Skip to main content

Emberi jogok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Folyik Bécsben az ENSZ emberjogi világkonferenciája. Szomorú tény: a konferencia nem tudta elérni, hogy a kínaiak hozzájáruljanak a dalai láma részvételéhez.

Néhány évvel ezelőtt azt hittük, az emberi jogok érvényesítésének legfőbb akadálya a kétpólusú világrendszer. A világ emberi jogok iránt elkötelezett része alig volt képes valamit is tenni a vele szemben álló rendszer területén: atomrakétákkal nem lehetett kikényszeríteni, hogy a kommunista rezsimek tisztességesen bánjanak alattvalóikkal. Sőt, a demokráciák saját befolyási övezetükben sem tettek meg mindent az alapvető emberi jogok sárba tiprása ellen. Nem, mert az „ellenségem ellensége a barátom” elve alapján nem akarták elidegeníteni az antikommunista diktátorokat. S gyakorta azért sem, mert vonakodtak megfosztani ugyanezen diktátorokat a kommunizmus elleni küzdelem kevésbé ortodox eszközeitől.

Mára a kétpólusú világrendszer a múlté, a világ emberi jogok iránt elkötelezett része jelentős mértékben megnagyobbodott. Igaz, a Föld lakosságának többsége még mindig olyan rezsimekben él, amelyek a retorika szintjén sem szívesen kötelezik el magukat az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, de az is igaz, hogy a világ kulturális, gazdasági és katonai erőforrásainak túlnyomó részével rendelkező országok e jogok érvényesítésének őszinte hívei.

S mégis… A tekintélyes, gazdag és erős nagyhatalmak, a bénultságukból lábra kapott, határozathozatali hatékonyságra szert tett nemzetközi szervezetek csaknem olyan tehetetlenek az emberi jogokat semmibe vevő diktátorokkal – gyakran nevetséges zsebdiktátorokkal – szemben, mint hajdanán a KGB-vel. Sőt. A KGB a végén már egy kicsit fogékony volt. De Boszniában valami Karadzsics, Szomáliában valami Aidid ugrál az ENSZ és a nagyhatalmak fején, hány fittyet a világ decens közvéleményének. Egyre inkább úgy néz ki, hogy az ENSZ kudarcot fog vallani Szomáliában, és közben a humanitárius segítséget nyújtók még arra is rákényszerülnek, hogy néhány szomálit megfosszanak a legalapvetőbb emberi jogtól: az élethez való jogtól. Boszniában az UNPROFOR, az ENSZ – neve szerint – védelmet nyújtó ereje képtelen volt megvédeni a muszlimokat a szerbektől és a horvátoktól, a horvátokat a muszlimoktól, s lassan már ahhoz is erősítésre lesz szükség, hogy a védelmet nyújtók legalább önmagukat meg tudják védeni.

Az ENSZ-akciók kivitelezését lehet bírálni. Lehet, hogy Szomáliában a bandák lefegyverzésével kellett volna kezdeni. Lehet, hogy Boszniában keményebben és határozottabban kellett volna fellépni. De az alapvető dilemma megmarad: az emberi jogok tiszteletét nehéz, ha nem lehetetlen, a fejekbe bombázni.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon