Skip to main content

Hál’ Istennek, vesztettünk!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A tavaszi parlamenti választások gyöngyösi végeredménye minden bizonnyal kivételként erősítette Vajda Mihály áprilisban szült szabályát: ebben a kelet-magyarországi, közel 40 ezres lélekszámú, főleg szőlőkultúrájáról híres városkában ha csak 57 szavazattöbbség okán is, de a Szabad Demokraták Szövetsége küldhette az Országházba képviselőjét.

Már ez a kis különbség is mutatta, a valódi politikai meggyőződést és a hagyományokat egy-egy személyiség ellensúlyozhatja, de e vidék keresztény-nemzeti és kisgazdaérzelmeinek dominanciája egyértelmű. Az őszre aztán egész különös gyümölcsöt érleltek a melegen tartott indulatok. Ebben a városban, ahonnan a SZDSZ és a Fidesz közösen juttatott a parlamentbe honatyát, amely a Fidesz három alapító tagjának is szülővárosa, ahol a listás választások fölényes győztese most is a Fidesz lett – szóval ebben a liberális sasfészeknek is nevezhető helységben október 26-tól kereszténydemokrata polgármester uralkodik. A tavasszal kialakult erőviszonyok még közel egyforma mennyiségű szavazatot eredményeztek: a KDNP–MDF- és az SZDSZ–Fidesz-koalíció is a választásokra jogosultak 22-22%-át vezette urnához (21,67%-21,73%). Októberre az együttműködések nem, a számok viszont változtak. Az országos tendenciához hűen a megjelenés itt is gyatra volt, és az arányok az ellenzék felé mozdultak el. A kormánykoalíció helyi vezető pártja, a KDNP listájára a szavazatok 2,9%-a esett, míg az ellenlábas Fidesz 28,29% szimpátiáját bírta. A matematika, a sors vagy ki tudja, minek a szeszélye folytán az 5%-os különbségnek semmi látszata: mindkét párt listájáról 4-4 ember jutott be a képviselő-testületbe. Ha a parlamenti felállás szerinti kormánypártokra és ellenfeleikre érkező szavazólapok összességét nézzük, akkor az egyéni kerületekben mintegy 650-nel, a listán 710-zel szerzett többet az ellenzék. A szavazókörökben megfordultaknak majd tizedét jelentik ezek a csoportok. A befutó végül is szoros: 12-en képviselik a KDNP–MDF–FKgP-t, 10-en a Fidesz–SZDSZ-t, 2 szocialista a listáról, 2 független pedig egyénileg jutott az önkormányzatba.

Még a Fidesz és a KDNP polgármesterjelöltjei közül megejtett választás előtt a két MSZP-s kinyilatkozta, városában ellenzéki polgármestert látna szívesen, és a fideszesekkel folytatott magánbeszélgetésen az egyik független szenátor is csatlakozott az előzőekhez. Emberi számítások szerint így abszolút eldöntetlen lett volna a voksok eredménye, ám valaki átszavazott. A kereszténydemokrata Keresztes György polgármesterségét egy szabaddemokrata-szavazatnak köszönheti.

Ha ismerjük a helyi pártcsoportok életét, nem meglepő ez a történet. Amíg a fideszesek, kihasználva a parlamenti frakciójuk iránt megnyilvánuló szimpátiát, remekül szervezett kampánymunkát végeztek, amíg az MDF mint párt széthullva is jól helyezkedett, amíg a KDNP sikeres meggyőzést folytatott, addig az SZDSZ kizárólagosan belviszályaival volt elfoglalva. A szabad demokraták hiába bírnak a legnagyobb tagsággal a városban, ez nem pótolja szervezeti és kvalitásbeli hiányosságaikat. Az ügyvivőtestület kierőszakolt újraválasztása volt az a pont, ami a belső ellentéteket végül formába öntötte, azóta a városi csoporton kívül egy bejegyzett liberális csoport is működik.

Egyedül a parlamenti szabad demokrata frakcióban ülő, de pártonkívüli Komenczy Bertalan látta a helyhatósági választások előtt fontosnak a két társaságot újra összehozni, ám ezzel áttételesen meg is pecsételte sorsukat. Az így megszületett közös egyéni és pártlista körül folytatott torzsalkodás odáig fajult, hogy az első forduló kampánycsendje alatt SZDSZ-esek saját szervezetüket és vezetőiket szidalmazó röplapokkal szórták tele a várost. Együttérezve bár, de taktikusan a Fidesz azt javasolta partnerének, lépjen vissza a 2. forduló előtt, de ez nem történt meg, és végül is a rágalomhadjáratnak és az azt megelőző pletykáknak tudható be a katasztrofális vereség: mindössze hárman képviselik az országszerte győztes SZDSZ-t a gyöngyösi helyhatóságban. Hármuk valódi képviselete is kérdéses. Egyikük a hivatalos, másikuk a liberális csoport tagja, harmadikuk pedig csak elfogadta az SZDSZ támogatását, annak testületi döntéseit magára nézve nem veszi kötelezőnek. Nyílt titok, hogy ő volt az, ki az első adandó alkalommal saját pártjának jelöltje ellen szavazott. Kivívhatta így a független gondolkodó, nem pártérdekeket szolgáló reálpolitikus címét egyes választópolgárok előtt, ám a helyi fiatal demokraták még sokáig nem fogják elfelejteni neki, szavazata egy olyan ún. igaz keresztény embert ültetett a polgármesteri székbe, aki még a választást megelőző egyik éjszaka – műfaja miatt idézhetetlen – utasítások kíséretében „fizikailag akadályozta” tizenéves lányok plakátozását. A botrányos jelenet után az is érthető, Keresztes György nem kíván új munkahelyén fiatal demokrata alpolgármestert látni, bár homályos ígéretek születtek arra, hogy a konkrét feladatok tudatában majd visszatérnek a már célorientált poszt megvitatására. Nem várták meg ezt a helyzetet viszont a jegyző hivatalba állításánál, komoly – értsd: komoly támogatókkal bíró – esélyei vannak a volt vb-titkárnak e cím elérésében. Sok kritika éri az új városvezetést a több éve kiszolgált apparátus érintetlensége miatt is. Az állampárt kettészakadása annak idején szerencsétlen időpontban történt, az éppen akkor vezető nélkül hagyott tanácsi tisztviselők – iránymutató tanácselnök hiányában – nem kötötték magukat sem az MSZP-hez, sem addigi pártjukhoz, az MSZMP-hez. Magukra maradva, egyfajta sértődött állapotba húzódtak egészen mostanáig, amikor is már senki sem kérdőjelezi meg lojalitásukat új „gazdáik” iránt. A testület és apparátusának viszonyát egy új szervezeti és működési szabályzat tisztázhatja majd.

Joggal lehet büszke a vatikáni nagykövet Keresztes Sándor, a KDNP tiszteletbeli elnöke fiára. A párt ismét alulmaradt egy megmérettetésen, megmenekült így az ellenzék egyesített össztüzétől, és szép lassan megszerzi majd a helyi önkormányzat hadállásait. Az, hogy hatalmi pozícióból hogyan ér majd el sikereket a KDNP a városban, hamarosan és azonnal sorsdöntőén elválik. December másodikára tűzték ki a pótválasztást a képviselő-testület 27. – a mérleg nyelvét jelentő – helyéért.

Arról az érdekesnek is nevezhető körülményről, ami az országosan tapasztaltaknak homlokegyenest ellentmondva alakult ki, miszerint kormánypárti polgármester és ellenzéki honatya munkálkodik egy körzetben, az előbbi optimistán nyilatkozott: „Eddig is tudtunk együttműködni, és ha a hatalmi kérdések után megint lesz egy közös cél, ez nem lesz gond a továbbiakban sem.”

Gondja csak az állampolgárnak lesz: most akkor hova forduljon inkább a problémával? Az együttműködésről ugyanis az események árulkodnak igazán.

Amíg a taxisblokád idején a még be sem iktatott polgármester az M3-as úttorlaszánál szinte kizárólag a városban rekedt 60 turistájáért aggódott (a magyarázat: civilben az egyetlen gyöngyösi szálloda igazgatója), addig Komenczy úr tartózkodott az ilyen fenyegetőzésektől.

Mindössze az Érdekegyeztető Tanács megállapodása után hívta fel a helyi taxis diszpécserirodát, köszönteni a győzteseket.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon