(pap)

Nyomtatóbarát változat

A konferencia alaptónusát a szkepszis és a józan optimizmus jellemezte. Szkepszis az alapprobléma megoldhatóságát illetően: a rendszerváltásokat követő peres eljárások, amelyek során az előző rendszer különböző vezető személyiségeit állítják bíróság elé a hazaárulástól az alkotmány és a jogrend felforgatásán át az állam gazdasági tönkretételéig terjedő vádak alapján, a közvetlen politikai igazságszolgáltatás tiszta esetei, olyan esetek tehát, amelyekben közvetlenül politikai célokra használják fel a jogot, amely hivatásánál fogva nem volna szabad, hogy politikai célokat szolgáljon (legalábbis közvetlenül). Jog és politika összeférhetetlenségét leginkább az a tény érzékelteti, hogy ezekben a perekben nagyon sokszor olyan cselekményekért vonják felelősségre a vádlottakat, amelyek az előző jogrendben, azaz elkövetésükkor nem minősültek bűncselekménynek, ami jogi nonszensz. Bármilyen problematikus vagy veszélyes is azonban a jog közvetlen politikai célokra való felhasználása, épp az ilyen helyzetekben ugyanilyen problematikus vagy veszélyes lehet az is, ha erre nem kerül sor. A társadalomban ugyanis általában erős az „igazságtétel” iránti igény, s ennek az igénynek bizonyos fokig eleget kell tenni a köznyugalom és a bosszúakciók megelőzése érdekében. Ahogy a Jogtudományi Intézet egyik munkatársa, Varga Csaba fogalmazott: „Katasztrófa, ha ilyenfajta igazságszolgáltatásra sor kerül, de még nagyobb katasztrófa, ha nem kerül rá sor.”

Ezt a konfliktust egyedül Vajda Mihály filozófus vélte kiküszöbölhetőnek azzal, ha a jogot, a politikát és az erkölcsöt szigorúan külön szféraként kezeljük. Véleménye szerint ez lett volna a megnyugtató megoldás a Ceausescu-ügyben is. A despota házaspár kivégzése erkölcsileg nem kifogásolható, ezért erkölcsileg nem kifogásolható tettként kellett volna vállalni, nem lett volna szabad a jogot belekeverni a dologba.

A hozzászólók azonban általában abból a többnyire ki is mondott premisszából indultak ki, hogy ezek a szférák – bármennyire kívánatos volna is – gyakorlatilag nem igazán választhatók el egymástól, s ezért konfliktusuk a szóban forgó esetekben nem oldható fel, csak mérsékelhető.

Sajó András hívta fel a figyelmet arra, hogy valójában az sem magától értetődő, hogy mindenáron csökkenteni kell ezt a konfliktust. Hogy mennyire próbálják a jogszerűséget érvényesíteni, vagy hagyják a politikai szempontokat dominálni az utólagos igazságszolgáltatás eseteiben, az attól függ (illetve függenie kellene attól), hogy az új rezsim milyen jogrendet kíván bevezetni. Ha a nyugalom, a biztonságérzet fokozása a cél, más megítélés alá esik pl. a visszamenőleges hatály problémája, mint ha úgy ítélik meg, hogy bizonyos célok érdekében megengedhető a „mozgósítottság” állapotában tartani a társadalmat.

A józan optimizmus leginkább a gyakorló jogászok felszólalásaiban nyilvánult meg. Dornbach Alajos ügyvéd, aki a jelenlegi magyar helyzet adottságaiból indult ki, helyenként szinte a technikai részletekig kidolgozott koncepciót adott elő a probléma kezelésére.

Technikai jellegű javaslatok egyébként nemcsak a magyar helyzettel, hanem a visszamenőleges politikai igazságszolgáltatás általánosabb problémáival kapcsolatosan is elhangzottak. Nehéz-Possony István például felvetette egy nemzetközi jogilag is elfogadható meghatározás kidolgozását, amely kimondaná, hogy milyen esetekben tekinthetők egy állam vezetői bűnösöknek. Varga Csaba a Dornbach által javasolt kvázi-társadalmi bíróságok helyett ajánlott más megoldást, nevezetesen, hogy valódi bíróságokon valódi eljárásokat folytassanak le és valódi büntetéseket szabjanak ki, de azután – kivétel nélkül minden esetben – gyakoroljanak kegyelmet. Mindezek a megoldások csökkentenék a politikai és a jogi igazságszolgáltatás távolságát.

Bence György összefoglalójában – ismét csak a magyar helyzetből kiindulva – hangsúlyozta, hogy az utólagos politikai igazságszolgáltatást az igazságtételre irányuló társadalmi nyomás mellett az is indokolja, hogy az új rezsim megértesse a társadalommal: véget ért egy rossz korszak, és a jogszerűség állapotát kívánja bevezetni. De éppen a jogszerűség biztosítása érdekében nemcsak a peres, hanem a kvázi-peres eljárásoknak is maximálisan hasonlítaniuk kell a normális bírósági eljárásokra, a vád alá helyezés eljárásaira is, amiben benne foglaltatik az ártatlanság vélelme, s az is, hogy nem lehet emberek egész kategóriái ellen eljárást indítani. Azt is világossá kell tenni, hogy a társadalomnak épp a jogszerűség érvényesülése érdekében el kell tűrnie, hogy a jogszerűség és a természetes erkölcsi érzék sok esetben konfliktusba kerül egymással. Bármennyire felháborító is, a jogszerűség megkívánhatja – és egy békés átmenet lehetővé is teszi –, hogy semmilyen kárt ne szenvedjenek olyanok, akik kárt okoztak másoknak.

• Belföld