Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Sok vagy kevés?

Azt, hogy 17 százalék ebben az összefüggésben nem sok, a vizsgálat elemzői minősítik így. Fogadjuk el! Elvégre a közvélemény szokásos reakcióit, hullámzásának amplitúdóját ők ismerik. Ráadásul a válaszok arról tanúskodnak, hogy a rokonszenvvesztés nem lépi át azt a küszöböt, ami a kérdezett választását megrendítené. Vagyis (egyelőre) a szavazópolgár favoritjából kicsit kiábrándult ugyan, de azért őt választaná.

Ami az MDF-et illeti, a lanyha reagálás aránylag könnyen megmagyarázható. Híveinek táborát 1990 óta annyi vihar tépte, sorvasztotta, hogy a még most is hűségesek alaposan megedződtek. Újabb meg újabb kínos ügyekkel már nehezen tántoríthatók el. (Az esetleges belső osztódást ezúttal nem érintjük.) A Fidesz helyzete talányosabb. Hiszen a fiatal demokraták éppen folttalan tisztaságukat hangsúlyozták, nem is sikertelenül. Híveik nem szívesen veszik tudomásul a pöttyöket. A Medián elemzője épp ezért tételezi fel, hogy most, 1993-ban sem hűvös mérlegelés alapján, hanem inkább szívükre hallgatva választanak. (Székháztáji, Magyar Narancs, 1993. jún. 3., Ártott-e valakinek a székházügy? Népszabadság, 1993. jún. 3.)

A május végi telefonos közvélemény-kutatás azonban a székházügy hatásától függetlenül is rávilágított a pártok potenciális szavazóbázisának némely sajátosságára.

Ki figyel oda?

Az ember azt gondolná, hogy legkevésbé azok figyeltek föl a székházügyre, akik politikai apátiába süllyedtek, s nem kérnek egyik pártból sem. De az adatok nem ezt mutatják! A nagyvárosi választópolgároknak durván a fele azt állította, hogy semmiről nem hallott. Ám e sokaság legnagyobb hányada Fidesz-szavazónak vallotta magát. Csak az MDF és a Fidesz szavazóbázisára jellemző, hogy e pártjuk számára kínos ügyben a tájékozatlanok aránya jócskán felülmúlja a tájékozottakét. Persze, ezt nem kell egészen elhinni! Csak az biztos, hogy mit mondott a kérdezett a telefonba. Bizony meglehet, hogy sokan hallottak valamit, ám kellemesebbnek érezték, ha gyorsan elhessentik ezt a valamit, mintsem hogy számot vessenek a kínos tényekkel, s újra kelljen gondolniuk a már kialakított véleményüket. Nem mintha az efféle elhárítás kizárólag a Fidesz- és MDF-szimpatizánsokra korlátozódna…

A székházbotrányról informáltak és nem informáltak nagyjából egyenlő arányt képviselnek az SZDSZ, a kisgazdák és a kereszténydemokraták táborában, valamint a pártok között bizonytalankodók körében. Őket persze nem érinti érzékenyen a dolog. Egészen más képet mutatnak viszont az MSZP szavazói. (Hozzájuk nagyon hasonló az egyéb, azaz a parlamenti frakciót nem alkotó pártok felé fordulók különben piciny csoportja.) Ők látszanak a legaktívabban politizálóknak, a leginkább alapos tájékozódásra, mérlegelésre törekvő polgártársainknak.

Persze ezekhez a válaszokhoz is hozzá kell számítani a személyes érintettséget, amit a Fidesz- és MDF-hívekről alapos okkal feltételeztünk, csak éppen fordítva. Az 1990-es választás nagy vesztesei joggal figyelnek féltékenyen a diadalmasan feltörekvő Fideszre és a nagy ’90-es győztesre, az MDF-re. Ha valami eljut hozzájuk a pikáns hírekből, nyilván szívesen keresnek bőségesebb tájékoztatást, semmi okuk rá, hogy meneküljenek az effajta tényéktől. A szavazótáborok közötti markáns küönbségek azonban aligha magyarázhatók pusztán e motivációs variánsokkal…

Eltitkolhatatlan feszültségforrás

Az első szabad választásokról s a nyomukban felálló első legitim kormányzásról nem győzzük – sőt, nem győztük – mondogatni, hogy bizonyos fokig félreértéseken alapultak. Az ország népe az előző rendszert szavazta le, de nem egészen megalapozott várakozások és remények jegyében. A piac jogi és ideológiai felszabadításától, a nyugati demokráciákhoz hasonló politikai intézményrendszertől a választók elsöprő tömegei azonnali boldog beteljesülést reméltek. A pártok kiforratlan alakulatok voltak, többnyire a választás után keresték politikai arculatukat és stabil bázisukat.

Félreértés azonban az 1994-es választás küszöbén is akad még bőven. Az 1990-ben legjelentősebb két párt, a kormányzó MDF és az ellenzéki SZDSZ egyenletes ütemben közepessé zsugorodik, a két egyre növekvő pártnak, a Fidesznek és a Magyar Szocialista Pártnak a társadalmi bázisa viszont homlokegyenest ellenkezője a programjuk szerint hozzájuk hasonló, nagy múltú nyugat-európai demokratikus pártokénak. A vezetői és programja szerint tiszta liberális Fidesz, amely nyilvánvalóan a versenyképes és egyéni győzelemre törekvő erők politikai képviselője, nem elhanyagolható részben a legkevésbé épp versenyképességükkel tündöklő, csalódott, valóságtól menekülő szavazók voksaival realizálhatja csak népszerűségét. A szolidaritást hirdető MSZP – ezt a közvélemény-kutatás is megerősíti, ahogy a múlt heti Beszélőben a Szonda Ipsos vizsgálataira alapozva feltételeztük – viszont jórészt épp a diadalmas elit felé törekvők, az ésszel élők, az érdekeik szerint mérlegelők támogatását élvezi.

Hozzáfűzhetjük mindehhez még azt, amit Bokor Ágnestől a Magyar Hírlapban olvashattunk: a pártok szavazóbázisát nem változtatja jelentősen a pártvezérek egyéni teljesítménye. (A pártok és a politikusok népszerűsége, 1993. jún. 11.) Vagyis sem a párt morálisan elfogadhatatlan húzásai, sem a vezetők személyes varázsa, avagy varázstalansága nem fordítja meg a szavazók hajlandóságát. Hát akkor mi a csuda befolyásolja őket?

Nem tudják, csak teszik?

Én azonban – Bokor Ágnessel ellentétben – azt sem hiszem, hogy egy párt egészének teljesítménye elégséges magyarázatul szolgál a választók véleményének alakulásához. Nyilván nem hanyagolható el teljesen, de pl. az MDF és az SZDSZ népszerűségi görbéjének hasonlósága rácáfol erre az állításra. Hiszen a kormányzati szerepet nem játszó ellenzéki SZDSZ teljesítménye – szemben a kormányzó MDF-ével – egyszerűen nem értelmezhető. (Az önkormányzatokban betöltött szerep az országos felelősséggel nem vethető össze ilyen egyszerűen!)

Érdektudatosságon, ésszerűségen kívül a politikai választások merőben irracionális ízlésbeli, kulturális és attitűdfaktorokat tartalmaznak, amelyek nagyon nehezen változnak. Legalábbis ezt sugallják a kezdő demokráciában különösen izgalmas, rendszeres közvélemény-kutatások.

• Beszélő