(Molnár Imre)

Nyomtatóbarát változat

Jószívvel és majdnem jókedvvel olvastam „Csacsi öreg belügyünk” c. írásodat a Beszélő első számában. Jókedvemet az gátolta, hogy a közelmúltban magam is meglepő dolgokat tapasztaltam leginkább a katolikus egyház berkeiben, ahová tartozónak vallom magam. Szívesen megosztanám ezeket veled és a Beszélő olvasóival, mert úgy érzem, írásodnak a „nem félünk a farkastól”-szerű kissé summázott befejezése nem nyugtatta meg olvasóidat kellőképp.

De íme a tények: Egy pestközeli plébánia öreg papja, akinek mellesleg testvérét az ’56-os forradalom után kivégezték, egy gyászistentisztelet keretében emlékezett hívei közösségében az áldozatokra. Közvetlen ezek után meglátogatta az a BM-es (korábban ávós), aki az eltelt 30 év alatt a plébános felügyelő, megfigyelő és megfélemlítő szerve is volt egy személyben, és közölte vele, hogy téved, ha azt hiszi, most már mindent lehet. Megnyugtatta, hogy ez a mostani időszak amolyan átmeneti pihenő, ami után „újra eljön a mi időnk, s akkor aztán mindenkit beszámoltatunk. Hát ehhez tartsa magát tisztelendő úr.” Találgatni lehet, kedves Feri, hogy ezt magánszorgalomból vagy megbízásból tette-e, de az biztos, hogy plébánosunk holtáig emlékezni fog a leckére.

Egy másik pap barátom személyesen mesélte, hogy tavaly (!) miután gyanúsan sokat szerelgették telefonját, pedig el sem romlott, üzent valódi telefonszerelő ismerősének, hogy jöjjön már ki hivatalból. Az ismerős megpróbált egy hivatalos kiutalóval kijönni, majd személyesen jött el bejelenteni főnöke közlését, miszerint a nevezett plébánia telefonját csak BM-jóváhagyás után lehet szerelni. El tudod képzelni, mennyi teendője van manapság egy fővárosi lelkésznek? Nos barátom, az eset előtt is, de utána még inkább, a telefon helyett, ha csak mozogni bír, inkább személyesen bonyolítja intéznivalóit.

De hogy három legyen a magyar igazság, ide írom még ezt az ugyancsak tavaly hallott esetet. Egy ismerősöm plébániáján fiatalok részére afféle lelki találkozót próbált szervezni egy hétvégére, előadásokkal, beszélgetéssel stb. A találkozó előtt a plébánia falszomszédságában lévő hivatal dolgozói figyelmeztették, hogy hivatalos helyiségüket, melyet a hétvégén is használni szoktak, a BM „munkaterület” címszóval lezárta, és a belépést, ill. a használatot felfüggesztette. Ismerősöm szorongott kissé, s a szorongása akkor sem múlott el, amikor a szomszéd intézmény vezetője személyesen is közölte vele, hogy a BM a „találkozó” miatt vette igénybe a nevezett irodát. Gondolhatod, ezek után mi minden maradt ki a találkozó előadásaiból, beszélgetéseiből, egyáltalán hogy lehet így beszélgetni, találkozni, élni? Mert itt erről van szó, Feri. Az évtizedek alatt plántált félelem nem múlik el nyomtalanul az emberekből addig, ameddig ennek nem lesznek törvényes garanciái. De mire adhat garanciát egy olyan szervezet, melynek tagjai ugyancsak beidegződve teszik a maguk dolgát még akkor is, ha annak látszólag nincs semmi értelme. Erre is lenne egy példám, ha már annyit példálództam eddig. Nemrég új lakásba költöztem, amit beköltözés előtt fel is kellett újítani. Az építőanyag lerakása után néhány órával megjelent házunk előtt a gazdasági rendőrség – melynek vezetőjét, hírlik, sikkasztásért menesztették – és jogtalan közterületfoglalásért feljelentést tett ellenem. A tér, ahol lakom, egy félreeső hely, és embermagasságú gazzal van benőve. Csodálkoztam, de mit tehettem, fizettem. Közterület-foglalót is. További anyagszállítás esetén minden alkalommal „véletlenül” arra tévedt a gazdasági szerv, és az előbbi eset rendre megismétlődött. Csodálkozásomat e hihetetlen éberség láttán az oszlatta el, hogy az egyik szomszédom elmagyarázta, hogy a tér túlsó oldalán egy nyugdíjas egykori ávós lakik, aki imígyen véli teljesítettnek hazafias kötelességét. Kiderült, hogy a tér valamennyi lakóját feljelentette már, még azokat is, akik saját költségükön próbálták rendbe hozni, parkosítani a teret. Mivel engedély nélkül tették, elnyerték méltó büntetésüket ők is. Most legalább az ávóssal együtt élvezhetjük a szabad természet adta száraz kórórengeteget, no meg az alkotókedv elpárolgását. Írom ezeket Neked, illetve lapodnak, mert a fenn emlegetett pap ismerőseim, barátaim ilyen és hasonló ügyei a mai magyarországi egyházi sajtóban valószínűleg még nem jelenhetnének meg. S írom azért, hogy miközben magam is reménykedem, hogy egyszer eme ominózus szervezetre is ráborul a feledés homálya, abban is hiszek, sikerül majd megszüntetnünk azon belénk ivódott mérgek hatását is, melyektől annyit és annyian szenved(t)ünk még e történelmi léptékű időkben is.

Üdvözlettel:

Molnár Imre
1147 Bp., Argentína tér 2.

• Visszabeszélő