gv– [Eörsi János–Garai Viktor], –eö

Nyomtatóbarát változat

Egy nyugati országban az év első felében leülnek tárgyalni a közintézményeknél dolgozók szakszervezeteivel a következő évi költségvetésről. És minálunk? Működik ugyan az Érdekegyeztető Tanácsban a KIÉB (Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Bizottsága), de itt csak november tájékán lehetett értesülni a 10 százalék bér- és 5 százalék dologi automatizmus tervéről. Az érdekelt szakszervezeti tömörülés, a SZEF (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) a tiltakozáson kívül semmit nem tehetett. A KIÉB egyébként túlságosan tág kört képvisel, nem alkalmas az egészségügy speciális helyzetének tárgyalására. Az ÉT plenáris ülés pedig végképp nem tűzte napirendre az egészségügyet, mondván, hogy az „ágazati kérdés”. Nincs olyan háromoldalú fórum, ahol a munkaadókkal (tb, önkormányzatok) lehetne tárgyalni az egészségügy helyzetéről. Nincs bejáratott útja a pártokkal való kapcsolattartásnak sem, holott erre – mondja Gácsi Mária dr. – kész volna az EDDSZ.

Az EDDSZ-szel csak a december 20-án megrendezett alapszervezeti tanácsülésen léptek érintkezésbe a kormány, a tb és a fővárosi önkormányzat képviselői. Itt ismerkedtek meg a kész tényekkel az alapszervezetek (a 264 önállóan bejegyzett kórházi, rendelőintézeti tagszakszervezet, amelyeknek egyenrangú részvételével rendezett tanácsa az EDDSZ legfőbb fóruma). A tízszázalékos béremelés azt jelenti, hogy a kormány felhagy ’92-ben az egészségügy felzárkóztatásával, amire eddig évi 4 milliárd forintot fordított. Az egészségügyben átlagosan 12 787 forint a besorolási bér (alapbér); egy kezdő orvost ma 11-12 000 forint alapfizetéssel sorolnak be, húsz év munkaviszony után ez 17-20 000 forint. A nővérek a 8000 forintos kezdőfizetésüket húszéves robot után 11-13 000-re tornázhatták fel. A nagykanizsai szervezet, hazatérvén, úgy döntött, felhívást ad ki, és aláírásokat gyűjt a tarthatatlan helyzet elleni tiltakozásra.

Gyűltek az aláírások; február elején az EDDSZ és a Magyar Orvosi Kamara tárgyalásba kezdett az Egészségügyi Minisztériumban a béremelési követelésről; az orvosi és a szakszervezeti delegáció egyelőre százszázalékos igényt terjesztett elő (amelynek 52 milliárd forintos összegét a tb egészségügyi alap költségvetésének 110 milliárdjával kellene összevetnünk). Jávor András államtitkár annyit mondott, hogy tessék, a szakszervezetek keressék meg maguk a béremelés forrását. Ettől a harci állásponttól azóta sem tágít a kormány. Az egészségügyisek egy hét múlva, a február 13-i tárgyaláson foglalták el az 50 százalékos követelés sáncait, a kormány ebbe sem ment bele, az EDDSZ február végére rendkívüli alapszervezed tanácsülést hívott össze, és döntött a demonstráció megrendezéséről. Az azonnali béremelésen kívül az infláció mértékével megegyező dologikiadás-növelést is kívánnak az 5 százalékos automatizmus helyett.

A tagszakszervezetek maguk szervezték a kollegák körében a tüntetést – hangsúlyozza dr. Gácsi Mária –, rájuk, a központiakra (az elnököt és a titkárt is beszámítva mindössze négy munkatársból áll a Nádor utcai „apparátus”) a tüntetés rendőrségi bejelentése, az információtovábbítás és olyan praktikus teendők hárultak, mint például alkalmi mellékhelyiségek elhelyezése. Csütörtökig (március 5-ig) is mintegy húsz-huszonötezer résztvevőről tudtak; ekkor a jelentkezéseknek lökést adott Túrós rendőrtábornok, aki a Tv-híradóban provokáció veszélyéről beszélt, arról, hogy ajánlatos a gyerekeket távol tartani az eseménytől. (Később Boross belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy március 15-e előtt érthetőek az ilyen aggodalmak.) A tüntetésen a jó hangulat, a levegőbe szálló kék léggömbök rácáfoltak erre a „jóindulatú” figyelmeztetésre!

A Mentők Önálló Szakszervezete és a Köjál-dolgozók szakszervezete is mozgósította tagságát a demonstrációra. Az EDDSZ ’89 novemberében lépett ki a SZOT-ból, önálló szakszervezeti szövetséggé alakulva át (később a SZEF-tömörüléshez csatlakozott), de működnek az egészségügyben kisebb számban ligás egységek is. Most ezek együttműködtek az EDDSZ-esekkel – mondja dr. Gácsi Mária –, egy kórházban például (Tétényi út) közösen határozták el a csatlakozást a demonstrációhoz, egy vidéki kórházból pedig EDDSZ-es busszal jöttek fel a ligások is. Több megfigyelő szerint nagy többségben az alsóbb beosztású egészségügyi dolgozók vonultak föl. Persze – felelt erre az EDDSZ titkára – a következtetés attól is függ, hol állt a megfigyelő; de tudnunk kell, hogy az ágazat 260 ezer dolgozójának csak tizedrésze orvos; ezenkívül nyilván nem a szakmailag és egzisztenciálisan leginkább szakmához kötött orvosok jelentik a „leghadrafoghatóbb” réteget. A demonstráció szociális összetételéről egyébként érdeklődtünk négy fővárosi kórházban is: kettőben azt a választ kaptuk, hogy a személyzet teljes palettája képviseltette magát, kettőben viszont, hogy „inkább a középréteg” (nem voltak ott az igazgatók és főorvosok, nőgyógyászok és sebészek).

Arra a kérdésre, mi a véleménye az EDDSZ-nek a vagyonelszámoltatásról (1991. évi 28-as törvény), azt a választ kaptuk, hogy nem helyeslik a „beleszólást” a szakszervezetek ügyeibe, az olyan törvényt, amely más szervezetektől eltérő bánásmódban részesíti a szakszervezeteket. Egyébként az EDDSZ-nek nincs is vagyona, az alapszervezeteknek pedig önálló jogi személyként, külön-külön kellett elkészíteniük a vagyonkimutatást. A központi jövedelmek kizárólag a tagdíjbefizetések ideutalt 30 százalékából származnak, ez módot ad szolidaritási alap képzésére. Tavaly év végéig 5,4 millió forint gyűlt össze; most ebből az alapból fizették a demonstráció költségeit, például azt, hogy kétszáz különbusz, két különvonat és más vonatokhoz csatolt különkocsik hozták föl Pestre a vidéki kollegák tízezreit.

• Belföld