Kiss Csaba

Nyomtatóbarát változat

Bármilyen különös is, a francia rádiós és televíziós szabályozás alapja egy még 1837-ből származó törvény, amely megtiltotta, hogy állami engedélyezés nélkül bárki is táviratokat továbbítson. 1857-ben az akkor már meglévő távíróvonalak állami monopóliumot biztosítottak törvényben, 1923-ban jelent meg az első szabályozás a rádióadókról. Ettől kezdve egészen 1982-ig a rádió és a televízió állami monopólium volt, csupán ekkor hoztak törvényt arról, hogy bárki indíthat rádióadásokat vagy televíziós programokat – de a frekvenciák elosztása ekkor is, azóta is állami engedélyezéstől függ. A magántulajdonban levő televíziós állomások csak 1985-től kezdhették meg működésüket.

Ma a francia rádiók és televíziók működését két kinevezett testület ellenőrzi, egymás között megosztva a rádiózás és a televíziózás politikai és szakmai felügyeletét. A legmagasabb ellenőrző testület a „Kommunikáció és a Szabadság Országos Bizottsága” (CNCL), ennek fő feladatát a törvény úgy fogalmazza meg, hogy őrködnie kell a telekommunikáció szabadsága, a szabad verseny, a vélemények pluralista kifejezésre juttatásának szabadsága felett – de még afelett is, hogy a rádiók és a televíziók megfelelő szép francia nyelvet használjanak… Ez a bizottság nevezi ki az állami rádiók és televíziók vezetőit, határozza meg az elektronikus hírszolgáltatásban a – nagyon is korlátozott – választási propagandaműsorok arányait, azt, hogy milyen mértékben lehet a műsorokban hirdetéseket közölni, illetve szponzorált műsorokat sugározni. Ugyancsak ez a bizottság adja ki a magánrádiók és -televíziók működési engedélyeit – rádióadóknak öt évre, magántelevízióknak 12 évre szólóan.

A bizottság 13 tagú, tagjai közül kettőt-kettőt nevez ki a köztársasági elnök, a nemzetgyűlés, illetve a szenátus elnöke. Egy-egy kinevezés tartozik az Államtanács (az Alkotmánybíróságnak nagyjából megfelelő francia testület), a Legfelsőbb Bíróság, az Állami Számvevőszék és a Francia Akadémia illetékességébe. A kinevezett tagok választanak maguk mellé további három tagot a telekommunikáció, az írott sajtó és a rádió-televíziós alkotók képviselőjeként. A bizottság tagjának nem lehet választott funkciója – például nem lehet képviselő vagy szenátor, nem lehet köztisztviselő, bizottsági tagsága idején nem dolgozhat a rádióban és a televízióban, sőt még az írott sajtóban sem, hogy így biztosítsák teljes függetlenségüket a politikai vagy a szakmai befolyásoktól. Jellemző például, hogy az Akadémia megbízottja, Michel Droit kénytelen volt felfüggeszteni tagságát, mert a nagy francia lapkiadóval, a Hersant-csoporttal állt szerződéses viszonyban.

A gyakorlati felügyeletet mind az állami, mind a magántulajdonú rádiók és televíziók felett az audiovizuális főtanács (CSA) látja el. A kilenctagú testület is kinevezett személyekből áll: a köztársaság elnöke, a nemzetgyűlés elnöke és a szenátus elnöke egyaránt három-három megbízottat delegál – számukra egyébként ugyanezek a kötelező szakmai-politikai megszorítások, mint a CNCL tagjai számára. Ez a testület nevezi ki az állami tulajdonban lévő rádiók és televíziók vezetőit, határozza meg pontosan a magántulajdonú rádiók és televíziók működésének körülményeit, és felügyel a bizottság előírásainak és a törvényeknek megtartására. A műsorszórás gyakorlatilag egy kézben, a Telediffusion de Francé (TDV) vállalat kezében van, ez ugyan részvénytársasági formában működik, de gyakorlatilag a Postaügyi Minisztérium felügyelete alatt áll. Ez a társaság üzemelteti a rádió- és televíziós adóberendezéseket, a retranszlációs állomásokat.

Az állami televíziós hálózat két csatornát működtet, de megindult egy harmadik műsor is, ez azonban egyelőre csak mesterséges holdon keresztül működik. A rádióhálózat három országos programot és egy külön hírprogramot, további három egyéb programot jelent, és 47 helyi adó tartozik a Rádio France keretébe. Magántelevízióból egyelőre négy országos adó működik, ebből egy csak dekóderrel vehető, de ezenkívül az ország egy részében, francia működési engedéllyel működnek úgynevezett „periférikus” adások is. Televíziós adások közül egyedül Monte Carlo, a rádióadásokban az Europe 1, a Rádio Monte Carlo és a luxemburgi adások. Helyi magánrádióra a legutóbbi adatok szerint 361 engedélyt adtak ki. A kábeltelevízió magánvállalatok és állami társaságok kezében van, meglehetősen lassan fejlődik, jelenleg körülbelül két és fél millió előfizetőhöz jut el kábelen a tévéadás, Párizs teljes hálózatának kiépítését 1993-ra ígérik.

• Belföld