Skip to main content

Kultúrkíséret a sétához

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Beszélő: Eredmények?

Konrád György: összesen két napig voltunk. Pár kiállítás, néhány hasznosíthatónak látszó tapasztalat és lehetőségek magyar szakemberek ottani képzéséhez – ezek a fő tételek.

A Francia Intézet megnyitása után jövő évben szeretnének egy nagy kulturális felvonulást, bemutatósort itt, Budapesten. Ennek a részleteiről beszéltünk. Elhatároztuk, hogy valamikor ’94-ben megrendezzük a Párizs–Budapest kiállítást. Ilyen már volt Párizs és Bécs, illetve Párizs és Moszkva között. Felmerült egy olyan elgondolás is, hogy megrendeznénk a század első két évtizedének magyar kultúráját bemutató kiállítást. A kisebb elképzelések közül egy Balzac és Apollinaire irodalmi kiállítást említenék, itt, Budapesten. Ennél többet is szerettem volna a városházán elérni, de kevés volt rá az idő.

Beszélő: Tapasztalatok?

K. Gy.: Van például egy irodalmi alapjuk, ami évente mintegy 800 könyvet szubvencionál. A pénz két forrásból jön. Egyrészt a könyvek eladásából származó árából, másrészt pedig a másológépek eladása utáni adóból. Ezek ugyanis csökkentik a könyvpiacot. Nálunk meg kellene valósítani, hogy bizonyos adótételek, különösen a könyvforgalmazásból származók, automatikusan a könyvkiadás támogatására irányuljanak. Akkor a kormánynak nem kellene mindig „adományoznia”.

Át lehetne venni azt a rendszert is, amelyben kormánygaranciát adnak a kisebb kiadóknak hitelező bankoknak. Velük szemben ott is meglehetősen félénken viselkednek a bankok. Pedig az a tapasztalat, hogy ezek a vállalkozások, ha el tudtak indulni, többnyire eredményesek. Ezt az alapot Párizsban egy bankárokból és kiadókból álló tanács kezeli.

Beszélő: Szakemberek lehetőségei?

K. Gy.: Útban vagyunk afelé, hogy úgynevezett „megkülönböztetett” kapcsolatba kerüljünk Párizzsal. Rómát kivéve nekik nincsenek úgynevezett testvérvárosi kötelmeik, csak ez a bizonyos „megkülönböztetett” kapcsolat néhány nyugati fővárossal. Ez különféle könnyítéseket, gazdagabb információnyújtást, továbbképzési lehetőségeket és hasonlókat kínál. De most is nagyon készségesnek mutatkoznak az ismeretek a know-how-k átadásában. Például oda lehetne küldeni valakit, hogy megtanulja az irodalom menedzselésének ottani módozatait. Nagyon kidolgozott és racionális eljárásaik vannak az urbanisztikában, városrehabilitációban. Fel is ajánlottam – de ez még csak ábrándozás –, hogy vegyenek gondjukba egy-két budapesti háztömböt, és építsenek ki ott francia kulturális és üzleti centrumot. Ettől eltekintve is több szakterületen fogadnának szakembereket.

Beszélő: Általánosabb tapasztalatok?

K. Gy.: Párizsnak nagyon világos, logikus irányítási, városrendezési, fejlesztési struktúrája van. Ez nem választható el a centralizációtól. Csak a főpolgármesternek van szuverenitása, a tervezést központilag végzik, a kerületeknek csak adminisztratív szerepkörük van. Amikor a Magyar Intézetben szóba került a mi fővárosi törvényünk, a francia szakemberek a fejüket kapkodták, hüledeztek, annyira abszurdnak találták. Párizsban a fejlesztés alaptétele, az egységes és egyirányítású város.

Érdekes volt Chiractól hallani, hogy világkiállítás-ügyben ők is átélték a kormány kontra város szemben állását. Oda azonban, miután Párizs elvetette a kiállítást, Mitterrand szóba sem hozta többé.

Beszélő: Köszönjük.
























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon