rendű vádlottként csatolták a zenészekhez. Hónapokkal a koncert után, 1984 márciusában egy népünnepélyen lökdösődés és rugdosás keletkezett a tarajos fejűek és egy antipunk kirendeltségvezető között. Kijöttek a rendőrök, punktalanítottak. Már ki sem engedték a fiúkat, begyűjtötték a zenészeket is, és dolgozni kezdtek a vádiraton – a győrszentiváni koncert ügyének beérkezett jegyzőkönyvei alapján.

Akiket csupán erőszakos viselkedéssel vádoltak, azok mindent beismertek. Szabadlábra kerültek az első tárgyalási napon, és a per végén csak felfüggesztett ítéletet kaptak. De az énekbűnözőket benntartották, ők bilincsben ültek végig minden tárgyalási napot júliustól decemberig, összesen nyolcat. Azzal utasította el a bíróság a szabadlábra helyezést, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye.

A védelem verziója

Ez bizony nem walesibárdok-történet, hanem groteszk. A fiúk felkérésre beugranak, örülve az első közös fellépési lehetőségnek, de lámpalázasan, nem lévén mögöttük zenei tanulmányok, közös zenélés, helyi próba. Nincs zeneszerzőjük, szövegírójuk, s így saját zenéjük és szövegük sem. Néhány eddigi együttlétük folyamán megpróbáltak már három angol számot utánajátszani kazettáról egy kazánházban, nem nagy sikerrel. Nincs más választásuk, de azért a gitáros és a dobos – nekik volt hangszerük, és néha a dobos szüleinek lakásán összejátszottak már – előad egy duót: eljátszanak egy orosz népdalt. (Hommage à CPg?) Mindenesetre az énekmikrofont csak ezután kapcsolják be, ezek ketten nem is próbálnak énekelni. Bekapcsolódik a basszgitáros és az énekes, két számot sikerül végigjátszaniuk. Az énekes azért lett énekes, mert végképp semmit sem konyít a zenéhez. Halandzsa angol szöveget üvölt a zajba, amelyet a gerjedő, túlvezérelt és egyébként is ócska berendezés meg a saját, abszolútnak mondható amatőrségük kelt. A negyedik számot kezdenék, amikor végre győz a közönség egyre növekedő haragja. Füttykoncert közepette abbahagyják, levonulnak. A műv. ház vezetője vigasztalóan gratulál, azt mondja, még gyakorolni kell, de majd máskor is felléphetnek. Vége.

Hogyan merült fel egyáltalán, hogy itt bármi elítélendő történt? A Közellenség után az Aurora cirkáló s vele a helyi sztár, Demeter János következik. Demeter énekel magyarul is, sőt számának címe: Hungária. Szöveg: „Az oroszok menetelnek koszos barna ruhában, tiszta mocsok minden út, hadseregük elvonult, lánctalpnyom a betonban, nyugalom az országban.” Demeter továbbá részeg, fogdossa, nadrágon által, a nemi szervét, és a rendőröknek kínálja, akik egyébként nincsenek ott. A színpad előtt meg tévétörő happening zajlik, pukkannak a képcsövek. A műv. ház vezetője végét veti a zenének.

Hogyan született a vád?

A győri rendőrség egy hét múlva szerez tudomást a botrányról. A BM-dolgozó így adja elő itt Veszprémben: „Spontán beszélgetést” folytatott egy meglehetősen stabil beszélgetőpartnerével. W. Gy. tizennégy éves, egyszer falra firkálás miatt a politikaiak, egyszer itallopás miatt a rendészek ítéltették el. Ez a W. gyerek elmesélte neki, a BM-dolgozónak, hogy Győrszentivánban punkkoncert volt. „Elég durva dolgok történtek, tévétörés volt. Fasiszta jellegű kommunistaellenes műsor ment” – mondta volna az alsó tizenéves. A BM-dolgozó jelent, ügy indul Demeter ellen, a W. gyereket munkára fogják.

Maga W. tanú alig eltérően mondja el: eleve azt kérdezte tőle a BM-dolgozó, tud-e a koncertről, majd sokszor és sok órán keresztül kihallgatják, kézzel jegyzetelnek, utána diktálják gépbe. Ő mindig mindent aláír, semmit sem olvas el. Miért? Túl hosszú a szöveg. Szülő egyik kihallgatáson és beszélgetésen sincs jelen, habár a törvény előírja.

Akárhogy is, folyik a nyomozás Demeter ügyében, s mintegy mellékesen W.-től jegyzőkönyvbe kerül az is, hogy a Marx–Engels-nótát a veszprémiek énekelték volna. Akad egy másik tanú is, akitől a veszprémiekkel kapcsolatban jegyzőkönyvi anyag születik: N. K. pedagógiai főiskolás, KISZ-titkár. Ő a forrása a második veszprémi szám alatt állítólag énekelt áremeléses, kádáros, lengyeles szövegtörmeléknek, továbbá a balalajka-szám alatt állítólag valakitől elhangzott felkiáltásnak, legalábbis ezeket ő írta alá. Két másik tanúnak mindezt már mint információt tálalják fel, s ők aláírják, hogy úgy volt, de semmit sem tudnak hozzátenni.

Mindezt „szignalizálják” Veszprémnek, vagyis beküldik az ottani nyilvántartásba. Amikor ott tavasszal a garázdaság nyomán megindítják a punkügyet, a győri vallomástöredékek alapján letartóztatják a zenészeket, és minden további vizsgálat nélkül vádat emelnek ellenük, izgatás címén.

Miért nem Győr emelt vádat, ahol ugyanennek a koncertnek zajlik a pere ugyanezekkel a tanúkkal?

Mikor később az ügyvédek firtatják ezt a kérdést, a veszprémi vádhatóság úgy viselkedik, mintha szabadon eldönthető illetékességi probléma forgott volna fenn, s Veszprém irigyelte volna Győrtől a dupla punkpert. Valójában azonban Győr nemhogy vádat nem emelt, de eljárást sem indított a veszprémi vendégizgatók ellen. Márpedig ez törvényben előírt kötelessége lett volna, ha az „alapos gyanú” gondolata is felmerül benne. Hiszen csak akkor van módja beszerezni a kiegészítő bizonyítékokat, további tanúvallomásokat, ellentmondásokat feloldó, tagadást megsemmisítő adatokat, ha eljárást indított külön a veszprémiek ellen is.

A győri BM-dolgozó nem igazán világosan nyilatkozik Veszprémben:

A vizsgálat során keletkezett adatokból az derült ki, hogy a Demeter ügye bizonyított, de mivel a veszprémiekről nem tudott senki összefüggően vallomást tenni, így szignalizációs átiratban tájékoztattam a veszprémi rendőrséget.

Majd később:

Csak a W. mondott a veszprémiekről. Kihallgattam több tanút is, de ennyit sem tudtak mondani, nem volt elég adat, ezért szignalizáltam Veszprémnek.

Próbálkoztak tehát, de még a célratörő jegyzőkönyv-készítési technika mellett sem ment a dolog. A védők biztosak akarnak lenni a győri álláspont felől. II. rendű védő:

Amennyiben Győrben indítanak eljárást a veszprémiek ellen, Győrben hogyan zárult volna le a nyomozás?

E kérdést követően a tanács elnöke figyelmezteti a tanút: erre a kérdésre a válaszadást megtagadhatja, a tanú azonban a figyelmeztetés ellenére az alábbi választ adja:

Kevésnek találtam a bizonyítékot arra, hogy a nyomozást rájuk is kiterjesszem.

A győri államvédelmi osztály lemondott a saját termelésű adatairól, Veszprém lecsapott rájuk. Valami oknál fogva biztosabbak voltak a dolgukban, s az eredmény őket igazolta.

A fordulat és ami utána nem következett

Amint a per elkezdődött, már sejteni lehetett, s amint véget ért, mindenki tudta, mi az önbizalom titka. Veszprémben a punkok bebörtönzéséhez a vád is elég, tanúkra egyáltalán nincs is szükség.

Megjelent ugyanis a vád négy tanúja, s egytől egyig visszautasították nemcsak azt, hogy bármiféle dalszöveget hallottak volna a veszprémiektől a koncerten, de azt is, hogy a győri rendőröknek valaha is bármi ehhez hasonlót mondtak volna.

Ez az elképesztő fordulat azonban nem látszott megzavarni az ügyész magabiztosságát. Miért adja fel, ha egyszer már idáig eljutott? A védelem vereséget szenvedett már azzal is, hogy a bíró nem utasította vissza az ügyet a nyomozókhoz. Ennek – a négy győri tanú újra-meghallgatásával együtt – legkésőbb akkor meg kellett volna történnie, amikor kiderült, hogy a letartóztatottak tagadják a cselekményt.

De aztán a védők kilenc új tanút vezettek fel, köztük a vádénál több közönségbelit, a műv. ház vezetőjét, technikusát, a már elítélt Demetert stb. A négy győri tanú pedig maga gondoskodott róla, hogy újra kelljen kérdezni őket arról, amit a koncerten láttak és hallottak. A védelemnek, hogy remélhessen, legalább érdeklődést kellett volna észlelnie az ügyészben és bíróban az iránt, mi történt valójában Győrszentivánon. De amint ezek meggyőződtek arról, hogy a vád tanúi minden keresztkérdés és figyelmeztetés után is fenntartják állításaikat, a vád tanúként megidéztette a győri Államvédelmi Vizsgálati Osztály tisztjeit, s ezzel a per eldőlt.

Igaz ugyan, hogy a rendőrök kihallgatásával és szembesítésével fény derült arra is, hogyan keletkeztek a kérdéses jegyzőkönyvek, de az ő beidézésük nem ezt a célt szolgálta. Nekik egyszerűen csak ki kellett jelenteniük, hogy a látszat ellenére a győri jegyzőkönyvek nem hamisak, s jelezniük kellett, hogy a jegyzőkönyvek további megkérdőjelezése akár az érintett tanúk, akár a védőügyvédek részéről azt jelenti, hogy őket vádolják.

Ebben a csapdában a védelem elvérzett. Eleget mondott és kérdezett ahhoz, hogy világossá váljék, mit gondol a rendőrség jegyzőkönyv-készítési módszeréről. De keveset ahhoz – semmi nem lett volna elegendő –, hogy megváltoztassa a bíróság elhatározását, miszerint nem hisz a saját szemének és fülének.

Rámutatnak: a tanúk nem azon az alapon vonják vissza az aláírtakat, hogy rendőrségen megfélemlítették volna őket, hogy nem voltak tisztában a jogaikkal, hogy most jobban emlékeznek, mint akkor, vagy bármi ehhez hasonló. Nem: a tanúk, akik nem egy helységben laknak, nem ismerik egymást és a vádlottakat is csak ketten közülük, egybehangzóan fenntartják: a rendőrségen semmi olyasmit nem mondtak, mint ami alatt az aláírásuk szerepel. Ők beszéltek, a rendőrök jegyzeteltek, majd a rendőrök a jegyzeteikből összefüggően diktáltak a gépíróknak, ők pedig aláírták ott, ahol mutatták nekik, fogalmuk sem volt, hogy a jegyzőkönyvben más szerepel, mint amit mondtak.

Külön-külön is előszedik a tanúkat az ügyvédek, így W., a szülő jelenléte nélkül kihallgatott 14 éves hozta volna a leghosszabb és leginkább rendbe szedett strófát, Marx–Engels igéjéről. Próbára teszik az emlékezőtehetségét. Felolvasnak egy strófányi szöveget, W. képtelen visszamondani. Ekkor merészen a vád tárgyává tett szöveget olvassák fel. W. megismételteti, és így is töredékesen tudja csak visszamondani. A vád szerint őrületes zajban jegyezte meg ezeket a sorokat. Itt a tárgyalóterem csöndjében nemcsak visszaadni nem képes, de fel sem ismeri, milyen szövegről van szó. Kényes keresztkérdés kihallgatójának: így, csinosan sorokba szedve, strófaszerűen diktálta a nem kifejezetten irodalmár tanú a szöveget? A rendőr elismeri, hogy nem kapott strófát. A védő nem kérdez tovább.

N. K. kihallgatásánál kiderül, hogy már a győri tárgyaláson is panaszkodott: a vallomása mást tartalmaz, mint amit mondott. A védőknek nem sikerül elérniük, hogy a győri tárgyalási jegyzőkönyv alapján megvizsgálhassák ezt az állítást.

Mindkét tanúnál felteszik a kérdést: miféle érdekük lehetne abban, hogy visszavonják a vallomást? Túl sokat kockáztatnak, éspedig tökéletesen különböző okból. W. Gy. büntetett előéletű, s rendőrségi tapasztalatai kizárják, hogy ne tudná, mivel jár a hamis tanúzás. N. K. a skála másik vége. „Ő veszíthet a legtöbbet” – így a védők. Pedagógus, KISZ-titkár. Jellemző a magyarázata, miért nem olvasta el, amit aláírt: aznap kezdődött a gyakorló tanítása, ezen járt az esze, sietett. A tárgyaláson kényes precizitással számol be a koncertről, és külön kijelenti: nem akarja semmivel vádolni a rendőröket, de fogalma sincs, honnan származik a jegyzőkönyvében található dalszövegtörmelék.

A harmadik tanú azt állítja: aznap halt meg az édesanyja, ő csak azzal törődött, vége legyen már a kihallgatásnak. A bíró megkérdezi, mikor halt meg az édesanyja, s a dátum egyezik. Azt senki sem kérdezi meg a rendőröktől, vajon ők tudták-e.

A vád utolsó tanúja maga hívja fel a figyelmet a jegyzőkönyvében található megsemmisítő ellentmondásra. Csak öt percet töltött a koncertteremben, hogyan erősíthette volna meg a Közellenség egész műsoráról elé tárt információt?

Mindez azonban semmit sem számított a BM-dolgozók kijelentéseivel szemben, hogy „a párnázott ajtók mögött, zavartalan légkörben” elhangzott győri vallomások változatlan formában kerültek rögzítésre.

A bíróság végül is ezeket a párnázott ajtó mögött rögzített, szűkszavú mondatokat fogadta el teljes és megkérdőjelezhetetlen tényállásnak, szemben az érintettek tagadásával, az új tanúk állításaival és a párnázott ajtó mögött meghallgatottak élénk tiltakozásával.

Még egyvalamivel próbálkoztak a védők: tárgyi bizonyítékokat kerestek. Ezek azonban mind a rendőrség birtokában voltak, s a bíróság nem volt hajlandó arra kötelezni a rendőröket, hogy előadják.

W. magnófelvételeket készített a koncerten, és a rendőrség elkérte tőle a kazettákat. Egy ideig azt állították a rendőrök Veszprémben, hogy nem voltak kazetták, de aztán kiderült: nem kerültek bele a bizonyítási anyagba, mert „érthetetlenek” voltak. Ezzel a bíróság meg is elégedett, holott ez a technikaiként előadott kifogás nagyon is úgy hangzott, mint amit a védelem bizonyítani kívánt.

Szövegelemzés alapján feltűnt egy-két védőnek, hogy a Közellenségnek tulajdonított Marx–Engels-szám igencsak hasonlít Demeter stílusára. Lehet ugyan, hogy a „mocskos út” motívuma éppoly közös jegye a magyar punknak, mint a „bús hajnalok” a parnasszistáknak, de azért nem ártana utánanézni a dolognak Demeter szövegei között. A győri rendőrök elmondták:

Demeter házkutatásában egy piros táblás könyvet találtunk, ebben minden szám benne volt. Szövegfoszlányokat is találtunk. A veszprémi együttes szövegét együtt nem találtuk nála. Több szöveg is volt, amit nem rögzítettem a (Demeter-féle) jegyzőkönyvben, ezek azért nem kerültek bele, mert a szöveg csak 2-3 soros volt. (Kiem.: H. M.)

Ez nagyon érdekes, hiszen miért nem szerepelt a bizonyítékok között az a piros táblás könyv úgy, ahogyan volt? Miért készítettek belőle jegyzőkönyvet, miért mazsolázták? S mit jelent ez a kitétel: a veszprémiek szövegét együtt nem találták meg Demeter füzetében? Ha valaki feltételezi, hogy a veszprémieknek tulajdonított szöveget a párnázott ajtók mögött kompilálták Demeter 2-3 soros töredékeiből, gyanúját a piros könyv nyilván mindennél biztosabban oszlathatja el.

Nos, az ügyvédek kérelmezték a dalszöveges könyvek bekérését a győri rendőrségtől. A bíróság hozzájárult, a könyv nem érkezett meg, a bíróság nem reklamált. E nélkül született meg az ítélet.

Az ügyvédek ügye

Ez a per nemcsak a vádlottak drámája volt, hanem az ügyvédeké is. A másodfokú tárgyaláson az egyikük könnyes szemmel jelentette ki a perbeszéde elején, hogy ez a per fordulópont az életében. Folyosói beszélgetésből megtudtam, ez azt jelentené: nem akar többé büntetőügyet vállalni. A IV. rendű vádlott védőjét a másodfokon helyettesítették. A folyosón azt mondták: túl messzire ment, elragadtatta magát. Tény, hogy a tárgyalás idején a veszprémi rendőrségen ült honorárium-visszaélés vádjával letartóztatva. S az is tény, hogy ő volt az egyetlen ügyvéd, aki kimondta, amit a többiek is gondolhattak: a veszprémi rendőrség és ügyészség törvénysértést követett el azzal, hogy további vizsgálat nélkül engedte vádiratra és tárgyalásra az ügyet; s azt is: nem várható el a győri rendőröktől, hogy bevallják, mást vettek jegyzőkönyvbe, mint ami elhangzott.

Másodfokon semmit sem változott az ügy megítélése, de az ítélet valamelyest enyhült. Különösebb indoklás a néhány hónapos enyhítéshez nem született, csak annyi: az elsőfokú ítélet felnőtt izgatóknak is komoly büntetés volna. De azért minden elítélt bennmaradt a börtönben, s egyikük sem fog egy évnél kevesebbet kapni.

Hadd idézzek a pórul járt IV. rendű védő elsőfokon mondott perbeszédéből tanulság helyett:

Azt mondotta az ügyész kolléga, hogy ez a mozgalom két szakaszra osztható, fejlődő-haladó meg retrográd-ellenséges-maradi, második szakaszra. Hozzánk ez a mozgalom – állítása szerint – akkor jutott el, amikor ez a második szakasz, a nem kívánatos változás állt be a mozgalomban. „Mi mindig mindenről elkésünk, mi fáradtan, messziről jövünk” – mondhatnánk Ady verse után? Nem ez a lényeg, hanem az, hogy az ügyészség álláspontja szerint ez olyan országos jelenség, amit vissza kell szorítani, tehát politika.

Én egyetértek azzal, hogy ez most aktuális. Azonban van még egy aktuális dolog, ami nemcsak most aktuális, hanem mindig. Ez nevezetesen az, hogy az igazság derüljön ki minden ügyben, és igazságos ítéletet hozzon a bíróság. Ez a hosszabbik folyamat, az érvényes, a törvény. Ez az általános, a másik speciális.