Ambrus Judit

Nyomtatóbarát változat

Illő tisztelet, bongaharangás, elegant ruha, kiidebelépsz, rajtad, finom meghajlás, a rommá szelídült és porladt régiidőksúlyosa előtt, ósdi ugyan, kissé avittas, s mitnemondjunk nevetséges is, de azért a t/tt..tttisztelet, a múlt időbeli, mosolyt fakasztva ugyan, ám le­emel­teti a fejfedőt.

Ez mondjuk egy apró kép volna, lefestendő, amit a líráról sokan vallanak.

Mit ne mondjunk.

Például ne mondjuk, hogy öt éve van a nincs, ami Orbán Ottót illeti, s hét éve nincs van, ami Pet­rit, s azt se mondjuk, hogy huszonhét éve annak, hogy egy ak­kor még ifjú, ma már valóban nagy íróvá terebélyesedett alkotó saját maga íróvá üttetése közben regényt!, regényt!, regényt! kiáltva meghúzta a harangokat a poézis felett.

Ne mondjuk.

Az előző kettőt azért ne, nehogy az idő vigye a puskát, s ő diktálja, kinincskivan, a harmadikat meg azért ne, mert ha egyetérteni nem is tudunk, azért sajn valami igazság van nevezett szerző szavaiban.

Valóban a műfajok jelenlétfutásában fájdalmasan hátrább maradt egy kis időre a költészet, húzta a lábát, fulladozott, legnagyobbjai közül sokan inkább a regényben akarták megtalálni terüket, formájukat. Sorolhatnánk, hányan kiáltottak maguk is regényt!, regényt!, regényt!, megfosztva ezzel szegény olvasókat a maguk betevő, gyorsan ható, szívbemarkoló meg­rendüléseitől, a halálugrásoktól és a mélybevetődésektől, s tegyük hozzá, az olvasókat, akik amúgy a költészetre voltak kódolva, hisz már nagymamájuk és dédapjuk is folyvást szavalt, verssel keltek, feküdtek, verseltek éjjel, verseltek nappal.

Sorolhatnám, de minek, a lírikusok prózába lovanásának vége, eljött az idő, a próza&líra eztán épp egyformán lesz jelen. Pillanatok kérdése, bennalevegőben, érzik a hársak mellett a poézis jelentős illata.

Idén lírikusok kapják a díjakat. Rakovszky: Aegon, Tandori: Goethe (reméljük, folyt. köv.). Eköz­ben meg más művészeti ág… A film macskába fojtotta szüzességét, nehéz hinnünk eztán, hogy a vászon csak játék, pedig mögöttünk a horatiusi intés (ha nem is filmintés), hogy „Kisfiait Médéa ne ölje meg éppen előttünk, / emberhúst se puhítson a bősz Atreus a porondon, / Procné fecskévé ne legyen, Cadmus se kígyóvá, / mert ha ilyesmit láttatsz, elfog a düh meg az undor.” Ami meg a színházat illeti, az egyik legjobb társulatunk eljátssza az ügyvezető igazgatók és marketingmenedzserek Bánk bánját, ötletözön, kreatívkodás, tisztára, mint egy vállalati tréningen. So­rol­hatnám.

S közben a líra? Virágzik. Boldog örömmel. Per­sze mondhatják, ez igazságtalan!, ez kiragadott!, ez demagógia!, ott van filmnek a zseniális Dealer, s épp az említett színtársulat korábban pl. a W-Munkáscir­kusz­szal markolt a szívbe, de egyrészt mikor volt ez?, másrészt meg már miért ne lennénk igazságtalanok, mikor a cél az, hogy akárha így, de felhívjuk a figyelmüket.

Figyeljenek, tényleg virágzik a líra, s ezért most szeretettel ajánljuk Líra-összeállításunkat. A verseket s a költőket vagy nemköltőket költőkről. Szeretnénk up-to-date-ek lenni, szeretnénk beleszippantva a levegőbe megmutatni, mi a legfenszibb e pillanatban. A vers, igen. Ujjukat a levegőbe!, s érzik, a vers felől fú a művészet szele. Mi más.

Ezért, hogy most megemlékezünk líraévfordulókról és gratulálunk a líra díjazottjainak is.

Illő és illetlen tisztelettel.

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges