Skip to main content

A miniszter is állampolgár

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés dr. Szabó Sándorral, a Fővárosi Bíróság elnökével


– Több helyen felvetődött, hogy valamilyen módon be kellene iktatni az új vezetőket. Az nyilván fizikai lehetetlenség, hogy a miniszter látogassa végig valamennyi bíróságot. Ezért választottuk azt a lehetőséget, hogy egy „kvázi összbírói értekezlet” keretében kerüljön sor az idén kinevezett vezetők ünnepélyes üdvözlésére. Arra kértem a minisztert, ha eljön, adjon egyúttal rövid tájékoztatást a bírókat érdeklő kérdésekről. A miniszter a peres eljárás januárban életbe lépő módosításáról, a bírói besorolásról, a minisztériumban végrehajtott belső átszervezésről beszélt, magam pedig néhány, a budapesti bíróságokat érintő gyakorlati kérdésről. Nem volt vita, nem volt határozathozatal, ezért nem tartottuk szükségesnek a jegyzőkönyvvezetést.

Beszélő: Megfelel a valóságnak, hogy a miniszter úr kifogásolta a sztrájkoló mozdonyvezetőit ügyében hozott felmentő ítéletet?

– A miniszter úr a bírói karral szemben támasztott elvárásokról beszélt, és ebben az összefüggésben említette, hogy nem szerencsés, ha esetleg bármilyen okból kedvezőtlen döntések születnek.

Beszélő: Mit jelent az, hogy kedvezőtlen döntések?

– Tulajdonképpen arra hívta fel a figyelmet, hogy a téves döntések nem szolgálnak a bírói kar javára.

Beszélő: Elnök úrnak mint bírónak mi a véleménye arról, hogy elhangzik egy ilyen nyilatkozat?

– Kétségtelenül az az ideális, ha a vélemények a jogerőre emelkedés után hangzanak el. A bíró az általa tárgyalt ügyről egyáltalán nem nyilatkozhat, ezt jogszabály tiltja. Az állampolgárokra a tiltó rendelkezések nem vonatkoznak. Meggyőződésem, hogy a másodfokú bíróság a miniszter úr megjegyzésétől függetlenül értékeli majd az ügyet. Mondom: ideálisabb megvárni a jogerős ítéletet, de ha valaki előbb akar nyilatkozni, ez állampolgári joga. A miniszternek is.

Beszélő: A miniszter azonban nem egyszerű állampolgár, hanem a kormány tagja. A kormánnyal kapcsolatban viszont a miniszter úr az MDF kecskeméti nőfórumán a Népszabadság december 3-i cikke szerint azt mondta: „A bíróság persze független a kormánytól, mint tudják, ezek az új bírósági vezetők a kormány bizalmából lettek kinevezve.”

– Nem olvastam ezt a cikket, nem ismerem a miniszter úr nyilatkozatát, de itt a fővárosban nem ez a helyzet. Én magam a bírói értekezlet szavazatainak majdnem kilencven százalékát kaptam meg. A hatáskörömbe tartozó kerületi bíróságokon pedig kivétel nélkül azt neveztem ki elnöknek, elnökhelyettesnek, aki elnyerte a többség támogatását.

Beszélő: A megyei bíróságok egy részénél, például a Pest Megyei Bíróságon nem így történt. A miniszter több megyében olyanokat nevezett ki, akiket az összbírói értekezletnek csak a kisebbsége tartott alkalmasnak a vezetői tisztségre.

– A törvény értelmezéséről megoszlottak a vélemények. Találkoztam olyan állásponttal, amely szerint csak azt lehet felterjeszteni kinevezésre, aki az összbírói értekezleten megkapta a szavazatok 50 százalékát, plusz egy szavazatot. Megítélésem szerint ezt az előírást nem lehet kiolvasni a törvényből. Kétségtelen azonban, hogy a mi köreinkben is volt ettől eltérő értelmezés.

Beszélő: Újabban viták támadtak a bírósági törvény egy másik szakaszának értelmezése körül is. Az 53. paragrafus 2. bekezdése szerint új bíró kinevezésére a megyei, illetve fővárosi bíróság elnökének a bírói tanács egyetértésével adott javaslata alapján a miniszter tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek. Számos jogász szerint a kijelentő mód a jogi nyelvben felszólító, parancsoló értelmű. Vagyis ha a jelölt letette az előírt bírói vizsgát, és megkapta az illetékes szakmai testület, a szakmai elöljáró ajánlását, akkor kinevezésére az előterjesztést a miniszternek meg kell tennie.

– A mi értelmezésünk szerint az előterjesztőnek joga van mérlegelni, hogy tesz-e előterjesztést vagy sem.

Beszélő: A közelmúltban négy esetben fordult elő, hogy a miniszter úr nem terjesztette elő kinevezésre azt a személyt, akit a bírósági elnök ajánlott. A négy közül az egyik eset Budapesten történt. Indokolta a miniszter úr az elnök úrnak, hogy miért nem fogadta el az ajánlását?

– Nem, de nem is köteles indokolni.

Beszélő: Ezt mondta a miniszter is a Pesti Hírlapnak. Bírói körökben azonban úgy tudják, hogy az elutasításra a jelöltek „pártállami múltja” miatt került sor. Az egyikük KISZ-titkár volt, a másik, aki jelenleg a bírósági titkár a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, korábban a Magyar Ifjúságnál dolgozott, a férje pedig a Népszabadság munkatársa. Közrejátszhattak ezek a szempontok az előterjesztés megtagadásában?

– Nem tudom. Az utóbb említett esetben, amely a mi kompetenciánkba tartozik, tájékoztattam a bírói tanácsot a miniszter úr döntéséről. Hogy az okairól mit beszéltek, azt nem tudom.

Beszélő: Hildebrand Róbertet a Fővárosi Bíróság katonai tanácsának az élére a miniszter úr nevezte ki?

– A bírósági szervezetben azelnököt és az elnökhelyettest a kollégiumvezetők – a büntető, a polgári és a gazdasági kollégium vezetői – követik. Mindegyikük mellett van egy kollégiumvezető-helyettes. Csakhogy a bírói és alkalmazotti létszám igen nagy, a bíróságok ügykörüket és elhelyezésüket tekintve is elkülönülnek, ezért két további kollégiumvezető-helyettesi állást kértem és kaptam a minisztériumtól: egyet a Cégbíróság, egyet pedig a Fő utcai katonai bíróságok részére. Hildebrand Róbert mint a büntető kollégium vezetőhelyettese vezeti a Fővárosi Bíróság katonai tanácsát.

Beszélő: A bírósági elnökök kinevezésekor kormánypárti képviselők folyosói beszélgetések során úgy érveltek az igazságügy-miniszter eljárása mellett, hogy „a sok kommunista bíró a régi kommunista vezetőket” akarta újraválasztani, ezzel kellett a miniszternek szembeszállnia. A fővárosban a volt párton kívüli Frech Ágnest választották meg a bírói tanács tagjává, mégis Hildebrand Róbert került be a testületbe.

– Az összbírói értekezlet az első ülésén javaslatomra megszavazta, hogy a bírói tanácsot úgy kell létrehozni, hogy a főváros területén működő valamennyi bíróság képviselve legyen benne.

Beszélő: Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egyes bíróságok delegálják a jelöltjüket, és az összbírói értekezlet szavazása formális.

– Igen, bár néhány bíróság több jelöltet is állított egy helyre. Az első szavazáskor Hildebrand Róbert megkapta a szükséges többséget, ekkor azonban az értekezlet nem volt határozatképes, mert a kisgyerekes anyáknak már el kellett menniük. A következő alkalommal valóban Frech Ágnes kapta a több szavazatot. Ez az eredmény viszont ellentétes volt a területi elvre vonatkozó korábbi határozattal, és a Fő utcának nem lett volna képviselete a bírói tanácsban.

Beszélő: Nem tudom, volt-e Hildebrand Róbert KISZ-titkár. Az azonban biztos, hogy 1987 tavaszán ő tárgyalta Keszthelyi Zsolt szolgálatmegtagadási ügyét. Keszthelyi nem vallási, lelkiismereti okokból tagadta meg a szolgálatot, hanem azért, mert nem kívánt olyan hadseregben fegyvert fogni, amely nem demokratikusan választott kormánynak engedelmeskedik. Az ügyész a lelkiismereti szabadság maradéktalan érvényesülésének bizonyítékát látta abban, hogy Keszthelyi a bíróság előtt kifejthette nézeteit, s ezek miatt nem szenved hátrányt; a szolgálat megtagadásáért a szokásos büntetés kiszabását kérte. Hildebrand hadbíró ezredes az akkoriban szokásos két és fél év fogház helyett három év börtönre ítélte Keszthelyit. Az ítélet indoklásában súlyosító körülményként említette, hogy a vádlott nézetei nyilvánvalóan ellenségesek a társadalmi rendszerrel. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében az elsőfokú ítéletnek ezt az elemét törvénysértőnek minősítette, és az ítéletet két és fél évre enyhítette.

– Ezt most hallom először. Nekünk nem volt módunk ilyen jellegű kutatásokat végezni, de nem is szándékoztunk.

Beszélő: A tárgyalás nyilvános volt, az ítélet közismert. Történészeknek, újságíróknak van ma rá lehetősége, hogy az 1956 utáni vagy még újabb politikai perek anyagát tanulmányozzák?

– A bíróság elnökének kell az engedélyt megadni. Én ezt a jogot a kollégiumvezetőkre ruháztam át. A folyamatban lévő ügyek kivételével általában engedélyezzük a betekintést az iratokba.

Beszélő: Elnök úr, köszönöm a beszélgetést.

Jegyzet


A bíróságokról szóló 1991. évi LXVII. törvénnyel és a bírósági vezetők választásával a Beszélő több alkalommal foglalkozott (1991. november 2., 1992. március 14., március 28.). A törvény értelmében a bírákat a köztársasági elnök nevezi ki. Az 53. § (2) bekezdése szerint „A bíró kinevezésére az igazságügy-miniszter – a megyei bíróságok elnökének a megyei bírói tanács egyetértésével tett javaslata alapján – tesz előterjesztést.” A megyei bíróságok vezetőit a megyei (fővárosi) bíróság elnöke nevezi ki „A pályázó alkalmasságáról megyei bírósági elnöki állás esetében …az összbírói értekezlet foglal állást, és javaslatot tesz a kinevezésre.” (59. és 59/A. §)

Keszthelyi Zsolt ügyéről Haraszti Miklós tudósított a szamizdat-Beszélő 21. számában (1987/3.; lásd Beszélő Összkiadás, III. kötet, 78–81. oldal).





























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon