Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Horn Gyula és Pető Iván pártelnökök kora délutáni sajtótájékoztatójára még nem készült el a szöveg; ez, mint hallhattuk, még jogászi pontosításra szorul. De – szögezte le elöljáróban Pető – mindenképpen közös álláspontot közölhetnek a „konstruktív légkörben”, „jó hangulatban” lezajlott találkozóról, amelynek során valamennyi vitás kérdésben meg tudtak egyezni a felek.

Közös kormányzás, közös döntés, a döntések közös képviselete és végrehajtása, következésképpen közös felelősségvállalás – így foglalta össze a szabad demokrata elnök (aki egyben a keddi forduló soros elnöke is volt) a megállapodást. Mindennek biztosítékai egyaránt kiterjednek a kormányzati és a parlamenti szintre.

A kormány kisebbik gazdája

Kormányzati szinten a szocialista miniszterelnöknek és a miniszterelnök szabad demokrata „koalíciós helyettesének” van egyeztetési joga. A koalíciós helyettes nem a szó alkotmányban rögzített értelmében – azaz távollétében – helyettesíti a miniszterelnököt, ezt a funkciót egy másik, szocialista miniszter s egyben miniszterelnök-helyettes látja majd el. Viszont az új kormány csak a miniszterelnök és koalíciós helyettese egyetértésével hozhat döntéseket, rendeleteket, tehet előterjesztéseket a parlament felé, határozhatja meg ügyrendjét. Ezenkívül a kormány csak előzetes koalíciós egyetértéssel tehet javaslatot vagy intézkedhet olyan személyek kinevezéséről vagy felmentéséről, akiknek esetében a formális kinevezési, menesztési jogkört a köztársasági elnök, a parlament vagy a miniszterelnök gyakorolja. Így közös ámen mondatik majd ki, mielőtt betöltetnek vagy megüresednek például miniszterek és politikai államtitkárok, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei vagy a rádió- és a tévéelnök és alelnökök székei. (A kulturális szakegyeztető bizottságban lapzártakor még nem döntöttek arról, hogy azonnal eltávolítsák-e a médiumalelnököket, mint ahogy az SZDSZ küldöttsége szeretné, vagy inkább a vizsgálatok tüzes vasán sütögessék őket az MSZP elképzelése szerint. Bod Péter Ákos bankelnöki posztja nem került szóba, az ő megbízatása 1997-ben jár le.) Néhány további példa mindazon posztokra, amelyeket csak koalíciós egyetértéssel lehet betölteni: egyetemi tanárok, a honvédség, a határőrség parancsnoka, nagykövetek, köztársasági megbízottak, bírák, legfőbb ügyész és helyettesei, Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke, az ÁVÜ és az ÁV Rt. igazgatótanácsa és ügyvezető igazgatója, országos rendőrfőkapitány.

A kormányon belül tehát a két párt egy-egy kiemelt jelentőségű személyen keresztül érthet egyet vagy vétózhatja meg egymást. Ez is mutatja, hogy a felek politikai megoldásra törekedtek, lehetőleg kerülve egyfelől, hogy az igényeket jogszabály-módosítással elégítsék ki, s bízva másfelől a kölcsönös önkorlátozásban, vagyis abban, hogy egyikük sem kapaszkodik görcsösen az örökölt szabályokba, nem használja ki a másikkal szemben a tételes jog lehetőségeit. A nagy antalli mű – a mindenek felett álló államigazgatásra épülő miniszterelnöki felelősség – máris ócska bútordarabbá vált, de még ott áll a sarokban.

Az ócska bútort a pókháló végképp ellepi, ha nem alakul ki egyetértés a miniszterelnök és koalíciós helyettese között. Ekkor egy magasabb szinten: a koalíciós egyeztető tanácsban próbálnak dűlőre jutni. E fórum paritásos alapon áll föl: a két említett kormányzati-koalíciós személyiség, a két párt elnöke, frakcióvezetője és egy-egy további küldöttje alkotja. A tanácsban mindkét pártnak egy-egy szavazata van; tehát muszáj konszenzusra jutni. Ha valamelyik fél netán egyoldalúan fölmondaná a koalíciót – mert hát képzelhetjük: az esetleges fölmondásnak is az egyeztető tanács a színtere –, a szakítás a bejelentéstől számított harminc nap múlva lépne érvénybe.

A parlamentben a két frakcióvezetőt illeti meg az egyeztetés joga, amely valamennyi törvény- és határozati előterjesztésre, valamint módosítóindítványra kiterjed. Az ő dolguk nehezebb lesz, mint a magas kormányzati személyiségeké: egyetértésüknek olyképp kell nyomatékot adniuk, hogy az előterjesztésekhez, módosítóindítványokhoz megszerzik frakciójuk legalább háromnegyedének támogatását. Kötelmeik közé tartozik még, hogy a minősített többséget igénylő parlamenti döntésekhez biztosítsák a két frakció „szükséges és arányos jelenlétét”.

Az ellenzék megkonstruálása


Megegyeztek abban is, mely parlamenti bizottságokban adják át az ellenzéknek a bizottsági helyek 1/3-át. Az ellenzék ugyanis a mandátumoknak csupán 27,5 százalékát birtokolja (még akkor is, ha, mint szakavatottak állítják, a kieső SZDSZ-es Varga Gyula kapuvári polgármester nem fog pert nyerni a bejutó MDF-es Raskó Györggyel szemben). Hogy azonban ellenzéki indítványról egyáltalán szavazhasson a parlament, ahhoz vagy frakciótámogatásra, vagy 1/3-os bizottsági támogatásra van szükség. Tehát nagyvonalúan kell vele bánni a bizottsági helyek szétosztásakor – kelt a parlamentáris eszme védelmére az SZDSZ küldöttsége. Sajnos azonban adódtak más szempontok is: például hogy a kormánypártoknak kell majd áldozniuk a parlamentáris eszme oltárán. Így végül a koalíciós felek az alkotmányügyi, a költségvetési és a szociális bizottságot jelölték ki a méltányosság territóriumául. Ezenkívül a mandátumvizsgáló, a nemzetbiztonsági bizottságban és az alkalmilag felállítható vizsgálóbizottságokban 50-50 százalékos kormánypárti-ellenzéki képviseletet engednek.

A vizsgálódás terén tehát lényegesen nagyobb lesz a leendő ellenzéki tér, mint az eddigi (bár vélhetően csak az MDF négyéves kormányzás során beágyazódott górcsövei által várható némi megingatás). Viszont híreink szerint a külügyi bizottságot – amelyben az előző ciklus alatt MSZP-s elnökölt – most kormánypárti irányítás alá rendelnék, s az ellenzék „cserébe” kapná az európai integráció bizottságának elnöki posztját. Más bizottsági elnökségek frontján fenntartanák a hagyományokat, a költségvetési, a számvevőszéki, az emberjogi és a nemzetbiztonsági bizottságok vezetését bízva ellenzéki képviselőre. Az MSZP terveiben – újdonságként – a foglalkoztatáspolitikai és az idegenforgalmi bizottság fölállítása szerepel. Utóbbit lapzártakor terjedő hírek szerint „kilőtték” az SZDSZ-esek, az előbbi azonban nyilván komoly esélyt ad a szakszervezetis MSZP-sek nyomulásához.

Paktum a szociális paktumról


A szakszervezetis MSZP-sek főideológusa Kósáné Kovács Magda, az emberi erőforrásokról szóló választási programfejezet alkotója, egyben a munkaügyi tárca várományosa. Kósáné szerint a foglalkoztatáspolitika „öncél”, amelynek érdekében támogatni kell a döglődő állami vállalati szektort és a keleti exportot. Elképzelhető, hogy a volt szakszervezeti funkcionárius asszony személyét épp az MSZP-s mezei hadak megjuhászítására szemelték ki. A gazdasági-szociális paktum megkötéséhez – amelyhez vélhetőleg Kósánén kívül még Nagy Sándor MSZOSZ-elnök, MSZP-képviselő, valamint Baráth Etele MAOSZ-elnök, MSZP-képviselő szükségeltetik – csak a Duna-parti Fehér Ház egyik szobájából a másikba kell átfáradniuk az érdekegyeztető oldalaknak. Igaz, az SZDSZ-es alkotmánytervezők elutasítják a „korporatív elvet” (vagyis azt, hogy az érdekképviseletek összefonódjanak a törvényhozással); az is igaz, hogy Tardos Márton szerint a gazdasági-szociális megállapodásnak „nem lehet része valamiféle, a fogyasztói árak emelkedését akár késleltetve és csökkentett mértékben is követő bérindexálás” (Figyelő, június 9.), sőt Békesi László pénzügyminiszter-, egyben miniszterelnökhelyettes-jelölt is az általános béremelkedések ellen foglalt állást A Hétben, mivelhogy a gazdaság teljesítménye sem javul az idén. (Ugyanebben a műsorban Békesi fölhívta a figyelmet arra, hogy az infláció növekedni fog, mintegy biztatva a spekulánsokat és a lánckereskedőket további átkos üzelmekre.) Mindez azonban egyelőre csak annak jó esélyeit jelenti, hogy az új kormány, mihelyt hatalomra jut, meg is hozza rögvest azokat a költségvetés-szigorító intézkedéseket, amelyeknek vázát épp most alkotja meg a Békesi–Tardos-féle gazdasági koalíciós szakbizottság, szigorúan zárt ajtók mögött. A gazdasági ráncba szedés logikájának kiválóan megfelel a két párt elitjének garanciákkal körülbástyázott megállapodása; de mi lesz, ha a mezei hadak benyújtják a számlát?

Olajozás alatt

Persze, könnyen meglehet: az azonnali intézkedések, amelyek a koalíciós tárgyalások legkényesebb, legsúlyosabb pontjait jelentik, lendületet adnak a későbbi olajozott kerékforgáshoz. Ilyesmire koncentrálták az erőket a Baja–Wekler-féle önkormányzati bizottságban is. A két delegáció megállapodott abban, hogy legközelebb egyfordulós önkormányzati választást rendeznek meg, leszállítva az érvényességhez szükséges szavazatszámot; közvetlenül választják majd a polgármestert a nagyobb községekben, városokban is; megszüntetik a polgármesteri és a képviselői megbízatás összeférhetetlenségét. Híreink szerint a közvetlen polgármester-választást Demszky főpolgármester is proponálta, mivel kedvezőbbnek ítéli meg személye, mint pártja esélyeit. És az sem lesz kis fegyvertény, hogy a polgármesterként bejutott képviselőknek – némi utólagos jogi korrekció bevetése után – nem kell megválniuk helyi hatalmi pozíciójuktól.

Bízvást állíthatjuk: a keddi megállapodással elhárultak az akadályok és a lehetséges aggályok koalícióügyben. A szabad demokraták jóformán minden biztosítékot megkaptak, amit kívántak (talán csak a közigazgatási államtitkárok kinevezése ügyében gyakorolt koalíciós vétó kivételével). A koalíciós egyeztetőrendszer, ha sikerül kiiktatni belőle a zökkenőket, oly rég nem látott erejű kormányt hozhat működésbe, amely játszva fölébe kerekedik a parlament „dilettantizmusának” és „politikai pártcsatározásainak”. A gazdasági gondok súlyosak, a kapitalizmusba való átmenet feladata égetően sürgős; ezen a talajon minden bizonnyal újra szárba szökken a reformer közgazdászi szellem; e szellem most 1 millió szavazatot tudhat maga mögött, és nem is a Központi Bizottság, hanem a koalíciós egyeztetőmechanizmus szabja meg kibontakozása lehetőségeit és határait.

Egy anekdota ’87–88-ból: Sárközy Tamás professzornak, aki az időben igazságügyminiszter-helyettes volt, épp sikerült megcsinálni a társasági törvényt, amikor összefutott a folyosón Grósz miniszterelnökkel. „Most ti győztetek – dühöngött Grósz –, de győzünk majd még mi is!”

Hát, meglátjuk.

• Beszélő