Skip to main content

Kinek a mije?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(A szív bűnei a Pécsi Kamarában)
Színház


Benn vagyunk a vízben. Ülünk a pécsi Kamara medencét formázó nézőterén, föntről hat darab televíziókészülék lóg be látóterünkbe, szemben, a színpadon babaház, osztott terű családi nappali, csupa rózsaszínben, a kő rubinétól az eperfagyi árnyalatig. Itt élnek a Barbie-lányok, az amerikai kisvárosi három nővér: a zöld Lenny (Pásztor Edina), a vörös Meg (Füsti Molnár Éva) és a rózsás Babé (Fábián Anita). Tartozik még hozzájuk egy Öreg Nagyapó (kórházban), egy férj (meglőve), egy ügyvéd (Tóth András), egy unokanővér (Sólyom Katalin) és egypár szerető (Barna Béla Lajos). Benn vagyunk a vízben, és eleinte azt sem tudjuk, mit látunk: amerikai középfajú drámát (idézőjelek közt vagy anélkül), sitcomot (a szappanoperák kiterjedt családjának legszegényebb rokonát, az egy szál nappaliszoba díszletben játszódó végtelenített szériát) vagy mindezek travesztiáját.

Kamondi Zoltánt is bedobták a vízbe, amikor a Kamara igazgatója rábízta Beth Henley darabjának megrendezését. Amennyire ez az előadásból megítélhető, A szív bűnei még csak nem is rossz. Tökéletesen érdektelen. Az egykor nagyszerű amerikai lélektani dráma iskolás utánzata, melyben a valaha sorssal és formátummal bíró hősök kétdimenziós alakmásai ágálnak, és súlyos közhelyeket zengenek Albee és Williams nyelvén.

Kamondi eredeti „kutatási területéhez”, a filmhez fordult segítségért. Biotévéjáték – ez a műfajmegjelölés áll á színlapon, mert a rendező kapva kapott az értesülésen, hogy a darabból odaát is sikeres tévéjátékot forgattak annak idején, nagy sztárparádéval (Diane Keaton, Jessica Lange, Sissy Spacek és Sam Shepard maga adta a főbb személyeket). De mitől bio? Avatagabbul úgy mondanánk: tévéjáték in statu nascendi. A színpadon, a kettészelt díszletben a színészek játsszák a darabot, a medence két szélén meg dolgoznak az operatőrök, és a nézőtér fölött a képernyőkön mindjárt meg is jelenik a színpadi történések tévéképe.

A rendező teljesen szétszerelte az eredeti művet, jelenetekre, képekre, mondatokra, gesztusokra, majd más sorrendbe rakta az elemeket. Több szinten játszat egyszerre, mint a Szentivánéji állomásban (a díszlettervező itt is Ferenczfy Kovács Attila). Nem feledkezett meg a televíziózáshoz kötelezően járuló reklámról sem, mely a kellő időben megszakítja az (elő)adást, „vágóképül” pedig egy katasztrófa dokumentumfelvételei láthatók a készülékeken, szökőárral súlyosbított hurrikán (talán éppen az, amelyik Meg és Doc egy régi szerelmes éjszakáján tört rá a városra). Az így szétszerelt színdarab a visszaépítés során új kontextusba kerül. A színészek pedig nehéz helyzetbe. Nekik „élesben” megy a játék a színpadon, úgy kell működniük, mintha nem tudnának a televízióról, mint ahogy nem is látják a képernyőket. Hűségesen kell reprodukálniuk az amerikai színészet – ha máshonnét nem, a hollywoodi filmekből oly jól ismert – jellegzetes eszközeit, à la Actor’s Stúdió, azt a fajta lélektani realizmust, amihez a vakot játszó színész hetekre beköltözik a Gyengénlátók Intézetébe, a mélyépítő hős pedig alászáll a keszonba. Súlyosbító körülmény a filmvágás technikája szerint kettészelt díszlet: a televízióképen egy asztalnál ülő szereplők valójában a színpad két végében, egymásnak háttal helyezkednek el a félbevágott nappali elfűrészelt asztalának egy-egy sarkán, a képernyőn szenvedélyesen csókolózó pár, a koccintáskor összecsendülő poharak méterekre vannak egymástól – szerencsére a színpad szélén ott áll, és nem késlekedik a zajbrigád. Mindez ellenállhatatlanul mulatságos, és gonosz tréfaként leplezi le a médiavalóság álságos természetét: hogyan jön létre az az illúzió, ami a képernyőkön aztán vérvalóságnak mutatja magát.

Kamondi két dolgozatot készített a Közjáték-sorozatba, az egyiket Paul Klee-, a másikat Krúdy-szövegekre. A Gavallér és a szüzek már nem is ment adásba, a Filmszemle információs vetítésén lehetett látni. Gyönyörű tárgyi és természeti környezetbe helyezve, öreg házban, érett nyári kertben, boltos borpincében, szép szőke leányok társaságában múlatja őszidejét a hajdani Gavallér. A film a képi valósággal, a hitelességgel űz csalárd játékot, újra meg újra, a legapróbb részletekig felépíti, majd szétrombolja a maga alkotta világot, megteremti, majd leleplezi a tökéletes illúziót. (A múltba merengő, rezignáltan bölcselkedő, őszi ízeket kóstolgató Gavallér szerepében FeLugossy László szinte hibátlan illúziót kelt maga is; a Krúdy-alakot csak egy csipetnyivel képzelnénk tán ruganyosabbnak, kevésbé omlatagnak és szétesőnek).

Kamondi – filmen és színházban – rendkívül tudatosan néz szembe valóságábrázolás és látszatteremtés bajos kérdéseivel. Felveszi a kesztyűt – élvezhető, nézhető művet hoz létre, és azon belül helyezi el kérdő- és idézőjeleit. A szív bűneinek első felvonása csak expozíció (ennyi idő tán kell is a máshoz szokott, mást váró közönségnek, hogy rájöjjön, mire megy ki a játék). A második felvonásban azután mégis felizzik a dráma. A sematikus, zsugorított alakok egyszerre „kitelnek”, másodszor, harmadszor is megismételt ostoba szövegük, üres szerephéjuk alól kitetszik ember mivoltuk. Innentől valódi tétje van a drámának, polgárpukkasztó tréfából vérlázító botránnyá válik a színpadon megjelenő emberi sorsok és a képernyőn mutatott tévéjáték-sztereotípiák feloldhatatlan ellentéte.

Nevetünk, kiokosulunk és megvilágosodunk a színházban, aztán hazamegyünk, és benyomjuk a gombot.

(Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza május 26., 27-én, 19.30)
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon