p.é./n.w.a [Pleszkán Éva–Nagy W. András]

Nyomtatóbarát változat

Az általános nyári elnehezülés lassacskán hőn szeretett rovatunkat is utoléri. Hamarabb kell leadni a kéziratokat, és mégis később jut el az olvasóhoz. Így aztán nehéz friss üzeneteket küldözgetni. Igaz, közben az események menete is lelassult kissé, sőt a parlamentben le is állt.

Jugoszlávia

Szerencsére a jugoszláviai fejlemények sem gyorsultak fel. Nem mintha bármi is arra utalna, a felek elégedettek lennének a kialakult helyzettel, Inkább úgy néz ki, kedvezőbb harcálláspontokat keresnek egy újabb heveny konfliktushoz.

Ilyen körülmények között még jó jelnek is felfoghatjuk, hogy a jugoszláv hatalmi tényezők időt tudtak szakítani rá, hogy kiforgassák, felszorozzák és belső rendcsinálási célból hasznosítsák dr. Antall József és más magyar politikusok múlt heti megnyilvánulásait. Őszintén szólva, ez várható is volt. Aki otthon nehéz helyzetben van, alig várja, hogy valamilyen külső nyomásra hivatkozhasson, éppen ezért, nem kellett volna semmit nem mondani. Tény viszont, hogy a magyar politikusok messze nem mondtak annyit, mint amennyivel a jugoszláviaiak vádolják őket. Ez nem vonatkozik legújabb külpolitikai géniuszuk, dr. Torgyán „történelemkorrekciós” kijelentéseire. Miatta azonban azért nem vagyunk hajlandók felháborodni, mert amíg nem mentesítik a vádak alól addig nem tekintjük őt a magyar politikai élet autentikus szereplőjének.

Bonn, London

Mások, sajnálatos módon, annál inkább. Tökéletes rejtély például, hogy egy olyan erkölcsi lény, mint Ugrin Emese, hogyan állhat be Torgyán zászlaja alá. Ha a dolgok úgy mennek ahogy mennek, még megérjük, hogy Európa fővárosaiban a bőbeszédű jogászdoktor tiszteletére húzzák fel a magyar zászlót, s ő tart majd kiselőadásokat a gazdag Heteknek meg Gorbacsovnak. Úgyhogy örüljünk csak, hogy ma még dr. Antall megy Bonnba, neki hosszabbítják meg a német hitelkeretet, és ő cáfolhatja meg az EK-bizottsági elnök; Jacques Delors kritikáját, mely szerint Kelet-Európa elsietve, balgatag módon szétverte a KGST-t, most meg nincs kivel kereskednie. Az ilyen vádak igaztalanok, de főleg baljósak, hisz azt jelzik, hogy a Nyugat a pokolba kívánja a Keletet, és ehhez megfejelő erkölcsi alapozást keres. Jól tette ezért dr. Antall, hogy a német kancellárt arra kérte amennyire lehet, próbálja ügyünket Londonban képviselni, ne mindig csak Gorbacsovval és Jugoszláviával foglalkozzanak.

Visegrád–Pozsony

Jó lenne talán, ha a békés belső életű visegrádiak, a lengyelek, csehszlovákok, magyarok az eddiginél alaposabban körülnéznének egymás gazdasági portóján. A jelek szerint s nyugat ragaszkodik hozzá, hogy egyívású országok vagyunk, és vagy együtt, vagy sehogyan sem zárkózhatunk fel a híres-nevezetes Európához. A régió lakói, a szerencsés Delors úrral ellentétben, jól érzékelhették, hogy a KGST-t nem kellett mesterségesen megfojtani, az bizony magától megfulladt és oszladozni kezdett. Nem biztos, azonban, hogy a visegrádi hármaknak, ezeknek az egyenlően szegény, de stabilnak látszó demokráciáknak ennyire csak a versengésre, egymás megelőzésére kellene berendezkedniük. Újból és hosszabb távon is át kellene vizsgálni, miben és hogyan lehetne gazdaságilag kisegíteni egymást.

Bős, Expo

A gyakorlat ezzel szemben abban látszik kimerülni, hogy időről időre összeülünk az elátkozott bősi erőmű és vizescsatorna miatt, és újabb meg újabb magyar–szlovák ütközetek miatt izgulunk. Valahogy a végére kellene már jutni ennek a dolognak. Ha másként nem, hát robbantsák fel az isten szerelmére, aztán majd amúgy is fölös búzánkkal, sertéseinkkel, birkáinkkal, gázerőműveinkkel kompenzáljuk a szlovák többletráfordítást. Mindezek közül a közös Expo látszik a legrosszabbnak. Reméljük, a Németországban járt dr. Antall figyelmét nem kerülte el Lambsdorff gróf nyilatkozata, mely szerint Németország túl kicsi és túl szegény a hannoveri Expóhoz. Sem pedig, hogy az amerikaiak úgyszintén kicsinységükre és szegénységükre hivatkozva a felére csökkentették hozzájárulásukat a sevillai Expóhoz. S reméljük, dr. Antall nem azt a tanulságot szűrte le ezekből a hírekből, hogy majd mi megmutatjuk nekik

Ecclesia materialis, spiritualis

Bár a virtusra igen nagy szükség lesz az elkövetkezendőkben, különösen az őszi és téli hónapokban. Minden statisztika és gazdasági jelentés szerint aggasztóan csökkent a termelés és értékesítés. Nehéz második félév elé nézünk.

Szerencsére dr. Antall megújult erővel nézhet szembe ezekkel a nehézségekkel. A mostani parlamenti félév zárultával túljutotta legnehezebb restaurációs lépéseken, megnyitotta az utat hátrafelé. Átpréselte a kárpótlási törvényt, s lényegében az egyházi javak visszajuttatásáról szólót is. A helyhatóságokat pedig mintegy világi és igen gyakran ellenzéki voltuk büntetéseként annyira megkopasztotta, hogy szinte örülnek, ha valamit nem nekik kell működtetniük. Ezek után a miniszterelnök e nyugodt erő táplálta lelkiismerettel nézhet korosabb választói szemébe. Nagyban mérséklődött az a veszély, hogy a majdani iskolában oktatás címén urbánusok, nihilisták, anarchisták, liberálisok fertőzzék a majdani keresztény nemzeti középosztály gyermekeit.

Ez a kérdés persze bonyolultabb, semhogy egy-két bekezdésben elintézhetnénk. Mindenesetre azt reméljük, az egyházak és felekezetek, híven az aszketikus hagyományokhoz, a végrehajtás során nagyobb visszafogottságot és realitásérzéket mutatnak majd, mint a törvényhozó kormánypártok. Nem igényelnek vissza szembetűnően többet az anyagiakból, mint amit spirituálisán be tudnak tölteni. Bár nem akarunk beleszólni, de talán az lenne a legjobb, ha az első időszakokban magyarországi egyházak és felekezetek a szociális munkában, szeretetszolgálatban, szegénygondozásban igyekeznének megmutatni megújult képességeiket. Ilyen tevékenységekre az igény, sajnos, szinte korlátlan lesz az elkövetkező időszakokban, jelentkező meg alig-alig akad rá. Az iskolaügy más. Itt alighanem kulturális dzsungelharcoknak nézünk elébe. A liberálisok és baloldaliak számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy a gyerekeikre a jelenlegi – ellenzéki remények szerint legfeljebb pár évig uralkodó – kormánypártok világképét erőltessék rá, akár egyházi segédlettel, akár anélkül. Igen bölcsen tennék az egyházak, ha ebben a helyzetben néhány mintaiskolával elégednének meg, és kimaradnának az eljövendő iszapbirkózásból.

Szakszervezetek

Már a mai helyzet sem igen következett volna be, ha ’90 tavaszán a fiatalabb, világias, racionális állampolgárok kirándulás, diszkó helyett nagyobb arányban keresték volna fel a szavazóhelyiségeket. Dr. Antall választói és koalíciós partnerei messze nem kerültek volna ekkora parlamenti fölénybe, korántsem lehetnének ennyire magabiztos restaurátorok, ha az unokák ugyanolyan lelkesen választottak volna, minta nagypapák és nagymamák. Minden közvélemény-kutatás azt mutatja ugyanis, hogy miként mindenütt a világon, úgy nálunk is a fiatal és iskolázott generációk a liberalizmus és demokratikus baloldal támogatói.

Most azonban, ha minden igaz, a szakszervezeti választások jó pótvizsga-lehetőséget nyújtanak a lusta ifjúságnak. Megmutathatják, hogy magukba szálltak, levonták a szükséges tanulságokat, részt vesznek a kiírandó szakszervezeti választásokon. Méghozzá, így szeretnénk, az alulról indító, demokratikus képződmények javára. Mint ismeretes, az Országgyűlés egyik legutolsó tavaszi aktusaként, óriási többséggel megszavazta a beterjesztett szakszervezeti törvényeket. Ennek, kétségtelen, politikai motívumai is voltak, és jó lett volna, ha mindez korábban történik Most azonban már mindegy, jobb későn, mint soha. Gondosan előkészített, észalapú, tisztességes kampányban reménykedünk, hogy végre demokratikus alapokra kerüljön a szakszervezeti mozgalom. Nagyon ránk férne már egy tiszta, felemelő demokráciát erősítő választás és tömegmozgalom.

• A hét üzenetei