[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Atyámfia farkas!

Ragyogó riportot láthattunk A Hétben. Egy juhászt ismerhettünk meg, aki a bérelt legelőterület szélén – lakása nem lévén – a földbe ásott szállást magának. Néhány környékbeli megszánta őt, s karók, nejlondarabok segítségével fedelet eszkábáltak a verem fölé. A juhászt és jóakaróit feljelentették, mert a felhasznált fát a közeli erdőből vágták ki. Megállapítást nyert, hogy ezzel 7028 forint kárt okoztak, a juhászt pedig kötelezték lakása (sic!) elhagyására. A lyuk lakássá változásának csodája mögött ne keressünk isteni erőket. A helybeli vadásztársaság küzd itt a veremlakó és bűntársai ellen, mondván: a juhász miatt a vadak kilométerekre elkerülik a környéket, ami nagyban nehezíti a rendeltetésszerű vadászatot.

A rádióban pedig cigányokról hallhatunk, akik szintén fát loptak; hozzájuk kommandós rohamosztag szállt ki, s mit tesz isten, még egy motorosfűrészt is találtak! Közben pedig fontos antropológiai információkat kaptunk: a cigányok abban különböznek a derék magyar fatolvajoktól, hogy nem a tövénél vágják ki a fát, hanem csak méternyi magasságban. Merthogy lusták. Akinek most a neves múlt századi közgazdász szövege jut eszébe, mint a fejtvényrejtőnek, magára vessen. Itt ugyanis nem jogi-szociális ügyről van szó, hanem sajátos vallási jelenségről.

Ami lustaságnak látszik, az egyszerűen Szent Ferenc tanítása, aki Celanói Tamás szerint „a favágó testvéreknek megtiltotta, hogy gyökerestől kivágják a fákat, hogy így a kihajtás reménye megmaradjon számukra”. És bizonyára vannak, akik több reményt adnának a fáknak. Amint a juhász is csak Szent Ferencnek engedelmeskedik, aki „arra oktatta övéit, hogy szegényes hajlékokat emeljenek maguknak, de fából és nem kőből s mindezt a leghitványabb kivitelezésben. Mikor a szegénységről beszélt, sokszor idézte a testvérek emlékezetébe ezt az evangéliumi mondást: »a rókáknak odúik vannak, az ég madarainak fészkeik, Isten Fiának pedig nem volt hová lehajtania fejét«”. A szent azonban láthatólag nem nagyon számolt a kifejlett jogérzék következményeivel. Követője ma számos dologban változtatásra kényszerülhet, ha hű akar lenni hozzá. Juhászunkat pl. bízvást nevezhetnénk inverz szentnek. Szent Ferencről tudjuk, hogy beszélt az állatokkal, parancsolt nekik. De azok is ragaszkodtak hozzá. Amikor szabadjára engedett egy ajándékba kapott fácánt, vadmadártestvére „makacs szívóssággal visszatért a cella ajtajához, és az útját elálló testvérek ruhája alatt mintegy erőszakkal nyitott ösvényt magának. Erre a szent megparancsolta, hogy gondoskodjanak etetéséről.”

Nos, a mi juhászunk háza körül nemcsak testvérek állnak. Érző teremtmények iránti szeretete csak úgy lehet hatásos, ha távol tartja magától a vadakat. Lehet persze, hogy ő inkább megenné a fácánt. Amint az is lehet, hogy neki is a gubbiói bestia jutott az eszébe, és prédikálni kezdett: atyámfia farkas! Hangjára pedig előjöttek az erdőből a vadásztársaság tagjai.

Fagyilkosság

„A gallyfaszedés és falopás tehát két, lényege szerint különböző dolog. És e lényegbeli különbség ellenére mindkettőt lopásnak nevezitek és mindkettőt lopásként büntetitek. Sőt, a gallyfaszedést szigorúbban büntetitek, mint a falopást, mert már azáltal is büntetitek, hogy lopásnak nyilvánítjátok, márpedig ez olyan büntetés, amelyet magára a falopásra nyilván nem róttok ki. Ahhoz a falopást fagyilkosságnak kellett volna neveznetek és gyilkosságként büntetnetek. A törvény nem mentesül az alól az általános kötelezettség alól, hogy igazat kell mondani. (…)

A határokat elmostátok, de tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ez csak a ti érdeketeket szolgálja. A nép látja a büntetést, de nem látja a bűntettet, és mert látja a büntetést ott, ahol nincsen bűntett, már ezért sem fog bűntettet látni ott, ahol büntetés van. Azzal, hogy a lopás kategóriáját ott alkalmaztátok, ahol nem szabad alkalmazni, ott is megszépítettétek, ahol alkalmazni kell.

És vajon nem cáfolja-e meg önmagát az a durva nézet, amely különböző cselekményeknek egy közös meghatározóját rögzíti és elvonatkoztat a különbözőségtől? Ha a tulajdonnak minden megsértése különbség nélkül lopás, vajon nem lenne-e minden magántulajdon lopás? Vajon nem rekesztek-e ki magántulajdonommal minden más személyt ebből a tulajdonból? vajon nem sértem-e meg tehát a tulajdonjogát?…

A bölcs törvényhozó meg fogja akadályozni a bűntettet, hogy ne kelljen megbüntetnie, de nem azáltal fogja megbüntetni, hogy a jog szféráját akadályozza, hanem azáltal, hogy minden jogi törekvést megfoszt negatív lényegétől, átengedve a jognak a cselekvés egy pozitív szféráját. (…) Ha azonban az állam nem elég humánus, nem elég gazdag és nem elég nagylelkű ehhez, akkor legalábbis az a feltétlen kötelessége, hogy ne változtassa bűntetté azt, amit vétséggé is csak bizonyos körülmények tesznek. A legenyhébb módszerekkel mint szociális rendbontást kell korrigálnia azt, amit csak a legnagyobb jogtalansággal büntethet mint antiszocális bűntettet. Különben a szociális törekvés ellen harcol, azt gondolván, hogy ennek nem-szociális formája ellen harcol. Egyszóval, amikor népi szokásjogokat elfojtanak, s valaki mégis él velük, ezt csak egyszerű rendőri szabálysértésként lehet kezelni, de semmiképpen sem szabad bűntettként büntetni. (…)

A büntetésnek nem szabad nagyobb irtózatot keltenie, mint a vétségnek, a bűntett gyalázatának nem szabad a törvény gyalázatává változnia; az állam talaja alá van aknázva, ha a szerencsétlenség bűntetté, vagy a bűntett szerencsétlenséggé válik.”

???

• Ki beszél?