Skip to main content

[Felszólalás a Vásárhelyi Pál Társaság vitaülésén]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Elvtársak! Nem értek a vízügyhöz, csupán elolvastam néhány brosúrát meg újságcikket, és végighallgattam a 3 napos nemzetközi konferenciát meg a Magyar Demokrata Fórum esztergomi tanácskozását. Semmi olyan ok nem merült föl, ami a vízlépcső ellen szólhat.

Azt mondják, hogy sok beruházást hagytunk már abba, sok koncepciónk volt már téves. Elvtársak, ez biztosan jó lesz!

Elvtársak! Nekünk kell ez a vízlépcső! Még akkor is kell, ha az építésére szükséges anyagból házak tízezreit, az erre szánt pénzből kórházak százait tudnánk fölépíteni és berendezni, korszerű ipart tudnánk létrehozni!

Vitavezető: Kérem szépen, ez nem a tárgyhoz történő hozzászólás...

Közönség: (hangzavar)

Vitavezető: ...Nem tudjuk a vitát folytatni...

Egy hang kihallatszik a hangzavarból: Politikai vita volt meghirdetve.

Vitavezető: ...Ez egy vita, aminek a témaköre meg volt hirdetve. Az előadókhoz lehet kérdéseket intézni...

(Hangzavar)

L. J.: Elvtársak! Nekünk kell ez a vízlépcső, még ha belefulladunk is az adósságba.

Vitavezető: Kérem szépen, ennek semmi értelme, ne tessék folytatni, akkor...

L. J.: Akkor majd máshonnan megtudja a hallgatóság, hogyha érdekli.

Vitavezető: Tessék...

(Hangzavar)

L. J.: Azt hittem, hogy demokrácia van Magyarországon, és hozzá lehet szólni.

(Hangzavar)

L. J.: A végén majd teszek föl kérdést.

Vitavezető: Tessék kérdést feltenni!

Egy női hang: Most tegye, tegye most!

L.,).: Azt, hogy mire jó ez nekünk. Más kérdésem nincs.

(Taps, harsány nevetés)

(A felszólalás további része már nem hangozhatott el.)

A „10 kérdés a bős–nagymarosi vízlépcsőről” című füzet érthetően megmagyarázza a vízlépcsőt. Csak az a baja, hogy nem elég határozott, sok benne a bizonytalanság, a „mód van rá”, a „meg tudjuk akadályozni”, a „be lehet avatkozni”. És mit jelent a magyar szövegben a Dolny-Ipel?

Némelyek szerint egyszerűbb és olcsóbb olyan hajókat építeni, amelyek a mostani Dunán is tudnak közlekedni, mintsem a Dunát az óriáshajók igényei szerint alakítani. Elvtársak, ez demagógia! Nekünk bármilyen idegen óhajt ki kell elégítenünk, még a magunk kárára is!

Némelyek azt kérdezik, hogy megéri-e nekünk viselni a beruházás terheit. Elvtársak, a „10 kérdés…” megnyugtatja a népet: „Meg tudjuk-e mondani, milyen pénzügyi haszonnal jár, ha a Duna magyarországi szakaszán is eleget teszünk a Duna Bizottság ajánlásainak (ismétlem: ajánlásainak, nem pedig feltétlenül kötelező előírásainak!), s megteremtjük az abban foglalt hajózási feltételeket? Nem. De feltételezhetjük, hogy jövedelmet hoz.” Elvtársak, ez a válasz aztán minden kételyt eloszlat!

Némelyek azt kérdezik, miért kell okvetlenül vízlépcsőt építeni ahhoz, hogy megépítsék a szennyvíztisztítókat, tökéletesítsék az árvízvédelmet meg az úthálózatot, megjavítsák a lakosság életkörülményeit, és még hosszan tudnám sorolni a naiv, demagóg kérdéseket. Elvtársak, a válasz igen rövid: csak!

Némelyek aggódnak, hogy a szennyvíziszapot nincs hová helyezni. Emiatt senkinek se főjön a feje! A vízlépcső pártolói bizonyára lelkendezve és önzetlenül felajánlják e célra a maguk telkecskéjét, üdülőcskéjét.

Az esztergomiak azért aggódnak, hogy a város mélyebben fekvő részét elönti a víz. Elvtársak, semmi ok az aggodalomra! A gáttal védett területről állandóan szivattyúzzák a vizet. Ha pedig kimarad az áram, egy-két vízlépcsőépítő szívesen folytatja a víztelenítést kézi szivattyúval.

Némelyek azt mondják, hogy a vízlépcső, az erőmű elcsúfítja a tájat. Az ilyen vészmadarak nem láttak igazi mérnöki alkotást. Ezek a műtárgyak beépülnek a tájba, a Dunakanyar szebb lesz, mint volt! De gustibus non est disputandum![SZJ]

Elvtársak, nem szabad elhagyni a prédikálószéki tározót, sőt a Salamon tornyát meg a Fellegvárat is át kell alakítani víztározóvá!

Némelyek azzal áltatják a népet, hogy a föld mélyében tárolt óriási mennyiségű ivóvíz elszennyeződik, az utódainknak már nem marad egészséges víz. Ugyan, elvtársak, hát törődhetünk mi az unokáink vizével? Nekünk kell ez a vízlépcső!

Némelyek azt mondják, hogy sehol sincs még ilyen szakaszos üzemű sík vidéki erőmű. Annál több az okunk a megépítésére, majd mi kikísérletezzük, még ha tönkremegy is az ország!

Némelyek arra hivatkoznak, hogy műholdfelvételek kimutatták a duzzasztógátak körüli talaj elmocsarasodását. Állítólag Kiskörével is baj van. Ez sem riaszthat vissza minket, elvtársak! Nekünk kell a vízlépcső.

A környezetet figyelő, a változásokat jelző rendszer megépítése mindenképpen szükséges, de nem azért, hogy be tudjunk avatkozni. Beavatkozni már úgyis késő. De arra jó, hogy ország-világ előtt be tudjuk bizonyítani, milyen sikeresen pusztítjuk a környezetünket. Az a legnagyobb demagógia, hogy nem okoznánk kárt, ha nem építenénk föl a vízlépcsőt. Elvtársak, nekünk kell a vízlépcső!

Mi dalolva áldozzuk föl az unokáink Dunáját, az unokáink Magyarországát! A természet úgyis pusztul, ha mi nem avatkozunk be. Elszennyeződnek a vizeink, kipusztulnak a halaink, sebaj! Napról napra romlik a levegő, a savas eső elpusztítja a növényzetet, sebaj! Néhány évtized, és úgysem marad semmi a természetből! Miért ne siettetnénk a pusztulását, hiszen a vízlépcső legnagyobb ellensége a természet! Elvtársak, nekünk a vízlépcső kell! Kissé átalakítva Marcus Porcius Cato (Kr.e. 234–149) mondását, válasszuk jelmondatul: Ceterum censeo naturam nostram esse delendam! (Egyébiránt úgy vélem, hogy a természetünket el kell pusztítani. Az eredetiben Karthágó szerepel.)

Némelyek azt kérdezik, hogy kié a Duna, kié az ország. Elvtársak, ki meri kétségbe vonni, hogy azoké, akik a vízlépcsőt építik? Ha sokba kerül is a vízlépcső építése, az ország adófizető népe örömmel vállalja az áldozatot. Ha kell, értékeljék le még jobban a forintot, ha kell, csökkenjen tovább az életszínvonal, ha kell, akkor gebedjünk bele az egyre növekvő inflációba, de nekünk, elvtársak, kell a vízlépcső!

Némelyek a demokráciával visszaélve odáig merészkednek, hogy kigúnyolják a vízlépcsőt, mint pl. egy művészcsoport a Duna-Dracula plakátjával. Némelyek az Ovibert Óvodai Beruházónak nevezik. Tüntetéseket rendeznek, és a transzparenseiken tűrhetetlen szövegeket hordoznak körbe a városon, pl.: „Éljen a környezetrombolási és vízszennyezési miniszter!” Fekete zászlókkal a Szigetközt, a Dunakanyart, Visegrádot, sőt horribilie dictu a Csallóközt gyászolják!

Elvtársak! A proletár internacionalizmus nevében segítenünk kell a nemzetiségi kérdés megoldását! Az egyik szomszédunk már óriási eredményeket ért el a kisebbségek likvidálásában. A másik szomszédunk a mi önzetlen támogatásunkra szorul. Ha fölépül a vízlépcső, több ezer magyar lesz kénytelen elvándorolni ősei földjéről. Állítólag már meg is kezdték az elmenekülést. Azután majd szép csendesen beolvadnak az új környezetükbe. Elvtársak, hát nem ez a mi célunk is?!

Neumann János szerint készíthető olyan számítógép, amely reprodukálni tudja önmagát. Itt a nagy feladat a magyar vízügyi szakemberek előtt: építsenek önmagát reprodukáló vízlépcsőt! Ez aztán beboríthatná vízlépcsővel a Dunát is, a Tiszát is, a Drávát is. Annyi villamos energiánk lenne, hogy nemcsak Ausztriát láthatnánk el, hanem még a nagy Szovjetuniónak is jutna belőle.

Elvtársak! A magyar nép örök hálával tartozik mindazoknak, akik közreműködtek ennek a csodálatos műnek a létrejöttében, és akik aláírták ezt a nagyszerű és nekünk rendkívül előnyös szerződést.

Elvtársak! Minden összefügg mindennel. Nem választható szét a gazdaság, a környezet, a vízlépcső, a politika. A vízlépcső megépítése politikai ügy!

Elvtársak! Egyre többen követelnek felelősségre vonást. Elvtársak, ettől nincs mit félni. Magyarországon csak a melóssal fizettetik meg az eltört kalapácsot. Politikust 30 évvel ezelőtt állítottak bíróság elé és akasztottak fel.

Elvtársak! Nekünk sok vízlépcső kell! Nekünk kell ez a nagymarosi vízlépcső még akkor is, ha majd egyszer a kormányzat úgy dönt, hogy nincs rá szükség! Elvtársak! Nekünk kell ez a nagymarosi vízlépcső, hogy a 32 éve ledöntött szobor helyett hirdesse a világ végezetéig a győzelmet, a sztálinizmus győzelmét!

Szabadság!
























































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon