Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Playboy

A Playboy izgalmas dolog, ’89-ben jelent meg az első száma, az Interart ’90 végétől volt egyharmad, majd 1992-től kétharmad részben tulajdonosa a magazint kiadó Lipress Kft-nek. A Playboy egyfajta alternatív gondolkodást képviselt a megjelenése pillanatában Magyarországon. Egyfajta amerikai feelinget hozott be, ami távoli volt a magyar olvasó számára, az életminőség egy más szintjét sugározta.

Az amerikai cég mennyire volt jelen?

Nem volt soha tulajdonosa a magyarországi lapkiadónak. A licencszerződés feljogosította a magyar kiadót arra, hogy elfogadva a formai és minőségi követelményeket, képanyagot vagy szöveget jelentessen meg az amerikai lapból, az ottani kiadással egyidejűleg. Őszintén szólva olcsóbb volt az amerikai lap képanyagát átvenni. Egy hazai fotós modellel, műteremmel, sminkkel, fodrásszal, kellékkel 3000 dollárból (ennyit kellett az amerikaiaknak fizetni) nehezen tudta volna a Playmate of the Month havi fotósorozatát előállítani.

A magyar Playboy 1993 őszén szűnt meg. Hogyan alakultak a példányszámok, a lap gazdasági helyzete?

A nagy időszakban, 1989–90-ben hatvanezer példány talált vevőre, 1993-ben csak húszezer. Ebben közrejátszott, hogy a vidéki lapterjesztés – a keresztény-nemzeti kurzus igényeihez igazodva – elnehezült. Egyházi épületek közelében tilos volt a Playboyt kitenni a standra, márpedig falun a templom, a tanácsháza, a buszmegálló és az újságárus mind egy helyen van, a centrumban. De egyébként is beszűkült a piac, 1993-ban a lap ára már 297 forint volt.

A kezdeti sikert nyilván korlátozta a szexlapok erősödő konkurenciája is?

A Playboyjal kapcsolatban éveken át belénk szuggeráltak egyfajta szexlapelvárást, és ennek a lap nem felelt meg. A Playboy a kilencvenes évek elején a legfrissebb szemléletű képzőművészeti magazin volt, fotóújság, interjúmagazin. Máig nincs olyan magazin, amelyben 35-40 gépelt oldal terjedelmű interjúkat lehetne közzétenni írókkal, színészekkel, politikusokkal.

Kulturális szponzori támogatásra az image-e miatt nyilván mégsem számíthatott.

Nem is lett volna rá szüksége. A havi négymillió forintos hirdetési és ugyanilyen összegű árbevétele még a rosszabb időkben is fedezte az előállítási költségeket. Csakhogy a posta 1992-ben bevezette az utólagos elszámolási rendszert, csak az értékesítés után két hónappal fizetett, miközben a vidéki példányok sokszor bontatlan csomagban kerültek a budapesti remittendaraktárba. Ez azt jelentette, hogy a kiadónak négy hónapot kellett volna finanszíroznia, hátrafelé fizetni a nyomdaszámlát, a rezsiköltséget, és kettőt előre is, hiszen készültek az új számok. Mintegy harmincmillió forintot kellett volna folyamatosan benn tartani a vállalkozásban, ehhez a kiadó a maga évi százmillió forintos forgalmával nem volt elég tőkeerős. Ilyen nagyságrendű hitellel a holding sem tudta kisegíteni a kiadót.

Magyar Narancs

Ez egy másik modell. A Playboyt megjelentető magánbefektetői kör kis pénzzel, tulajdonosi tapasztalatok nélkül egy izgalmas, világszerte ismert márkát hozott Magyarországra. A Narancs-kiadáshoz kezdettől fogva egyfajta politikai szerepvállalási kényszer is lökte az alapítókat. Több nehéz tárgyalás után (az Inter-Európa Bank segítő közreműködése ellenére végül is nem tudott szerepet vállalni) három partner állt össze a Narancsot kiadó részvénytársaság megalapításához: a Postabank, a Narancs Alapítvány, amely Soros György személyes támogatását élvezte, és az INTERA Rt. Mi az alapítás időszakában arra a szerepre vállalkoztunk, hogy a lapszerkesztők érdekeit is védjük a Postabank esetleges dominanciájával szemben. Ezt a félelmet akkor érthetővé tette, hogy a Postabank a Lakitelek Alapítványt, a Hitelt stb. is támogatta. Ma már nyilvánvaló, hogy a bank a támogatási politikájában kiegyenlítő, kiegyensúlyozó szerepre törekedett, és sosem foglalkozott a szerkesztőség irányultságának a meghatározásával. Viszont például a Narancs esetében folyamatos tőkeinjekciókkal sietett a lap segítségére…

A mostani 109 millió forintos törzstőkében, amelyet a lap sajnos kénytelen folyamatosan felélni, a mi 1990-ből származó két és fél milliós részesedésünk már természetesen marginális szerepet játszik.

Mekkora összeget igényel egy Narancs-jellegű lap fenntartása?

Az egy számra eső előállítási költség, beleszámítva a munkabért és a rezsit is, legalább másfél millió forint. Tizenkét-tizenötezer eladott példánnyal és némi hirdetési bevétellel kalkulálva, ez hetenként a legszerényebb számítással is 500 ezer forint, az éves szinten 25-30 millió forint támogatási igényt jelent. A Narancs esetében a szakmai minőség elismerésén túl a támogatás egyfajta kikacsintás a politikai szférák irányába. 1993-ban mindenkit meglepett a Narancs nyílt színi szakítása a Fidesz vezérkarával, amiről eléggé nyers levélváltás adott hírt a lap hasábjain, és a kevésbé látványos, de egyértelmű elmozdulás más liberális irányába. Örömünkre a támogatás és a jó szándékú együttműködés ezután sem szűnt meg.

A Dunaholding és legújabban a Fotex ezután lépett be a Kozmopolisz Részvénytársaságba.

Mégis mint vállalkozó, mint gazdálkodni kényszerülő ember úgy gondolom, hosszú távon nem lehet a magyar sajtó helyzetének megoldása, hogy egy bank vagy nagyvállalat beáll valamelyik újság mögé, és évente beletölt 25-30 milliót, mert ennek nincs kifutása.

Élet és Irodalom

1990-ben Glatz Ferenc akkori művelődési miniszter kezdeményezésére és a Lapkiadó Vállalat közreműködésével a kulturális lapok kiadói az Arany Lapok Alapítványban egyesültek. 1992-ben az Arany Lapok Kft. csődjével ezek a lapok meg is szűntek. Az ÉS szerkesztői és támogatói idejekorán felismerték ezt a veszélyt, és az ÉS kiadói jogosítványait kimenekítettük az Arany Lapoktól. A lapot kiadó kft.-nek most három egyenlő tőkerészt képviselő tulajdonosa volt: a Szikra Lapnyomda, az INTERA Rt. és a szerkesztőséget képviselő ÉS Baráti Kör. A lapeladás sajnos erősen redukálódott, de az előfizetők száma nem csökkent ilyen mértékben. Érdekes, hogy bár az ÉS publicistái hétről hétre ízekre szedték a kormány figuráit és intézkedéseit, az iskolákra, művelődési házakra nem nehezedett olyan nyomás, hogy mondják le az ÉS-t. A lapnak csak négy belső munkatársa van, nincsenek fotók, az előállítási költségeket sikerült annyira leszorítani, hogy az éves hiány mindössze 6-7 millió forint. Korábban a lap „társadalmasítását” javasoltam. Tízezer forintos részvényeket bocsátottunk volna ki az olvasók, mindenekelőtt az előfizetők számára. Akkor, a lapra, általában a sajtóra nehezedő nyomás súlya alatt, azt hiszem, sikerült volna ilyen módon 30 millió forint alaptőkét szerezni a lap számára. Ma ennek az esélye sokkal csekélyebb. Most, illetve a közeljövőben bizonyos jogosítványok értékesítéséből próbáljuk biztosítani a lap fennmaradását.

Milyen jogosítványai vannak az ÉS-nek?

Az ÉS szerkesztősége 300 nm alapterületű irodáját a Pallas bérelte a régi kezelői jog alapján az önkormányzattól. Jelenleg a Pallas csődeljárás alatt áll. Ha ez befejeződik, szeretnénk bérlőként megvásárolni a helyiségeket. A felszabaduló terület révén ki lehetne váltani azt a tőkét, amelyet az olvasói részvénytársaság híján nem tudtunk előteremteni, és az ÉS számára hasznosítani a területet. Kicsiben lehetne a keresztfinanszírozások rendszerét megvalósítani, ami nagyban is adott kormányzati lehetőség a kultúra érdekében. Mondhatjuk így is: FELELŐSSÉG.

• Belföld