Skip to main content

Ezeregy éjszaka

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egy darab november, 1999


Jószagú, heverésző vasárnapok 

Rezső

Együtt ébredek a levesbe való finomságokkal. Anyám szorgoskodik, a vendégoldalon megannyi csemege: gyömbér, hagyma, zeller, fehérbors; ínycsiklandó.

A kakasnak négy töke van, éppen duplája a megszokott mennyiségnek. Kérdezem, miért? Mert mamáék nem állhatják, mondja anyám, tisztátlan. Pedig szerintem igen ízletes. Éppen olyan íze van, mint a tyúkagynak. Ami, akárhogy is, de elgondolkodtató. Efölött nem lehet szemet hunyni. Hiába feminista diskurzusanalízis, hiába megfigyelő problematikája! Hiába, hogy halomba’ áll a tudás, mint a sóder. Itt egyszerűen nyakát szegi mind ennek (mindennek) a hónaljszagú gyakorlat.

Ezt ki kell fejtenem. Egyébként bennem nincs részrehajlás, ez minden oldalról ciki. Mert nemcsak a tyúkról lehet állítani, hogy az van neki a fejében, amit egy valamirevaló jószág gömbölyded golyócskákban hord a lába között, hanem a kakasról is, hogy a tökébe somfordált le észrevétlenül az, aminek a fejében lenne a helye.

Ez gordiuszi. Hagyom inkább, kevés vagyok hozzá.

Aliz



Rendszerváltó akadályverseny a Vista Színházban. Gyülekező a kávázóban, takaros hely, nem mondom. Rendelek is hamar, nem sejtem, hogy a vesztembe rohanok. Juhsajtos saláta, Unicum és sör. Ezek a tételek, önmagukban, gasztronómiai gyönyört jelentek, tudvalévő, de együtt komoly gyötrelmek okozói. Háromszor indulok el a Deák térre, de mindannyiszor visszaszólít az ordító szükség.

Fosok, fosok, fosok.

A Czifrik családdal lakodalomba megyünk a buli után. A kocsiban két guriga vécépapír. Mindenesetre.
 
Olivér

Idegesítő „bádogzaj” (Baka). Nehezen aludtam, az este odakozmált: egy kormos, gennyes masszára emlékszem. Nem szívok, ígérem, egy ideig. Kitekerek nagynénémhez, megnézni Mamát. Olyan ez a Parkinson-kór, mint egy boglya toll: remeg, szuszog, parolázik. Nagynéném fejből remeg, mama gyökérből, én vagyok a bibe. Nekem csak az alsó ajkam árulkodik erről az öröklött bajról, ha nagyon figyelek. Kérdezem, mi újság, de Mama a múltnak megy, nincs megállás.

A múltban jobb: szárazabb, és nedvesebb is.

A legjobb Krisztus-kép az a faluban, ami náluk lóg a falon, mondja. Helyeselek, így igaz, mi több, talán az egész megyében nem akad párja. Mikor olyan vastagon van a vászonra pingálva, hogy messziről azt gondolni, fa? Ráadásul Krisztus megjelenítése olyan titokzatos, hogy nem lehet kinézni, ül-e, vagy áll, csak annyit, hogy távol van, és jobbról balra eregeti fehér köpenyét a tevelelkű trópusi szél! És akkor még nem is említettem a balról elöl díszelgő lyukat, amit könnyedén lehet homokviharnak, fűrészporfelhőnek, csipkebokornak, esetleg máglyarakásnak nézni, de igazából egy valóságos lyuk a vászonban, rajta törülközővastagon festék. Az egy igazi kuriózum. Hirtelen dühében csinálta a Mester, mikor utolérte a dölyfös kételkedés.

Stefánia

Azt állítja Jókai Az új földesúrban, hogy a drága birkák előbb kigondolják, hogy ők megdögölnek, csak azután ütik nyélbe. Előttem, nagy múltú birkapásztor előtt (tényleg!) ez eddig rejtély maradt. Nem láttam a szemükben. (Mentségemre legyen mondva, hogy a tyúkokról vannak komolyabb ismereteim, számomra az a szárnyas jószág egy titok, és ezt nem győzöm eleget hangoztatni.) Habosan, jóízűen kacagok. Milyen jó lehet ezt látni Jókainak onnan föntről. De tényleg, ezt komolyan gondolom.

Rángatózó, telhetetlen hétfők

Marianna

Ha arra gondolok, Szeged: egy tál galuska. Ez jut eszembe, nem tehetek róla. Van rajta némi szaft, de hús egy cafat se. Sajnálom. Különösen magamat, mert Szegednek teljesen mindegy, hogy az én fejemben mi savanyodik. Persze, ha az egész déli országrészt figyelembe vesszük, ami leginkább a főzelékes jelzővel illethető, akkor ez egész jó. Szinte más dimenzió.  

Albert, Lipót



Szilasi Laci lecsap a folyóson, mi lesz már, leragadt a lóvé. Áhítja a gyerek a szánkót. Ebben a hóesésben, hát nem!? Jól van, mondom, ha megjött a Móricz, megadom. Sejdítem: ez csak ez első lépés. Teljesen kifoszt. A Gödörben azzal kérkedtem legutóbb, hogy jobb pálinkát hozok, mint az ő ágyasa.

Fogadjunk! Kóser barack, szeszfőzdés cimborámnak a lelke is benne!

Megátalkodott alkoholos befolyás. Szilasi idén eperből csinálja az ágyást, és mazsola mellett van benne aszalt barack meg szilva. Érik vagy fél évet. Gyengén állok, kár ködösíteni.

Cecília



Körútra indulok az éjszakába, hátha. A kitartó kapirgálásnak meg kell, hogy legyen az eredménye. Első kihelyezett állomáshely: Bárka. (Már csak a név miatt is. Nekem, mint Bárka-szerkesztőnek, a becsület szava ez, ott a helyem! Némileg szerencsére könnyít e terhen, hogy százhatvan forint (!) négy nagyfröccs, ami azt jelenti, hogy fertály ennyibe kerül egy (!).)

Igyekszem tartani a mértéket, nem iszok egy szemernyivel sem többet a gyógyszerészem és háziorvosom által javasolt hatnál, de indulás előtt (a sokszor elátkozott lámpás kör!) bevágok két felest.

Egy gyakorló katolikus, erdélyi lánynak ezután fejtem ki a nézeteim. Egy pihegő monitor előtt magamévá fogom tenni a gépteremben. Tudjon róla.

Nem, sajnos, nem. Paradigmámon előre nem látható anomáliák jelentkeznek.

Összeszaporodott, verejtékes keddek

Kelemen, Klementina



A gyakorló katolikus, erdélyi lányok kegyetlenek. Torkukból szagos füst gomolyog. Az egész szint rajtam röhög.

Jaj, jaj, nincs nekem elég bajom?

Achilles

Ami a meggazdagodást illeti, egyenesben vagyok. Derékba tört ugyan a plüsszöldség-gyártási tervem, de még nincs minden veszve. Nem lesz se plüssrépa, se -retek. Óvodásoknak fogok másodmagammal néptáncot tanítani! A néptánc egy aranytojást tojó tyúk. (Tessék, nem szabadulhatok: elébb a baromfi originálban, most meg mint metafora.) Tápén két ovi, Szegeden még egy.

„Vékony vászon, lepedő, tarka kutya, netüdő.” Így, ahogy mondom. Netüdő. Nincsen se értelme, se dallama. Mégis jó, de nagyon! Bájos, mint egy piros csizma. A höcögő elsőre megy: titi-tá, titi-tá, de a fegyelmezés lyukas kas. Két hirtelenszőke legény rövid, erőfölmérő lökdösődése utcai harcba torkollik, a többiek közben zavartalanul, titi-tá, titi-tá, tessék csak csinálni egymás fejének a bajt, höcögés van.

Micsoda húsos tolerancia!

Dekoratív anyukák, egy tucat. Istenem, ha mindet nem lehet, tudod, legalább egyet!

Ödön

Szenvedés a vonaton Pestig: karéjban tíz-húsz, kemény nyakú bombázó. Reggel csináltam magamnak néhány szendvicset az útra, nekilátok, legalább valami örömem legyen. Jaj, ez a csomós magány, milyen nehéz!

Ezeregyéjszaka-est a műcsarnokban. Íróverseny. Három közönségszavazatot kapok a az első fordulóban, és hármat a másodikban. Kiegyensúlyozott teljesítmény, figyelembe véve, hogy az elsőben nem vettem részt. Németh Gábor mindkettőt nyeri, igazi habzó népszerűség ez, most aztán minden könyvet kétszer vihet haza. Cserna Szabó bezakózik, nulla szavazat. Ezt hallgathatom hajnalig. Az én ükapám az ő ükapjának volt a bérese. Ott, a répaszagú, vizenyős szegvári határban. Bár olyan, ha jól meggondolja, hogy Szegvár, nincs is. Szentes-külső.

Milyen arrogáns egy nagyvárosi ember!

Alvadtvérű, lidérces szerdák


Győző

A számítógépem hangszóróiból valami szöveg árad. Kásás hang. Gyanús! Rajtam fog, érzem, csattanni az ostor. És lőn.

„Hellóóó, Grecsó-bébi, hellóóóó, Grecsó-bébi!” Beállítás: végtelenítve.

Ebben a kollégiumban már semmi se szent!

A billentyűzeten üzenet, látom már, onnan vették a „Grecsó-bébit”, maguktól nincs ennyi eszük. Karafiáth Orsi szédült betűi: „Hello Grecsó bébi! Szegeden vagyok, a Nem Egriben találkozzunk. Szeged, Ödön napja. Utóirat: az életem pokol.”

Réka

Kikeresem a Mesél a szegvári határ című olvasókönyvből, hogy mettől meddig volt Szegvár megyeszékhely, mert Vörös Pisti gúnyt űzött belőlem egy műcsarnoknyi közönség előtt. Világnak csúfjára. Azt mondta, ami a megyeszékhelyesdit illeti, ne pörögjek, bízzam rá magam, Szentes lesz az. (Az okokkal, mondjuk, teljesen tisztában vagyok: bérenc, a felesége ott született, ennél többet nem is kell mondanom.) 1176-tól 1883-ig. Jó, ez megnyugtat.

Hortenzia, Gergő



Valahol azt olvasom valakiről a Bibliában, hogy kopaszra vágatta a lányok fejét (mellékesen azt is megjegyzik róla, hogy az özvegyek ügyével mit sem törődött – szenzációs elvárás!), hogy fölfedje meztelenségüket. Véletlen becsukódik a könyv. Ettől még titokzatosabb lesz, nem tudom meg, ki az.

Kopaszra, hogy fölfedje meztelenségüket? Szép.

Emma

Szobatársam úri trófeákkal esik be üvegfúvás szemináriumról. Ez az általam ismert második leghasznosabb általánosan művelő tárgy, a szexuális energiákat szellemivé alakító jóga után, szorosan.

Egy üvegcsiga lesz mától az asztalomon. Nagy hasa van és két csápja. Ez is szép.

Hempergő, zsinóros csütörtökök

Márton

Debrecen van, Irodalmi napok. Keresztury Tibivel fejenként iszunk meg egy üveg bort, mire bemutatjuk az új könyvem, és az Incognitóban csak erősödik az intenzitás. Ritter barátomék házi koncertet adnak az emelvényen, szenzációs fuvola-gitár duó, Bartók: Román táncok. A fogadáson aszalt szilvával töltött pulyka és sajtba öblögetett marhaszeletkék. A portán feszítő munkásőr akadékoskodik ugyan egy kicsit, hogy hol van a meghívó. Az, ugye, nincsen. Keresztury, mondja ki Bogárzoli barátom a jelszót. Semmi fölösleges duma, „keresztúri”, és már indul is befelé, elegánsan és határozottan, mint Luke Skywalker a Jedi visszatér nyitó jelenetében, mikor Han Solo megmentésére indul. A munkásőrtől, mondjuk, nem szabadulunk, alig egy óra múlva visszatér a képbe. Tüzes vassal üldözi a dohányosokat, igazi élmunkás. Térey nem érti, mert ő már másfél órája legalább ott, azon a helyen, ahol éppen most is, szóval hogy lehet az, hogy nem, mikor igen. Aztán az Erő előtt behódol ő is. A folyosón megtervezzük első közös maxinkat, amin én fogok gitározni, ő meg énekel. Az „A” oldalra Császár Előd Késő című számát tartjuk méltónak.

Elek Tibor barátommal fölváltva dicsérjük a frissen befutott Kereszturynét, legszebb, legcsinosabb, legokosabb.

Háy Jancsi egy óra körül performanszba kezd. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a másnapot is aszalt szilvával töltött pulykával és sajtba öblögetett marhaszeletkékkel indíthassam. Áldott jó lélek, komolyan mondom. A pincérek úgy megszeppennek tőle, hogy kikerekedik a szemük, mint a farkaskutyáké. Ha valamit nem értenek. Még abból is kérnék, messziről csak ezt lehet hallani, meg hogy: mibe tenné, fiatalember, szalvétába. Végül aztán nejlonszatyrot is szerez, tescósat, a portástól, hogy át ne ázzon a zsebem.

Jenő



Nincsen se reggeli, se kávé, ráadásul semmi kedvem boltba menni. Pedig ha már ott vagyok, vehetnék egy korty öblítőt, hogy lendítsek valamit alsógatyáim megtisztulásán. Tulajdonképpen nem kell csontos állhatatosság hozzá, hogy az ember megváltozzon, és megtanuljon rendet tartani maga körül, különösen egy gondolatnyi szobában, valamiért mégis tyúklépésben haladok. (Baromfi, jelzem!) Megtanultam ugyan kezelni a mosógépet, de reszketeg tudás ez, mert mindig elfelejtem, hogy mosni kéne. Most, mikor eszembe van, akkor meg öblítő nincs, egy szál se.

Katalin, Katinka



Aszongya Mrs. Ferenc Asztalos, Maroslelén, idézem, hogy „Az Úristen csinált egy agyagembört, osztán látta, hogy az nem sikerült. Ilyen sikertelen valami lött. Akkor azt mondta, hogy ez jó lesz nőnek. Elfelejtötte rátenni a koronát arra a testre, osztán azért mondta, ez majd jó lesz nőnek. Aztán megcsinálta újra Ádámot is, oszt annak már csinált koronát is.”

Ezt Sárember című Juronics-balett ismertetőjéről olvasom. Hihetetlen. A balett is, vérkomolyan.

Csipetnyi, kancsal péntekek

Imre

Van Kántor Zsolt barátomnak egy egészen kitűnő verse, aminek az a címe, hogy a Legeldugottabb odú. Ülünk a Pezsgőbárban, Csabán, és igyekszem ezt a témát minél alaposabban körüljárni. A legeldugottabb odú, milyen jó is az, Istenem!

Jónás, Renátó


Szerkesztőségi ülés, mint rendesen. Azt mondja Elek Tibor, hogy van itt néhány, harmatos levél, amikre, ha gondolom.

Gondolok valamit, igen.

Erzsébet, Zsóka



Megismerkedek egy zsenge szépséggel. Figyelem már hetek óta. Van kedve inni valamit, menjünk. Hajrá, hajrá, gondolom, nyeregben vagyok, csak győzzem a tempót. A második dzsintonik közben kibújik a szög a szákból. (Motoszkált bennem, hogy baj van, hogy léket kaptunk, de a hívságos remény útjába állt minden figyelmeztetésnek.) Egy nagy baj van. Azért sem mondom meg, hogy mi az.

Virág



Király Levi fenyeget. Hogyha nem nőzök be sürgősen, megverseli. Valami csendőrtollas paródiába, egy véresszájú gúnydalba, ajánlással. Herceg, izé meg izé. Nonono, hátrébb az agyarakkal! Pellengérre más nyomorúságát. Az menne, mi?

Dunna-puha, cefreszagú szombatok


Lénárd


Azt mondja apám hajnalban, nem bírja el egyedül az udvaron heverésző kövér betondarabokat, ezért jó lenne, ha tápászkodna bennem a lélek, egyébként is elverik lassan a delet. Jól van, morgok, ezzel a kis szusszanással is fukarkodsz! Különben tényleg nehezek, ketten is alig bírjuk. Fölerőltetünk egy járdavéget a kubikustalicskára, majdnem leborul. Ott egye meg a fene akkor!

Szilvia



Fölfedezem, hogy Incikutya, minden idők legkisebb nagykorú ebe megtanult egerészni. A konyhában kapom rajta, amint suta mozdulatokkal éppen elárulja fajtáját. Megpróbálja fárasztani is a hüllőtorokba került vadat, hogy teljes legyen az aktus. Kiengedi az egeret, az meg elrohan. Ő is érzi, hogy valami nincs rendben, tócsa szemeiből árad a csalódottság. Otrombán kiröhögöm, annak ellenére, hogy regisztrálható a tény, megint van egy rágcsáló a lakásban.

Jolán



Mama első lépésben megszorongat (a lányokkal nagyon vigyázni!), aztán megtöm: sült tök (milyen édes, ismételgetem némi kényszer hatása alatt), kávé (friss tejszínnel, rögtön szedve, direkt nekem), női szeszély. (Micsoda név egy süteménynek! A büszke hab alatt, tudniillik, lekvár szuszog, vastagon.)

Tata szám szerint harmadszor meséli el, hogy a Nyugati mellett leszakadt a daru. Le, bizony. Ő ott sokat dolgozott, azon a helyen bolgárkertek voltak. Lélegeztek a drága káposztafejek. A Westend izé helyén. Káposztafejek. Próbálom elképzelni.

Nem megy.














































































































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon