–angster

Nyomtatóbarát változat

Pécsről Szigetvár felé haladva Szentlőrincnél kell lefordulni a főútról annak, aki a Mecsek és a Dráva folyó között fekvő Ormánságba akar eljutni. A hajdan nagybirtokairól ismert vidéken nem alakult ki tehetős paraszti réteg, bár a nagybirtokok helyén létrejött állami gazdaságok és tsz-ek egy ideig elfogadható életszínvonalat biztosítottak a cselédsorból „tulajdonossá” avanzsált réteg számára. Az utóbbi években azonban a gazdaságok leginkább csak veszteséget termeltek, s a legtöbbjük mára csődbe is ment. Így egész falvak maradtak munka nélkül. Sokan – ha tehették – elmenekültek innen; elhagyott házaikat többnyire a falu szélén sárkunyhókban élő cigányok vásárolták meg, potom pénzért.

A települések mérete és a pénzhiány következtében az apró falvak közösen tartanak el egy-egy iskolát, rendelőt vagy jegyzőséget. Így van – így volt? – ez Magyarmecske, Magyartelek, Kisasszonyfa és Gilvánfa esetében is, egészen mostanáig. Nemrég ugyanis komoly nézeteltérések merültek fel a hozzájárulás mértékével kapcsolatban: Gilvánfa polgármestere azt állította, hogy a falu aránytalanul többet vállal a közös költségekből. A vita odáig fajult, hogy egy, a sajtóban felröppenő hír szerint a három másik község polgármesterei március elsejétől kitiltják a gilvánfai gyerekeket az iskolából, ha Gilvánfa nem rendezi az iskolával szembeni tartozásait. Ám az újsághír keményebben fogalmazott, mint a polgármesterek: ők csupán azt jelentették ki, hogy nem hajlandók Gilvánfa helyett fizetni az iskola fenntartását.

– Ezek a gyerekek az iskola beiratkozott tanulói, akiket az oktatási törvény értelmében kötelesek vagyunk fogadni. A gilvánfai polgármester pedig köteles lenne a fejpénzt és a megállapított hozzájárulást nekünk átutalni. Ezzel szemben január–február hóra is tartoznak még, és a márciusi pénzből még egy fillért sem láttunk. Az iskola teljesíti a kötelességét. Valakinek rá kéne bírni a polgármestert, hogy ő is teljesítse az övét – mondta Balatoni Tamásné iskolaigazgató, magyarmecskei önkormányzati képviselő.

– Szó sincs arról, hogy ne akarnánk fizetni az iskolának – felelte kérdésemre Orsós János gilvánfai polgármester. – Inkább arról, hogy mindenkivel szemben el fogok járni jogilag, akik így rendezték az anyagiakat, ahogy rendezték. Én szeretem a gyerekeket, nem is velük van bajom. Hanem azokkal, akik még mindig azt hiszik, hogy csak úgy elbánhatnak a cigányokkal!

A polgármesterek még januárban állapodtak meg az iskola költségeinek elosztásáról, szóban. Ám a gilvánfai polgármester a következő találkozóig, február 11-ig nem utalta át a pénzt. (A hiányzó összeget a többi község előlegezte meg.) Amikor a községek képviselői és polgármesterei ismét találkoztak, Orsós kijelentette, hogy addig nem hajlandó fizetni, amíg el nem készül az iskola 1992-es elszámolása. (A tavalyi is csak március táján lett meg.) Ezután a jegyzőkönyv szerint társaival együtt otthagyta az ülést.

Fejek és pénzek

Egyesek szerint Orsós azért húzta az időt, mert másra költötte el az iskolai fejpénzeket. Ez magyarázatot adna arra is, hogy amikor végül fizetett, miért csak az összeg felét adta át az iskolának.

Az iskolai fejpénzt ugyanis – a normál fejkvótát és cigány tanulók esetében a nemzetiségieknek járó plusz fejkvótát – a költségvetés havonta utalja át az önkormányzatoknak, kivéve a decemberi összeget, melyet technikai okokból csak januárban tudnak folyósítani. Vagyis – értelemszerűen – a januári „dupla” fejpénzt az önkormányzatnak is „duplán” kellene átutalnia az iskoláknak. Ám ez nem történt meg.

– Ha már úgyis kifizették az iskolában a decemberi béreket és egyéb költségeket, akkor mire kell januárban az iskolának dupla pénz? – kérdezett vissza Orsós.

Szerinte az iskolák a dupla fejpénzt beteszik a bankba, és így jogtalan haszonhoz jutnak. Másra is kell a pénz, például segélyezésekre – állította. Azt is nehezményezte, hogy 660 000 Ft pályázati pénz maradt meg tavalyról az iskolában, és az iskola mégis azt akarja, hogy az önkormányzat fizessen neki. Sokallta a napközi költségeit is. Úgy vélte, hogy az iskola a cigánysággal szemben ellenséges magatartást tanúsít, hiszen egy cigány gyerek a plusz etnikai fejpénz miatt 16 ezer forinttal „többet hoz” az iskolának, mint egy nem cigány, de szerinte nincs ilyen nagy különbség a cigányok és nem cigányok oktatásának költségei között, vagyis a plusz nemzetiségi pénzt az iskola a többiek oktatására is fordítja.

Orsós értelmezése szerint a plusz etnikai pénz arra való, hogy hetente egy-két órában nemzetiségi tárgyakat tanítsanak, és nem arra, hogy úgy emeljék az oktatás szintjét, hogy abból a nem cigány gyerekek is részesüljenek. Ha pedig nem kell ennyi pénz erre a célra, a maradékot ő is fel tudja használni Gilvánfán a gyerekek javára, hiszen a családok 95%-ánál az egy főre eső jövedelem nem éri el a 3000 forintot. (A rendeletben az oktató-nevelő intézmény keretei között folytatott egyéni vagy csoportos felzárkóztatás szerepel – vagyis szó sincs nemzetiségi tárgyak tanításáról. Ugyanakkor az is világos, hogy a pénzt hiánytalanul az iskola rendelkezésére kell bocsátani.) Mindezek ellenére – állította – egy-két nap késéssel ugyan, de már befizette az iskolának a pénzt.

– Minden fillérünk elmegy – folytatta Orsós János. – Lassan telefonálhatunk a Dédásznak, hogy kapcsolja ki a közvilágítást, mert nem tudjuk kifizetni a számlát. Tavaly is 3,8 milliós hiányunk volt, amit a különböző minisztériumoktól kapott pénzekből tudtunk végül kiegyenlíteni. Idén sem lesz másképp; 11 milliónk van, de legalább 16 millióra lenne szükségünk!

Mikor a sajtóban megjelent a hír, hogy a gilvánfai gyerekeket nem akarja fogadni a magyarmecskei iskola, a vajszlói iskola igazgatója, Somogy Antal felajánlotta, hogy ha más megoldás nincs, járjanak a gyerekek Vajszlóba. Ugyanakkor az Új Dunántúli Naplóban közzétett hozzászólása szerint: „a gyerekek a mecskei iskolában már megkezdett és sikerrel folyó, speciálisan az ő helyzetükhöz igazított nevelési-oktatási program szerint tanulnak. Érzelmileg is a régi iskolájukhoz, nevelőikhez kötődnek. (…) A megoldás tehát nem a Vajszlóra járás, aminek feltételei sem olyan egyszerűek.”

Magyarmecske és Európa

Valóban, rendkívüli iskola a magyarmecskei. Fiatal igazgatónője és lelkes, hozzáértő tanárai évek alatt egy olyan oktatási műhelyt hoztak létre, amely a hátrányos helyzetűnek is csak jó adag eufemizmussal nevezhető gyerekek számára is lehetővé teszi, hogy elvégezzék a nyolc osztályt, és később valamilyen szakmát is tanuljanak. (Az idén fordult elő először, hogy egy gilvánfai nyolcadikost felvettek a gimnáziumba!) Azok számára, akik mégsem akarnak tovább tanulni, olyan kézműves-szakköröket és -tanfolyamokat tartanak, amelyek megélhetési lehetőséget biztosíthatnak számukra az iskola elvégzése után. A pénzt többnyire pályázatok útján teremtik elő: csak az idén 15 pályázatot nyújtottak be, és 1989 óta 13 millió forintot nyertek el.

Az érdeklődő gyerekek számára többek között számítógépszakkör, újságírószakkör, hagyományőrző-színjátszó szakkör is működik itt – általában „telt házzal”, mert a legtöbb gyerek délután is itt tölti az idejét. Az iskolában harmadiktól francia nyelvet tanítanak (ezt könnyebben sajátítják el a román anyanyelvű beás cigánygyerekek), nemritkán francia anyanyelvű kisegítők részvételével. Tavaly megszervezték, hogy az iskola jobb diákjai és a községek vezetői ellátogathassanak Franciaországba! Mégis, a legfontosabb talán az osztott első osztályok elindítása volt.

Pénzek és fejek

– Négy évvel ezelőtt nyertünk először pénzt a Közoktatásfejlesztési Alaptól arra, hogy osztott csoportokban tanítsuk az elsősöket és a másodikosokat. Azelőtt a „normál” első osztály elvégzése után a gyerekek ötven-hatvan százaléka nem felelt meg a második osztály követelményeinek, de az sem volt ritka, hogy valaki négy évig járta az elsőt. A csoportbontás után, amikor nyolc-kilenc gyerek került egy osztályba, alig volt lemaradás. Idén nem látszott biztosnak a pénzünk, ezért nem indítottunk bontott osztályt. De év közepén úgy látszott, hogy a 18-ból csak 3-4 gyerek felel meg a követelményeknek, ezért januártól ismét bontott osztályokban tanítunk – tájékoztat Balatoni Tamásné.

Ehhez persze pénz kell. Az iskola fajlagos költségei sokkal magasabbak, mint mondjuk a hatszáz fős vajszlói iskoláé. Ott a normatív támogatás feltehetően fedezi a fenntartási költségeket, míg egy ilyen kis iskoláét nem. (Az évi plusz 500 000 Ft csak a száz főnél kisebb iskoláknak jár. Magyarmecskén kb. 150-en tanulnak.) Fizetni kell a fűtést, a tanárok buszbérletét, kéthetenként a szennyvíz elszállítását (12 ezer Ft) stb. – függetlenül attól, hogy hány gyerek jár egy osztályba.

Nemrég a gilvánfai polgármester közmeghallgatást tartott, ahol az összegyűlteknek elmondta, hogy sokkal olcsóbban jönne ki a falu, ha Vajszlóra járnának a gyerekek. A megmaradt pénzt pedig segélyként szétosztanák a szülők között – ígérte. Ezután szavazásra tette fel a kérdést.

Szemtanúk szerint a szülők döntő többsége Magyarmecske mellett szavazott. Ekkor a polgármester kijelentette, hogy majd a képviselő-testület eldönti a kérdést, és ezzel lezárta a közmeghallgatást. A jegyzőkönyvben azonban – amire a Népszabadság tudósítója is hivatkozott – már az szerepelt, hogy a többség a vajszlói iskolára szavazott. Később ez a jegyzőkönyv elveszett, illetve – mint mondták – soha nem is létezett. Mindenesetre többen voltak, akik látták.

„Most azt akarja a polgármester” – folytatja Balatoni Tamásné –, „hogy a napközit szüntessük meg. De anélkül semmit sem ér az egész. A gyerekek nem tudnak felkészülni az órákra az otthoni környezetben.”

Orsós János vádjaira válaszul elmondta, hogy az összes gilvánfai gyerek napközis, tehát sokkal többe is kerülnek, mint például a magyarmecskeiek. Ha Gilvánfa többet fizet az iskoláért, többet is kap érte. Egyébként minden költséget létszámarányosan bontanak. Elismerte, hogy az előre jelzettnél több pénzt kértek az önkormányzatoktól, de ennek oka a tankönyvek árának emelkedése volt, amit az önkormányzatoknak különben sem az oktatási, hanem a szociális keretből kellett finanszírozniuk. A másik ok, amiért úgy látszik, mintha többet fizetne az önkormányzat az iskolának a tervezettnél, a bérletek árának emelkedése. Az iskola ugyanis szívességből vállalta, hogy megveszi a buszbérleteket, holott ez az önkormányzat dolga lenne. Ha többet kell fizetni a bérletekért, az nem jelenti azt, hogy az iskola több támogatást kap.

Nem ez az első eset, amikor a gilvánfai polgármester nem utalta át az iskolának járó pénzt. 1991-ben is megpályázták az etnikai fejkvótát, akkor, amikor ez még nem járt automatikusan a nemzetiségi diákok után. A pénzt Gilvánfa megkapta, ám az iskola nem látott belőle egy fillért sem. 1992 végén a többi község képviselőinek némi morgolódása után megelégedtek volna azzal, ha a kapott 660 000 Ft etnikai pénznek legalább a felét befizeti Gilvánfa a tervezett felújítási munkákhoz. Orsós ezt megtagadta, sőt, még ő kereste az iskolán a pénzt.

A viszály – vagy a rosszul felfogott érdek érvényesítése – odavezetett, hogy Orsós János ma egy önálló gilvánfai iskola létrehozásán gondolkodik. (Ugyanígy járt el tavaly a jegyzőséggel: a szerinte drága közös jegyzőség helyett önálló jegyzőséget hozott létre Gilvánfán, melynek költségei most magasabbak, mint a közösből ráeső hányad volt.) Tervei szerint az alsó tagozatos iskola két tanítóval működne, összevont 1–2. és 3–4. osztályokkal. Így – állítja – a költségek alacsonyabbak lennének, mint amennyit most fizetnek a gilvánfai gyerekek után. („Félek, hogy meg fogja kapni a támogatást az új iskola létrehozásához” – mondta Balatoni Tamásné. Azt is valószínűnek tartotta, hogy a plusz 500 ezer forint a legvonzóbb a tervben. De egy kis számolással kiderül, hogy csak veszíteni lehet az „üzleten”, nem beszélve arról, hogy milyen nehéz két olyan tanárt találni, akik tisztességgel tudnák tanítani a gyerekeket. „És mindenben a polgármestertől függenének” – tette hozzá.)

Majd a gyerekek

A szerteágazó érdekek között csak találgatni lehet az ellentétek valódi okát. De azokat, akiket ez a legjobban érint, a gyerekeket, még senki sem kérdezte meg. A polgármester be sem engedte őket arra a bizonyos közmeghallgatásra. Ám – ahogy az egyik hetedikes diák elmondta – ők a kierőszakolt (megmásított?) döntés után „összegyűltek, és azt mondták, hogy a szüleik rosszul döntöttek. A szülők meg lettek vesztegetve azzal, hogy segélyt kapnak.” Páran leültek, és egy levelet fogalmaztak, amelyben kijelentették, hogy nem akarnak Vajszlóra menni, hanem továbbra is Magyarmecskén kívánnak tanulni. A levelet, melyet harminchat gilvánfai gyerek írt alá, elküldték a polgármesternek, az Új Dunántúli Naplónak és a Beszélőnek. Hogy teljes legyen a történet: ketten később visszavonták az aláírásukat.

• Önkormányzat