Iványi Gábor

Vissza a főcikkhez →

Gondolta volna-e tovaris Brezsnyev 1975-ben, mikor Helsinkiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányát seprűforma szemöldöke alól kevélyen megszemlélte, és súlyos kézjegyével körülményesen ellátta, hogy e nemes folyamat túléli őt? Nos, aligha számított arra is, hogy az „Emberi Dimenzió” nevet viselő rész(utó)konferencia (a balti államokkal 38 tagúra szaporodva) éppen abban a csupa tükör, ódon recsegésű, intarziaparkettás Dom Szojúzovban fog ülésezni, melyben hajdan aláírták a Molotov–Ribbentrop-paktumot, s ahol az ő meglehetős porhüvelyét majd a kitüntetésekkel teleszurkált díszpárnák köretében fölravatalozzák.

De hadd nyugodjék (ha tud) Leonyid Iljics! Talán Vlagyimir Iljics is könnyebben átengedheti magát eme egyhangú időtöltésnek a moszkvai puccs után. Azóta ugyanis nem szemlélhető. A kilométeres sorok így lassan (no nem csalódott sértődéssel) átkígyóztak a világ legnagyobb McDonald’s-étkezdéje elé, hogy néhány órás ünnepélyes helyben járás után (el)fogyasztói lehessenek egy emberes hamburgernek, azaz egy „Bolsoj Mak”-nak.

Magam a parlament emberi jogi bizottságának hatpárti küldöttségében jutottam el Moszkvába a konferencia néhány napjára. Mit is mondhatnék? Európa ugyebár fortyogó fazék. Az ülésteremben egymásra árulkodtak törökök, görögök, albánok, (jugo)szlávok hihetetlen szörnyűségeket (fél évszázad előttieket sem feledően) felhánytorgatva.

Az augusztusi puccs nyomait senkinek sem akaródzik teljesen eltüntetni. Az orosz parlament, a Fehér Ház előtt még ott, a néhány dömpernyi utcakőből, vaságyakból, rozsdás radiátorokból, játszótéri mászókákból és egyéb kohászati haszonvashulladékból hevenyészett barikád. A moszkvaiak azonban már nemigen hiszen Jelcinben sem, noha a lendületes férfiú képmása ott virít a gigantomán Sztálin-”szoc-irreál” Ukrajna Szálló tarka szuvenírválasztékában néhány vekker számlapján.

A „szövetségbe forrt szabad köztársaságok” polgárait nemigen ajzotta fel a Human Dimension üléseire a Moszkva Szállóból az ülésterembe az eszeveszett autóforgalomban életük kockáztatásával átrohanó diplomaták látványa. Őket az érdekli, hogy az országnak legalább százmillió tonna gabonára lenne szüksége, és nincs negyvenmillió sem. Hogy bár Dzserzsinszkij szobrát meglehetős udvariatlansággal letessékelték márványtalapzatáról, a KGB székházának (a KGST-ével ellentétben) valamennyi ablaka még minden este kivilágosodik. És hogy mi lesz a tagköztársaságokkal? Például a mintegy 50 ezer négyzetkilométeren elterülő Dagesztánban a legnépesebb avarok mellett még több mint harminc nemzet és nyolcvanhét nemzetiség él. Félő, hogy a birodalom szétrobbanásakor ez a terület sem lesz a nemzetiségi kérdés megoldásának mintaértékű laboratóriuma…

A repülőtérre robogó követségi kisbuszban magamban a Beszélő számára ezt a képeslapüzenetet fogalmazgattam, miközben arcomba villantak a rozsdabarna, szelíd őszben balalajkázó, fehér nyírfatörzsek. A Bolsojban megcsodált Hattyúk tavára gondoltam még, hogy milyen lebegő és törékeny is az emberi dimenzió.

• Külföld