Skip to main content

Altamira, vagy amit akartok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Hajszás napok – Kampány meg ami utána van


’89-ben még nem, de ’90-ben már bizonyosan. Ha az utcán járkáltál, ettől érezhetted először, hogy itt valami megváltozott. Hogy rövidest itt a Kánaán, de tényleg. Nem vacak B1-es, mint a Tovarisi konyec, vagy mint jóval azelőtt, Enikő háttal, farmerben, meztelen felsőtesttel, Fabulon. Egy aluljáróban láttam rajta ráfirkát: Fordulj má meg bameg. Félős, de lendületes filctollmegjegyzés. Ezt még értettük. Majd lassan, mint a rozsdafolt, elkezdett terjedni. Utak mentén, házfalakon, trolimegállóban, M7-es. Kezdetben jólesett, megvallom. Színesek, valamit ugye sugalltak, valamit, amit még nem volt módod megélni. Az egyenszürke, repeszverte házfalakon újféle reményt. Aztán tolakodás, fásultság, közömbösség. A létért való küzdelem mindennapjaiban már szóra sem érdemes.

Óriásplakát. Gigantposzter. Erről lenne szó. Különös tekintettel a Nagy Áprilisi Választásokra. 2002.

Szentendrei út, Lupa-szigeti elágazás. Reggel be, délután kifele tépnek az autók egymás nyakán. Vezetőik észre sem veszik. Egymás mellett a két szövetséges párt. Az egyiken fölényes koleszes mosoly, bár a hozzáértők sok mindent kiolvashatnának belőle (a nem hozzáértők szintúgy). A másikon egy jobb sorsra érdemes kutya, mellette alkalmi gazdája. Ember és kutya. Magyar kutya, magyar ember. Itt azért megjegyezném, ha valaminek aztán nincs értelme, az a kutya nemzetiségére való utalás, pedig kedvelem a pumit is. Magyar macska, magyar méh. Tehát áll a nagy magyar ember, hogy magyar onnan lehet tudni, hogy magyar kutya van mellette. Felette magyar trikolór csík, ferdén, mint a partecédulán a fekete. És az igaz magyar párt emblémája, logója, jele. (Egy kitérő erejéig erről a logóról. Mint egy szigony, vagy mint egy ragadozó madár lába. Hegyes, karmos, bántásra való. Kérlelhetetlen élekkel, sötéten és fenyegetően. Aki rajzolta, tudta-e?) No és a négy nagy sötétzöld betű. Mindez fehér alapon. Rajta a semmin. Hiszen minden egyéb felesleges. Az igaz magyar megveti a reklámot, de használja, mert tudja, muszáj. Muszájból használja, de mértékkel. Vagy biztos volt a dolgában, akkor meg ugye minek. Semmi felesleges motívum. Az üzenet önmaga, nem kell még egy szittya magyar szlogen sem. Pedig milyen öröm lenne olvasni: ki a cigánnyal, le a zsidóval, büdös burzsuj. De hát felesleges, aki nézi, úgyis mellé látja. Az M7-es mentén erről a plakátról gondos kezek letépték a kutyát. Vannak még politikailag korrekt kutyabarátok.

Idén valahogy senki nem remekelt. A polgári oldal megelégedett egy ordibáló kiscsávóval. Ugyanaz a gesztus, mint a Patyomkinban a matróz. A győztes félelmes ordítása, domesztikálva. Meg ez az idióta mondat. Megkezdődött a jövő. Csakhogy a kimondás pillanatában már múlttá válik. A múlt kezdődik sajnos minden pillanatban, azaz folytatódik. A jövő olyan, mint a sínpár, hiába rohansz, hogy elérd, ahol összeér. Majd amikor rájöttek, hogy dúrból mollba kéne váltani, egyszer csak valami szeretetről esik szó. Ezt nem tudtam megjegyezni. Csak egy lányra emlékszem kiemelkedni a tömegből, a másfél, kétmilliósból, meg egy zászlót. Az meg csak leng időtlenül, mint a tengerbe vetetteké. Szeressük egymást gyerekek? Fogjunk össze? Mindegy.

Az innenső oldal sem remekelt. A három szétkopott maki miért csak a szájába tömi a narancsot, ha a fülét fogja be közben? Az az érzésem, hogy a szabadelvűek nem is szánták másnak a plakátokat, mint akik amúgy is oda szavaztak volna. Értjük a tréfát. Two in one. Csakhogy nem ide kellene üzenni, hanem oda, ahol ezt nem értik. Ahhoz a hiányzó 5 százalékhoz. Bár lehet, hogy teljesen mindegy. Mindegy, ki mit üzen a plakátokon, az eredmény semmit nem változna. Jó lenne kipróbálni egyszer.

A munkások pártjának viszont elég szűk lehetett a büdzséje. Az állatkert betonkerítésén látható vörös neoluxszal a párt neve odafújva. Ennyi. Persze lehet, hogy Csepel felé próbálkoztak, de arra nem jártam mostanában. Az új parlament legnagyobb frakcióját adók idén a Photoshoppal ismerkedtek (képkezelő számítógépes program). A II. ker. jelöltjét némileg túlretusálták. Az amúgy jóképű fiatalemberből Hollywoodot meghazudtoló fogpasztareklám jött össze. Mögötte a Parlament kupolája, reménybeli munkahely. A miniszterelnök-jelöltet pedig addig szűrőzték, míg úgy néz ki, mintha a szoliból ugrott volna elő a fotózás erejéig.

Végül is ezt is kibírtuk, nem sokkal rosszabbak a politikai reklámok, mint az áruházláncok akciókat hirdető kolbászreklámjai, csak sokkal többe kerülnek nekünk. Minden szempontból.

Végül kötelességünk megemlékezni azokról a tisztes állampolgári mozgalmakról, melyek a politikai óriásplakátok üzeneteinek korrekcióját célozzák. A polgári oldal mérhetően nagyobb aktivitással vetette be magát a népi kezdeményezésbe. Legújabb kori Altamira. A bölények legyőzésének rituális aktusa. A rajzot meglándzsázni, a képet festékkel teli nejlonzacskóval megdobálni, népi mondásokkal felékesíteni, vélt származását odafújni, remélt hajlamait feltüntetni. Letépni, megsemmisíteni, meggyalázni – ez nemes cél. Hajnalban, meggörnyedt háttal, nesztelen léptekkel lopakodik a kis csapat. Oldaltáskából festékesdoboz, egyéb kellék, azt nosza. Önszántukból, vagy parancsra, vagy csak leveszik a sugalmakat? Ki tudja.

Nem baj. Már csak 388 év, ami a pázsithoz...


















Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon