Skip to main content

Föltámadott a tenger

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Most a német nép a világ legboldogabb népe. Ezt Walter Momper, Nyugat-Berlin szociáldemokrata polgármestere jelentette ki a múlt pénteken, miközben föltámadott a tenger. Megindult az áradat a város keleti részéből a város nyugati részébe, s szinte mindenkit magával sodort. A boldog zsivajba, e korszak – egy hosszú történelmi korszak – végének ünneplésébe, csákányok türelmetlen kongása vegyült. Átjárókat vágtak a falba, a hidegháború – látványnak, eszmének egyaránt ocsmány – emlékművébe, amellyel a sztálinizmus a legközelebb jutott Orwell rémlátomásaihoz.

„Ezután minden másként lesz.” Ezt meg Willy Brandt mondta, Momper elődje Berlin ostromzár alá vételének, majd pedig később, a fal felhúzásának embert próbáló napjaiban. „Jön az újraegyesítés?” – kérdezték tőle. „Újra” nem lesz; a múltat nem lehet a jelenbe átemelni. De biztos, hogy az itt és ott élő németek egymásra találnak, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kohl nem tűrte, hogy a Berlin jelképévé magasodó Brandté legyen a teljes dicsőség. A nyomába eredve ő is a volt fővárosba sietett, hogy józanságra intse az ünneplőket, hogy beléjük sulykolja: „lépésről lépesre” kell előrehaladni.

„Egy korszak véget ért. Sőt egy világ ért véget” – állítja a párizsi Le Figaro. „Villámcsapásként hatolt Európa tudatába, hogy a kommunizmus nem tart örökké. Az NDK megnyitotta a határt. Ez azt jelenti, hogy a Nyugat megnyerte a gazdasági, morális és ideológiai csatát” – afféléket mond az olasz La Republica is. „A második világháború utáni Európa gerince nagyrészt összeroppant az utóbbi 30 hétben. A kontinens már ma is alig emlékeztet a 40 év alatt megszokott Európához. Ami hamarosan teljesen más Európa lesz.”

A Reuter Hírügynökség diplomáciai szerkesztőjének kommentárja szerint Egon Krenz, az NDK új vezetője kétségbeesett játékba kezdett a nyugati határ megnyitásával. Az a célja, hogy fenntartsa a kommunista uralmat a Varsói Szerződés frontállamában. Nyugat-Németországban erősödik az újraegyesítés reménye, de kevés európai hisz a 40 éve létező NDK azonnali beolvadásában. Nyugat-Európa és a Szovjetunió politikusai egyaránt kifejezésre juttatják, hogy reformokat akarnak látni. De nem akarják, hogy csorbát szenvedjen a jelenlegi szövetségi struktúra, mindaddig, amíg nem sikerült kimunkálni az új politikai és katonai rendezést.

Épp fordítva – írja a Süddeutsche Zeitung. A külföldiek, és nem a németek emlegetik a két német állam egyesülését. „Az újraegyesítésben az volt a szép, hogy tudtuk: sem holnap, sem holnapután nem következik be.” Recseg-ropog a 40 éven át érvényes európai státus, de az NSZK-ban most sincsenek felvonulók, akiknek transzparenseire ez volna írva: „Újraegyesítést, de azonnal!” Erre főként a külföldiek gondolnak. De biztos, hogy mást gondolnak, mint amit mondanak.

„Nem”, mondja például Bush elnök. Ő nem fél az újraegyesítéstől. Mitterrand meg a németek „természetes jogának” nevezi ezt. És a németek: két világháború után felfogták-e végre, hogy „a németkérdés nem csak a németekre tartozik?” A német birodalom kétszer ingatta meg az európai egyensúlyt, és a dolognak tömeggyilkos konzekvenciái voltak. Csoda-e, ha a szomszédos és szövetséges fejekben kísértetek kóvályognak?

A mélyen gyökerező németellenes hangulatok okai után nem kell sokáig kutatni az Odera és a Bug között – véli a Frankfurter Allgemeine Zeitung varsói tudósítója. A Hitler kirobbantotta háború lényegében az összes lengyel családot megsebezte, és nemzedékekre rögzítette a német „ősellenség” képét. Sztálin cinikus műve, Lengyelország eltolása nyugati irányba, amit Churchill sem ellenzett, a további széthúzás magvait vetette el. Csodálkozhat-e valaki, ha egy gazdaságilag leterített ország fenyegetve érzi magát, amikor a világ egyik legerősebb gazdasági hatalma fenntartásokat hangoztat határainak véglegességét illetően? A népszerűségi skálán – 18 nyugati és keleti országot kellett sorolni – az NSZK az utolsó előtti helyre szorult. Nála – jelenti az állami közvélemény-kutató – csak Izrael népszerűtlenebb.

A keletnémetek jobb – politikai és gazdasági – életre irányuló követelése fűti a nacionalizmust, az újraegyesítés óhaját, mindkét Németországban, állapítja meg az International Herald Tribune helyzetelemzése. Ez komolyabban aggasztja a politikusokat, mint ahogy bevallják. A legnagyobb félelem abból fakad, hogy a keletnémet nyugtalanságok szovjet támogatta visszahatást váltanak ki, s esetleg visszájára fordítják Gorbacsov liberális politikáját. Új lehűlést, esetleg konfrontációt hoznak a Szovjetunió és a Nyugat viszonyában. Az NDK ipari hátországa a Szovjetuniónak. És ellentétben Magyarországgal, amelynek stratégiai jelentősége a Varsói Szerződés szempontjából csekély, az NDK a szovjet erők fő előretolt bástyája Európában. Ennek ellenkezőjétől is félnek a diplomaták: az összeomló kelet-európai kormányok láncreakciójától, amely megingatná a Varsói Szerződést, megbénítaná az európai haderők rendezett és általános csökkentésére irányuló kelet–nyugati együttműködést. Az NDK politikai és gazdasági összeomlása az NSZK-t Európa legfontosabb hatalmává teszi. Az Európai Közösség kormányainak már tudomására hoztak, hogy az NSZK számára a két német állam közötti kapcsolat éppoly fontos, mint a haladás az egységes európai piac felé. Ne kényszerítsék őket a választásra – mondta Bangemann, a brüsszeli bizottság nyugatnémet tagja.

A TASZSZ kommentárja szerint az NDK-ból nyitott ország lett, és ez összhangban van a Helsinki Záróokmánnyal, a bécsi határozatokkal. De az államhatárok megváltoztatásáról sem Helsinkiben, sem Bécsben nem volt szó. Ellenkezőleg: leszögezték a fönnálló határok sérthetetlenségét. E kommentár teljességében való megértését megkönnyíti Sevardnadze nyilatkozata, amelyet a svéd és norvég televíziónak adott. A szovjet külügyminiszter kijelentette: „Nem hiszem, hogy az NDK-ban lehetséges kommunisták nélkül kormányt alakítani. Azt sem hiszem, hogy ezt megkísérelnék.”

A francia AFP szerint az NDK reformjait Moszkva és Berlin egyetértése alapján valósítják meg. A németkérdés jövőjét illetően viszont Moszkva tanácstalan. Egy biztos: ez lesz az egyik fő téma a december elején tartandó amerikai–szovjet csúcstalálkozón. Útmutatást jelent – ezt már más értesülések alapján tesszük hozzá –, hogy Bush (talán nem függetlenül a németországi eseményektől), közölte: az Egyesült Államok támogatni kívánja a Szovjetunió gazdaságát. A jelek arra vallanak, hogy Washington egyik vezető szempontja Gorbacsov pozíciójának erősítése. A másik, a Varsói Szerződés országaiban végbemenő átalakítások ösztönzése. De egyben fékezése is. Nehogy az események túlságosan felgyorsuljanak és ellenőrizhetetlenné váljanak.

(Világ, 1989. november 16.)






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon