Skip to main content

Kordonon innen, kordonon túl

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Szövetségi Ház oszlopcsarnokában, az örökös főtitkárok koporsójának helyén most átvilágító szerkentyű leplezi le mindannyiszor a táskák, ernyők „rejtett dimenzióit”, s a biztonsági őr mindannyiszor keményen figyelmeztet belépési engedélyem csak a kordonig terjed, nem tovább… Hiába minden emberi dimenzió, a biztonsági konferencia biztonsága mindennél előbbre való… A kívülrekedtek az út túloldalán sorakoznak, egymást váltva, békés tüntető csoportokban. A kivándorlási engedélyüktől megfosztott zsidók csak az újságíróknak adhatják elő panaszaikat: legtöbbjüktől azért tagadják meg az emigrálás lehetőségét – olykor az utolsó pillanatban, amikor már minden ingóságát pénzzé tette, lakását felszámolta –, mert bizonyos ideig katonai szempontból titkosnak számító munkahelyen dolgozott. Mintha évek óta pályaudvaron laknánk – mondják –, s ha jutottunk is valaha államtitkok közelébe, azok vagy rég elavultak, vagy rég mindenki tudja már, ám az idegen-ellenőrző hivatal, mégis mindannyiszor visszaadja okmányainkat.

A katonafiukat gyászoló s a hadseregben uralkodó embertelen állapotok ellen tiltakozó anyák szövetsége időközben átteszi székhelyét a Fehér Ház előcsarnokába, hátha a demokratáktól több megértést remélhetnek, s követelésük nyomatékául szeptember végén éhség-sztrájkba kezdenek mondjon le az Oroszországi Legfelsőbb Ügyészség vezetősége; folytassanak nyomozást a békeidőben, hadgyakorlaton kívül meggyilkolt katonák halálának körülményeiről; részesítsék amnesztiában a Jazov marsall idején dezertált bebörtönzött fiatalokat; szüntessék meg a katonai ügyészségeket; fizessenek kártérítést az egyedül maradt szülőknek.

Az emberi dimenzióról szóló konferencia hivatalos sajtóértekezlete mindannyiszor a Szlavjanszkaja Szálló hatalmas üvegcsarnokában zajlik, ám a szeptember 17-én kegyelmet kapott politikai foglyok csak a szomszédos omladozó kultúrház zsúfolt biliárdtermébe nyernek bebocsáttatást, hiába szervezi tájékoztatójukat a rangos nemzetközi emberjogi társaság frankfurti központja. Persze kínos maga a rendezvény is: néhány nappal ezelőtt nagy csinnadrattával beharangozták, hogy Jelcin szabadon bocsátotta az utolsó politikai foglyokat is, itt pedig az az első bejelentés, hogy csupán a hírhedt permi 32-es zónában 10 elítéltet tartanak fogva politikai okokból, nem beszélve azokról, akiket köztörvényesként tartanak fogva másként gondolkodóként. Mind az öt szabadlábra helyezett férfi a hírhedt 64-es cikkely alapján, hazaárulás vádjával volt elítélve, többnyire disszidálási kísérletért és államtitkok kiadásáért. A kérdésre, hogy mivel kívánnak foglalkozni most, néhány nappal szabadulásuk után, hárman válaszolták azt, hogy haladéktalanul kivándorolnak.

Úgy látszik, időközben az emberi jog definíciója maga változott meg: tudományos igényű újrafogalmazását politológusok, társadalomkutatók, szociológusok, filológusok, gyakorló jogvédők hada kísérelte meg az értekezlettel egyidőben tartott hatvankét párhuzamos konferencián. Ám e rangos tudományos eseménysor dimenzióiból egyvalami biztosan kimaradt: a megszületett gyermekek joga az életben maradáshoz. Talán ezt akarta pótolni az a maroknyi egyetemista tüntetőcsoport, akik a párhuzamos konferenciasorozatnak helyet adó egykori SZKP Társadalomtudományi Akadémia (állítólag most gazdátlan) épülete előtt az Ural-vidéken, Szibériában, Közép-Ázsiában (a központi szovjet sajtó által is elismerten egyre nagyobb számban) éhen haló gyermekekre emlékeztek.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon