Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Így kell az ügyeinket intézni…

Fónay Jenő Békéscsabán: „Itt van mellettem az egyik széles mellkasú fiú, akivel bementünk hatan ehhez a nagy emberhez, aki ilyeneket mer írni… Hatan bementünk. Az egyik kétméteres fiú, a másik ugyancsak jó nagy mellkassal: »No, barátom, magához jöttünk!« Reszketett a gyerek, nem tudta, mit csináljon, és ekkor döbbentünk rá, így kell az ügyeinket intézni. Nem hatan, hanem tizenhatan, huszonhatan, ha kell, hatszázán kell odamenni hozzájuk, és mindaddig nem jönni ki, míg el nem intézik a sorsunkat… Mert, ha megengedtük nekik, hogy bekerüljenek a parlamentbe, ki is tudjuk vezetni őket. Ezt jó, ha tudomásul veszik! Érezzék magukat politikai foglyoknak mindaddig, amíg nem érzik, hogy fölszabadultunk, hogy megtörtént a rendszerváltás, mindaddig meneteljünk szorosan, hogy valóra tudjuk váltam nemcsak álmainkat, a terveinket is.” (168 óra, 1991. április 23.)

Boross Péter Lakitelken: „Vannak ellenünk álmodók, a magyar haza ellen álmodók, akik nem mondtak le! Nem sokan, de vannak!… Megnyugtatok mindenkit: a vigyázó szemek elől nem bújnak el!” (Magyar Hírlap, 1991. július 24.)

„Túrós András az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete által szombatra tervezett demonstrációval kapcsolatban a csütörtöki Tv-híradóban azt mondta, hogy a rendőrségnek olyan információi vannak, melyek szerint a tüntetésen rendbontás és atrocitás is előfordulhat… Érdeklődésünkre Suha György, az ORFK szóvivője elmondta, hogy valóban érkeztek bejelentések és fenyegetések a demonstrációval kapcsolatban, de ezek alaptalannak bizonyultak… Rég nem volt Budapesten ilyen nagyméretű megmozdulás… ez az oka a különleges készültségnek… érthető, ha a rendőrség preventív figyelmeztetéssel él.” (Magyar Hírlap, 1992. március 7.)

A rendőrség információi

1992. március 15.: „…a hasonló rendezvényeken korábban megszokottnál lényegesen kevesebb rendőr teljesített szolgálatot… Balogh János budapesti rendőrfőkapitány-helyettes kérdésünkre elmondta: a fővárosi események biztosításáért felelős parancsnok helyetteseként maga is minden helyszínen megfordult, s jó hangulatú ünneplő sokadalommal találkozott.

Úgy látta, a megemlékezések résztvevői a nemzeti ünnephez méltóképpen viselkedtek, s atrocitásokkal csak a Kossuth téren találkozott, ahol a rádió munkatársát bántalmazták. Mindezek alapján úgy véli, a következő március tizenötödikén talán még kevesebb rendőrt kell majd az utcára vezényelni… A sajtóban megjelent híreszteléseket Balogh János nem kívánta kommentálni, hiszen azokról nem értesült, s mindaz saját tapasztalatainak is ellentmond…” (Magyar Hírlap, 1992. március 17.)

Az SZDSZ Országos Tanácsának határozata „elítéli… a Szabadság téren szervezett március 15-ei tüntetésen történteket, amelyektől a kormányképviselők a mai napig sem határolták el magukat… a belügyminiszter pedig egyetértő szavakkal vette át a tüntetők uszító hangú petícióját. A politikai erőszaknak megálljt kell parancsolni… megengedhetetlen, hogy magukat demokratikusnak tekintő pártok adjanak eszmei muníciót a szélsőséges csoportoknak, a rendőrség pedig szemet hunyjon efölött.” (Magyar Hírlap, 1992. március 23.)

Boross Péter interjúja a Heti Világgazdaságban:

„HVG: Bevett gyakorlat lett újabban, hogy a rendőrök übtre ütnek, legyen szó szabolcs-szatmári cigányokról vagy másokról…

Boross Péter: …Vásárosnaményban, ha a tényeket nézzük, az történt, hogy a járőröző rendőröket sértegették, fenyegették. Ezt semmiképp sem lehetett eltűrni…

HVG: Vásárosnamény esetében ki szolgáltatta a tényeket, amelyek alapján Ön, nyilatkozata szerint, jogszerűnek fogadta el a rendőrök fellépését? A rendőrség?

B. P.: Igen, a megyei főkapitány.

HVG: A rendőrség azonban ez ügyben aligha mondható elfogulatlannak. S ha a kormány ilyen könnyen perel másokat, akkor ebben az esetben is talán az lett volna a célszerű, ha Ön ügyészséggel, független szervvel vizsgáltatja ki az ügyet.

B. P.: …ha én felvilágosítást kérek a rendőrségtől, akkor ezt azon az alapon teszem, hogy megbízom bennük. Ha bevezetném azt, hogy minden ügyet kivizsgáltatok utólag, amikor a rendőrök kényszerítő eszközökkel éltek, ezerfős apparátust kellene csak erre létrehoznom.” (HVG, 1992. július 4.)

A Népszabadság ismerteti a The Independent cikkét: „…az Amnesty International felszólította a magyar kormányt, vizsgálja ki, hogyan fordulhatnak elő súlyos atrocitások az illegális bevándorlók táboraiban. Boross Péter: »Ismerjük azokat az embereket, akik ezeket a beszámolókat írják. Ezek azok a túlérzékeny liberális filantrópok, akiket minden országban meg lehet találni… Az Amnestynek akkor kellett volna itt lenni Magyarországon, amikor a kommunisták emberek százait akasztották fel…« …az Amnestyt csak 1961-ben alapították…” (Népszabadság, 1992. március 30.)

Az egyedülálló egyezség

„Magyarországon alighanem egyedülálló egyezség született. A szekszárdi bőrfejűek azt kérik a rendőrségtől, hogy segítsenek nekik eligazodni a jog útvesztőiben. Ismertessék meg őket a jogos önvédelem határaival. Cserébe megígérik, hogy a városban nem lesz többet idegenverés – ha nem kötnek beléjük. Gyakorlatilag azt is vállalják, hogy közreműködnek a bűnmegelőzésben… A skinheadek »szóvivője« ezt mondta: – Félelem nélkül jöttünk be a rendőrségre, és félelem nélkül távozunk innen. Segítséget kapunk, azt gondoljuk, ez jó nekünk.” (Népszabadság, 1992. március 7.)

A Fekete Sereg nevű miskolci skinheadcsoport képviselői: „Szeretnénk egyébként a rendőrséggel is jobb kapcsolatot kiépíteni, hiszen nekik szükségünk van ránk.” (Új Hírnök, 1992. május 18.)

Bodrácska János budapesti rendőrfőkapitány: „Meg kell próbálni lebeszélni őket az erőszakról. Megmondtam, nem akarom, hogy Budapesten kicsiben megismétlődjön az, ami Los Angelesben, illetve Rostockban történt. Ebben egyébként egyetértettünk: azt mondták, ők sem akarnak eljutni odáig. (Népszabadság:) – Kapott ön ígéretet arra, hogy nem lesz több »néger- és cigányverés?« (Bodrácska:) – Nem ezt kértem, hogy holnaptól ne verekedjenek, hanem azt, hogy hagyjanak fel az idegengyűlölő ideológiával. Ebből ugyanis következik – ez az ő szavaikból is kitűnt –, hogy ebben az esetben talán felhagynak az erőszakkal is…” (Népszabadság, 1992. szeptember 5.)

Boross Péter: „Meggyőződésem, hogy a verbális megnyilvánulások önmagukban kevés veszélyt jelentenek.” (Magyar Hírlap, 1992. október 6.)

Ill Márton, a Martin Luther King Egyesület vezetője: „A skinheadek ritkán támadnak kétszeres túlerőnél kisebb létszámmal. A rendőrség a verekedéseknél általában a színes bőrűeket állítja elő, s csak nyomatékos kérésre hajlandók tisztázni az ügyeket.” (Magyar Hírlap, 1992. június 18.)

A színes bőrű diákok 1992. június 3-án kivonulnak a parlament emberi jogi és külügyi bizottságának együttes üléséről: „Valószínűleg a rendőrfőnökök információgazdag beszámolója késztette Csóti Györgyöt (MDF), a külügyi bizottság alelnökét, hogy felszólalásában kijelentse: a kérdés a rendőrségre tartozik, mivel az nem veszélyes társadalmi jelenség, amit parlamenti szintre kellene emelni. Hozzátette: a képviselők ne essenek Göncz Árpád hibájába, amikor is az államfő az egész magyar nép nevében kért bocsánatot a külföldi diákoktól. – A magyar nép nem bűnös, Göncz elnök legfeljebb a skinheadek nevében kérhet elnézést…” (Népszabadság, 1992. június 4.)

Bayer Zsolt, a Fidesz szóvivője: „(Csóti György) Remek stílusérzékkel következetesen négereknek titulálta a megjelenteket, pedig nem kell külügyi bizottsági alelnöknek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, ez az érintettek számára sértés. Ezt a remek nyitányt akkor Pap András fokozta, aki a megjelentek öltözködésével volt elfoglalva (bravó!), Fodor András Attila pedig kifejtette, hogy ő élt Afrikában, ahol előfordult, hogy korlátozták a fehér embert szabad mozgásában, sőt, lelőtték őket, de »mégis napirendre tértünk a dolog felett«.” (Népszabadság, 1992. augusztus 15.)

Csurka István: „Véget kell vetnünk annak a beteges gyakorlatnak, hogy az ifjúságban minden rosszért a bőrfejűeket okoljuk, és őket rendőrileg neveljük.” (Néhány Gondolat…, Magyar Fórum, 1992. augusztus 20.)

„Az egykoron a Jurta köré szerveződő csoportok vezetői az új köztemető 301-es és a 298-as parcelláinak találkozásánál bárminemű engedély nélkül székely kaput állíttattak föl, s azt többszöri felszólítás ellenére sem hajlandók lebontani… a székely kaput Boross belügyminiszter őrizteti a rendőrséggel.” (Népszabadság, 1992. május 30.)

A szeptember 19-i tüntetés: „A transzparensek között feltűntek ilyenek, is: »Furmannok takarodjatok hazánkból! Lantos patkány!« (…) Dénes János képviselő beszédében azt fejtegette, hogy a »Kárpát-medencében mi vagyunk többségben. Ha valaki idejött hozzánk, kedvesen keblünkre öleltük, szeretettel pusziltunk tótot, cigányt, zsidót (Fúj, fúj – zúgta a tömeg), de helyzetük nem azonos a határainkon túl élő magyarokéval…« Fónay Jenő nagy vihart kiváltott szavaira utalva hozzátette: a fasizmust elítélni szinte nincs is értelme azok után, amit a bolsevizmus tett.” (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 21.)

„Tizenegy körül részeg skinheadcsapatba botlom. Kiabálnak: Nem vagyunk mi fasiszták! Nem vagyunk mi fasiszták!

Sieg Heil! Sieg Heil! És röhögve lendítik jobb kezüket.” (Népszabadság, 1992. szeptember 22.)

„Csurka István (MDF) köszönetet mondott a szombati médiumellenes tüntetés résztvevőinek, a »nemzetőröknek«.” (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 23.)

Tervezet a Nemzeti Gárda felállítására: „A Nemzetőrök Szövetségének intézőbizottsága, a szövetség alapszabályában lefektetett elvek és célkitűzések szellemében megszervezni és felállítani kívánja a Nemzeti Gárda szervezetét. A Nemzeti Gárda lenne az a szervezet, amelyik hasonlóan sok nagy nyugati demokráciához, mint félkatonai szervezet segíti a Magyar Honvédség alkotmányunkban előírt kötelezettségeit.” (168 óra, 1992. február 24.)

Kónya Imre: „a tüntetést nem a nemzeti centrumerők szervezték, csak az ő érdekükben került megrendezésre… Kónya a későbbiekben még hozzátette, hogy nem határolták el magukat, mint ahogy a miniszterelnök sem tette ezt… Gáspár Miklós (KDNP) Suchmann minősítését, amely szélsőségesnek nevezte a hét végi tüntetést, kategorikusan visszautasította… (Gáspár Miklós nyilatkozata:) A tüntetők a törvények betartását követelték, amely álláspontot a nemzeti centrum is magáénak vall.” (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 23.)

Gáspár Miklós a Charta tüntetéséről: „Akik a csütörtöki tüntetést támogatták, azokat nem tekintem demokratáknak. Utalhatok a támogatók között felsorolt Május 1. Társaságra, az anarchistákra… Az embereket beszervezték. Az igazi demokraták nem mennek együtt ilyenekkel.” (Heti Világgazdaság, 1992. október 3.)

Kapcsolatok

A skinheadek, a nemzeti konzervatív ifjak összefogására alakult Antifasiszta és Antibolsevista Szövetség alelnöke, Hanzély Mihály: „A jobboldali blokk célja, hogy ellensúlyozza a kormány langyos, középutas politikáját. Mindennek az ideológiáját Romhányi László és Nagy László fogalmazta meg, amihez Csurka István csatlakozott ismert tanulmányával… Számunkra ilyen gumitörvény például a faji, vallási uszítás, vagy a fasiszta jelszavak használata, mert vitatható az, hogy mikor merítjük ki e vétség fogalmát… Ezenkívül az ’56-os Szövetséggel, a Pofosszal, a Magyar Nemzeti Szövetséghez tartozókkal, és ezek országos vezetőségeivel van kapcsolatunk… A jobboldal legtöbb szervezetének van katonai szekciója, ahova szeremének minél több fiatalt bevonni. Létszámuk pillanatnyilag országosan 3-5 ezer körül lehet. Mi nem lövészetre tanítjuk a skinheadeket, hanem önvédelemre, de az önvédelmet én nem tudom a lövészettől szétválasztani… Eddig Boross belügyminiszter úrral volt a legjobb kapcsolatunk. Úgy gondoljuk, szimpatizál velünk, mert többször elnéző volt, amikor felléphetett volna velünk szemben.” (Magyar Hírlap, 1992. október 5.)

Boross Péter: „…nem a skinheadekkel, hanem az 1956 után elítélt s rendkívül nehéz sorsú emberekkel szemben vagyok elnéző…” (Magyar Hírlap, 1992. október 6.)

Balaskó Jenő: „a metrón két bőrfejű mellett utaztam, mutattam nekik e salgótarjáni sifonér mögött megbújó bogár illatos betétjét, felírták a nevet (Mező Sándorét, a Népszava egyik levelezőjét – R. S.), nevettek egyet, és megígérték, hogy meglátogatják a Népszava kedvencét, és újból mamakedvencet csinálnak belőle.” (Magyar Fórum, 1992. szeptember 17.)

Csurka István: „el kell távolítani, ha kell, rendőri erővel, a törvényellenesen kinevezett intendánsokat és sleppjüket, és ha a köztársasági elnök úr továbbra is ellenáll, ha a törvénytelenség útját járja, akkor bármilyen adminisztratív intézkedés, bármilyen erő igénybevétele meg van engedve, mert törvénytelenségben egyik sem ér fel az ismételt aláírás-megtagadásokkal.” (Magyar Fórum, 1992. augusztus 20.)

Az Új Magyarország másnap Göncz Árpád elhallgattatásáról a következőket – és csak ezt! – írta: „1992. október 23. Körülbelül délután öt óra. A Parlamentnél. Bejelentik a szónokot. A Magyar Köztársaság elnöke. Maga is ötvenhatos – súlyos börtönbüntetés elszenvedője. Ő emlékezne. Emlékezne, ha hagynák. Az összegyűlt tömeg nem kér belőle. Fújolnak, fütyülnek, tiltakoznak, a kormányt és a miniszterelnököt éltetik. Az elnök áll, megrendült arccal, nagyon magányos. Talán az jár a fejében, hová lett az a politikai tőke, amivel az elnöki székbe választották. Talán arra gondol, hogy az ország népének az a része, amelyik nyíltan, az utcán is vállalni kívánja 1956 örökét, a kormány támogatását várta volna tőle, a nemzeti érdekek mindent megelőző képviseletét. Talán eszébe jutnak az alá nem írt akták, amelyek aláírását pártja nyomására tagadta meg. Igen, nagyon magányos. Pedig azok, akik itt megfosztották a szólás jogától, mellette lennének, ha ő is melléjük állt volna. Az ötvenhatos szabadságharcostól az ünneplők mást vártak.” (Új Magyarország, október 24.)

Részlet Göncz Árpádnak az ünnep előtt megjelent interjújából:

„– Ezek szerint, elnök úr nem retten meg, ha szélsőséges jelszavakat ordítozó nyolc-tízezer fős csoport masírozik a pesti utcán?

– Sajnálom őket. A gyűlölet a legkellemetlenebb – önmérgező – emberi indulatok közé tartozik. Rettenetes, ha az ember nem képes úrrá lenni a saját dühén. De hangsúlyozom, megértem őket, mert ismerem és átérzem az indulataik okát.” (Népszabadság, 1992. október 22.)

• Belföld