[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Berecz János felemeli a szavát…


Az urak mintha kezdenének magukhoz térni. Az egykori híradósok a legdörzsöltebbek. Hetente alapítanak egy újságot, s mindegy, hogy mi van bennük. Elég, ha nagy fotókat közölnek a jeles szerkesztőkről, akik kimerítő tájékoztatókon ecsetelik szenvedelmeiket, ostorozzák utódaikat. Próbálná meg a Híradó ezután, hogy ne adjon bőséges beszámolót e sajtótörténeti eseményről. S ad is. Így aztán ismét tudhatjuk, hogy az objektivitásnak feltétlenül kicsiny bajuszkája van.

Miután pedig magukhoz tértek, azt is láthatjuk, hogy derék legények ők: miközben tanultak egyet s mást, mégsem felejtettek semmit. Az „új demokraták” valóban nóvummal álltak elő: eddig nem tudtuk, hogy egy demokrata ennyire és főleg: így érdeklődik a cigányok problémái iránt. Az Új Magyarországnak marad hát a régi téma, igaz, frissítenek, még ha egy öreg harcossal is. És ezzel lelepleződik a „rejtély”, hogy az egykori párttitkárokból hogyan lettek kommunistafaló újságírók. A kommunisták ugyanis csak a kényszerű köretet adták: az ő foguk másra fájt. Rejtvényszövegünk, az orosz forradalom egyik vezetőjének írása mutatja: azért, mert kommunista az ember, még nyugodtan mutathat tartós érdeklődést a „zsidó problematika” iránt.

Franka Tibor az átmentett hírharangban imigyen fordul az ő Berecz elvtársához: „Mivel Kádár saját hatalmának féltése miatt nem állt ki Nagy Imre mellett, a halálos ítéletet végrehajtották. Ezzel formált medret a megtorlásnak. Viselkedése tehát sokban hasonlatos olyan zsidó kommunistákéhoz, mint Rákosi, Gerő, Péter Gábor meg a többi megtorlóé voltak, noha nem szerette őket.” Nagyszerű nyitó kérdés: ha sikerült volna nyelvtanilag is rendbe rakni, akár taníthatnák az újságíró-iskolákban. Tömör, sokértelmű, rejtélyes. Megtudjuk, hogy ki kicsoda, s azt is, hogy mi a gonoszság mércéje. Ezután Berecznek már nincs sok dolga. „Kádár különösebben nem zsidózott.” Így: különösebben. A kérdés ugyanis csak az, hogy ki zsidózik nagyon (szalonképtelenül). Mert amúgy, „nem különösebben” persze „mindenki zsidózik”.

Ha meg nem zsidózik, akkor zsidó. Innen lehet tudni. Berecz: „Engem különösebben [tessék, már megint!] nem érdekel, hogy ki a zsidó és ki nem, de azt gyomorfordítónak tartom, ha három ember közül véletlenül kettő zsidó, és az a kettő azonnal összefog, akármiről is legyen szó…” Na ja, akinek kényes a gyomra! Csak azt szeretném tudni, mit kellene csinálnia „annak a kettőnek”. Egy kicsit zsidózzanak ők is, már csak a békesség kedvéért? Ez még nem minden: „ha… azt hangoztatják, hogy antiszemiták vagyunk, akkor fölemelem a szavamat, és akkor én is antiszemita leszek az ő szemükben.” Értjük mi, értjük: még arra is jogot formálnak (na kik?), hogy ők döntsék el, hogy ki antiszemita. Azért mi óvnánk Berecz elvtársat, s szépen kérjük: ne emelje föl a szavát. Még a végén miket gondolnának. Inkább mi is ideírjuk, csupa nagybetűvel: BERECZ JÁNOS NEM ANTISZEMITA!

Bolsevik antiszemitizmus


„1923 és 1926 között, amikor Sztálin Zinovjevvel és Kamenyevvel együtt a »trojka« tagja volt, még igen óvatosan és titokban pengettek csak antiszemita húrokat. Különösen gyakorlott szónokok (Sztálin már akkor is munkatársai ellen dolgozott) azt mondták, hogy a Trockij-követők »kisvárosi« kispolgárok, anélkül hogy pontosan utaltak volna származásukra. A valóságban ebből egy szó sem volt igaz. Az ellenzék soraiban a zsidó értelmiségiek százalékaránya semmivel sem volt nagyobb, mint a pártban vagy a hivatali apparátusban. (…) De ugyanúgy, mint a csalók és sikkasztók elleni perekben később, abban az időben, amikor a bürokratikus apparátus az ellenzéket száműzte a pártból, szándékosan hangsúlyozták olyan zsidók nevét, akik általában mellékes és másodrendű szerepet játszottak. (…)

Miután Zinovjev és Kamenyev az ellenzékhez csatlakoztak, a helyzet radikálisan romlott. Ez az alkalom kitűnő lehetőséget biztosított arra, hogy azt lehessen mondani a munkásoknak, az ellenzék élén három »elégedetlen zsidó értelmiségi áll«. Sztálin vezetése alatt Moszkvában Uglanov és Leningrádban Kirov szinte teljesen nyíltan képviselték ezt a vonalat. Azért, hogy a munkások számára még világosabbá tegyék a »régi« és az »új« irányvonal közti különbséget, a feltétel nélkül vonalas zsidókat is eltávolították a párt- és a szovjetrendszer egyéb felelős pozícióiból. Nemcsak vidéken, de Moszkvában is, a gyárakban egyértelműen antiszemita jellegűvé vált az ellenzék elleni hajsza. Sok agitátor nyíltan hangoztatta: »A zsidók a felforgatók.« (…) 1927 második felében az antiszemita agitáció teljesen gátlástalan jelleget öltött. A jelszó: »Üsd az ellenzéket«, gyakran ugyanolyan értelmű volt, mint a régi jelszó: »Üsd a zsidót, mentsd meg Oroszországot.« A dolgok odáig fajultak, hogy Sztálin kénytelen volt nyomtatásban megjelent nyilatkozatot adni, amelyben kijelentette: »Nem azért harcolunk Trockij, Zinovjev és Kamenyev ellen, mert zsidók, hanem mert az ellenzékhez tartoznak« stb. Politikusan gondolkodó ember számára már akkor is nyilvánvaló lehetett, hogy ezek a tudatosan kétértelmű szavak valójában az antiszemitizmust táplálták. »Ne felejtsétek el – az ellenzék vezérei zsidók.« Ez volt Sztálin nyilatkozatának a jelentése, amit természetesen minden szovjet újság közölt…”

???

• Ki beszél?