Skip to main content

Felmérés a tv-ről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Mink András


Újabb és újabb botrányok, elhúzódó politikai csaták jelzik: a televízió tájékoztatási monopolhelyzeténél fogva neuralgikus pontja közéletünknek. Kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt kifogásolják, hogy a televízió egyoldalúan tájékoztat, és nem biztosítja a politikai erők esélyegyenlőségét. De milyen is a helyzet valójában? Ezt igyekszik bemutatni a Medián Kft. nemrég elkészült jelentése a televízió hírműsorainak (híradók, Esti Egyenleg, A Hét) politikai világképéről, amelyet az SZDSZ felkérésére készített. A vizsgálat időtartama: 1991. október 14-től 1992. január 6-ig.

Az elemzők több szempontból vizsgálták a pártok, a kormány, illetve a politikusok szereplését: melyik párt/politikus hányszor és milyen hosszú ideig szerepelt a képernyőn, a rá vonatkozó hírt hová sorolták a szerkesztők, milyen volt a verbális és vizuális megjelenítésük, valamint, hogy hányszor kapott pozitív vagy negatív minősítést. A jelentés nem foglalkozik a televízió egyéb politikai magazinjaival, továbbá kizárólag a hírekben való megjelenést veszi számba, a szerkesztői, műsorvezetői kommentárokat nem. Ugyancsak nem fordít figyelmet a „finomabb” nyelvi és vizuális eszközökre. Az elemzés értékelésénél figyelembe kell venni a vizsgált időszak sajátosságait: jelentős pártesemények (SZDSZ-elnökválasztás, kisgazdabotrányok, MDF-küldöttgyűlés) más pártok rovására növelik a szereplés esélyét, míg pl. a költségvetési vita a szereplési esélyt illetően kiegyenlítő hatású lehetett.

A fentiek figyelembevételével lássuk az eredményeket. Természetes, hogy a kormány szerepelt kimagaslóan a legtöbbet a híradásokban, a koalíciós pártokkal együtt a hírek 2/3-át foglalta el. Ha a kormányt leszámítjuk, akkor is a koalíció marad fölényben. Az SZDSZ és az MDF ugyan szinte hajszálra ugyanannyit szerepelt, de felzárkózott melléjük az FKGP is, nyilván botrányaik hírértéke miatt. A „kis pártok” hozzájuk képest háttérbe szorulnak, a kommunikációs tér alig 1/6-át töltik ki.

A kormány és a koalíció tehát nincs háttérbe szorítva, annál is inkább, mert híreik általában „előkelőbb” helyre kerülnek, mint az „ellenzéki” hírek.

Hasonlóra jutunk, ha az egyes politikusok szerepléseit nézzük. Antall vezeti a listát 416 szerepléssel. Több mint kétszer annyi időt töltött a képernyőn, mint Göncz. Messze leszakadva követik őket Szabad György és Torgyán (az egyetlen nem közéleti méltóság, aki ilyen előkelő helyezést ért el), majd a miniszterek hosszú sora. Az első ellenzéki politikus a 27-es listán Pető Iván (12.56 szerepléssel). Ha a kormány tagjait és Torgyánt leszámítjuk, az eredmény ez esetben is kiegyenlítettebb. (Kónya Imre pl. 10.57 szerepléssel.)

A mennyiségi mutatók azonban keveset mondanak. (Nem mindenkinek használ, ha túl gyakran szerepel a tévében.) Nem mindegy, hogy ki hogyan jelenik meg a képernyőn. Az elemzésből kiderül, hogy a kormánykoalíció képviselői nemcsak hogy többet szerepelnek, de jóval gyakrabban jelenik meg közvetett vagy közvetlen formában a mondanivalójuk. Az SZDSZ szerepléseinek 56%-a nem verbális (csak látszanak vagy csak beszélnek róluk), az MDF-nél ez az arány 48%. A vizuális megjelenítésben furcsamód az FKGP és a KDNP kerül hátrányba (ők gyakrabban nem látszanak, vagy csak állóképen jelennek meg). Az a mutató, hogy milyen gyakran szerepel egy, párt országos, illetve belső pártügyekben, a televízió szempontjából nem releváns. Az FKGP kivételével jelentősen gyakoribbak az országos ügyek, de az SZDSZ is rosszabb ebből a szempontból az átlagnál.

Tanulságos az is, hogy ki hányszor jelenik meg negatív vagy pozitív értékelésben. A közkeletű nézettel ellentétben a vizsgált 2094 hír, 5096 politikusi megnyilatkozás elenyésző része tartalmazott negatív vagy pozitív értékelést saját vagy más pártról (140 negatív és 290 pozitív vélemény). Ezen belül a legtöbb kritikát a kisgazdák és a kormány kapta, viszont ha a megjelenés arányában nézzük, a legrosszabb a kisgazdák, az SZDSZ és a Fidesz helyzete. A legtöbb pozitív vélemény szintén a kormánynak szólt (az összes dicséret 63%-a, a szereplések 18%-a).

Érdekes, hogy a FKGP-re vonatkozó 76 negatív kijelentésből 57 belülről érkezett, az MDF-et az SZDSZ 14-szer, az MDF 7-szer bírálta. 32 SZDSZ-t kritizáló megjegyzésből 15-öt SZDSZ-politikus és csak 7-et MDF-es fogalmazott. A Fideszről 10 kritika hangzott el, ebből 6 az MDF részéről. A pártok egymást ritkán dicsérik. Az MDF az egyetlen, amelyet az MSZP kivételével mindenki legalább egyszer megdicsért. Vagyis a pártok túlnyomórészt országos ügyekkel, kisebb mértékben saját magukkal foglalkoztak, és elenyésző mértékben szapulták vagy dicsérték egymást. Legalábbis a hírekben. Egy dolgot bátran állíthatunk a felmérés alapján: a televízióban érezhető a kormánykoalíció túlsúlya, még akkor is, ha egy miniszter, bár természetesen nem pártsemlegesen, de legtöbbször mégsem közvetlen pártpolitikai célzattal nyilatkozik. A televízió hírműsorai tehát nem kormányellenesek. És a többi?
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon