Dénes Iván Zoltán

Nyomtatóbarát változat

I. Napóleon mint a totális politika előképe

Az alábbiakban mindenekelőtt a politikai kalandorság természetének, s az általa okozott görcsös félelmi helyzetnek és feloldásának értelmezését olvashatjuk Bibó István eddig publikálatlan kézirataiban. Guglielmo Ferrero interpretációjának Bibó István által adott rekonstrukciója során olyan Napóleon-képet ismerhetünk meg, amely nagyon eltér attól a romantikus eszményítő beállítottságtól, amelyet az iskolában tanultunk, vagy amelyet Jevgenyij Tarle könyvében olvashattunk, de eltér a legtöbb Magyarországon közkézen forgó interpretációtól is, ugyanakkor előzménye és forrása a „hamis monarcha”, s a „hamis realista” bibói értelmezéseinek.

Bibó István elsőnek közölt Ferrero-rekonstrukciója Napóleon legendájának szembesítése a tudományos vizsgálódás eredményeivel, a történeti kontextussal. Szemléleti jelentősége és funkciója a nagy ember romantikus mítoszának a cáfolata, a politikai kalandorság természetének bemutatása. Megtudhatjuk belőle, hogy a politikai kalandorság természete csak távolról látszik nagystílűnek, közelről szánalmasan kisszerű, félelemben és kényszerben fogant, rögtönzésre épül és alapjában hazug. Mindenekelőtt pedig kártékony, hiszen az európai politikai fejlődés legnagyobb vívmányát, a hatalom humanizálási kísérletét vetette vissza és fenyegette alapjában. Ugyanis a hatalmat a személyes uralomtól a személytelen szolgáltatás irányába megszelídítő fejlődéssel szemben a politikai kalandorság romantikus vállalkozása a személyes uralom visszatérését jelentette, s azt a látszatot szülte, mintha a politika romantikus vállalkozás lenne, amellyel a nagy ember tetszése szerint befolyásolhatja, sőt irányíthatja a világ sorsát, és ezért és ennyiben Napóleon a totális politika előképét alkotja. (A romantikus politikáról vö.: Isaiah Berlin: Az emberiség göcsörtös fája. Fejezetek az eszmék történetéből, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996 [Pap Mária fordítása]. 285–325.)

Ez a kártékony legenda összefügg azzal a gondolattal, amelyet Bibó István később – Az európai társadalomfejlődés értelmében (Válogatott tanulmányok – VT III.) és a Kibékíthetetlen ellentétben, valamint A francia forradalom kezdetei, kibicsaklása és hitelvesztésében (VT IV.) – úgy fogalmazott, hogy a francia forradalom a legsikeresebb és a legsikertelenebb forradalom volt egyszerre. (Hannah Arendt A forradalom című művében azt írta, hogy a francia forradalom volt a leghatásosabb és a legsikertelenebb forradalom, szemben az amerikaival, amely a legsikeresebbnek és a legkevésbé hatásosnak bizonyult.) A francia forradalom volt a legsikeresebb forradalom, hiszen az Isten kegyelméből való rend igen hamar összedőlt, amelynek következtében hatalmas alkotó energiák szabadultak fel. A forradalom vezetői viszont hamarosan olyan útra sodródtak, amely zsákutcának bizonyult. Azzal ugyanis, hogy a túlnyomó többségében katolikus és királypárti francia népet meggyőződésével ellentétes, katolikusellenes és királyságellenes, irányba kényszerítenek, diktatúrának vetették meg az alapjait, és a modern kor egyik legnagyobb félelmét szabadították el, ami kollektív hisztériához, tébolyhoz, pusztuláshoz vezetett.

Ennek a hisztériának a haszonélvezője, terméke és továbbéltetője volt Napóleon, aki ebben a minőségében Mussolini és Hitler előképe, és Bibó István szerint a modern európai fejlődés három „kártékony zsenijének” egyike lett. (Napóleon mellett a másik kettő: Bismarck, aki a német egység látszatának megteremtője s a valódi német egység megakadályozója volt, valamint Lenin, aki az egypárti diktatúra iszonyú intézményét alapította meg. Vö. A német hisztéria okai és története, VT I.; Fogalmazvány, 1956. október 27–29., VT IV. és még: Isaiah Berlin: Négy esszé a szabadságról, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990, (Berényi Gábor fordítása) 107–180.

Az olaszországi hadjárat (s a forradalom háborúi) a szabályokat semmibe vevő, erőszakos és rögtönző, sodródó és sodródást okozó, kényszerhelyzeteket teremtő és a civilizációs normákat felrúgó politizálás veszedelmes példája és kezdete volt, ami a XVIII. század ember- és anyagkímélő háborúinak a megtagadását jelentette. (Vö. A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai. VT IV.) A nagy ember romantikája, miként a forradalmár és a reakciós mítosza kártékony, romboló és terméketlen, jó energiákat köt le, visz félre és vezet tévútra. Ezeknek a következtetéseknek a levonását segítette elő Ferrero „Aventure”-jének a rekonstrukciója, a „Reconstruction” viszont a görcsös helyzetek jóindulattal és legitimitással való oldásának lehetőségére szolgáltatott példát. A rekonstrukciókban használt kifejezések és érvek nagy részét pedig megtaláljuk Bibó István 1945 és 1948 közötti nagy esszéiben is.

Bibó István két mesterre szokott hivatkozni: az egyik Horváth Barna, szegedi jogbölcselet professzor, akitől a hatalom, harc és eljárás jelenségeinek a jog, állam és nemzetközi közösség működésében viselt szerepét, a természetjog igazoló és forradalmasító funkcióját, valamint a szinoptikus módszert tanulta. A másik Guglielmo Ferrero, akinek 1930–40-es évekbeli genfi triásza (az Aventure, a Reconstruction és a Pouvoir), illetve az azokban kifejtett legitimitás-értelmezés, a francia forradalomról és Napóleonról kialakított nézetei és a görcsös félelmi helyzetek feloldásával, a bizonytalan, illegitim állapot felszámolásával, konszolidálásával, a legitim állapot kialakításával kapcsolatos fejtegetései olyannyira inspirálták, hogy Az európai egyensúlyról és békéről című kéziratát (amely A német hisztéria okai és története teljes szövegét, valamint A kelet-európai kisállamok nyomorúsága nagy részét magában foglalta) neki ajánlotta.

II. A kéziratok és a fényképek, a Bibó-hagyaték és az ifj. Ravasz László-gyűjtemény

Bibó István életművének jelentős része máig kiadatlan: sem az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem berni, 1981 és 1984 között megjelent Összegyűjtött munkáinak négy kötete, sem a Magvető Kiadó budapesti, 1986–1990-es, ugyancsak négykötetes Válogatott tanulmányai nem tartalmazták az életmű egészét – nem is ez volt a feladatuk. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában lévő hagyaték értékes és kiadatlan kéziratokat, szinte teljesen publikálatlan iratokat és szinte érintetlen és napvilágot ugyancsak nem látott levelezést tartalmaz. Kiadásuk nem csupán a filológiai teljesség szempontjából, hanem elsősorban gondolati, szemléleti és emberi jelentőségük miatt fontos és sürgető.

Bibó István kéziratai közül két Ferrero-rekonstrukciót, két feljegyzést, egy diagramot és két töredéket közlök. A közlésre kerülő szövegek az újkori demokratikus fejlődés kisiklására, illetve kívánatos egyensúlyban tartására vonatkoznak túlnyomórészt francia történeti helyzetértelmezések révén, és nyilvánvalóan kapcsolódnak Az európai egyensúlyról és békéről (1942–44) kézirat gondolati anyagához, illetve Az európai társadalomfejlődés értelme (1911–1912) korábbi változatainak a töredékei. Az egyik rekonstrukció Guglielmo Ferrero 1936-ban Párizsban megjelent könyve, az „Aventure. Bonaparte en Italie, 179 –1797” című munka gondolatmenetének a bemutatása. Kézirattári lelőhelye: 5111/18. A mű rekonstrukcióját az Aventure térképmellékletével és egyik sematikus térképével illusztráltam.

Ezután Bibó Istvánnak Napóleon oroszországi hadjáratáról szóló értelmező feljegyzését olvashatjuk, amely 5111/20. számon található meg a hagyatékban, s amelyet érdemes összevetni Isaiah Berlin: Russian Thinkers (Penguin Books, Harmondsworth, Middlesex, 1979) kötetének Tolsztoj-értelmezésével, mindenekelőtt a The Hedgehog and the Fox, továbbá a Tolstoy and the Enlightenment című esszékkel, valamint Az emberiség görcsös fájából a Joseph de Maistre és a fasizmus eredete című tanulmánnyal.

Az oroszországi hadjáratról szóló feljegyzést egy Bibó István által készített és értelmező megjegyzésekkel ellátott diagram követi, amely Napóleon hadjáratainak idő- és térbeli alakulását jeleníti meg, s melynek jelzete: 5111/21.

Negyedik kéziratunk annak a Ferrero-munkának az ismertetése, amely 1940-ben, szintén Párizsban került publikálásra „Reconstruction. Talleyrand a Vienne, 1814–1815” címen. Jelzete: 5111/19. Ezt Guglielmo Ferrero fényképével (lelőhelye: Uő: Les deux revolutions francaises 1789–1796, Neuchatel, Éditions de la Baconniére, 1951) illusztráltam. Ferrero műveire, különösen az utolsó négyre, az Aventure-re, a Reconstructionra, a Pouvoirra és a Revolutionsra, miként az első két munka Bibó-féle ismertetésére már Ferenczi László felhívta a figyelmet, s ugyancsak ő dolgozta fel egyrészt Ferrero (század eleji magyarországi) hatástörténetét: Uő: Ferrero en Hongrie (1905–1918) In: Venezia, Italia e Ungheria tra Decadentismo e avanguardia. (Szerk.: Zs. Kovács–P. Sárközy, Budapest, 1990, 221–227.), másrészt áttekintette és értelmezte Ferrero munkásságának egészét és nézeteinek Bibó Istvánra gyakorolt hatását: Uő: Guglielmo Ferrero In: A hatalom humanizálása. Tanulmányok Bibó István életművéről. (Szerk.: Dénes Iván Zoltán, Tanulmány Kiadó, Pécs, 1993, 48–61.). A genfi triász, az Aventure, a Reconstruction, a Pouvoir és a posztumusz Revolutions magyarra fordítása és kiadása szép, és tovább már nem odázható feladat. A rekonstrukciók fő címeit én adtam.

De Gaulle második világháború alatti szerepének és 1945 utáni politikai szereplehetőségének értelmezését tartalmazza az ötödik kézirat. Jelzete: 5115/100.

A hatodik szöveg egy töredék a hatalom és az erkölcsi ítélet, a gazdasági szabadság és a kizsákmányolás, a szocializmus és a kereszténység kapcsolatáról. Láthatóan része Az európai társadalomfejlődés értelme egyik korai változatának. Jelzete: 5115/102.

Az utolsó itt közlésre kerülő szöveg a tömegindulat természetével foglalkozik, ugyancsak töredék és az eredeti példány 5115/103. jelzet alatt található meg. Úgy vélem, ez is az európai társadalomfejlődést értelmező fogalmazványok egyikének a része lehetett.

Bibó István a két Ferrero-rekonstrukciót valószínűleg 1944–45 fordulóján a Református Teológiai Akadémia Ráday utcai épületében gépelte le, mégis tartalmilag azok az Az európai egyensúlyról és békéről melléktermékei és hozzájuk kapcsolódik a diagram és az orosz hadjáratot értelmező szöveg. A De Gaulle szerepére vonatkozó feljegyzés (a francia belpolitikai események alapján következtetve) feltehetően 1947 májusában keletkezett. A két töredék pedig vagy az 1953 és 1956 között írott, az európai társadalomfejlődést értelmező gépirat része, vagy annak az 1940-es évek közepéről származó előzménye.

Az alábbiakban a kéziratok (és azok illusztrációi mellett) tizenhárom fényképet adok közre abból a családi gyűjteményből, amelyet Bibó István sógora, ifjabb Ravasz László vegyészmérnök és amatőr fotóművész (Kolozsvár, 1912 – Budapest, 1977) készített családtagjairól. A felvételek helyszíne édesapja, Ravasz László püspök leányfalusi háza volt, de találunk képeket, amelyek Budapesten (a Ráday, a Berkenye, illetve a Retek utcában) készültek. A Bibó Istvánt és családját ábrázoló mintegy háromszáz felvétel 1940-től, Bibó István és Ravasz Boriska esküvőjétől 1977-ig, a felvételek készítőjének haláláig örökítette meg (tapintattal, szeretettel, szerényen és finom humorral) a családi összejövetelek ünnepi és fesztelen pillanatai alkalmából arcukat, személyiségüket, sorsuk lenyomatait.

A fényképeket, sztereófelvételeket és amatőrfilm-felvételeket tartalmazó hagyaték igen fontos magántörténeti forrás, amelyre Szacsvay Éva (Magyar Néprajzi Múzeum) hívta fel a figyelmemet, s ifjabb özvegy Ravasz Lászlóné (Varga Ibolya) és Ravasz Ágnes (a hagyaték tulajdonosai) nemcsak azt tették lehetővé, hogy otthonukban (a Budapest II., Bimbó út 43. szám alatti egykori Ravasz-villa egyik leválasztott lakásában) kutathassam azt egy fél esztendőn keresztül, s azonosították a fényképeken látható személyeket, hanem mintegy befogadtak a családjukba és barátságuk maradandó emberi élményével ajándékoztak meg. A fényképek rendszerezésében Monostori Judit komoly segítségemre volt. Segített még Horváth Réka (Budapesti Közgazdasági Egyetem), Lakatos Attila és Szabó Levente (Századvég Politikai Iskola) is.

A képek másolatait Forgács Péter és a „Privát Fotó és Film Alapítvány” szívessége révén birtokolhatom. A felvételeket a tulajdonosok és ifjabb Bibó István – aki ugyancsak sok családtagot azonosított – engedélyével adom közre. A Bibó Istvánra vonatkozó fényképek egy-egy példányát leadtam a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára számára, s azok az MTA Fotótárában megtalálhatók és kutathatók.

Mind Bibó István kézirat-, irat- és levelezéshagyatéka, mind ifjabb Ravasz László fényképhagyatéka méltó kiadásra vár.

• Bibó