Skip to main content

Fővárosi cikcakkok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A parlament önkormányzati bizottsága viaskodik a fővárosi törvényjavaslathoz érkezett több mint kétszázötven módosítással, a fővárosi kerületek képviselő-testületei és polgármesterei pedig döbbenten tapasztalják, úgyszólván semmi befolyásuk nincs a törvénykezés menetére. Megeshet, az ő véleményük nem esik latba, amikor elfogadja a t. Ház a fővárosi törvényt. Koppány Zoltán VIII. kerületi és Póta Gyula II. kerületi polgármesternél érdeklődtünk, mi a véleményük a jogalkotás menetéről.

Koppány Zoltán, a józsefvárosi polgármester a kezdet kezdetétől részt vett abban az előkészítő munkában, amelynek során a kerületek első emberei formálni kezdték a fővárosról szóló törvényt. Ez még tavaly november elején történt, amikor kézhez kapták a Belügyminisztérium első tervezetét, amelyet alkalmatlannak találtak; ez Koppány szerint a régi tanácsrendszer puszta leképezése volt. Ezért arra vállalkoztak, hogy a BM és a főváros szakembereivel együtt újból fölvázolják egy lehetséges fővárosi törvény vázát.

Ez el is készült a november harmincadiki határidőre; a parlament ugyanis azt a kötelezettséget vállalta az önkormányzati törvényben, hogy az említett napig tárgyalni kezdi a törvényjavaslatot. A főváros azonban túlzottan „kerületbarátnak” nyilvánította a polgármesterek munkáját, amely a kerületi képviselő-testületek egyetértésével is találkozott – pártállásra való tekintet nélkül. Ami pedig a kerületbarátságot illeti – hangsúlyozza Koppány Zoltán –, erről szó sem volt. Ők nagyon is figyelembe vették a főváros szempontjait is. Elismerik, hogy vannak fővárosi léptékű feladatok. Mindazonáltal a javaslat előzetes vita nélkül került a fővárosi közgyűlés elé, és kimondatott, ez alkalmatlan. Ekkor készült egy másik tervezet a fővárosnál, amely – ugyancsak Koppány szerint – központosító törekvéseket tükrözött, jóllehet a kerületi elképzelések váza azért megmaradt. Utóbbi tervezet még a központosító kormánynak is sok volt – tudatta a polgármester, aki a kerületek képviseletében részt vett azon a kormányülésen, amelyen a fővárosi törvényt tárgyalták.

Mindazonáltal ezután készült egy kompromisszumos javaslatcsomag, amelynek a leglényegesebb eleme az volt, hogy a főváros csak az érdekelt kerületek kétharmados arányú jóváhagyásával hozhat rájuk nézve kötelező határozatokat. A kerületek ezt a klauzulát tartották önállóságuk garanciájának. Úgy festett tehát a dolog, hogy az említett megszorítással elkezdődhet a törvényalkotás, és a kialakult konszenzust a parlament önkormányzati bizottsága is magáévá teszi.

Koppány Zoltán baljós jelnek tartotta, amikor a budapesti főpolgármester a legfontosabb garanciális szabályt úgynevezett „libero vétónak” minősítette; vagyis e kifejezéssel utalt arra a történelmi helyzetre, amikor a lengyel nemesi parlament működésképtelenné vált azáltal, hogy egyetlen személy vétójával meg lehetett hiúsítani egy-egy döntést.

Koppány szerint persze erről szó sem lehetett volna, hiszen a kerületek által kidolgozott garanciális szabállyal pusztán csak alkuhelyzetbe óhajtották magukat hozni, demokratikusan működő egyeztetőrendszert kívántak kialakítani, szó sem lett volna a fővárosi közgyűlés megbénításáról.

Mindenesetre az történt, hogy az említett szabály végül nem került be a BM által készített parlamenti beterjesztésbe, ezért kellett volna az önkormányzati bizottság javaslataként – egy csomag részeként – kezelni. Ez sem történt meg, ellenben született több mint kétszázötven módosító javaslat, megbontva a polgármesterek – és persze a kerületi képviselő-testületek javaslatcsomagját. Igaz ugyan, hogy a képviselők módosító javaslatai között azért megjelenik a garanciális szabály, ám Koppány Zoltán véleménye szerint könnyen megeshet, hogy elsikkad majd.

Különben is, az a benyomása, mintha a fővárosban és a parlamentben azt képzelnék, csak ott értenek a jogalkotáshoz. Ezenkívül úgy érzi, mintha az SZDSZ-ben neheztelnének a kerületi polgármesterekre, mert ezek állítólag nem támogatják eléggé a főpolgármestert, akinek pozíciója – ezt elismeri – a legfontosabb a párt számára. Ez sincs így, pusztán csak arról van szó, hogy ők kevésbé politikai szempontbóí vizsgálják a dolgokat, hiszen helyzetük, napi gondjaik gyakorlatiasságra kényszerítik őket.

Póta Gyula II. kerületi polgármester azt mondta, őt magát és az ottani képviselő-testületet novemberben még erősen foglalkoztatta a törvénytervezet, azóta azonban közvetlenül nem kísérték figyelemmel a történéseket, vannak fontosabb feladataik is. Enyhe megdöbbenéssel tapasztalta: a parlament nem vette komolyan azt a kötelezettségét, hogy november 30-ig tárgyalni kezdi a fővárosi törvényt. Azt mindenesetre elvárta volna, hogy módosítja az önkormányzati törvényt, vagyis legalább a formákra ügyel.

A polgármester meglehetősen szkeptikusan beszélt arról, hogy a mostani helyzetben a kerületek egyáltalán hallathatják-e a hangjukat a törvényalkotás során. Erre kis esélyt látott, ezért sem foglalkoznak a II. kerületben mélyrehatóan a dologgal. Különben is, sok más törvényre is szükség lenne ahhoz, hogy történetesen a vagyonukkal gazdálkodhassanak az önkormányzatok. Mert nem csupán arról van szó – mondta –, hogy a főváros és a kerületek miképp osztozkodnak, hanem arról is, hogy például a nem önkormányzati vagyonból mi módon részesülnek. Ehhez pedig a földtörvényre, a privatizációs törvényre is szükség lenne.

Ami pedig a kerületek és a főváros viszonyát illeti, arról azt mondta Póta Gyula, hogy az előbbiek a megegyezés érdekében konszenzusra törekedtek, elismerték a fővárosi érdekeket is. Ám ha valóban anélkül készülne el a törvény, hogy ez a kerületi szempontokat – főleg a garanciális szabályt – mellőzi, alkalmasint kenyértörésre is vihetik néhányan a dolgot; számos kerületi képviselő-testületben fölmerülhet, hogy kiválik Budapestből, vagy legalábbis kezdeményezi ezt. Koppány Zoltán még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy ebben az esetben egész testületek mondanak le mandátumukról.

Most is megfogalmazható a kiváló szlogen – mi lesz itt?…
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon