Mink András

Nyomtatóbarát változat

A nagy testvér árnyékában

A rendszerváltás évében megalakuló KDNP vezetői hamar felismerték, hogy az MDF már kivívott pozícióit nem tudják elhódítani. Ennek megfelelően a párt nem markáns programokra, hanem nevének vonzerejére és általános erkölcsi értékek (hit, család) megjelenítésére építette mindenféle radikalizmustól mentes választási kampányát. Önálló program híján mindenhonnan merítettek valamit, de mindenből csak módjával; magántulajdont, de csak korlátozott mértékben, politikai váltást, de nem kizárva, a korábbi hatalmi elitet külpolitikai egyensúlyt az akkor még létező Szovjetunió és a Nyugat között. Vagyis a visszafogottság révén mindenkinek mondhattak valami jót anélkül, hogy bárkinek is mondtak volna valamit. Nem véletlen, hogy világnézeti pártként definiálták önmagukat – azaz nem programja alapján azonosítható politikai erőként. Mondhatni, jó boltos módjára egy szűk körű, de legalább biztos fogyasztóközönségre számítottak. A számítás bevált. Az általános elvek szintjén lebegő, kissé kispolgári színezetű, de nem feltétlenül ellenszenves retorika behozta az idősebb, vidéki, főleg női szavazókat, és a KDNP az MDF oldalvizén, a katolikus egyház hallgatólagos támogatásával csendben bevitorlázott a parlamentbe, majd a kormányba.

A siker egy időre feledtette, de nem oldotta meg a párt sajátos helyzetében rejlő kockázatokat. Markáns program híján a történelmi nosztalgiákba bezárkózó retorika elidegenítette ezt a fiatal értelmiséget, amelyiknek a feladata lett volna egy modern, pragmatikus kereszténydemokrata párt arculatának megteremtése. Ez a réteg feladat és mozgástér híján elszivárgóit, és a pártot az idősebb generáció vette birtokba. (Ezen az sem változtatott lényegesen, hogy Keresztes. K. Sándort Surján László váltotta fel a pártelnöki székben.) Az egyház-politikai törekvések – az egyetlen terület, ahol a párt egyedi vonásokat mutatott – merev erőltetése sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A hitoktatás bevezetésének elsietett kísérlete, az egyházi vagyon átgondolatlan visszaadása komoly feszültségeket keltett a társadalomban, és legalább annyi embert taszított el a párttól, mint ahányat vonzott. Ráadásul a rádió elleni kampány, amelyben a párt stílusától eltérően a faltörő kos szerepét vállalta magára, aláásta a párt egyik vonzerejét, a mértékletességről és visszafogottságról alkotott képet.

A kormányzásban elfoglalt csekély szerep nem csökkentette a párt kormányzati felelősségét. Felmerült a veszélye annak, hogy a kormány és az MDF népszerűségének látványos és gyors hanyatlása magával rántja a koalíciós partnert is. Annak ellenére, hogy a párt elnöke az egyik legnépszerűbb kormánytag, ráadásul az igencsak „veszélyes” népjóléti tárca élén, a KDNP eleddig nem sokat profitált az MDF térvesztéséből.

A KDNP többször megpróbált kitörni ebből a helyzetből. Ha nem is torgyáni mértékű arroganciával, de időről időre ők is kifejezésre juttatták, hogy nagyobb befolyásra tartanak igényt a kormányzásban. Torgyán kiesése nyomán azonban, egyedül, nem sok esélyük maradt követeléseik érvényesítésére. A feszültségek látványosan felszínre kerültek ez év tavaszán. (Veér András írásai a Magyar Hírlapban, Balogh Gábor kiválása a parlamenti frakcióból.) A belső meghasonlásból kivezető másik út, nyitás a jobboldali radikalizmus felé, szintén járhatatlannak bizonyult. Mostanra világossá vált, hogy az MDF radikálisait, különösen a Csurka-dolgozat után, nem lehet überolni. Legalábbis egy magát kereszténydemokratának valló párt ezt nehezen teheti meg. A KDNP-ben lábra kapó jobboldali előretörés visszapattant az ott terebélyesedő perzekutorhasról a politikai centrum irányába.

Kormánypárt ellenzékben, avagy az új nyugodt erő

Giczhy Tibor belső tanulmányának nyilvánosságra kerülése, amelyben a szerző felvetette a kormányból való kivonulás lehetőségét, kényelmetlen helyzetbe hozta a KDNP vezetőségét. A tanulmány súlyos megállapításai után bizony nehéz lett volna visszakozni a kormányba a párt tekintélyének megrendülése és a belső válság fokozódása nélkül. Az MDF nagy prófétájának újabb színre lépése azonban tálcán kínálta a megoldást. Az MDF talajvesztése és jobbratolódása új mozgásteret kínált fel a kiüresedő politikai centrumban. Váratlanul volt hová visszatáncolni anélkül, hogy fel kellett volna adni a kormány bírálatát. A legnagyobb kormánypárt megingása, amely az ország stabilitásának megingásával is fenyeget (l. SZDSZ OT-nyilatkozata) lehetővé teszi, hogy a KDNP „nemzetpolitikai felelősségére” hivatkozva a kormányban maradjon, de ne adja fel a kritikus hangvételt, ami a párt túlélésének záloga lehet a következő választásokon. A Giczhy-tanulmány nyilvánosságra kerülése kényelmetlenségből előnnyé vált, hiszen felsrófolta a KDNP kormányzati szerepvállalásának az árát a destabilizálódó Antall-kormányban. Nem véletlenül demonstrálta Surján pártelnök oly látványosan a párt vezetőségének teljes összhangját a szombathelyi sajtótájékoztatón, és nem véletlenül került hangsúlyos helyen a nyilatkozatba, hogy „az Intéző Bizottság természetesnek tartja a párton belül nyílt vitaszellem érvényesülését”, és maradt ki a sajnálkozás amiatt, hogy Giczhy hozzászólása illetéktelenül nyilvánosságra került. Az elfogadott nyilatkozat nem hagy kétséget afelől, hogy a KDNP a kiüresedő centrum meghódítására készül, és hogy önmagát tartja erre leginkább esélyesnek. A 8. pontban kinyilvánítják, hogy a „KDNP olyan középpártnak vallja magát, amely nyitott a demokratikus követelményeknek megfelelő, alkotmányos keretek között működő valamennyi párt irányában”. Legalább ilyen fontos azonban az önállóság hangsúlyozása, különösen, hogy Surján többször utalt rá: a hazai pártstruktúrák még kialakulatlanok, ezért a KDNP nem óhajtja előre elkötelezni magát. Vagyis még minden lehetséges. Ez egyébként reakció lehet a párt disszidens prominensének, a Kisgazdapártba átigazolt Ugrin Emesének a nemzeti centrum kialakítására tett óvatos javaslatára is. A KDNP eszerint tehát nem zárkózik el, de a feltételeket maga akarja diktálni. Az sem tekinthető véletlennek, hogy a sajtótájékoztatón szétosztották az újságírók között a Kelet-Magyarország c. lapban nemrég megjelent Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közvélemény-kutatási eredményeket, melyek szerint a megyében a KDNP a Fidesz mögött a második a pártok rangsorában, és hogy a legtöbb támogatót az MDF és a Kisgazdapárt vesztette az utóbbi két évben. (A tényékhez tartozik, hogy az SZDSZ a megyében az utolsó helyen áll, igaz, támogatottsága nem csökkent jelentősen.)

A dolog persze csak akkor sikerülhet, ha a párt valóban el tudja hitetni a választókkal, hogy noha kormányon van, ő az igazi ellenzék. Erre a bűvészmutatványra talán valamivel nagyobb esélyük van a mostani helyzetben, mint a kisgazdáknak annak idején. Ehhez azonban kevés a „konstruktív ellenzékiség” deklarálása és a hivatkozás a valódi ellenzék „nemzetpolitikai felelőtlenségére”. Surján doktornak tökéletesen igaza van abban, hogy az ellenzék általában sehol a világon nem szokta megszavazni a költségvetést. Nem divat. Ugyanakkor a kormányférfiak sehol a világon nem szokták ellenzéküket konstruktívnak nyilvánítani. Ez sem divat. Különben kire lehetne hárítani a felelősséget, ha rosszul mennek a dolgok. Ezek szerint a konstruktivitás azt jelenti, hogy nem értünk ugyan egyet, de azért megszavazzuk, míg felelőtlen magatartás az, ha mások nem értenek egyet, és nem is szavazzák meg. Arról nem beszélve, hogy a helyzetükkel elégedetlen, elesett rétegek felelőtlen és demagóg heccelésében eddig főleg volt és jelenlegi kormánypárti férfiak jeleskedtek.

A „nemzetpolitikai felelősség” szlogenje valószínűleg kevés lesz a választók meggyőzésére.

A Csurka-dolgozat hatása azonban valamennyire megkönnyíti a KDNP dolgát. Aggasztó, hogy a párt vezetősége nem határolta el magát nyíltan az ott kifejtett nézetektől, ugyanakkor biztató, hogy burkolt formában mégis megtették. (Lásd a középpártiság definícióját vagy Surjánnak azt a kijelentését, hogy a ’90-ben kötött koalíció nem jelenti azt, hogy a KDNP követné bármely partnerét szélsőjobboldali irányban. Igaz, Surján itt nyíltan csak Torgyánra célzott.) Noha nem hiszem, hogy bármely demokratikus párt megengedhetné magának, hogy a másik párt belügyeibe való be nem avatkozásra hivatkozva elegánsan kitérjen a véleménynyilvánítás elől ilyen nézetekkel kapcsolatban, kétségtelen, hogy a KDNP-nek jó oka van arra, hogy ne határolódjon el nyíltan és egyértelműen. A most megfogalmazott belső ellenzéki szerep hitelesítéséhez ugyanis szüksége van egy mégoly hanyatló MDF-re és a kormányra, amiben nem ők viszik el a balhét. El lehet játszani azt a szerepet, miszerint az ingatag kormányt az ő szerepvállalásuk tartja fenn, kizárólag a politikai stabilitás érdekében, ugyanakkor nekik semmi közük az MDF-uralta kormány baklövéseihez. Nyilván ezért is nem óhajt a KDNP koalíciós szerződést kötni, mondván: ha eddig ez nem volt fontos az MDF-nek, most már nekik nem fontos, hogy kompromittálják magukat. A nyílt elhatárolódás viszont megszüntetné ezt a kényelmes állapotot, mert választásra kényszerítené a miniszterelnököt: vagy megszabadul Csurkától, vagy a KDNP nem csinálhat bohócot magából, és tényleg kiválik a koalícióból. Csurka után egyébként is van mihez képest belső ellenzékinek lenni. Ehhez viszont az is kell, hogy Csurka ott legyen az MDF-ben, így lehet a KDNP-ből új nyugodt erő.

Világnézeti pártból programpárt?

Mindez azonban még így is kevés egy expanzív centrumpárti szerepvállaláshoz, és ezt szemmel láthatóan a KDNP vezetői is tudják. A sikerhez elengedhetetlen egy ígéretes gazdasági program. A politikai nyilatkozatban és a sajtótájékoztatón is nyomatékosan leszögezték: sürgető a gazdaságpolitikai irányváltás. Ugyanakkor követelik „a társadalom legelesettebb rétegeinek, a nyugdíjasok, a gyermekes családok, a fix fizetésből élők és munkanélküliek helyzetének javítását, egy átfogó szociális törvény elfogadását. A munkanélküliség hatékony kezelése érdekében szükségesnek tartják közmunkák, infrastrukturális beruházások állami támogatással történő beindítását.” Mint Csépe Béla frakcióvezető kifejtette, a gazdaság élénkítéséhez elengedhetetlen a banki kamatok csökkentése, valamint az egyéni vállalkozók kiszabadítása az szja szorításából. A vállalkozók képtelenek egyszerre fizetni az adót és a rendkívül magas társadalombiztosítási járulékot. Mindezekkel egybevág Szakolczay Györgynek, a párt gazdasági szakértőjének tanulmánya a Népszabadságban, amely megállapítja, hogy a Kupa-program csődöt mondott, és a monetáris restrikció egy hosszú tervgazdasági periódus után nem alkalmas a gazdaság rendbetételére. Az improduktív állami beruházások beindítása a KDNP véleménye szerint nem jelenti az etatizmus feléledését, amely ’84-ben az ipartelepítésekkel csődbe vitte a gazdaságot. Az ellentmondások persze nyilvánvalóak, és ezt Csépe Béla sem tagadta. A társadalombiztosítás hiánya miatt a tb-hozzájárulás csökkentése tovább súlyosbítja a helyzetet. Nem világos, hogy ebbe hogyan illeszkedne bele az új szociális törvény, hiszen akkor is kevés a forrás, ha elfogadjuk, hogy a szociális ellátás jelenlegi hatékonysága rossz. (Mellesleg a párt elnöke két év óta a kérdésben illetékes miniszter.) Ugyancsak: a rekord költségvetési hiány egyrészt ellentmond a monetáris restrikciónak, másrészt kétségessé teszi, hogy 'a kamatszintet tartósan le lehetne szorítani.

Ezen ellentmondásokat figyelembe véve a KDNP szerint elkerülhetetlen a további eladósodás, mint az egyetlen lehetséges forrás. Az ország hitelképessége és az infláció visszaszorítása, és a külgazdaság helyzete alapján ez lehetséges – állítják; a további hitelfelvétel, illetve az improduktív állami beruházások nem növelik feltétlenül az inflációt.

Vajon? Egy viszont biztos: az ország hitelképessége elsősorban két dolognak köszönhető: egyrészt annak, hogy Magyarország az egyetlen, amelyik rendben fizeti az adósságait, másrészt az egyetlen politikailag stabil ország a térségben. A további eladósodás kétségessé teheti az elsőt, nemzeti drámaírónk és elvbarátai sűrűsödő kinyilatkoztatásai a nemzetközi pénzvilág ádáz, nemzetvesztő tevékenységéről – az utóbbit. A gazdasági program egyébként csak most készül – tudtuk meg. Kíváncsian várjuk. Mint ahogy azt is, vajon ki fogja megszavazni a következő költségvetést.

• Belföld