Skip to main content

Be vagyunk biztosítva!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interjú Morvay István címzetes államtitkárral, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal elnökével


Beszélő: A BM Menekültügyi Hivatala idén február óta központi államigazgatási szervként Menekültügyi és Migrációs Hivatal néven működik. Mi volt ennek a váltásnak az oka?

Morvay István: Az, hogy szilárdabb jogi kereteket kell teremteni. A BM Menekültügyi Hivatalát 1989-ben egy válsághelyzetben hirtelen kellett felállítani, és a jogszabályokat is rohamtempóban kellett megalkotni. Ma már világos, hogy ezek a jogszabályok sok mindenben nem felelnek meg az európai jogrendnek, az Európában működő szervezetek gyakorlatának. Az európai gyakorlat felé való előrelépés egyik eleme az, hogy ez a hivatal egy országos hatáskörű szervként működjön most már tovább. A jelenlegi jogszabályok sok okból nem tarthatóak, egy csomó ellentmondás van bennük, és számos joghézagot hagynak.

Beszélő: Például?

M. I.: Például a menekültügyi tisztviselők kettős alárendeltsége. Ők a rendőrségtől kapják a fizetésüket, és a hivatal irányítja a munkájukat. Ebből meglehetősen sok bonyodalom származik.

Beszélő: A menekültügyi tisztviselők jelenleg hivatásos rendőrök.

M. I.: Igen.

Beszélő: És benne vannak a rendőrségi parancshierarchiában.

M. I.: Abban nincsenek. A rendőrség állományához tartoznak, de vezényelve vannak, és a rendőrségtől nem kaphatnak parancsot.

Körkörös toloncolás

Beszélő: A közelmúltban Magyarország több országgal kötött toloncegyezményt.

M. I.: Ausztriával, Romániával, Horvátországgal, Szlovéniával, Ukrajnával.

Beszélő: Csak Szlovákiával nem.

M. I.: Szlovákiával nem kötjük meg addig, amíg ott teljes a bizonytalanság, Csehország és Szlovákia között formális a határőrizet, és nincs hasonló egyezményük Romániával. Addig nincs értelme.

Beszélő: Viszont, ha Szlovákia kivételével minden szomszédunkkal megkötöttük a toloncegyezményt, akkor ugye, tekintve, hogy a genfi konvenció értelmében minden menekültnek ott kell kérnie a menedékjogot, ahová először megérkezik, tulajdonképpen…

M. I.: Be vagyunk biztosítva!

Beszélő: Ha a környező országokból nem jöhetnek át menedékjogot kérők, akkor legfeljebb légi úton érkezhetnek.

M. I.: Pontosan.

Beszélő: A légitársaságok viszont nem engednek fel a gépre bizonytalan státusú személyeket.

M. I.: Ebben azért nem lehetünk biztosak.

Beszélő: Mindenesetre azért azokhoz a részben hivatalos személyektől származó nyilatkozatokhoz képest, melyek szerint Isten tudja mekkora menekültáradat fenyegethet minket, a valóságban azért ilyesmivel nemigen kell számolni.

M. I.: Hát, kétségtelenül Európa közepén vagyunk, és a körülöttünk lévő országokban, akárhogy is nézzük, azért politikai, vallási, etnikai üldözés egyre ritkábban fordul elő. De hát itt van azért még – példának okáért – Szerbia. Ha valaki megjelenik a határon, Szerbiából jön azzal, hogy őt onnan elüldözték, akkor nyitottak vagyunk arra, hogy ő menedékjogot kapjon, csak általában nem kér. Ideiglenes menedéket kér.

Beszélő: Amire viszont nem jogosult, hogy ha ő, mondjuk egy a szülőföldjéről a szerbek által elüldözött muzulmán, már szerbiai menekülttáborban volt. Akkor az ő számára Szerbia számít az első biztonságos országnak, ahol menedéket kérhet.

M. I.: Igen, akkor őt Szerbiában kell ellátni. Sajnos most is érkezgetnek még két-három-öt fős csoportokban boszniai menekültek Horvátországból, és ez a folyamat, bár egyelőre kevés embert érint, egyáltalán nem tetszik nekünk. Attól tartunk, hogy ebből tendencia lesz, hogy a horvátok így akarnak észrevétlenül, kettesével-hármasával megszabadulni a menekültjeiktől, hogy csendben átküldik őket hozzánk. Mi egyelőre humanitárius okokból befogadjuk ezeket az egyesével-kettesével érkező embereket, pedig nem volna kötelességünk.

Beszélő: Nemrégiben volt rá eset, hogy Szerbiából jött egy bosnyákokkal teli vonat, s az érkezőknek a felét visszaküldték.

M. I.: Az egy szervezett akció volt. Ha tömegesen jönnek és szervezetten, akkor a dolog természetesen más megítélés alá esik. Egyébként azok a bosnyákok is Nyugatra akartak menni, nem hozzánk, csak Nyugaton kapcsoltak…

Beszélő: Mindenesetre meg lehet érteni, ha egy bosnyák, akit történetesen a szerbek űztek el a falujából, nem érzi magát biztonságban egy szerbiai menekülttáborban.

M. I.: Meg lehet érteni, bár az a tapasztalat, hogy akit szerbek űztek el, az inkább Horvátországba menekült és fordítva. De mondom: ha az illető nem érzi biztonságban magát Szerbiában, és menedékjogot kér, akkor azt lehet. Aki menekültstátust igényel, azt nem fordítják vissza a határon.

Beszélő: Akkor sem, ha Szerbiában egy táborban volt, nem üldözték, ellátták.

M. I.: Hát Szerbia azért manapság nem tekinthető biztonságos országnak.

Beszélő: Ha viszont Horvátországból jön, akkor pechje van.

M. I.: Hát akkor nehezebben indokolható a dolog, bár Horvátország is háborús konfliktusban van, úgyhogy az sem tekinthető feltétlenül biztonságosnak.

Be- és kiszivárgás

Beszélő: ’91–92-ben az adatok szerint 60-65 ezren érkeztek Jugoszláviából. A hivatalos becslések szerint 10-11 ezren hazamentek, ötezren továbbálltak, az igazolványcsere alkalmával pedig az derült ki, hogy 8500 igazolt menedékes maradt az országban. Hiányzik 35-40 ezer ember. Hol vannak?



M. I.: Itt vannak, legalábbis a becslések szerint 30-35 ezer menedékes ma is itt van, de ezek mozognak, és az idegenrendészet statisztikái nem tudják befogni őket.

Beszélő: Nem lehetséges, hogy ez a korábbi 60-65 ezres szám úgy jött ki, hogy igen sokan többször is regisztráltatták magukat?

M. I.: Ilyen is volt. Éppen azért csináltuk az igazolványcserét, hogy végre tisztán lássunk, és a visszaélési lehetőségeket kiszűrjük.

Beszélő: Thomas Birath, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti irodáját vezeti, azt nyilatkozta nemrég, hogy a ténylegesen ellátott menekültek számához képest túlzott összeg az a 9,4 millió dollár, amit az ENSZ erre a célra Magyarországnak biztosított, és a jövő évre nem fog ennyit.

M. I.: Birath úr nem veszi számításba azt, hogy nekünk itt az infrastruktúrát is létre kell hoznunk, információs rendszert kialakítanunk, embereket kiképeznünk stb. Készen kell állnunk, mert nem tudjuk, hogy a jövőben mivel kell szembenéznünk. Nagyon könnyen elképzelhető például, hogy Kis-Jugoszláviában az embargó következtében oly mértékben leromlik a gazdasági helyzet, hogy megindul felénk a gazdasági menekültek áradata. Hát a Vajdaságból már most is átjárnak tejet és kenyeret venni.

Beszélő: 1990–91 táján már felmerültek ilyen rémképek, hogy elöntenek bennünket a gazdasági menekültek, de akkor az Oroszországból érkező menekültekről volt szó.

M. I.: Ezek teljesen megalapozatlanok voltak, és mi már akkor is mondtuk, hogy ezeknek a rémhíreknek nincs alapjuk.

Talán a Szovjetunióból gerjesztették ezt a félelmet, hogy áttételesen zsarolják vele Európát. Ukrajnában például nagyon rossz a helyzet, de még onnan sem jönnek Magyarországra, hát még Oroszországból. Az egészen más ügy, mint Szerbia. Nem ismerik a lehetőségeket sem, a migrációhoz nincsenek meg a technikai feltételek sem, óriásiak a távolságok. A Szovjetunióban néhány évvel ezelőtt még egyik településről a másikra sem lehetett engedély nélkül elutazni, egészen mást tekintenek természetesnek vagy lehetségesnek ott, mint Szerbiában. A hagyományokat és a megszokást mindig mindenbe bele kell számítani.
















































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon