Skip to main content

Az 1986-os március 15.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Petőfi-szobornál, a saját kedve szerint ünneplő fiatalság szokásos gyülekezőhelyén hangszórók recsegő indulói várták az odasereglőket. A Petőfi tértől a Vigadóig további zenével fűszerezett vidám kirakodóvásár foglalta el a helyet. Ilyen körülmények között a Petőfi-szobor körül lehetetlenné vált minden ünnepélyesség, még a puszta kommunikáció is. Ezért az összegyűlt tömegből alakult menet tinédzserek vezetésével déli 12 óra után néhány perccel énekelve, a Nemzeti dalt szavalva megindult az Apáczai Csere János s tovább, az Akadémia utcán át a Kossuth-szobor felé. Legalább 3 ezren vonultak.

Ezen az úton történt az első incidens. Diószegi Olga bölcsészhallgatót, aki ismerőseitől pénzt gyűjtött Nagy Jenő, az ABC Kiadó vezetője számára, valaki beszélgetésbe elegyedve vele a sor végén marasztalta, s mikor a tömegtől leszakadtak, két nagydarab civil lépett hozzájuk, megragadták a lányt, és a földre lökve vonszolták egy rendőrautó felé. A lány sikoltozására odarohanók már nem érték el őket, a kocsi ajtaja rácsapódott Diószegi Olgára. Az egyik emberrabló az utcán maradt; a pillanatokon belül érkező motoros rendőrök szedték ki a felháborodott fiatalok gyűrűjéből.

A Kossuth-szobornál nem üvöltöttek hangszórók, viszont óriási volt a rendőri készültség. A menet éléről 20-25 fiú és lány hatalmas nemzetiszínű transzparenssel és Kossuth-címeres 48-as zászlóval felállt a szobor talapzatára, felhangzott a Himnusz, a Szózat, majd a székely himnusz. Azután valaki a tömegben vándorló gépelt papírlapok egyikéről felolvasta Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról c. versét. Egy vékonyka fiatal nő lépett a gyerekek közé a szobor talapzatára, és a Bethlen-alapítványról beszélt. Ő is csak hangszálaira hagyatkozhatott, mivel erősítés nem volt. A legalább 3000 ember némán figyelt. Ezután egy fiatalember állt elő, és bejelentette a tömegnek Diószegi Olga elhurcolását.

A menet továbbment a Batthyány-örökmécsesig. Itt 1 órára hivatalos ünnepséget szerveztek; a tér tele volt civil rendőrrel, hangszórók üvöltöttek. A tömeg megkísérelte egy Himnusz erejéig túlharsogni, aztán gyorsan továbbment a Néphadsereg utcán és a Margit hídon át Budára, a Bem-szoborhoz. A hídon vagy 5 ezren vonultak. A rendőrautók és motorosok végig követték a menetet, de párhuzamos utcákon, s csak néha mutatták magukat egy-egy keresztutca torkolatában. Ilyenkor taps és fütty harsant fel, néha egy-egy „emberrablók!” kiáltással. Szórványosan jelszavak is hangzottak: „Éljen Magyarország”, „Éljen Erdély”, s egy-egy pont a nevezetes 12-ből: „Sajtószabadságot”, „Unió Erdéllyel”. Szórványosan hallani lehetett „éljen a demokráciá”-t és „Le Ceausescuval”-t is. A tömeg végig az úttesten haladt, a forgalomnak le kellett állnia. A rendőrök nem avatkoztak be, hagyták az úttesten vonulni a menetet. A villamosok és autóbuszok utasai inkább rokonszenvüknek, semmint türelmetlenségüknek adtak kifejezést.

A Bem-szobornál ismét hangszórók, rengeteg civil belügyes. Néhány fiatal testével próbálta elszigetelni a hangszórókat, amíg az ünneplők eléneklik a Himnuszt. Tovább, a Batthyány térre! Egyesek már indultak is, s két civil belügyes a tér déli végénél ismét megpróbált elhurcolni közülük egy fiatal fiút. (Mint utóbb kiderült, a fiú egy vörös papírzászlót húzott ki pár perccel korábban a szobor alatti zászlóerdőből.) Most azonban a menetelők már éberebbek voltak: a fiút kitépték a nyomozók kezéből.

A Batthyány téren, a Kölcsey-szobornál ismét Himnusz, Szózat, székely himnusz hangzott el, majd megint előlépett a Kossuth-szobornál megismert fiatalember. Azt indítványozta, hogy addig senki ne menjen el innen, amíg Diószegi Olgát szabadon nem engedik. 800-1000 főre apadt addigra a tömeg, s nagy része egyetértése jeléül leült a földre. Kb. háromnegyed 3 volt.

Néhány perc múlva a Bem rakparton AI-s rendszámú kocsi állt meg, három rendőr és egy civil szállt ki belőle. A Diószegi Olgával szolidarizáló békés tüntetést kezdeményező fiatalember odament hozzájuk tárgyalni.

A tömeg – okulva a korábbiakból – azonnal körülvette őket. A civil férfi a KISZ KB munkatársának mondta magát. Először arra akarta rávenni a fiatalokat, hogy menjenek el a térről, mert úgysem érhetnek célt – neki magának egyébként sejtelme sincs róla, ki az a Diószegi Olga, mi történt vele és hol van most. Látványosan telefonálgatott a kocsiból, de a Deák téri főkapitányság sem tudott semmit. Aztán azt igyekezett szép szóval elérni, hogy legalább az úttestet és az ő kocsijának útját hagyják szabadon. Az autót körülfogó többszörös gyűrű azonban nem mozdult. A fiatalok – visszategezve a jó harmincas KISZ-munkatársat, aki kissé szorult helyzetében végül is együttérzéséről biztosította a jelenlévőket – válaszolgatni kezdtek neki és egymásnak is. Bár sokan nem titkolták kétségeiket a KISZ-funkcionárius „tájékozatlanságával” és egyáltalán szereplésével kapcsolatban, egyetlen durva, gyalázkodó szó sem hangzott el, a gyűrűbe szorult rendőröket sem bántotta senki. A tüntetők kívánságának közvetítésére vállalkozó, kezdeményező fiatalember a vita során egy ízben határidőt próbált szabni: négy óráig hozzák ide Diószegi Olgát! (Ekkor kb. 3 óra volt.) A tüntetők egyszer csak észrevették, hogy a Batthyányi tér sarkán lévő szociális otthon emeleti sarokablakából filmeznek. A felzúdulás hatására a felvevőgép eltűnt.

3 és 4 óra között rengeteg rendőr érkezett, busszal, URH-kocsival, motorral. Felsorakoztak a Batthyány tér déli végében. Még kutyákat is hoztak. Pontban 4 órakor rendezett oszlopban megindultak a fiatalok felé. A menetoszlop előtt lépésben URH haladt, melyből hangtölcséren keresztül felszólították a téren tartózkodókat, hogy készítsék elő személyi igazolványaikat, igazoltatás következik.

Sokan elfutottak. Az ott maradókat nem igazoltatták, hanem elvették tőlük igazolványaikat. Elismervényt senki nem kapott. Aki odább ment, azt békén hagyták, aki viszont ott maradt vagy a járókelők közül közelebb ment, attól elkobozták a személyijét. Vagy 40-50 igazolványt vehettek el.

Fél 5-kor már üres volt a tér. Két fiú tartott ki konokul a Kölcsey-szobor tövében, őket fél 7-kor lekergette három rendőr, minden ok nélkül sprayt is használva.

Este 7 órakor ismét gyülekeztek fiatalok a Petőfi-szobornál, fáklyával, mécsessel, ahogy tavaly is tették. Megint menet indult, énekelve a Vörösmarty tér érintésével a Lánchíd felé. A Roosevelt teret minden irányban rendőrök zárták le, csak a Lánchíd felé vezető utat hagyták szabadon. A menet egy pillanatra megtorpant, de aztán felment a hídra. Szemből nem jött forgalom. Mikor mindenki a híd úttestjén volt már, a Roosevelt téri rendőrök a nyomukba eredtek, és nyomni kezdték a 400-500 főnyi tömeget Buda felé. Mikor a menet vége már az előző sorok sarkába ért, a rendőrök gumibottal ütni kezdték a hátakat. Az első sorok elérték a budai hídfőt: s sűrű rendőrsorfallal találták szemben magukat. Senkit nem engedtek el, amíg a személyi igazolványát oda nem adta. Az újabb rendőrök újra és újra személyit kértek, fenyegetőztek és gumibotjaikkal bökdösődtek. Így kellett gyakorlatilag egyesével, kínkeservesen áthaladni a hídfőn mindenkinek. Aki menekülni próbált, azt üldözőbe vették, aki elesett, rugdosták, aki ellenkezett, azt elvitték megverni. Néhány fiatalt beültettek az URH-kba. A gyalogos és autós forgalmat a budai hídfőnél várakozó rendőrök már jó előre elterelték a hídtól, egyértelmű, hogy az akcióra a menet viselkedésétől függetlenül készültek. Jelentős zsákmányt ejtettek: mintegy 500 személyi igazolványt gyűjtöttek be.

Fél 9-re a Lánchíd környéke is üres volt.

Diószegi Olgát este 9-kor engedték ki a Tolnai Lajos utcai főkapitánysági épületből. Órákon át hallgatták ki, fenyegették, majd becsukták egy zárkába. Ekkor engedték szabadon Dr. Pákh Tibort is, akit reggel a lakása előtt ragadott meg három civil, és autóval a II. kerületi kapitányságra vitt, majd erőszakkal autókáztatott egész délután. Dr. Pákh Tibort tavaly március 15-én a menetből akarták elvinni, de a fiatalok megakadályozták ezt. Idén a rendőrség preventíve rabolta el.

Az elkobzott személyi igazolványokat süket csönd nyelte el egészen március 24-ig. Sok szülő érdeklődött gyermeke igazolványáról a BRFK-n, néhányan szóban és írásban követelték okmányaikat, érdemleges választ senki nem kapott.

A március 24-én kezdődő héten a középiskolásoknak az iskolaigazgatók osztották ki a személyiket, olyan intelmek kíséretében, melyek kísértetiesen emlékeztettek a tévé ugyanezen a héten sugárzott „Hírháttér” c. műsorában meginterjúvolt KISZ-funkcionárius szájából elhangzottakra. Ez tehát a „hivatalos” – és merőben hazug – változat. (Eszerint szervezett, sötét politikai erő mozgatta a háttérből a jóhiszemű, de célját nem találó fiatalságot március 15-én. Szegény rendőrök estére fáradtak és idegesek voltak.)

A következő héten kezdték megkapni személyi igazolványukat az egyetemisták és a keresők. S kezdtek érkezni a szabálysértési határozatok olyanoknak, akiknek személyi igazolványát délután a Batthyány téren vették el. 500, 1500 és 3000 Ft-os, tárgyalás nélkül kiszabott pénzbüntetéseket kézbesítettek, nemegyszer az éjjeli órákban. Az indokolás kivétel nélkül valótlanságot tartalmaz, viszont a bírságösszeg megállapításánál – úgy tűnik – a belügyi szervek elemezték a filmfelvételeiket és az eljárás alá vontak előéletét. Néhány személyt beidézett a BRFK a Tolnai Lajos utcába, s a szokásos módon fenyegetik, zsarolják őket. A büntetések osztogatása és a kihallgatások lapzártakor folynak.

Március 24-én húsznál több aláírással az alábbi nyílt levél indult útjára:

A „Március 15.” Polgárjogi Mozgalom[SZJ] nyílt levele a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére:

Mi, alulírott magyar állampolgárok, tiltakozunk azon indokolatlan és jogsértő rendőri provokációk és atrocitások ellen, amelyek 1986. március 15-én 10 órakor a Batthyány téren, valamint este 21 órakor a Lánchíd budai hídfőjénél zajlottak le a magyar nemzet legnagyobb nemzeti ünnepét fegyelmezett és hazafias szellemben megünneplő felvonulók ellen.

Határozottan tiltakozunk a személyi igazolványok jogtalan bevonása ellen. Követeljük, hogy minden jogsértett, következmények nélkül, postai kézbesítés útján, azonnal kapja vissza személyi igazolványát.


Nyomatékosan fel kell hogy emeljük szavunkat az ifjúságot ért atrocitások ellen: gumibot és könnygáz indokolatlan használata, rugdosás, ráncigálás és szitkozódás ellen, példának okáért a felvonuló ifjúság fegyelmezetten viselkedett, nem provokálta a rendőrséget, a rendőri szervek viszont, ezzel ellentétben, társainak a tömegből való elhurcolásával provokációt követtek el. Mindez az állampolgári és emberi jogok durva megsértése. Amennyiben követelményeinket nem teljesítik, azon leszünk minden törvényes eszközzel, hogy állampolgári engedetlenségi mozgalmat szervezzünk. A közzététel jogát fenntartjuk.

„Március 15.”













































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon