Skip to main content

Egy francia Pesten

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Georges Maurios Fő utcai épületéről

Georges Maurios fontosabb munkái


1991: Francia Intézet, Budapest

1989: 300 szobás szálloda, Quai de Seine, Párizs

1984, pályázat: La Villette, Zeneváros, Párizs

1984, pályázat: 150 apartmanból, irodákból és közösségi terekből álló együttes az Avenue Mozart-ra, Párizs

1983, pályázat: középiskola a Rue du Cambrai-re, Párizs

1983, pályázat: Bastille Operaház

1982: „Les passages Sud”: 130 bérlakás

1967: családi ház, Verriéres Le Buisson

















A hazai és a külföldi építészszakma közötti kapcsolatok ritkák és esetlegesek, egyéni akciókra épülnek.

A kapcsolatteremtés egyik – a gyakorló építészek által nagyon támadott – módja az, amikor a hazánkban építeni kívánó külföldi megrendelő saját hazájából hoz tervezőt magának. A magam részéről tiszteletben tartom és támogatom a szabad tervezőválasztás jogát. Az eredmény ugyan meglehetősen vegyes, de az egyedi épületekhez importált külföldi kollégák művei jót tesznek a magyar építészetnek. Ezek a művek kulturáltság, felkészültség, műszaki tartalom, de legelső sorban felszabadultság tekintetében jó hatással lehetnek a hazai gyakorlatra. A Nationale Nederlanden Andrássy úti székháza, Erick van Egeraat holland építész műve, több nemzetközi publikációban az egyetlen magyarországi építészeti példa (Taschen’s World Architecture: New Forms, Architecture in the 1990s). De említhetném a Holland Nagykövetség épületét is a Füge utcában, melynek építésze Fred Dubbeling és Borostyánkői Mátyás.

A bel-budai Duna-part – a Bem József tértől az Ybl Miklós térig – méltatlanul kezelt, jobb sorsra érdemes, szomorú állapotban lévő útvonal. Északi végén a Külügyminisztérium felújított épülete elkeserítő képet mutat a hivatalépítészet hazai állásáról. Déli végén a lassanként teljesen rommá vált Ybl bazár. A Batthyány téri rendezésre kiírt 1995-ös tervpályázatból sem jött ki semmi.  Némileg szorongva várom, hogy mi sül ki a most épülő Park Plaza Hotelből, amelyet a Mérték Stúdió jegyez.

Ebben a környezetben épült egy meghatározó, de máig nem követett épület, a budapesti Francia Intézet. Építésze a francia Georges Maurios, aki sokat és nagy kedvvel pályázó, eredményes építész hazájában. A budapesti munka előképeinek – az életművéből rendelkezésünkre álló anyag alapján – a Mozart avenue-i apartmanház és a rue du Cambrai középiskola tekinthető.

Georges Maurios a minden idegenbe látogatótól elvárható, de sajnos kevesek által tanúsított visszafogottsággal látott munkához. Nem hangos, tiszteletben tartja a számára ismeretlen környezetet, de öntudatosan vállalja saját egyéniségét. A múlt év tavaszán Párizsban számtalan olyan épületet láttam, amely nem illeszkedne a budapesti környezethez, de Párizsban igazán jól érzi magát.

A sarokház mindig erősebb sorban álló társainál. A három utcára néző háromhomlokzatú ház még meghatározóbb. De ez a ház még ennél is többet vállalt. A Duna-parti térsorban újabb kis teret alakított ki, melyet az intézet gazdag programmal tölt meg.

Az épület fő építészeti attrakciói két átlóra szerveződnek. A Fő utca és az új kis tér átlójában egy hasítékból lépcsőház türemkedik ki. A rakpart–kis tér átlót (mely a Lánchídról élvezhető legjobban) a zömök, henger formájú konferenciaterem határozza meg. A ház homlokzatainak léptéke, ritmusa, perforáltsága jól illeszkedik a tágabb környezethez. A szomszédos épületekhez való csatlakozása példaszerű. Az alumínium nyílászárók és a hálós osztású zöld gránitburkolat a funkciónak megfelelő eleganciát sugároz. „Egy posztmodern utáni, dekonstrukció előtti épület” (Török András).

Az épület belső közösségi terei nagyvonalúak, tágasak, jól használják ki a megnyitás lehetőségét a háromfelé tájolt homlokzat és a tágas belső udvar felé. Az épület alaprajzilag és térben is több irányban átlátható. Ez az átláthatóság, a fények tobzódása néha nem használ a belé helyezett funkciónak. A kiállítóterem a sok tükröződés miatt céljának nem nagyon felel meg, ugyanez a tér hangulatos kávéháznak adhatna helyt.

A Francia Intézet épülete nem hibátlan alkotás. Lépcsőházának homlokzati megjelenése nekem sok, nem harmonizál az épület egészével, bár felfedezhető a szemben lévő épületből vett idézet. Fenntartásomat fokozza a nem használt bejáratok körüli elkerülhetetlen elkoszolódás.

A Francia Intézet épülete jót tett a hazai építészetnek, napi működése még fontosabb a budapesti művészeti, tudományos életben. A magyar építészet számára fontos az itt zajló építészeti előadások sokasága: Jean Nouvel, Jean Perrottet és Claude Parent nevét kell említenem meg. Február végi–március eleji exkluzív ajánlatuk Bernard Tschumi és Alain Fleiser lesz. Köszönet érte.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon