K. Cs. [Kiss Csaba]

Nyomtatóbarát változat

Az Egyesült Államokban 1934-ben hozták meg a kommunikációs törvényt, amely akkor nemcsak a rádióállomások működtetésére vonatkozó szabályokat tartalmazta, hanem az egyéb kommunikációs eszközöket, így a távírótársaságok működésével kapcsolatos előírásokat is. Később a rendelkezések hatályát kibővítették előbb a televíziós adásokra, majd a mesterséges holdakkal, illetve a kábelrendszerekkel működő televíziós adásokra is. Még az 1934-es törvény bízta az egész kommunikációs hálózat felügyeletét és szabályozását a Szövetségi Kommunikációs Bizottságra (FCC). Az FCC lényegében azóta is azonos elvek alapján működik.

Az öttagú bizottság tagjait az elnök nevezi ki, megadott időtartamra, ehhez azonban ki kell kérnie a szenátus egyetértését éppúgy, mint a miniszterek vagy a nagykövetek kinevezéséhez. Elnökváltozás idején a személyek is változhatnak, még akkor is, ha mandátumuk érvényben van: ilyen esetben gyakori, hogy a bizottsági tagok felajánlják lemondásukat, hogy az új elnök saját bizalmi embereit jelölhesse a tisztségbe.

A bizottsági tagok nem lehetnek tisztükkel egy időben bármiféle választott testület tagjai, az Egyesült Államokban ugyanis a törvényhozás és a végrehajtás teljesen külön van választva: miniszterek, köztisztviselők, közszolgálatban álló személyek nem lehetnek például képviselők vagy szenátorok, és fordítva is így áll a helyzet. A bizottságot működésében egy – ugyancsak az elnök által kinevezett személyekből álló – tanács segíti, ennek tagjai között lehetnek olyanok, akik a tömegtájékoztatásban dolgoznak, rájuk nem vonatkoznak az összeférhetetlenségi előírások.

A bizottság feladata a törvények értelmében a rádió, a televízió, valamint minden egyéb kommunikációs és hírközlő hálózat szabályozása és állami felügyelete. Így nemcsak a rádiók és televíziók működésének engedélyezése, a rendelkezésre álló frekvenciák elosztása tartozik hatáskörükbe, hanem például a helyi hullámhosszok elosztása olyan célokra, mint a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a taxivállalatok URH-hálózata – sőt a rádióamatőrök és a CB-hálózat számára biztosított engedélyek is az FCC illetékességébe tartoznak. Ugyancsak az FCC illetékes a telefon- és távíróhálózatok működésében is.

A bizottság szabályozási tevékenysége rendkívül széles körű, azonban az elmúlt időszakban a Reagan-kormány általános intencióinak megfelelően fő tevékenysége éppen a dereguláció elősegítése volt. Így léphetett be a meglévő három nagy televíziós hálózat mellé három újabb országos hálózat, így szaporodhattak meg a helyi rádió- és televíziós állomások. Ez a folyamat a szakértők véleménye szerint nagyjából véget ért, s bár átrajzolta az amerikai elektronikus kommunikáció térképét, megnövelte a versenyt, de mindvégig figyelembe vette a közérdeket.

Hogy mi mindenre terjed ki a bizottság illetékessége, arra csupán egy példa is elegendő. Az utóbbi néhány évben egyre több panasz érkezett az FCC-hez, illetve annak helyi kirendeltségeihez arról, hogy a rádióadók egy része obszcén hangot használ, főként a discjockey-k műsoraiban egyre több és több a közszemérmet sértő kifejezés, szöveg. Hasonlóképpen kifogásolták a kifejezetten pornográf televíziós adások működését is, bár ez utóbbiakra már érvényben voltak korlátozó rendelkezések – egyebek között az, hogy ilyen filmeket, adásokat általában csak az éjszakai órákban lehet sugározni. A lakossági vélemények figyelembevételével a szenátus illetékes bizottsága, az újonnan kinevezett tagok meghallgatásánál, szinte kötelező feladatul adta számukra a gyors intézkedést az ilyen természetű panaszok ügyében. A bizottság csaknem száz panaszt vizsgált ki, négy esetben kezdeményezett büntető eljárást, négy további esetben megelégedett a figyelmeztetéssel, és egy általános érvényű rendelkezést is kiadott az „obszcén” adások tilalmáról, ám ennek hatályosságát jelenleg törvényes úton vitatják.

Természetesen a bizottság szabályozza a reklámok sugárzásával kapcsolatos előírásokat, foglalkozik azok tartalmával is – míg például korábban egyes áruk reklámozásánál tilos volt a konkurens árukat nevükön nevezni, az erre vonatkozó tilalmat néhány éve részben enyhítették – az illegális reklámozással (a szabályozás szerint például nem szabad feltűnően mutatni például a játékfilmekben, a tévéjátékokban az azokban szereplő termékeknél a márkajelzéseket, mert ez közvetett reklámnak minősülhet). A bizottság felügyel a műsorokban szereplő politikai adásokra, szabályozza a válaszadás jogát, ügyel az esélyegyenlőségre is, ugyanakkor eltilthat olyan politikai programokat, amelyeket az ország érdekeivel ellentétesnek minősít. Külön jogi apparátusa van, amely egyebek között kapcsolatot tart fenn a bíróságokkal a televíziós és rádióadások elleni eljárások ügyében. A bizottság döntései ellen egyébként a szokásos bírósági úton lehet fellebbezni.

• Belföld