Frans van der Wel

Nyomtatóbarát változat

A kultúra területén különbséget kell tennünk a finanszírozás és a döntéshozatal között, s különbség van a tekintetben is, hogy az állam milyen szerepet vállal e folyamatok mindegyikében.

Ez a különbségtétel Hollandiában is igen hosszú idő alatt alakult ki. Az állam egészen a XIX. század végéig nagyon erőteljesen jelen volt a kultúrában: a múlt század első felében a kultúrát érintő döntéshozatal gyakorlatilag a király kezében koncentrálódott, a második felében pedig a belügyminiszter kezében. 1919 után már a Közoktatási, Művészeti és Tudományügyi Minisztérium felelt az ország kulturális és művészeti politikájának alakításáért, de még mindig a régi attitűd szerint: „Az állam tudja, mi a jó az embereknek.” Minden politikai párt felült e paternalista kultúrpolitikai elképzelésnek, amelynek jegyében az állami döntés és elosztás úgy működött, mint egy óramű: tik-tak, igen-nem, bal-jobb, támogatjuk – nem támogatjuk, ez tetszhet a népnek – ezt nem engedjük, hogy tetsszen.

A második világháború után azonban új, liberális kultúrpolitikai vízió alakult ki. Új szemlélet alapján tették fel a kultúrpolitika alapkérdését is: vannak-e kormányzati feladatok és kötelezettségek a kulturális területen? Bizonyos értelemben igen, vannak. A kormánynak támogatnia kell a kultúrát, pénzt kell rá adnia. De nem hozhat döntéseket, nem befolyásolhatja tartalmi értelemben, milyen kulturális alkotások jöjjenek létre.

Ezért van szükség független, önkormányzati elven működő alapokra, amelyek ugyan a kormánytól kapják pénzeszközeiket, de maguk hozzák a döntéseket, ők döntik el, melyik művész kapjon támogatást, milyen irányt akarnak preferálni, mondjuk, a festészetben. E szakmai elvek érvényesülését az garantálja, hogy az alapokat az adott művészi ág képviselői maguk igazgatják. Ezek az alapok közalapítványi vagy kvázi-közalapítványi jogállást élveznek. Az államtól való függetlenségüket az un. „Művészeti alapok törvénye” rögzíti, amely 1998-ban lépett életbe. Ez a törvény teszi lehetővé, hogy a kormány szerepköre csak az alapok pénzzel való feltöltésére és bizonyos alapvető működési feltételek (egyenlő elveken történő elbírálás, világos kritériumokon alapuló döntéshozatal stb.) biztosítására s ezek érvényesülésének kontrolljára korlátozódjon.

Az állam ily módon csak nagyon közvetetten avatkozhat bele az alapok működésébe: nyomást gyakorolhat, és bizonyos esetekben kell is nyomást gyakorolnia. De nem mindegy, milyen vonatkozásban. Azt például a múzeumigazgatók döntik el, hogy a múzeumok mit állítanak ki, ebbe a kormány nem szólhat bele, de arról már a kormánynak kell gondoskodni, hogy bárki látogathassa a múzeumokat, ne csak – például – a tudósok.

Hollandiában tizenhárom ilyen alap van, a legelső 1969-ben, a legutolsó pedig 1997-ben jött létre: irodalmi, sajtó, zenei, vizuális művészeti, rádió- és televíziós, speciális újságírói, műfordítói, színházművészeti, festészeti, építészeti, film, látáskárosultak könyvtárát támogató és amatőr művészeti alap.

A felsorolt alapokban a döntések a kuratóriumokban születnek, az ő feladatuk, hogy a szóban forgó alap stabil, transzparens módon működjön. Ezek a kuratóriumok a közelmúltig egymástól elszigetelten dolgoztak, most egy un. Kulturális Tanács keretében működnek. A tanács feladata az, hogy a kultúra létrehozói körében szerzett közvetlen tapasztalataik alapján a miniszternek javaslatokat, ajánlásokat fogalmazzon meg, bírálja vagy épp segítse döntéseit. Hasonló áttételek érvényesülnek a kultúra helyi szervezésében is: a városi és tartományi önkormányzatok egyre több jogot és felelősséget vesznek át a központi irányítástól a kultúra szűkebb és tágabb értelemben vett területein, a könyvtárak, múzeumok, sportlétesítmények stb. kezelése terén.

Az irányítás bármely szintjéről légyen is szó, ugyanazon szabályoknak kell érvényesülnie mindenütt. Az egyik: a kultúrpolitika végrehajtása csak távirányítással történhet, közvetlen beavatkozásnak, kézi vezérlésnek nem lehet helye. A másik aranyszabály pedig: az adófizető állampolgároknak mindig joga van tudni, ki költi el és mire költi a befizetett adóforintokat.

A holland kulturális kiadások szerkezete 1998-ban:

• A kultúra ára