Nyomtatóbarát változat

Juszt László: Köszöntöm a stúdióban Haraszti Miklós és Debreczeni József országgyűlési képviselőket, valamint Hefty Györgyöt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztőjét. Tegnap este volt egy tanácskozás, a Hans Seider Alapítvány szervezésében. Az utóbbi napokban két olyan példa is akadt, amely azt jelezte, hogy a pártok és a sajtó viszonya igen-igen feszült. Nemrégiben volt az SZDSZ–Fidesz közös nyilatkozata, amely elsősorban a Tv-híradóval kapcsolatban hozta ezt elő, azonkívül a hétvégén ott volt a Békés megyei MDF-választmány nyilatkozata és még egy harmadik is, az MDF tegnapi választmányi ülésén Kónya úr beszéde. Hogyan jellemzik, viszonyítva mondjuk a többi európai államhoz képest a magyar sajtó és a politika viszonyát, kapcsolatát.

Georg Hefty: Azt hiszem, hogy a magyar sajtó és a politika viszonya sajnos rossz. Annak ellenére, hogy állandóan politikáról van szó a sajtóban, a választók eltávolodnak a politikától, úgyhogy a sajtónak nem sikerült sem a kormányt népszerűsíteni, sem az ellenzéket. Ebben a sajtómunka, a kormánypártok és az ellenzéki pártok kudarcát látom. A pártok és a sajtó önmagukkal és a közös viszonnyal foglalkoznak, nem annyira azzal, hogy a választókat mi érdekli.

Juszt László: Uraim, önöket érte a kritika.

Haraszti Miklós: Kónya úr védelmében először egy helyreigazítással hadd éljek. Engedje meg, hogy fölolvassam, mi áll az újságban a Gellért Szállóban augusztus 24-én elmondott vagy szétosztott beszédéről. Talán így nyomára jutunk, hol buzog az a forrás, ahol az elrontott viszony keresendő. Kónya úr meglepő állításai címmel azt közli itt az újság, hogy: „a rádió és a televízió irányításában, arculatának megváltoztatásában, teljes átalakításában a kormányzati pozíció elvileg óriási lehetőségeket biztosít számunkra. A kormány politikájának lényegéhez tartozott, hogy az első időszakban kerülni kell a konfrontációkat annak érdekében, hogy az országról a külföld szemében kedvező kép alakuljon ki. Most azonban, amikor az országról alkotott kép a világ szemében egyértelmű, amikor már senki nem vonja kétségbe az MDF és a kormány elkötelezettségét a liberalizmus, a demokrácia, a sajtószabadság, az emberi jogok és a piacgazdaság iránt, meggyőződésem szerint végrehajtható a Magyar Rádió és Televízió politikai beállítottságának és szellemiségének gyökeres megváltoztatása.”

Ez nem a tegnapi választmányi ülésen, hanem augusztus 24-én hangzott el. Tehát nem ennyire friss. És tulajdonképpen sokkal régebbi tendenciára megy vissza, egy év óta tapasztalt konzekvens kormányzati sajtópolitikára, amely megakadályozza azt, hogy az újságírók félelem nélkül átélhessék a demokrácia áldásait.

Debreczeni József: A pártok és a sajtó, különösen a kormánypártok és a sajtó között a termékeny feszültségnél sokkal feszültebb és sokkal inkább indulatos, időnként hisztérikus a viszony. Az MDF és az SZDSZ pozíciója már az indulásnál némileg eltérő volt. Nekünk volt rosszabb pozíciónk. Ez részben a mi nehézkességünknek is tudható. Az SZDSZ-nek eleve jobb kapcsolatai voltak. Grósz Károly úgy mondaná, hogy történelmileg így alakult, de ez csak árnyalatnyi különbség volt. Az igazi probléma akkor keletkezett, amikor a választási harc a finiséhez érkezett, és az MDF-nek egy exponense szüntelenül fenyegette a sajtót, kommunista szócsőről beszélt, és arról, hogy a szabad választások után itt nyilván ugyanúgy meg kell történnie a váltásnak, mint majd a politikában. Haraszti Miklós sokkal ügyesebb, az SZDSZ sokkal okosabb volt ennél: ők azt mondták, ti vagytok a szakemberek, természetesen a sajtó szabad lesz, semmiféle csere vagy erőfoglalás nem fog bekövetkezni. A kormány nem volt kellően fölkészülve arra, hogy a sajtó bírálni fogja, és élesebben bírálja, mint ahogy azt mi méltányosnak tartottuk, és hát újabb ügyetlenségek következtek.

Juszt László: Ez a nyugati demokráciákban is úgy működik, a sajtó legfontosabb szerepe a kontroll. Tehát az éppen hatalmon lévő párt, illetve kormány kontrollja.

Georg Hefty: Tény, hogy ez a feladata, és tulajdonképpen semmi más nem igazolja a sajtószabadságot, mint hogy a nyilvánosság nevében kontrollálja a pártokat, a kormányt, az államnak a többi berendezését. De én Haraszti úrral szemben nem értékelném túl Kónya úrnak az állításait; nem tudom nyugati szemmel elképzelni, hogy egy értelmes kormány ilyen politikát akarna folytatni. Azt hiszem, ez Kónya úr személyes véleménye. Fontosnak tartom, hogy a magyar politikai intézmények minél gyorsabban megváljanak azoktól a sajtóintézményektől, amik most még a kormány befolyása alatt vannak. Elképzelhetetlennek tartom nyugati szempontból, hogy a kormány vagy a többségi párt irányítsa ilyen módon a televízió vagy a rádió személyzetét, hogy az állam mint nyomda- vagy kiadótulajdonos ennyire bele akarna szólni a sajtótermékeknek a mivoltába.

Haraszti Miklós: Ez a kormány fönntartja a régi rendszertől örökölt sajtótulajdont, magának az állami sajtótulajdonnak a fogalmát. Önmagában ez a demokráciában szükséges sajtóviszonyokkal való visszaélés, legalábbis visszaélésekre ad alkalmat, csábítást, éltek is vele az elmúlt egy évben. Szerencsére az írott sajtó tulajdonképpen tökéletesen szabad, elég sok kézben van már ahhoz, hogysem az állam teljes mértékben kézen fogja. Nagy feladataink vannak a televízióban és a rádióban, ahol a médiatörvényt azért sürgetjük, hogy végre megszülessék a szabad rádiózás és televíziózás. Sajnos annak ellenére, hogy újra és újra elmondják ezt, hogy ezt az egyébként realista és önkritikus hangot Magyar Demokrata Fórumon belül is egyre gyakrabban hallani, éppen a mai nap fognak például a kulturális bizottságban a rádió és televízió körül fognak politikai vihart kavarni, és ez állandóan folyik. Még egy mondat Debreczeni Józsefhez: hogy mennyire eredménytelen volt a sajtó akárminek a propagálásában, ami politika, mennyire lefele ment az egész politika ázsiója, benne az ellenzéké is, ezt mutatják a közvélemény-kutatások. Szó sincs tehát olyasmiről, amiről Debreczeni József beszélt, hogy valamelyik párthoz tartozna itt a sajtó.

Debreczeni József: Nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a kormány fönntartja az állami sajtótulajdont a régi pártállami időszak folyományaként.

Haraszti Miklós: Volt egy állami lapkiadó, ami a párté volt, és egy másik lapkiadó, ami az államé volt. Az állam Horti úr vezetése alatt ezt egyesítette, ez a lap pontosan a régi, ez a kiadóvállalat pontosan a régi módon elküldött főszerkesztőket, újakat betett, eléggé el nem ítélhető spontán privatizáció módján a kormányzó pártokhoz, nevezetesen az MDF-hez közeli lapot alapított. Ennek a sajtóvállalatnak a részvényei útján befolyásolták például a Magyar Nemzet privatizációját a kormánynak tetsző irányba.

Debreczeni József: Az országos napilapok egyike sincs kormány- vagy állami tulajdonban, kivéve a Magyar Nemzetet, ahol a Pallas Kiadónak csakugyan van egy résztulajdona. A Magyar Nemzet példányszáma a napisajtónak egy piciny töredéke, az összes megyei napilaphoz, amelyek közül nem egy sokkal nagyobb példányszámban jelenik meg, mint például a Magyar Nemzet, semmi köze nincsen az államnak. Egyedül az Új Magyarországot lehet kormánypártinak tekinteni, de ott sincsen szó állami tulajdonról, azt bankok gründolták. A televízió Amerikát kivéve mindenütt állami, de nem kormánytulajdonban van.

Juszt László: Itt az alapvető probléma tényleg a rádió és a televízió. Az ekörül dúló viharok elég nemtelenek. Elképzelhető Németországban, hogy ilyen vihar törjön ki?

Georg Hefty: Ilyen viharoknak elébe vágtak azáltal, hogy nem a kormány és nem a kormánykoalíció kontrollálja egyedül a televíziót és a rádiót: a televízió és a rádió önrendelkezésű intézmény. Megfigyelésre ajánlom a magyar politikusoknak a német példát. Esetleg itt is úgy lehetne megszervezni a televíziót és a rádiót, hogy a politikai pártok részt vegyenek a felülvizsgálatban, a kontroliban, de ne ők adják meg a többséget, hanem például egyötödét talán az összes társadalmi berendezés képviseletében. Tisztában kell lennünk, sajtósoknak, újságíróknak azzal, hogy minden rendszerváltás személyzeti váltásokkal is jár. A kérdés Magyarországon nem az, hogy bizonyos embereknek fölmondanak vagy kicserélnek embereket, hanem hogy azt ki csinálja. Ha társadalmi berendezések vagy például egy magánkiadó csinálná, legföljebb munkaügyi viszonyban lehetne fölülvizsgálni, de nem terhelné a kormányt, a pártokat mint politikai beavatkozás. Kónya úrnak annyiban van igaza, hogy megjött az idő egy új megoldásra, de a megoldás nem abba az irányba mehet, ahogy ő gondolja, hanem pont ellenkező irányba.

Haraszti Miklós: Hefty úr minden szavát helyeslem. Ugyanez a vita lezajlott a kulturális bizottságban, ahol készülgettünk a médiatörvényre szorgalmasan. Az ellenzék a német példára hivatkozva azt javasolta, hogy maximálisan egyharmad legyen a politikai pártok képviselete a társadalmi szervezetek között a televízió felügyelőbizottságában. Felénél több legyen, vagy legalább fele, követelte a kormánypárt. A végén egy olyan kompromisszumot kötöttünk, amely szerint formálisan a pártok delegálják ugyan a felét, de nem enged egyetlenegy politikai irányzatot sem egyharmad fölé jutni. Szerény eredmény, de reméljük, hogy ez megoldást hoz majd.

Debreczeni József: A pártok mindenütt a világon igyekeznek valamilyen módon befolyásolni az ilyen rendkívül fontos szerepet játszó intézményeket, mint a televízió. Sokkal ügyesebben és kevésbé látványosan teszik, mint ami sajnos most itt Magyarországon kibontakozik. Ebben a kérdésben is, amit Haraszti Miklós fölvetett, kompromisszum született, és az egész médiatörvény jól halad. Azok a garanciák egészen bizonyosan be fognak épülni, amelyek lehetetlenné fogják tenni, hogy itt csakugyan valamiféle kormánytelevízió van, mint amiről ezek szerint Kónya Imre beszélt. Meg kell vallanom férfiasán, könnyebb helyzetben lettem volna itt ma, hogyha nem lát napvilágot a lapokban ez a szöveg.

Juszt László: Ön tegnapelőtti Magyar Hírlap-beli, Az alkotmányos válság felé című cikkében a sajtót hibáztatja a Göncz Árpád és Antall József kapcsolatában megjelenő feszültségekért. Valóban léteznek-e ilyen feszültségek? És hogyha igen, a sajtó a hibás, hogy erről beszél?

Debreczeni József: Én azt mondtam, hogy csakugyan feszültségek vannak, aminek alkotmányos okai vannak, az alkotmányos berendezkedés, illetve az MDF–SZDSZ-paktum által ebbe bevitt „ficam” okán. Csupán azt mondtam, hogy ezt a feszültséget a sajtó nagy része, többsége nem hitelesen mutatja be: a jó és a gonosz harcának az együgyű meséjét tálalják a publikum elé.

Haraszti Miklós: Hát megnyugtatóak lehettek volna Debreczeni József szavai, de amikor az MDF és az SZDSZ közötti megállapodás és utána az összes többi párt által elfogadott törvénymódosítás alapján semlegesítették a televíziót, és olyan elnököt választottak a televízió és a rádió élére, az összes párt egyetértésével, akiket mindenki pártokfölöttinek és függetlennek ismert el, akkor jött ez a bizonyos támadás a köztársasági elnök ellen, mert éppen ennek a pártokfölöttiségnek és a konszenzusnak a nevében nem fogadta el, hogy az MDF a maga által választott alelnökökkel elárasztja a televíziót, bevallottan, kimondottan annak az érdekében, hogy irányítás alá vegye. Több garanciát kell majd adniuk az MDF-nek és a kormánypártoknak arra, hogy tényleg készek törvényes megoldásokra.

Debreczeni József: A köztársasági elnöki és miniszterelnöki jogkör ütközéseinek csupán egy aprócska eleme a tévéalelnökök kinevezésének ügye. Szó sincs arról, hogy ez lenne az oka a konfliktusnak. A két elnök kinevezéséről szóló törvény rendelkezik az alelnökök kinevezéséről is. Ugyanaz a törvény, amit a parlament 97 százalékkal fogadott el, és természetesen konszenzussal gondoltuk az alelnökök kinevezését is, időközben történt az a ficam itt is, hogy intendatúrákat hoztak létre. Valójában a rádió- és televízióelnök a maga jogkörét leosztotta ezeknek az intendánsoknak, akiknek személye abszolút nem nyugszik semmiféle konszenzuson. Haraszti Miklós az alelnököket MDF-eseknek nevezi: ezt abszolút túlzásnak tartom. Kinevezésük legföljebb valamiféle egyensúly helyreállításának a szándékát tükrözheti.

Georg Hefty: Én mégiscsak látok egy csomó biztató jelet a magyar politikában. A múlt napokban folytattam olyan beszélgetéseket, amelyekből az a benyomásom, hogy Kónya úr véleménye nem egyedülálló vagy nem az egyetlen hangadó vélemény az MDF-en belül. Az MDF-ben is vannak olyan magas rangú politikusok, akik elgondolkoznak a sajtó, a kormány és a kormánykoalíció viszonyán, és ellentétes, énszerintem jó irányú megoldásokhoz jutnak.

Juszt László: Kívánom, hogy Önnek legyen igaza, a magunk érdekében. Köszönöm önöknek a beszélgetést.

• Belföld