Kiss Ilona

Nyomtatóbarát változat

A repülésirányítók ugyanis épp erre a napra időzítették sztrájkjukat, tiltakozásul az augusztusi és októberi sztrájk résztvevői ellen indított bírósági eljárás miatt. Jelcinnek persze nagyon jól jött volna, ha a kongresszuson nem jelennek meg legalább a vidéki képviselők, de mivel a tiltakozó sztrájk egyik célpontja épp ő volt, legalább annyira érdekében állt az is, hogy kiegyezzen a szakszervezetekkel. Megtörtént. A bíróságok bűncselekmény hiányára hivatkozva hétfőn megszüntették az eljárást. Sztrájkoló nincs – probléma sincs.

Hétfőn hirdetett döntést lóhalálában az Orosz Alkotmánybíróság is. Mint várható volt, Jelcin tavaly novemberi rendeletét megerősítve, alkotmányellenesnek minősítette az SZKP KB működését, az alapszervezetek működését viszont törvényesnek találta. Hasonló dodonai döntés született az SZKP-vagyon kérdésében is: a szó szoros értelmében vett pártvagyont államosítják, ám a szakszervezeti, TIT- stb. vagyon fölötti igény polgári peres úton érvényesítendő, hogy kivel szemben, miként, nem tudni. Mindegy is. SZKP nincs – probléma sincs.

S mi van akkor, ha valaki az ideálokat kéri számon, mint például egy kijevi újságírónő, aki pamfletjében azzal vádolta Jelcint és Kravcsukot, hogy „elfordultak a kommunista eszményektől” (!). A renegátsággal való rágalmazás vádjával menten eljárást indítottak ellene, amit azonban – ugyancsak a napokban – bűncselekmény hiányában megszüntettek.

Nem úszta meg ilyen könnyen Jegor Jakovlev, az Oroszországi Televízió és Rádió elnöke. Az oszét–ingus-(orosz) konfliktus kirobbanásakor a havas-fagyos kaukázusi hegygerincek, szakadékok közt menekülő ingusokról nem átallott „inguspárti” filmet sugározni az osztankinói tévétoronyból, igaz, mint utóbb kiderült, azért csupán az ingusokat mutatta, mert az oszétok állásaik közelébe sem engedték az operatőröket. Jelcin helytartói ezt az objektív tájékoztatás megsértéseként értelmezték, s az ukáz már is kész volt: Jelcin november 24-én szakmai okokra hivatkozva Jegor Jakovlevet fölmentette rádió- és tévéelnöki tisztéből. Igaz, a rendeletet hétfőn, ismét csak a sorsfordító kongresszus előestéjén némileg módosította: ezúttal már nem szakmai kifogásokat emelt, hanem azzal indokolta döntését, hogy Jakovlevet más beosztásba kívánja helyezni. Nem ez volt az első eset, hogy az etnikai konfliktusok miatt magas beosztású politikusok állásukkal fizettek. Csupán november hónap folyamán három fővesztés történt így: Sztarovojtova, az elnök nemzetiségi tanácsadója, Tyiskov, az Állami Nemzetiségügyi Bizottság elnöke és Selov-Kovegyajev külügyminiszter-helyettes esetében ugyanaz volt az ok: nem voltak hajlandóak a nemzetiségi kérdést hatalmi kérdésként kezelni. Most megbízható utódjuk támadt, legalábbis Oszétiában: Georgij Hizsa személyében, aki így foglalta össze béketeremtő misszióját: „Megkérjük az ingusokat, hogy egy időre menjenek el a Prigorod körzetből, telepedjenek át Nazranyba.” Azaz legyen etnikailag színtiszta Oszétia. Ha nincsenek ingusok, probléma sincs.

Még jó, hogy mi aláírtuk a közös nyilatkozatot Jelcin látogatásakor az etnikai kérdések kezeléséről. Jakovlev számára persze sovány vigasz, hogy nem egyedül ő került a „megbízhatatlan személyek” listájára. Igaz, nem újdonság az ilyesmi számára. 1968-ban már egyszer repült: a hruscsovi olvadás korszakában létrehozott Zsurnaliszt című folyóirat éléről. A pangás éveit Prágában vészelte át, majd a gorbacsovi glásznoszty élharcosaként a Moszkovszkije Novosztyi főszerkesztői székében látjuk viszont, mígnem a puccsisták be nem tiltják, igaz csak néhány napra a lapot. Amit különben most is épp hogy csak elkerült a kiváló orgánum. 1992. szeptember 20-án itt tette közzé Vil Mirzajanov kémikus a „Mérgezett politika” című cikket, melyben részletesen föltárja, miként folyik Moszkvában „évtizedek óta a vegyifegyver-gyártás”, miként engedik a mérges gázokat tartalmazó füstöt közvetlenül, minden szűrés nélkül Moszkva légterébe, s hogy az a 25 millió dollár, amit az USA abból a célból adott át Oroszországnak, hogy kezdje meg a vegyi fegyverek megsemmisítését, szépen becsordogált a hadiipari komplexum kasszájába – hogy újabb vegyifegyver-típust kísérletezzenek ki belőle. A cikket némi változtatással a Baltimore Sun is közölte.

1992. október 20-án, pontosan egy hónappal a cikk megjelenése után Mirzajanovot letartóztatták: egy 15 fős különítmény rendőrökből és belügyesekből erőszakkal elhurcolta, előzetes letartóztatásba helyezték, s távollétében házkutatást tartottak nála. A vád: államtitkok nyilvánosságra hozatala – hazaárulásra és kémkedésre utaló jelek nélkül.

Mirzajanov a cikkben azt állítja, hogy 1992 első negyedében olyan vegyifegyver-kísérletek folytak, amelyek szöges ellentétben állnak az USA-val aláírt vegyifegyver-egyezménnyel és Oroszországnak azzal a szándékával, hogy csatlakozni kíván az ENSZ-közgyűlésen jövőre napirendre kerülő vegyifegyver-konvencióhoz.

Mirzajanov tehát beleköpött a hadiipari komplexum levesébe, s megzavarta Jelcint abban, hogy megkösse a maga külön kompromisszumát az ún. „szürke ellenzékkel”.

„De még mielőtt hőst vagy mártírt faragunk Mirzajanovból, várjuk meg a fejleményeket – figyelmeztet bennünket Alekszej Szmirnov, a moszkvai Emberjogi Központ vezetője, amikor az ügy állásáról érdeklődtünk. A közvélemény nyomására Mirjazanovot szabadon engedték – néhány nappal a sorsfordító kongresszus előtt, de még kiderülhet, hogy valóban bűntényről van szó…

Jelcin mindenesetre tiszta munkát végzett. Már mindenkit kielégített, aki csak a kongresszuson tömeget gyűjthet maga köré, és megbuktathatja. Még arra is volt gondja, hogy a benzináremelést elhalassza. Benzin persze úgy sincs, csak a végeken. A Kaukázus vidékén úgy szereznek benzint, hogy belelőnek egy üzemanyagot szállító csővezetékbe (a szegényebbje csak százas szöget ver bele), s már ömlik is az olaj. Aztán jönnek a rendfenntartók, s belelőnek a lopott üzemanyaggal kereskedőkbe. Az egyik verzió szerint ilyesmi volt az ürügy az oszét–ingus viszály kirobbanásához is.

Mindenesetre élelmes kereskedők már ki is tették a hirdetést: „Vaucseremet mauserre cserélem.”

• Külföld