Csőcsere

z. zs. [Zádori Zsolt]

Nyomtatóbarát változat

A kolozsvári funerátor agyában még meg sem fogant a Schlimant megszégyenítő terv, hogy kiásatja Buirevista csontjait (ezeket egyébként már szír arszlánok a római cirkuszban jóízűen elcuppogtatták), amikor a magyar főváros vezetése határozott: jó cső kell. A száz éve fektetett nagykörúti vezeték elöregedett, ideje hát újra cserélni. Bár hosszabb ideig tart majd, mint a foci-vb, de olcsóbb lesz, mint a Csalagút, így is ez lesz azonban a XX. századi Budapest legnagyobb beruházása.

A lángos pufókságú város körgerincét vesztette. A hatos villamos a jelenlegi Víg- és az egykori Nemzeti Színház közt tényleg megáll. A köztes szakaszt villamospótló buszokkal és szélsebesen megjelent, nagy szaporaságú óriásplakátokkal hidalják át. Az ezekre fanyalodó városlakó nyakát nyújtogatva figyeli, mi lesz, tartják-e a kivitelezők az ütemet. Drukkol az építőknek, no nem a régi kényelemért – a pótlékot megszokta már –, a kötbér izgatja. Az nem lehet, hogy… A földmunkások – akik nem kisgazdák – nem másképp, mint máskor (l. az össze nem érő Marx téri felüljárót), egykedvűek, szalonnáznak, kopácsolnak és a jobb csajok után néznek. Mégis a munka – megmagyarázhatatlanul – napról napra halad. A főpolgármester heti rendszerességgel kénytelen az árokba szállni, nyomást próbálni, szakaszt átvenni. Talpig öltönyben!

A körúti boltosokat ugyan zavarja a csőgörényszag, a város azonban szurkol, egyszer csak sikeres lesz a csőcserék időzítése, ez év október 30-án víz fog fakadni. Most már csövünk lesz, nem csőd.

Fotók: Horváth Ernő

• Képriport