Haraszti Miklós

Nyomtatóbarát változat

Dalos Györgynek kávéházba és zsinagógába jártak a gyökerei, kabaréba járt a gerince, könyvtár a feje, azért él különböző országokban, mert a különböző országokban más és más a betű, csupa betű az egész ember, a betevő betű áráért rója a betűket, belehalni a betűbe, ez a romantikája. De mivel becsületes ember, nem tűrheti, hogy olvasói unatkozzanak.

Én csak tudom, mert tőle tanultam írni. Szemtelenség, hogy nem ő az írásművészet tanára a pesti egyetemen. Tanúsíthatom, a világon a leggyorsabb módszert alkalmazta: mindent megírt helyettem. Habár előtte elvesztegettünk egy kis időt azzal, hogy megmondta, miről írjunk. Itt általában rövid vita kerekedett, mert én mindig jobban tudtam, hogy mi legyen a mondanivaló. De aztán írni kezdett, és mivel becsületes ember, anyekdotcsikokba bomlasztotta az elvszerű anarchizmust.

Valahogy mindig emberszeretet lett belőle, akárhogy kalapáltam a szöveg élét. Megírta helyettem, hogy kifejezze: szeret engem, és én csak azzal fejezhettem ki az iránta való szeretetemet, hogy hagytam megírni, mert hiszen Dalos Györgyöt különös anyagból gyúrták, szeret írni. Alig néhány kötetnyi versemet és cikkemet kellett megírnia, és én máris megértettem, hogy írni csak írás közben lehet, és csak az olvasó számára érdemes. Ezzel véget ért a tanítás, ma már csak-a megvilágosulásra emlékezem, de az feledhetetlen.

Mint közismert, Frédi (ez D. Gy. beceneve barátai – kb. 10 000 fő – számára. – A szerk.) megrögzött baloldali, de hát ez is inkább csak azt jelenti, hogy nem hajlandó mást enni, mint betűt. Az igazi baloldaliak a betűt szeretik, az igazi jobboldaliak az előleget, középen van a korosodó középszer, balról jobbra lassan vonulván az írástól a honorárium felé. De Frédi örök fiatal, még mindig csak magát szeretné nevelni, és az ÁVÜ kincse hidegen hagyja.

Amikor ismét író leszek, megírom ismeretségünk egész történetét. Egyszerűen meg fogom kérdezni tőle, hogy is volt, aztán Dalos megírja. Hogyan is kezdődött? Pór György az utcán megmutatja Dalosnak halálos ellenségét. Dalos nem látja, amott csak egy gyerek hajtja a rollerét. Úgy van, én vagyok az, így kezdődött. Valahogy hasonlóképpen tudom, mi volt az első nevem, mert anyám megőrizte.

Egy évtizeddel később: Dalos éhségsztrájk közben humanista vonalat visz: orrán vezetteti fel a csövet, hogy közben anekdotázhasson, a rabkórház magánzárkájában szonettversenyt kezdeményez, a fiatal doktornővel csempészteti a verseket hozzám és vissza. Én egy emelettel lejjebb utánzom, a szonett még megy, az anekdota nem megy. Frédi hálás nekem, amiért ebbe a kitűnő irodalmi szituációba beleterrorizáltam, s tudom, bármikor képes volna felidézni az érzéseimet.

Ígérem, nemsokára belekezdünk a munkába, Dalos enciklopédikus emlékezete dolgozni kezd, és nekem ismét könyvem jelenik majd meg, persze előtte meg is kell írnia, ígérem, én leszek Frédi barátom szamárbőre: semmire sem emlékszem, pedig nagyon sok bajba és szenvedésbe vittem őt bele. Cserébe örökké élhet, de legalább még ötven évig, mert rengeteg történetünket mind megírhatja, hálásan fogom hozzá a nevem adni.

(Elhangzott az író 50. születésnapja alkalmából rendezett összejövetelen, szeptember 27-én a Merlin Színházban)

• Belföld