Bedő Iván

Nyomtatóbarát változat

A nagy propagandaadók helyébe a háború után az angolszász megszállók ajándékozták Németország nyugati felének azt a rádiózást, amely a televíziókkal kiegészülve azóta is működik az NSZK-ban. A britek és az amerikaiak nemcsak saját rádiózásuk erényeit igyekeztek átültetni, hanem hibáiktól is igyekeztek megóvni a német közönséget.

A két fő szempont az volt, hogy megkíméljék a hallgatókat a hatalmon lévő párt egyoldalú politikai befolyásától, ugyanakkor ne tegyenek engedményeket az üzleti és reklámszempontoknak sem. Az első veszélyt a nyugatnémet rádió- és aztán tévéállomások bonyolult, de évtizedek óta működőképes föderalisztikus és paritásos irányítása küszöbölte ki. Az NSZK-ban mind a mai napig nincs országos és állami tévéhálózat. Az állomások közjogi társaságok formájában működnek, ha nem is tartományonként, de területi egységekként önállóan. Az ismert ARD, az országos első program neve is jelzi ezt: „Arbeitsgemeinschaft der Rundfunkanstalten Deutschlands”, vagyis a német rádiók munkaközössége. Az ARD kilenc regionális hálózat együttműködését jelenti, a legnagyobb WDR-től (Westdeutscher Rundfunk) a legkisebb RB-ig és SR-ig (Rádió Eremen, Saarlaendischer Rundfunk). Az előfizetési díjakat, a reklámbevételeket, a produkciós költségeket, a műsoridőt hol arányosan, hol testvériesen osztják fel egymás között.

Mivel az NSZK tartományaiban a legritkább esetben azonosak a politikai erőviszonyok, már ez is lehetetlenné teszi, hogy az ARD-ben egyoldalú politikai befolyás érvényesüljön. Mindig akadnak tartományok, ahol a jobb- vagy baloldal a helyi parlamentekben ellenáll az országos széliránynak. A rádiók és televíziók jogállását egyébként is tartományi, és nem országos törvények szabályozzák.

Adenauer kancellár a hatvanas évek elején megpróbált országos „kormánytévét” létrehozni, de az alkotmánybíróság ezt megakadályozta. Akkor jött létre a második országos program, a Zweites Deutsche Fernsehen (ZDF), amely országos ugyan, de nem állami, hanem ugyancsak közjogi intézmény. Élén – az ARD állomásaihoz hasonlóan – igazgatótanács áll.

A rádiók és tévék (az NSZK-ban ezek összetartoznak) élén álló tanácsok összetételénél – legalábbis formálisan – kínosan ügyelnek a pártoktól való függetlenségre és a kiegyensúlyozottságra. A tartományi rádiótörvények kisebb eltéréssel ugyan, de nagyjából hasonlóan szabályozzák ezt. A tanácsokban helyet kapnak az egyházak, a munkavállalók, a munkaadók, a kulturális élet, a könyv- és lapkiadók, a nők, a fiatalok, a sajtó, a sport, a karitatív szervezetek. Helyenként még az üldözöttek, vagyis a keleti területeken élt németek képviselői is. A mindenhol jelen lévő pártok tapintatosan csak néhány főt delegálnak, legfeljebb híveik nem saját színekben indulnak, hanem valamilyen társadalmi szervezet küldötteként. A ZDF tévétanácsában ez odáig ment, hogy a CDU és az SPD egy időben „baráti társaságok” néven össze is fogta a párton kívüli tanácstagokat. Annyi azonban bizonyos, hogy a televíziók országos és egyoldalú befolyásolása a föderatív felépítés és a rádiótanácsok paritásos összetétele miatt szinte kizárható.

Többé-kevésbé sikeresen álltak ellent eddig a közjogi tévék a gazdasági nyomásnak is. Nem kerültek a reklám révén üzleti érdekkörök befolyása alá. A törvények szigorúan szabályozzák, pontosabban szólva korlátozzák a reklám helyét és idejét. Este nyolc után például a közjogiaknál tilos a reklám, és tilos az adások megszakítása is. A magántársaságoknál viszont éppen ellenkezőleg: a hosszabb filmeket reklám szakítja meg, és a néző még éjszaka sincs biztonságban. Ez azonban így van rendjén: a közjogiak kapják az előfizetési díjakat, ezért kevéssé szorulnak a reklámra, a magántársaságok viszont kizárólag a hirdetésekből és más üzleti akciókból tartják fenn magukat. Nem is rosszul. A rend akkor borult fel először, amikor nemrég a privátok – gazdagabbak lévén – elhappolták a közjogiak elől a legzsírosabb sportközvetítéseket.

• Belföld