K. J. [Kis János]

Nyomtatóbarát változat

Lengyelországban kormányra került a Szolidaritás. Magyarország a szabad választások küszöbére érkezett. Milliók tüntetnek az NDK-ban, Honecker uralmának vége. A prágai sztálinisták napjai meg vannak számlálva. Még Bulgáriában is elindult a demokratikus mozgalom. Egyedül Ceausescu Romániája őrzi a változatlanság külszínét – ki tudja, meddig.

Válság válságot követ a Szovjetunió határai között. A balti köztársaságok függetlenséget követelnek. Megmozdult Belorusszia, végre Ukrajnában is létrejött a népfront. A Moldvai Köztársaságban államnyelvvé emelték a románt. A Kaukázuson túli nemzeti konfliktusok kezelhetetlennek látszanak. Oroszországban egyik sztrájk a másikat éri.

Hihetetlenül felgyorsult a szovjet birodalom bomlása. Míg mi azon vitatkozunk, mit tegyen a következő magyar kormány a Varsói Szerződés egyoldalú felmondása helyett, a Varsói Szerződés már-már magától szétesik.

Aligha állítható, hogy a folyamatot bárki is ellenőrzi. A jelenlegi szovjet vezetés legföljebb alkalmazkodni tud az egymást kergető eseményekhez, arról már nincs szó, hogy előre megszabhatná a tűrési határokat. Szédületes lehetőségek nyíltak meg – és egyszersmind növekszik a bizonytalanság, a fejveszett rendcsinálási kísérletek kockázata.

Semmi kétség, a Magyarországra nehezedő közvetlen nyomás rendkívüli módon csökkent. A berlini földindulás elsodorta az utolsó kelet-európai rezsimet, amely még kampányt kezdeményezhetett volna a magyarországi rendszerváltás ellen. Az NDK-ban felszabadult, elementáris erejű mozgalom egyébként is leköti a szovjet vezetés figyelmét: mit számít moszkvai szemmel az MSZP összeomlása ahhoz képest, hogy netán az NSZEP omlik össze?

Ám kétségtelen az is, hogy ha az NDK-beli folyamatok kezelhetetlenné válnak, nagyobb lesz a kísértés a szovjet beavatkozásra. Nem érdemes találgatni, milyen egyenruhát viselne a tábornok, aki Berlinben elrendelné a szükségállapotot. Botorság volna nem számolnunk az eshetőséggel.

A szovjet állam belső helyzete is rendkívüli intézkedések felé sodorhatja a vezetést. A Szovjetunió minden eddiginél súlyosabb élelmiszerhiánnyal küszködik, és fűtőanyaghiánnyal néz a tél elébe. A következmények kiszámíthatatlanok, s a bizonytalanságtól való félelem rossz tanácsadó.

Mit tehet a valóban demokratikus magyar politikai ellenzék ebben a rendkívüli helyzetben? Az óvatosság azt súgná: próbáljuk lefékezni a rendszerváltás ütemét, segítsünk az MSZP reformerőinek feltámasztani pártjukat, biztosítsuk mindenáron, hogy a kommunista utódpárt jelentős kormányzati tényező maradjon a választások után is. Ily módon eloszlatván a szovjet aggályokat, talán kivezethetjük Magyarországot a viharzónából.

Ez az okoskodás becsülettel képviseltető, de elhibázott. Még ha volna is mód egyáltalán a fékek behúzására, a lassítás, nemhogy szélárnyékba helyezné Magyarországot, csak a magyar demokrácia törékenységét növelné. Ha netán az NDK-ban vagy a Szovjetunióban megkísérelnének rendet csinálni, mi annál jobban ki lennénk szolgáltatva az onnan érkező lökéseknek, minél kevésbé számoltuk föl a pártállami rendszer maradványait. Nem fenyegeti nagyobb veszély a magyar demokráciát, mint helyzetének felemássága. Minden megőrzött kommunista pozíció újabb hatalmi pozíciók visszahódításának kiindulópontja lenne. Nem az utódpárt vezetőinek és tagjainak szándékairól van szó, hanem szerepük logikájáról. Ha valóban demokratikus párttá kívánnak válni, nekik maguknak is az az érdekük, hogy a következő parlamentben ellenzékbe vonuljanak.

A magyar demokrácia megszilárdításának nincs más biztos útja, csak az átmenet felgyorsítása. Ki kell használnunk a pillanatot, amikor a külső beavatkozás veszélye gyakorlatilag elhanyagolható. Feltéve, hogy a demokratikus átmenet döntő lépéseit néhány hónapon belül sikerül megtennünk, az eredményt már akkor is módunk lesz konszolidálni, ha a birodalom egyik vagy másik végén rendcsinálási kísérletre kerülne sor. Nem szabad, hogy megbabonázzon 1956 vagy ’68 emléke. Akkor a szovjet államnak csupán egy-egy országban kellett letörnie a népmozgalmat, és elégséges gazdasági eszközei voltak ahhoz, hogy a helyi rendteremtés után az egész térség nyugalmát biztosítsa.

Ma – akár a szovjet állam határain kívül, akár azokon belül – nincs a birodalomnak egyetlen nyugalmi övezete, s a kedélyek lecsillapításához nélkülözhetetlen anyagi eszközöket fölemésztette a Szovjetunió gazdasági hanyatlása. Bármiféle rendcsinálási kísérlet csak helyi eredményeket hozhat, és azokat is csak ideiglenesen.

Hruscsov után még jöhetett egy húsz évig tartó brezsnyevi stabilizáció. Egy esetleges ligacsovi stabilizáció két évig sem tarthat. Brezsnyev még az egész térségben megszilárdíthatta a birodalom szentszövetségi rendjét. Utódai legföljebb annyit remélhetnének, hogy néhány stratégiailag különösen fontos helyen ideig-óráig megvethetik a lábukat.

A magyar demokráciát nem a korlátolt óvatoskodás mentheti meg, hanem a külső és belső helyzetünkkel körültekintően számot vető, bölcs merészség.

• Beszélő