Skip to main content

Nincsenek közös mítoszaink

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat



A nemzeti identitás kontra európai identitás kérdésében véleményem szerint nem a nemzeti identitás lehet problematikus, hanem az európai: az, hogy miként alakulhat ki egy európai önazonosság. Azokkal értek egyet, akik szerint ez nemcsak a kultúra kérdése, hanem jóval tágabban értelmezendő: hozzátartoznak azok a mítoszok, a közös történelmi emlékezet formái, amelyek összekötnek bennünket. Csakhogy ilyenek nincsenek. Nincs Európai Académie Francaise, nincs Európai Brandenburgi Kapu, nincs Európai Hősök tere. Nincs közös mítosz, nincs közös politikai és kulturális emlékezet. Ugyanakkor nagyon is él a szükséglet az iránt, hogy az európai önazonosság tudata kialakuljon. Ez nyilvánvalóan olyan dolog, ami nem alakulhat ki egyik pillanatról a másikra. Rövid távon annyit remélhetünk, Európa-szerte jobban tudatosul majd bennünk, hogy közös gondokkal állunk szemben, és hogy közösen kell fellépnünk ezek ellen, legyen szó akár környezetünkről, akár a bűnözésről vagy az emberi jogok megsértéséről. Azzal, hogy megerősítjük az ilyen gondokkal szemben európai szinten folytatott küzdelem törvényi hátterét, nem fog szertefoszlani nemzeteink önazonossága. Európa kulturális sokfélesége továbbra is érvényesülni fog. Minden nemzet kulturális hozadéka, legyen szó akár Ingmar Bergman filmjeiről vagy Nádas Péter regényeiről, továbbra is ebben a sokféleségben fog gyökerezni.



Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon