Skip to main content

Alkotmányt sért a földtörvény?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az április 29-én elküldött elnöki beadványról csak egy szűkszavú MTI-jelentés látott napvilágot. Eszerint Göncz Árpád a törvény több pontjával – így például a tulajdonszerzés korlátozásával – kapcsolatban intézett kérdéseket az alkotmánybírákhoz.

Amint ismert, a kormánykoalíciós többség a következő korlátozásokat passzírozta keresztül a törvényhozáson: belföldi magánszemély – mondja az 5. paragrafus – csak annyi termőföldet szerezhet, hogy a tulajdonában összesen legföljebb 300 hektár területű vagy 6000 aranykorona értékű föld legyen (e korlátozásnál a tanya körül lévő földet 6000 m2-ig nem kell figyelembe venni). Ezenkívül egyik magános sem cserélheti földjét nagyobbra vagy nagyobb AK-értékűre, mint amennyi a törvény hatályba lépésekor a tulajdonában volt (mármint ha egyáltalán a földtörvény hatályba lép). A 6. paragrafus szerint belföldi jogi személy némely kiváltságos jogi személyek kivételével nem szerezhet földtulajdont. A kiváltságosok, akik szerezhetnek: a magyar állam, az önkormányzatok, az erdő- és legelőbirtokossági társulatok, továbbá – végrendelet vagy ajándékozási, tartási, gondozási szerződés útján – szállhat termőföld az egyházakra is. Külföldi magánszemély és jogi személy – szögezi le a 7. szakasz – egyáltalán nem vehet földet (kivéve például, ha abból a kártalanításból vásárol, amelyet az államtól kap, ha a törvény hőn óhajtott hatályba lépésekor meglévő földjét kisajátítják). Gyanút ébreszthetnek még a 13-14. szakaszok: ezek a belföldi és a külföldi földhasználók esetében egyaránt 10 évben maximálják a földhaszonbérlet időtartamát, ám ez sem vonatkozik a magyar államra meg az önkormányzatokra.

Vélhetően Göncz köztársasági elnök egyaránt aggódhat a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog érvényesüléséért és amiatt, hogy nem sérül-e véletlenül alaptörvényünknek az a tétele, hogy a tulajdonformákat egyenlő védelemben kell részesíteni. A kettő persze összefügg egymással. Egy 1984-es rendelkezés szerint például magánszemélyek csak kis teljesítményű másológépet tarthatnak, míg jogi személyek (valamint vgmk-k, gmk-k, szövetkezeti szakcsoportok) bármilyet; az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog sérelmét látta ebben, s 1991-ben megsemmisítette a rendelkezést. Egy másik, 1992-es alkotmánybírósági határozat a régi (azazhogy még mindig hatályban lévő) földtörvény következő passzusát adta át a múltnak: „A tanya és a föld magánszemélyek közötti adásvétele esetén a mezőgazdasági nagyüzemet, amelynek területén a tanya és a föld fekszik, elővásárlási jog illeti meg.”

Az elővásárlási jog kikötése – írja az Alkotmánybíróság – még ésszerű volna, és nem is korlátozza számottevően a tulajdonos rendelkezési szabadságát. Viszont „a magánszemélyek közötti szerződéssel szemben nem áll fenn a jogi személyek kedvezményezésének alkotmányos alapja…”

Kérdés: vajon ezt fordítva is kimondja-e majd az Alkotmánybíróság. A szocialista jog igyekezett a „közületek” kedvében járni, a mostani földtörvény viszont, a ló másik oldalára átesve, kizár egyes jogi személyeket a földszerzésből. Mégpedig úgy, hogy az államnak és az önkormányzatoknak lehet földjük, a gazdasági társaságoknak nem, az egyházaknak lehet, de például a jótékony célú egyesületeknek nem. Vajon ésszerű-e ez a különbségtétel? A Magyar Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), valamint az Agrárkamara szerint nem az, hiszen az államnak, az önkormányzatoknak meg az egyháznak nem is feladata a föld művelése, míg társaságok épp e célra jönnének létre (ha hagynák). Ha az Alkotmánybíróság sem találja meg a racionális magyarázatot, kénytelen lesz kimondani, hogy habár a magánszemélyek is egyenlők, de nem egyenlőbbek a jogi személyeknél.

A tulajdonformák egyenlő elbírálásának elve még nem érinti a törvény koncepcióját. Ha viszont Göncz elnök a tulajdonjog korlátozásának lehetőségeit is firtatja (s ez olvasható ki a szűkszavú jelentésekből), akkor az egész koncepció mögé kerülnek kérdőjelek: van-e ésszerű indoka a tulajdonszerzési és a rendelkezési jog korlátozásának; lehet-e korlátozni az öröklést csak azért, mert a kedvezményezettnek már van 300 hektárja; szabad-e tíz évben korlátozni a haszonbérletet akkor, amikor egy tisztességes vetésforgónak másfélszer ekkora a ciklusideje? Tapasztalhattuk: mindig is kényesebb helyzetet teremtett az alkotmányosság őrei számára, ha elemi jogot kellett szembeszegezni a többség akaratával, mint ha „csupán” az azonos elbánás volt a tét.

A többség pedig azt akarta, hogy a földtulajdon-rendezés törvényhozói jótétemény (kárpótlás, szövetkezeti átmenet) formájában menjen végbe. A magántulajdonban lévő földek aránya az 1990. évi 7 százalékról ’93-ra egyenesen 35 százalékra nőtt. Nem szerette volna a többség, hogy e fáradságos munkát kótyavetyélés kövesse, ami esetleg mondjuk a szövetkezeti vezetők alakította társaságok malmára hajtaná a vizet. A többség falusi osztályharcot akart. Az alkotmány viszont, akárhogy is, az osztálybéke talaján áll.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon