Hajdu István

Nyomtatóbarát változat

Apró, gyors, s tegyük hozzá azonnal, megérdemelt pofonkákat, mit pofonkákat, pofonkazáport kapott a hazai művészeti könyvkiadás. Földön fektében már, elnyúltában a padlón érte a csapás az amúgy is elég nyomorult kis törpét, mely túl sok hasznot jó ideje senkinek sem hajt.

Megérkezett ugyanis a Taschen Verlag Magyarországra, az a kiadó, melynek nem különösebben drága Kötetei szinte az egész világon kaphatók, mindenütt, ahol az ember pénztárcával a zsebében vagy szatyrában megfordul: könyvesbolton innen és túl, de gyakran még benne is.

A kölni kiadó a vizuális művészeteket népszerűsíti, a szó szoros értelmében. Sorozatai hatalmas példányszámban, egyszerre több nyelven jelennek meg, s a legismertebb művészeket, irányzatokat mutatják be. S bár valóban csak a bemutatás, a prezentáció szintjén mozognak, a kötetek dizájnolása, ára és szaporasága szinte hibátlan. A Taschen hazai ágense révén most magyarul is megjelenik jó néhány darab, aminek révén az érdeklődő műbarát – az itthoni és az eredeti árakat figyelembe véve meglepően olcsón – hozzájuthat az értékes néznivalóhoz, melyet nem túl megterhelő, ám nem is egészen alapfokú magyarázatok kísérnek. Szóval hát nem a tudomány, hanem a látvány okán sikeres a dolog.

Nincs mit tagadni: a szőlő nem savanyú, a szőlő maga az ecet. A világ művészetéről ha tudnánk sem fogunk ezután jó darabig magyarul magyaroknak megmukkanni, hiszen nincs kiadó, mely ilyen olcsón és ilyen magabiztossággal ki tudná vagy egyáltalán ki merné adni honi szerző munkáját, s nem pusztán azért, mert ottan már kész van, s csak le kell fordítani a Taschenét (vagy egyébként bárki másét, hiszen van azért még ilyen szolid árú kiadó egy-kettő a világban), hanem mert nem bízik s nem is bízhat a terjesztésben. Mármint abban az elképesztő, teljesen szétmállott viszonyban, mely a kiadókat és a könyvesboltokat egy egykor volt kapcsolatra is éppen csak hogy emlékezteti, mert hogy az emlékképeken kívül a liezonból mára alig is maradt valami. Ennek a jó Taschennak viszont a terjesztésre is megvan a receptje – vagy talán licence –, amivel most elő is áll, s felhasználva a valaha volt, nem biztos, hogy boldog emlékű, de mindenesetre tapasztalatokban nem szegény magyar könyvkereskedők élni akarását (a kölnieket az ÁKV romjaiból kirakott Kulturtrade képviseli itten), jól el fogja terjeszteni Picassót és Liechtensteint, a funkcionális építészetet és a japán designt.

Félreértés ne essék: a maliciózusnak tetsző hangocska nem a Taschennak szól. Sőt, nem szól az senkinek, s persze, hogy nem maliciózus. Mert ahogy a világhírű Rizzoli Kiadó Corvina közvetítette feltűnése néhány évvel ezelőtt, úgy a németek mostani megjelenése is rendkívül hasznos, hiszen érték képződik köteteikkel. Az sem igazán baj, hogy áraik szinte alulmúlhatatlanok: ez a nyomdák és a magukat még mindig és mindenek ellenére terjesztőknek gondoló vállalkozások számára akár figyelmeztető jel is lehet. Ahogy az kell hogy legyen a magyar művészeti könyvkiadás, a kinyúlt törpe verdeső pillájú szemében is. El kell viselni, más nem is tehető, hogy a Taschen konfekcionált kis és nagy monográfiái, poszterkönyvei – ahogy mondani szokás – lefednek vásárlói igényeket (azokat például, melyekről éveken át azt mondogatták a terjesztők, talán épp azok, akik most ki fogják ezeket elégíteni, hogy nem is léteznek), következésképp olyanokat kell találni, melyek kilógnak a németek tenyere alól. Holtbiztosak lehetünk abban, hogy ilyen lesz maga a magyar és valószínűleg a kortárs kelet-európai művészet is, melyért az egyetemes könyvnagyipar nem igazán látszik lelkesedni, nekünk viszont kötelező, mert ha nem tesszük, akkor a hazai művészet szereplői és eseményei előbb-utóbb csak a népmeséi praxisban rögzülnek, meg a képtelen napi kritikákban. Ami nem biztos, hogy baj, s nem biztos, hogy bárkinek is feltűnik, csak némiképpen snassz.

• Kultúra