Vissza a főcikkhez →

Kónya Imre (MDF): Aggasztónak tartjuk, hogy egy parlamentáris demokrácia köztársasági elnöke, akinek a napi politikai csatározásokon felülemelkedve a nemzeti egységet kell megjelenítenie a nemzeti összefogást példázó ünnepen, méltatlan helyzetbe került azáltal, hogy állampolgárok nem elhanyagolható része nemtetszését fejezte ki vele szemben. Mindezért a felelősség azokat terheli, akik a köztársasági elnököt a napi politikai küzdelmekbe belehajszolták. (Nagy taps a jobboldalról.)

Orbán Viktor (Fidesz): Az önök nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy Göncz Árpád eddig akadályozta a végrehajtó hatalom alkotmányos működését, amíg a felháborodott – úgymond – nép kénytelen volt fasiszta egyenruhát és jelvényeket ölteni, hogy e feletti felháborodását kifejezze.

Egy pillanatra elállt a lélegzetünk akkor is – be kell hogy valljam önöknek –, amikor a Szocialista Párt egyik vezető képviselője ugyancsak Göncz Árpád magatartásával, ügyefogyottságával magyarázta a történteket.

Nem egyszerűen kifütyülték Göncz Árpádot. Ha csak ennyi történt volna, az ügy szóra sem lenne érdemes. Megesett ez már mással is, legutóbb éppen a miniszterelnököt fütyülték és nevették ki a sportcsarnokban a sportrajongók és a sportolók. (Egy hang: 2000 forintért!) Ez a foglalkozási ártalom előbb-utóbb minden politikust elér, önmagában említésre sem lenne méltó. Most azonban Göncz Árpádot a kormányt éltető, fasiszta skinheadek fütyülték ki, és a Fidesz megítélése szerint ilyen esetben demokrata politikusok között a szolidaritás kötelező.

Szabó János (FKgP): Nem jó sem neki, sem az ország népének, hogy az ország első polgára – ahogy Tölgyessy úr mondta – engedjék meg, hogy ezt a kifejezést használjam, waldheimizálódjon. (Felzúdulás, zaj a baloldalon.)

Oláh Sándor (FKgP): Fiatal emberek kérdik tőlem: „Sándor bácsi! Miért van bennetek ez a félelem?” Számunkra ezek a jelképek nem mondanak semmit. Igazuk van. Az Isten különös kegyelme, hogy ők nem élték meg e jelképek valódi értelmét. De azoknak, akik megélték és idősek, kötelességük erre figyelmeztetni. Az árpádsávos nyilas zászlók szabad lengetése, a Harmadik Birodalom sasos jelvényét tartalmazó fekete sapkák és az a viselkedés, az üvöltés, ami ezzel együtt járt – felszabadul egy rossz szellem, amelyet köteles ez a parlament kiirtani a magyar közéletből. (Taps a baloldalon.)

De ma leginkább az fájt, hogy Antall József miniszterelnök úr, akitől a nyugodt, higgadt, áttekintő beszédeket szoktuk meg, ma polemizáló, vitatkozó beszédet mondott a parlamentben. Ez a miniszterelnököt előttem gyengébbé teszi, mint amilyennek bölcs miniszterelnökként eddig megismertem.

Ennek a rendezvénynek felelős szervezője a belügyminiszter úr volt. Sajnálom, hogy a mi rendőrségünk most kezdte el, 23-án azt a szabadelvű magatartást, amit korábban nem nagyon tapasztaltunk. Akkor sem, amikor képviselőt a szeretetotthonból megbilincselve hurcoltak el, akkor sem, amikor képviselőket a menetrendszerű közlekedési eszközről leszállítanak, mentelmi jogukat figyelembe nem véve.

Tehát szeretném kérni a belügyminiszter úrtól, önként nyújtsa be lemondását.

Szűcs István (MDF): Azoknak az érdeke egy ilyen bensőséges ünnep megzavarása, akik a forradalom időszakában a barikád másik oldalán álltak. Vagy azok apjának, anyjának, rokonságának, baráti körének, akik a barikád másik oldalán, netán a III/III-asba és ebbe a rokon kategóriába tartoznak.

Fölvetem, hogy egyáltalán egy köztársasági elnöknek van-e joga a megsértődésre. Van-e joga 50-60 ezer ember előtt megsértődni és faképnél hagyni ott a hallgatóságot?

Van egy olyan gyanúm, hogy a vörös csillag jegyében nagyságrenddel több embert, inkluzíve több kommunistát irtottak ki, mint az árpádsáv és a horogkereszt alatt összesen.

Csurka István (MDF): Október 23-án, a Kossuth Lajos téren nem a köztársasági elnöki intézmény, nem is csak a személye, hanem egy népidegen, posztkommunista politikai kurzus lepleződött le. Ott állt több tízezer ember előtt a Magyar Köztársaság elnöke, egy szál maga, kiszolgáltatottan és szánnivalóan, szembesülni kényszerülve azzal a ténnyel, hogy az ünneplő közönség nem annak látja, aminek ő hiszi magát. Ez a népidegen politikai kurzus 1989 óta álságos politikai akciókkal, blokádokkal, alkuk révén szerzett politikai pozícióinak önkényesen alkotmányellenes kiterjesztésével, a sajtóban és a tömegtájékoztatásban birtokolt monopolhelyzetének felhasználásával végeredményben egy akármilyen jelzővel ellátható kommunista restaurációt készít elő.

Teljességgel hiábavaló, mesterséges és alantas ezt a vélemény-nyilvánítást egy mindnyájunk által elítélt korszak jelvényeit viselő néhány fiatalember művének tekinteni, és ezáltal a nemzet széles köreiben megjelenő elégedetlenséget és vélemény-nyilvánítást diszkvalifikálni. Ez a hazugság Gerő Ernő emlékezetes október 23-i rádióbeszéde óta ismeretes.

Ezeket a fiatalokat már üldözték azért, mert hosszú volt a hajuk, azért, mert szakállt növesztettek, azért, mert felvonultak március 15-én, azért, mert saját zenei vonzalmaik vannak, s most azért, mert egynéhányuk ruházata nyilas vagy háborús német egyenruhákra emlékeztet. Ez sajnálatos, szomorú, de veszélyessé csak akkor válik, ha ezeket a fiatalokat továbbra is a társadalom peremére taszítjuk, ha továbbra sem kezdünk velük párbeszédet, és nem látjuk be, hogy ezért a jelenségért, amely egyébként világméretű, a demokratikus intézmények gyengesége is felelős.

Dénes János (független): Oláh urat hogy ismertük meg a 90-es és a 89-es évek elején, Oláh úr mikor mondott igazat érzelmileg? Ne értessék félre, a magam részéről nem vagyok híve a fasizmusnak. De vagyok az a korosztály, amelyet ezzel már nem lehet megfélemlíteni, miután 1930. január 5-én születtem.

Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ): Ugyanis itt az történt, hogy a köztársasági elnököt már megint megsértették. A parlamenti vitában Szabó János képviselőtársam, a Kisgazdapárt frakcióvezetője Waldheim elnökhöz hasonlította Göncz Árpád helyzetét. Szeretném emlékeztetni Szabó János képviselőtársamat, hogy abban a pillanatban, amikor Kurt Waldheim mint fiatal német hírszerző tiszt a Balkán-félszigeten fejtette ki katonai vagy egyéb tevékenységét, az Ön pártjának képviselői koncentrációs táborokban voltak mint antifasiszták, vagy börtönben voltak mint antifasiszták, vagy emigrációban voltak, mint az antifasiszta mozgalom képviselői. 1945-ben mindazok a pártok, amelyeknek utódai itt vannak ebben a Házban – tisztelt Országgyűlés –, a fasizmus ellenségei voltak.

Ez az Országgyűlés történelmi értelemben – tisztelt Ház – a magyar demokratikus, antifasiszta koalíció szellemiségének folytatója, amelyet ’49-ben puccsal megtörtek, amely ’56-ban Bibó István szellemi ihletésére ismét létrejött, és amely meggyőződésem szerint 1989–90-ben ismét létrejött. Azok, akiknek ezzel szemben kifogásuk van, menjenek ki innen. Viszontlátásra.

• Belföld