(–a)

Nyomtatóbarát változat

– „Békejobbról” a SZOT-vezetők iránt természetesen szó sincs, ez a vezetés a vagyonbotránnyal becsapta, illetve be akarta csapni a Ligát, hogy másról itt ne is essék szó. Ami az egyes szakszervezetek tagjait illeti, mi nemcsak a magunk számára követeljük a szervezkedés szabadságát, hanem minden más legitim szakszervezet jogait is elismerjük. De csak olyan szakszervezetet tekinthetünk legitimnek, hitelesnek, amely ugyanezen demokratikus elvek alapján áll, és ezek szerint is cselekszik. Vannak és nyilván mind nagyobb számban lesznek olyan állami szakszervezetek, akik nem csatlakoznak az új szövetséghez. Békejobb, ez értelmetlenség; együttműködési készségünket fejeztük ki.

Ami meg a „szélsőséges elemekkel” kapcsolatos szöveget illeti: mint minden demokratikus szervezetben, nálunk is vannak belső viták, hogyne lennének! De a szakszervezet többek között a tolerancia iskolája is. Szakszervezetem, a TDDSZ közvetlenül megválasztott választmányában példásan dolgoznak együtt MDF-es, SZDSZ-es, kereszténydemokrata, szocdem, párton kívüli, sőt MSZP-tagok, a hosszú ülések után még egy pohár sör mellett is jó barátságban beszélgetünk együtt. S a viták törésvonalai se a párt-hovatartozások mentén húzódnak, inkább stílus-, vagy temperamentumbeli eltérések mentén.

– Miről beszélt a kongresszuson a Liga Tanácsa nevében?

– Elmondtam, hogy az első független szakszervezetek megalapítói előtt az a cél lebeg, hogy visszaadjuk a szakszervezeti eszme hitelét. Szóvá tettem, milyen sok akadályba ütköznek még a független szakszervezetek. A munkahelyek nagy részén, főleg vidéken ma még hűbéri viszonyok élnek, amelyek közt minden autonóm szervezkedés lázadásnak minősül, elfojtásához rendelkezésre áll a félelemkeltés, a korrumpálás, az adminisztratív megtorlás teljes fegyvertára, a nagyipari oligarchia és a régi szakszervezetek egyes vezetőinek összefonódása.

Hangoztattam, hogy a bizalmat visszaszerezni nem az indulatok szításával, utcai tüntetésekkel, meggondolatlan sztrájk-fenyegetőzésekkel, hanem szociális partneri kapcsolatok kiépítésével, a konfliktusok tárgyalásos rendezésével, a szociális béke és biztonság megteremtésével kell.

Fölhívtam a résztvevők figyelmét, hogy vegyék tudomásul a létrejött szakszervezeti pluralizmus tényét, s azt, hogy a sokszínűség nem gyöngíti, hanem, jó esetben, segíti a munkavállalói érdekvédelmet, jobban, mint a kikényszerített látszategység. A kizárólagosság jogára ma már senki se tarthat igényt. Vissza kell térni az önkéntes szerveződéshez. Meg kell szüntetni azokat a privilégiumokat, amelyeket eddig csak egyetlen tömörülés tagjai élvezhettek – például az üdülés terén. A kedvezményes üdülés munkavállalói joggá kell váljék, szociális alapon.

– Az egyik legfőbb privilégium a hatalmas vagyon. Erről mi a Liga álláspontja?

– Kijelentettük: ez a kongresszus nem dönthet egyedül e vagyonról, amely az elődeink által ránkhagyott értékekből, valamennyiünk tagdíjából és állami szubvenciókból duzzadt föl. Nem osztozkodást akarunk, hanem vagyonzárolást, -leltárat, -megőrzést minden már létező és eztán születő szakszervezet működésének biztosítására.

– És milyen javaslatokat terjesztett elő?

– Egy szakszervezeti kerekasztal létrehozását a választások után; közös kutatóintézet, szolgáltatói funkcióval, valamint azt, hogy a Népszava valóban a magyar szakszervezetek lapja legyen, ne SZOT-hitbizomány.

– Hogyan reagáltak a javaslatokra?

– A kerekasztal gondolatát többen támogatták, de a többit visszautasították, vagy meg se vitatták. A vagyon ügyében született határozat a függetlenek kisemmizése, főleg az ezután létrejövőké. Az üdülés kérdésében is ragaszkodtak a régi privilégiumaikhoz, s a Népszava dolgában se engedtek. Minden jel arra vall, hogy az új szövetség a régi folytatása; éppúgy vissza akar élni a csak általa elérhető privilégiumaival, így akarja megőrizni a fantomtaglétszámát.

– Mit akar tenni jogos követelései érdekében a Liga?

– Kénytelenek leszünk jogi úton megvédeni a függetlenek érdekeit; és azt kívánjuk, hogy az állami szubvencióból felhalmozott vagyon ügye kerüljön az új parlament elé.

– Miért nem tudtak eddig nagyobb áttörést elérni a független szakszervezetek?

– Részben a fent említett feudális viszonyok, a félelem tart vissza sokakat, részben mert nincsenek eszközeink, gyakorlatilag mind társadalmi munkában dolgozunk. A munkások egy része eddig passzív volt, a „szakszervezet” szót sikerült életre szólóan megutáltatni velük. Most azonban, hogy az egyéni túlélési technikák kora kezd lejárni, mind többen ébrednek rá a szabad szervezkedés fontosságára; nincs hét, hogy ne hívnának bennünket új szakszervezet létrehozásához.

– Hogy értékeli a „megújult” új vezetőséget?

– Ha valakinek kétségei voltak afelől, azonos-e az új szövetség a régi SZOT-tal, annak az új vezetők személye teheti világossá a kontinuitást. A volt KISZ KB-titkár, majd MSZMP KB-tag Nagy Sándorral szemben még ellenjelöltet se állítottak. Az egyik alelnök, Sándor László Salgótarján párttitkára volt, a másik alelnök, a konzervatív és reformellenes nézeteiről ismert Szegő Andrea a demokrácia nagyobb dicsőségére olyan szakszervezetet „képvisel” (TUDOSZ), amely be se lépett a szövetségbe.

– Igazi veszélyt rejt-e ez a nagyszabású hatalomátmentés?

– Igen. A pártállam intézményei közül egy se mentette így át magát, s ez potenciálisan az egész demokratikus és gazdasági átalakulással szemben fékező erővé válhat. Mindez előre látható volt, szomorú, hogy az ellenzéki pártok egy része nem ismerte föl. Ennek ellenére meggyőződésem: e szakszervezeteket nem fölszámolni, szétverni kell; a szétesésnek belülről kell bekövetkeznie. A munkavállalók rá fognak döbbenni, hogy ez a szervezet alkalmatlan az érdekvédelemre, hogy félelem nélkül szerveződő szabad szakszervezetek nélkül nem lesz demokratikus Magyarország.

• Belföld