Hack Péter

Nyomtatóbarát változat

Kedves barátaim,

Úgy hiszem, a mai napon nincsen fontosabb dolgunk, mint őszintének lenni. Szembe kell néznünk azzal, hogy az MSZP-vel való közös kormányzásnak a fő kárvallottja az SZDSZ. A párt napjainkban eddigi történetének talán legmélyebb válságát éli át. Többről van szó, mint népszerűtlen kormányzati döntések következményeiről. Ezt zokszó nélkül vállalnánk, hiszen számítottunk arra, hogy a gazdasági stabilizációt kísérhetik társadalmi feszültségek és népszerűtlen döntések. Ma az SZDSZ eróziójáról és válságáról szól a történet. Cselekednünk kell, amíg nem késő. Az SZDSZ-nek a lényeget érintő megújulásra van szüksége.

Barátaim! Ha azt kérdezzük egymástól, miféle párt az SZDSZ, akkor mindenek előtt arra kell emlékeztetnünk magunkat, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem pusztán egy a magyarországi pártok között, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége a rendszerváltás pártja. Mi a négy igen pártja vagyunk. Mi az egykori, pártállami eliteken kívülálló, szabad magyarok milliós táborának pártja vagyunk, akiknek szavazatára eddig is számíthattunk, és számítunk a jövőben is.

Mi olyan párt vagyunk, amelyben a tisztesség, a törvénytisztelet, az egyéni érdem, a becsület egymás mellett tart katolikust, protestánst, zsidót és ateistát. Mi nem kérdezzük, kinek ki volt az apja, minket nem foglalkoztat, hogy valaki a Dunántúlon él vagy a Dél-Alföldön. Az SZDSZ az a párt, amely a magyar nemzetben a faji, etnikai, vallási, kulturális és politikai hovatartozástól függetlenül próbálja meghonosítani a kimagasló teljesítmények társadalmi elfogadtatását és megbecsülését. Amint mondottam, mi a rendszerváltás pártja vagyunk, ami annyit jelent: mi kapitalizmust akarunk. Számunkra a Nyugathoz való tartozás nem üres beszéd.

Kedves barátaim! Az SZDSZ ma sodródó, identitásában megrendült párt. Hogyan jutottunk idáig?

Problémáink gyökerei a kilencvenes kampányig nyúlnak vissza, és a párt alapítóira zúdított rágalomhadjárattal függenek össze. E folyamatnak két szakasza van: a koalíció megkötéséig tartó, és az azt követő időszak.

Az SZDSZ megalakulásától fogva azoknak a pártja volt, akiknek nem volt köze a késő-kádári elithez. Mint a demokratikus ellenzék köré szerveződött párt, a pártállam teljes lebontását, igazi rendszerváltást, valamint a klasszikus liberális demokrácia megvalósulását tűzte zászlajára. Így szükségképpen következett be, hogy amikor a puha diktatúra elitje kettévált egy úgynevezett nemzeti, keresztény szárnyra, amelyből az MDF és társai nőttek ki, és egy úgynevezett szocialista szárnyra, amelyből először a Pozsgay nevével fémjelzett, majd a Horn Gyula által vezetett MSZP és körei alakultak ki, az SZDSZ mindkettővel egyszerre került szembe. Kilencvenben Antallék és Pozsgayék közös erőfeszítéssel próbálták az SZDSZ-t marginalizálni a magyar politikában.

A kádárista elit mindkét részétől való távolságunk olyan mértékben irritálta Antallékat, hogy az „Apák és fiúk” kampányától kezdődően mindent megtettek, hogy a szabad demokratákat kommunistagyanús pártként tüntessék fel. Ezek a támadások az SZDSZ-t felkészületlenül érték. Így nem tudtuk a rágalmakat megfelelően semlegesíteni, és feldolgozni. Ehelyett a párton belül elbizonytalanodott a demokratikus ellenzék hagyományaihoz való kötődés, a párt identitása torzult.

Én büszke vagyok arra, hogy olyan párthoz tartozom, amelynek első elnöke Kis János volt, alapítói között találjuk Pető Ivánt, Tamás Gáspár Miklóst, Kőszeg Ferencet, Solt Ottiliát, Haraszti Miklóst, Eörsi Istvánt, Demszky Gábort, Magyar Bálintot. Olyan párt ez, amely valamennyi magyar párt közül elsőként, és megalakulása óta egyértelműen vállalja az ötvenhatos forradalom demokratikus értékeit. Az SZDSZ alapításában olyan ötvenhatos hősök, forradalmárok vettek részt, mint Göncz Árpád, Mécs Imre, Vásárhelyi Miklós, és még számosan azok közül, akik az évtizedek során nem hagyták kihunyni ötvenhat lángját.

Az SZDSZ-nek kezdetben értéke volt az, hogy szövetségjelleggel is bírt. Egymástól eltérő világnézetet, erkölcsi világképet, vallási hitet valló emberek alkották a pártot. Olyan emberek, akik a különbözőségeik megtartása és vállalása mellett, a klasszikus emberi jogok, a liberális értékek iránti elkötelezettségük alapján sorakoztak fel a párt programja mellett. Ellenfeleink a pártnak ezt a sajátosságát is ürügyként igyekeztek felhasználni arra, hogy bennünket megbélyegezzenek, a közéletből kirekesszenek. Jobb- és baloldalon egyaránt megfogalmazódott a közélet eszdéesztelenítésének programja. Az inszinuációk által gerjesztett csatározásokból a párt egyik része az önazonosságtól való menekülésben kereste a kiutat, míg egy másik csoport kísérletet tett arra, hogy kisajátítsa a pártot. Ezek felesleges viharokba és kerülő utakra sodortak bennünket. A sodródás tehát már ekkor elkezdődött.

Ennek második szakasza a kilencvennégyes választásokat követően gyorsult fel. Ekkor reálpolitikai mérlegelés alapján, a helyzet kényszerének engedve döntött a küldöttgyűlés túlnyomó többsége az MSZP-vel való koalíció mellett. Célunk az volt, hogy kormányzati pozícióból érvényesítsük programunkat. Be kell ismernünk, hogy ez a törekvésünk – összességében – felemásan sikerült. Sőt, a kormányzati munka vezetési és döntési technikái olyan helyzetet teremtettek, hogy az SZDSZ sorsát meghatározó stratégiai döntések egyre inkább a kormányfő kiszámíthatatlan lépéseitől függenek. Maradhat-e az SZDSZ jövője párton kívüli tényezők kezében? A válasz a koalíció jövőjének alakulásától függetlenül is az, hogy: Nem! A magam részéről nem vitatom Horn Gyula érdemeit, de mégsem őt kívánom az SZDSZ vezetőjének, hanem továbbra is inkább Pető Ivánt támogatom.

A párt megújulásának legfontosabb előfeltétele, hogy az SZDSZ elvi alapon, gyakorlatias politikát folytasson, mert csak elvekre épülhetnek bölcs kompromisszumok. Az elvektől elszakadt pragmatizmus nemcsak kiszámíthatatlan következményekkel jár, hanem a konszenzus hiánya miatt, szétforgácsolja a pártot. Az SZDSZ irányítása csak akkor kerülhet vissza a párt vezetőinek kezébe, ha az elvek és a pragmatizmus között újra megtaláljuk az optimális egyensúlyt.

Koalíciós partnerünk, az MSZP ellentmondásos párt. Egyszerre vannak benne jelen a megújulás progresszív erői, a késő-kádári tradíciók, sőt, a jobboldali, nemzeti és keresztény demagógiával kokettáló csoportok. Az elmúlt időben többször megtapasztalhattuk, hogy az MSZP a koalíciós együttműködést a pártállamban megszerzett sajátos kormányzati tapasztalataira, és gazdasági-politikai erőfölényére igyekezett helyezni. Némelykor pedig a jobboldali populistákkal való cinikus alkukötés lehetőségének lebegtetésével igyekezett politikai akaratát ránk erőszakolni.

Eddig is elvártuk, hogy a kormányfő a lényeges politikai döntéseket a koalíciós egyeztetéseknek megfelelően, pártunk autonómiáját és társadalmi súlyát, valamint a parlamenti demokrácia játékszabályait figyelembe véve, és nem a késő-kádárista elittel, és ki tudja miféle csoportokkal fenntartott informális csatornáin keresztül hozza meg. Mind ez idáig többnyire követhetetlen, hogy a valós döntések hol születtek: a majdhogynem árnyékkormányként funkcionáló Miniszterelnöki Hivatalban, egy szűkebb „politikai bizottságban”, vagy valahol másutt? Az SZDSZ nem adhatja a nevét egy olyan kormányzati gyakorlathoz, amely bagatellizálja a többpártrendszerű parlamentáris demokrácia értékeit, és csorbítja a demokratikus intézmények társadalmi tekintélyét: nem használhat bennünket senki eszközként arra, hogy a demokratikus politizálás látszatát általunk tartsa fenn. Egy megújult, a demokratikus és az európai értékek iránt véglegesen elkötelezett MSZP-vel lehet értelme a közös kormányzásnak. De nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is politikai szemfényvesztéshez statisztáljunk.

A rendszerváltást mind ez idáig kísérte a politika és a gazdaság közötti átláthatatlan, zavaros viszony, amely melegágya a korrupciónak. Az SZDSZ-nek nem sikerült megállítania ezt a folyamatot, sőt maga is gyanúba keveredett. Nagyot tévednek azok, akik azt hiszik, hogy demokratikus viszonyok között huzamosabb ideig halászhatnak a zavarosban, és fenntarthatják a közpénzek nyílt vagy burkolt megcsapolásának egyre közönségesebb gyakorlatát.

Aggasztó, hogy az SZDSZ-hez közelálló személyek közül is néhányan már idomultak a nyolcvanas évek nómenklatúrájának normáihoz. Ez éppen elég figyelmeztetés. Az SZDSZ-nek azon az úton kellene haladni, amelyen eredetileg elindult. A kóros összefonódásból semmi jó nem származik, és akadályozza a megújulást. Az ÁPV Rt. botránya kapcsán nekünk is le kell vonnunk a magunkra vonatkozó konzekvenciákat, az MSZP-nek pedig ezt különösen meg kellene tennie. Olyan helyzetet kell teremteni, amely a rendszerváltást és a magyar demokráciát helyes útra tereli.

Indokolt a sokszor megfogalmazott kérdésünket újra feltenni. Mi helyesebb: a koalíción belül maradni, vagy kilépni abból?

Mivel számos tényező akadályozza a koalíción belüli megújulást, és a változtatásokra irányuló eddigi kísérleteink rendre kudarcot vallottak, én a koalícióból való mielőbbi kilépésben nagyobb esélyt látok az SZDSZ megújulására. Ettől a szándéktól csak akkor szabad elállnunk, ha az MSZP-ben rövid időn belül radikális változások történnek, az SZDSZ pedig jelentős mértékben képes saját kormányzati munkáját javítani.

Elsőbbséget kell adni az SZDSZ megújulásának a koalíciós partnerhez való viszonyhoz képest. A minél békésebb elválásig is meg kell állítani az SZDSZ koalíción belüli felmorzsolódását. Abba kell hagynunk a céltalan téblábolást, a meddő okoskodást, amely csak bénítólag hat a következetes politikai cselekvésre. Bátor, kezdeményező, és nem reagáló pártnak kell lennünk. Újra szabadon kell beszélnünk. A választóknak, és saját elveinknek kell megfelelnünk. A pártnak fel kell készülnie arra, hogy a változások elmaradása esetén, az adandó alkalommal, azonnal ki tudjon lépni a koalícióból. Már csak azért is, mert az SZDSZ politikai és társadalmi térvesztését követő vákuumot a különböző színezetű (a halvány barnától a sötét barnáig terjedő), hisztérikus, némelykor fékezhetetlen jobboldali politikai erők igyekszenek betölteni. Olyan ellenzék, amely nem nagyon finnyás eszközeinek megválasztásában. Ballépéseink és tehetetlenségünk következtében ez a jobboldal jelenleg szavazatok tízezreit kapja ajándékba tőlünk. Történelmi bűnünk lenne az országot ezen ellenzék kezébe lökni. Megjegyzem: nagyobb önállósággal a két párt külön-külön nagyobb társadalmi támogatottságot tudna elérni, mint együtt.

Barátaim! Be kell látnunk: ha a párt megújulása és a kormányzati munka ugrásszerű javulása elmarad, akkor nemcsak az SZDSZ jövőjét kockáztatjuk, hanem a rendszerváltás, a XXI. századi modern Magyarország is veszélybe kerül. Illúzió a kormányzati hatalomtól való tespedt függőségre építeni. Egyikünk sem szeretné, hogy a következő parlamenti választásokon a polgárok rothadt és értéktelen gyümölcs gyanánt vessenek ki bennünket akár a kormányzati pozícióból, akár a demokratikusan választott parlamentből.

Választóink felelősségteljes, bölcs és hatékony politikát várnak tőlünk. Ezért bőven akad tennivalónk a saját házunk táján is. Programunk sok tekintetben kiüresedett, modern és dinamikus nemzeti programmal kell a társadalom elé állnunk. Társadalmi jelenlétünk megerősítése és kiterjesztése érdekében újjá kell éleszteni az SZDSZ helyi szervezeteit. A jövőben nem engedhetjük meg, hogy az SZDSZ aktivistái, helyi politikusai pusztán eszköznek érezzék magukat a vezetés kezében. Szükség van a párton belüli kölcsönös tisztelet és méltánylás helyreállítására és erősítésére azért, hogy a szabad demokraták érzelmileg is kötődni tudjanak a párthoz, és az általa képviselt értékekhez.

Magyarországnak megbízható, nagy és kreatív SZDSZ-re van szüksége. Olyan pártra, amely azt ígéri férfinak és nőnek, hívőnek és hitetlennek, szegénynek és gazdagnak, egyszóval mindenkinek, hogy szabadon és biztonságban élhet itt, hisztéria nélkül, türelemmel, csendesen, anélkül, hogy fenyegetnék, hogy magánéletét megzavarnák, hogy meggyőződéséért kérdőre vonnák, vagy bármikor bármiért megaláznák. Mi az emberi méltóság pártja vagyunk, amely mindenkié, és amely nem politikai meggyőződés kérdése. Mi azt mondjuk, nem pusztán élni kell, és élni hagyni, hanem élni kell, élni hagyni, és élni segíteni mindenkit.

Elhangzott a Szabad Demokraták Szövetsége küldöttgyűlésén 1996. november 22-én.

• Játéktér