L. M. [Lakatos Mária]

Nyomtatóbarát változat

A legutóbbi közlések szerint a magyar államadósság újabb, mintegy 70 milliárd forinttal növekedett, összege 1,303 milliárd forint volt ez év márciusának végén. Szerkezetileg feltűnő, hogy még a költségvetési hiány finanszírozására felvett hitelek 457 milliárd forintot emésztettek föl, a forintleértékelés miatti könyv szerinti adósság 517 milliárd forint lett. Rendkívül nagy tétel az ÁFI-nak juttatott pénz, a sokáig teljes némaságban az állami pénzt költő intézmény 174 milliárd forintot ruházott be, s ebből 130 milliárd ment el az állami alapjuttatást megfinanszírozó hitelre. Ezzel az állami vagy célcsoportos nagyberuházásokra fordított hitelek még ma sem haltak ki teljesen, mert például a Videotonban most fejeződik be egy olyan üzem építése, amelyre a csökkenő megrendelések miatt nincs szükség, s a pécsi uránbányában is nyitottak egy vágatot, hogy be is zárják az elmúlt esztendőben. Mindenesetre örvendetes, hogy a folyó költségek legalább csökkennek, s idén mintegy 24 milliárd forintot oszt szét az ÁFI, ahogy eddig tette – kontrollálatlanul. De mindenképpen a nagyobb nyilvánosságot jelenti, hogy ezek az adatok legalább napvilágra kerültek.

Külön elemzést igényelne a Jamburgra elköltött 43 milliárd, illetve a Gabcikovo–Nagymarosra eddig adott 27,5 milliárd forint. Mindenképpen mellékelni kellene egy olyan számítást, hogy körülbelül a leállítás után kinek, mekkora kártérítési igénye lehet, és ebből mennyit ismert már el visszavonhatatlanul a jelenlegi magyar kormány. Ezek az összegek ugyanis súlyosan megterhelik a következő évek költségvetési kiadásait.

Bár évről-évre a parlamentben követelik a költségvetés egyik legnagyobb kiadásának: a támogatásoknak a csökkentését, úgy tűnik, ezen a területen aligha haladt előre a kormány, s csak megismétli elődjei bűvészmutatványait.

Miután az IMF vasszigorral betartja most már a neki tett ígéreteket, így júniusban már egyértelmű volt, hogy 25-30 milliárd forinttal csökkenteni kell a kiadásokat, hogy a hiány ne haladja meg az ígért 10 milliárd forintot. Az igazgatási kiadásokat 5 százalékkal mérsékelték. Egyes államigazgatási vélemények szerint a központi igazgatás állandó céltáblája az ellenzéknek, ám a támadások miatt bekövetkező irreális csökkenés egyáltalán nem biztos, hogy előnyére válik a magyar államapparátus munkájának. Valószínűleg, az 5 százalékos csökkentés jelentette 470 millió forintos megtakarításról ugyanilyen vélemények hangzanak el a másik oldalon.

Ugyanilyen vitatott a központi műszaki fejlesztési alapból történő kétmilliárd forintos elvonás.

Sokan vitatják az élelmiszergazdasági exporttámogatás négymilliárd forinttal történő csökkentését. Az is igaz, mondják pénzügyi berkekben, hogy jelenleg olyan a támogatási rendszer; minél jobban nő az export és emelkedik a termék ára, annál magasabb lesz a kapott támogatás összege. S miután valamelyest emelkedett az agrárexport élelmiszerexport mennyisége idén, és az árak is fölülmúlják a tavalyiakat, így csak az emiatt megemelkedett támogatásokat vonta el teljesen jogosan a költségvetés.

Ha még mindenhez hozzávesszük, a kedvezőtlen adottságú téeszektől elvont, korábban jogos jussként adott támogatáscsökkentést is, akkor nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a jelenlegi kormányban a kisgazdapárti földművelésügyi miniszter szava nem hallatszik túl messzire. Különben a támogatáscsökkentést egy, a leendő kisgazdaságoknak ígért támogatási program kísérte volna.

A mostani csomag még el sem avult, de már látszik, újabb „ajándékra” lesz szükség, hiszen az iraki–kuvaiti háború alapvetően átírja Magyarország energiaszámláját. Ráadásul a szovjet energiarendszer egyre gyakrabban áll le, és órákig, hol napokig szünetel a kőolajszállítás technikai okokra hivatkozva. Egyre erősödnek azok a vélemények, amely szerint a szovjet belső energiarendszer felbomlása és nem a politikai nyomás zárja el a csapokat a határon túl.

Teljesen kiszámíthatatlan egyelőre, hogy a KGST oszló hulláján még megkapaszkodó kelet-európai országok milyen károkat okoznak egymásnak, míg megtalálják az együttműködés új formáját. A kelet-európai gazdasági együttműködésnek valóban van értelme, ha valódi árakat piaci áron, igazi pénzért adnak el.

Elvileg ennek nincs akadálya, de a konvertibilis elszámolásra való áttérés, egyes becslések szerint 12-16 milliárd dollárba kerülne és az első évben ebből 10 milliárd a szovjet költségvetésbe vándorolna. Ha ez a pénz nem jön össze, akkor kérdés, hogy a régió miképpen képes megbirkózni az Európához való csatlakozás nehézségeivel, a hatalmas költségvetési hiányokkal. Aki lemarad, az a Balkánhoz fog közeledni. S Magyarországnak erre a többiekével azonos esélye van csökkenő ipari termelésével, elavult gazdasági szerkezetével, s ennek megfelelően állandóan növekvő államadósságával.

• gazdaság