Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A szuverenitás gondja azért is húsba vág, mert bár mi is tudjuk, mi az a blokád, most az anomália két usque három határon túlra tolódott ki, holott idehaza készülődik a Rendőri Ezred. „…a tömegdemonstrációk és a terrortevékenység kezelhetősége érdekében – írja ez évi költségvetése indoklásában a belügy – a Rendőri Ezred miskolci zászlóaljához hasonlóan létre kell hozni a Dunántúlon, illetve a Nagy-Alföldön egy-egy karhatalmi századot, melyek később évenként újabb századok beállításával zászlóaljakká fejleszthetők. A Rendőri Ezred keretén belül indokolt egy közlekedési századot felállítani, melynek alapvető feladata a közlekedést akadályozó úttorlaszok felszámolása, a speciális műszaki mentési feladatokban való részvétel és a forgalombiztonsági tevékenység…” Ezért kellett lényegesen több pénz a volt Forradalmi Rendőrezredre, mint tavaly. És most tessék: megvan a pénz, de kívül rekedt a kompetencia.

Viszont a módszer hasonlít az 1990. októberire: most is előkészítetlenül és az érintettek számára váratlanul hajtottak végre egy radikális áremelést. Az igazolás látszólag erősödött azáltal, hogy a döntést most a parlament hozta meg, ráadásul – a számszerűségeket tekintve – az SZDSZ-es, környezetvédelmi bizottsági tag Ráday Mihály, valamint a fideszes Varga Mihály egymástól független javallatára. Ekképp – merőben belpolitikai aspektusból nézve a dolgot – a végrehajtásbeli baklövések nem legitimációs, hanem pusztán technikusi színezetet öltenek. A világ figyelme, amely máskor feltétlenül a mi országunk Házára szegeződik, valamiképp elkalandozott az év végi törvénykezési hajrá alatt. A kormány pedig szórakozottságában elfelejtette értesíteni a világot. „A hirtelenül jött intézkedés – tiltakozott az IRU nemzetközi közúti szállítási egyesülés Siklós Csaba közlekedésügyi miniszternél – egyetlen nemzeti vagy nemzetközi szállító vállalkozó számára nem tette lehetővé, hogy tudomást szerezzen róla és alkalmazkodjon hozzá.” Azaz ki kell javítanunk a protestáló telefaxot: értesülni értesülhettek az áremelésről – az országhatáron, az ügyeletes fináncalkalmazottaktól.

Hogy az áremelés mértéke indokolt-e vagy ízléstelen, abban megoszlanak a vélemények. Az eredeti és kormányjavaslat csupán ötszörös útadóemelést célzott meg, mivel – ahogy a január 16-i Népszava is írja – ez illett bele a nemzetközi trendbe, és a környezetvédelmi indíttatású Ráday Mihály a szakszervezeti lap szerint „előzetes számítás nélkül kérte” a 3 forintos tonna-kilométerdíjat az 1,50 helyett. De miért csapott le a javaslatra a pénzügyminiszter? És miért tartotta a közlekedési miniszter a 3 forintos adót a nemzetközi trendbe illeszkedőnek eheti, hétfői parlamenti felszólalásakor? Ausztriánál is magasabb útadót szed immár a magyar állam, ám ott drágább a dízelolaj. Viszont ehhez hozzátehetjük a közhelyet: valamivel jobbak is az osztrák utak, mint a mieink.

De amellett, hogy a kormány eredetileg is ötszörös útadóemelést vezetett volna be, igényt tartott volna a gyors bevételemelkedésre is. Talán mert a horvát–szerb polgárháború minden egyes napja aranyat fial az államháztartásnak. A december 27-i törvényerőre emelkedés és a január 1-ji életbelépés között még annak ellenére is lehetetlen volt eljárni az európai normák szerint, hogy a törvény szabad kezet adott a kormánynak abban, hogy eltekintsen az útadótól, ha a partnerországokkal kölcsönös egyezményeket köt, útadómentes kontingensekben állapodik meg. Érdekes módon egyébként ez a felhatalmazás véletlenül maradt bent a törvény szövegében: egy képviselő ugyanis törölni javasolta, a kormány belement volna ebben, úgy látszik, elhárította volna a nemzetközi tárgyalás feladatát is. Végül azonban a képviselő vonta vissza a javaslatát. Igaz, a közlekedési minisztérium egy osztályvezetője január elején már elhamarkodottnak és túlzottnak nevezte az áremelést, védve az eredeti 1 forint 50-es álláspontot (Pesti Hírlap, január 7.); de hát ekkorra már protestált a görög kormány és nemhogy ki volt vetve, de el is volt osztva az útadó. A költségvetési törvényben a tízszeres emelés következtében előálló többletbevétel 2,7 milliárd forintjából 600 milliót a környezetvédelmi alap növelésére „harcolt ki” Ráday Mihály, 700 milliót az útalapnak rendeltek, 300 milliót pedig az esetleges válaszlépések kompenzálására tettek félre (Népszava, január 16.).

Szegény kormányt rángatja Ráday – állítja be az útadóügyet az Új Magyarország hétfői száma, némileg útszéli hangnemben. A hírlapíró, Erdélyi András szerint a parlament „a magyar kormány szakértőinek előzetes figyelmeztetése és tiltakozása ellenére” hagyta rángatni magát. „A külügyi tárca vezetésével – meséli a hírlapíró Erdélyi – a magyar kormányhivatalnokok fele azon dolgozik, hogy valamilyen módon elsimítsa a Ráday-féle kamionkódex nyomán támadt kontinentális botrányt.” A külügy csakugyan buzgón helyezkedett a kivárás álláspontjára. Martonyi János külügyi államtitkár a blokád tizedik napján látogatott ki Athénba. Magát a helyszínt pedig a Liga és a kötelékébe tartozó kamionos-szakszervezet látogatta meg elsőként (a hatodik napon), és azt is a szakszervezet intézte el, hogy magyar kormánytisztviselő is rendszeresen helyszínen legyen.

Ha igazat nem is írt, annyit elért az Új Magyarország, hogy még aznap szaporodjék a napirend előtti viták száma a parlamentben. Szalay Gábor SZDSZ-es gazdasági bizottsági tag hangsúlyozta ugyan a jó szándékot, amely a környezetvédelmi indítékokat vezérli, de, mint elmondta, sem ő maga, sem a gazdasági bizottság, sem a frakció nagy része nem értett egyet a tízszeres adóemeléssel. (Az 51 szavazó SZDSZ-es közül 42-en tartózkodtak vagy nemmel foglaltak állást.) „Ki hát a bonyodalmak oka és eredete? – kérdezte Szalay. – A »dicsőséget«, úgy gondolom, megoszthatjuk egymás közt, kinek-kinek jut belőle. A tisztelt kormány képviselőjének, mert javasolta a kútba ugrást, a Tisztelt Háznak pedig, mert követte a felszólítást és ugrott.” Nem hagyhatta szó nélkül e szavakat Rott Nándor, a környezetvédelmi bizottság kereszténydemokrata elnöke: „Ha egy-két ország kamionsofőrjének vagy kamionvállalkozóinak nem tetszik egy magyar törvény, akkor most a Ház vagy annak egyes tagjai mellüket verve meakulpázzanak? Kérjünk bocsánatot, hogy az ország területére vonatkozóan a Magyar Országgyűlés olyan törvényt hozott, amilyet akart?!”

De hát csakugyan fontos a környezetvédői érdek, amely, mint látjuk, átnyúlik a pártérdeken. A környezetvédelem, amint az egész országban is, a parlamentben is eléggé ki van semmizve, ám annál szívósabban törekszik vívmányok kieszközlésére, ahol csak lehet. Az útadótörvény szélesebb honi reakciói is mutatják ezt a megosztottságot: üdvözölték a radikális díjemelést a környezetvédők körei (lásd Levegőt! című összeállításunkat), és élesen bírálták a hazai fuvarozószövetségek. (Utóbbiak főként azt nehezményezik, hogy a külföldről kocsit bérlő magánfuvarosoknak is meg kell fizetnie az útadót, így hátrányba kerültek például a Hungarocamionnal szemben).

Mint mindig, ez esetben is nélkülözhetetlen tehát az érdekek összehangolása, és jött is a nagy összehangoló: a pénzügy. Megörült a Ráday–Varga-féle javallatnak. Mert minden javallat megalapozottnak tűnik fel neki, ha – minél előbb – pénzt lát a magyar állam.

A pénzügyminiszter a felelős.

• Belföld