Skip to main content

Lejtvény avagy hátha így elolvassá(to)k

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Füles című rejtvényújság majdnem negyven esztendővel ezelőtt történt megindulása egy nagy horderejű eseménnyel esett egybe. Kisiskolásként ekkor kaptam először skarlátot (amit állítólag csak egyszer lehet megkapni). A család a kórház helyett az otthoni karantént választotta. Édesanyám három hétig a Fülest fejtette, nekem pedig kerítettek egy bádogtáblát, melyre lila színnel amolyan „univerzális” rejtvényábrát festettek, s ezt legalább harmincféle meghatározássor szerint lehetett kitölteni (nagy rébuszbarát Nógrádi Gábor barátom valamelyik alkalmi lapjában később mi is próbálkoztunk ilyen „örökrejtvénnyel”: egyetlen klisénk lévén minden hónapban ahhoz igazítottuk a definíciókat). Ezzel a rejtvényfejtést lényegében be is fejeztem, és az első magam készítette feladvány még a skarlát ihletésében kockás papírra került, a fősorban, ki tudja, miért, Yves Montand nevével. Nyilván tetszett az Yves.

Rejtvényes pályafutásom vázlatos taglalását gimnáziumi epizóddal folytatom. V. L. barátom (akinek atyja, V. J. rejtvényfabrikálással is foglalkozott, és a mesterség első komolyabb fortélyait tőle leshettem el), szóval V. L. és magam hétvégeken beszereztük a napilapokat, valamint a lehető legkevésbé ismert sajtóorgánumokat. A szülők, nagyszülők vasárnap vadul fejtettek, mi hétfőn este kicseréltük a megfejtéseket, és vagy tíz-tíz néven, gondos szisztéma szerint beküldtük a beküldendőt a szerkesztőségekbe. Az akkori postaköltségek mellett ez nem jelentett nagy nehézséget. Nyertünk is, mint a vöcsök: L. például néhány mázsa szenet, magam egyazon Pirandello-kötet kilenc példányát, kilenc néven, és így tovább. Üzelmeinket egyetemistaként is folytattuk. Játékunk még a ravasz udvarlás céljaira is megfelelt. Megvette például az ember a Polgári Védelem című újságot, megfejtette három mérges gáz nevét, és ezt beküldte egy megfontoltan kiszemelt leányzó nevén és címén. Mivel a Polgári Védelem léte és a három mérges gáz neve a nagyközönség, a beküldés ténye a leányzó előtt rejtve maradt, a hölgy előbb-utóbb nyert egy könyvutalványt, s ez fölkeltette kíváncsiságát. Innen – helyes taktikával – már nem volt nehéz eljutni addig, hogy az általában négy személy által játszott bridzs szabályait ketten tanulmányozzuk egy egyszemélyes heverőn. Mindezt csupán azért említem, mert a bridzs is egy játék. A rovatvezető pedig, aki, vesztére, fölbiztatott erre az írásra, már nyilván alig várja, hogy kibújjon belőlem ama homo ludens, akinek – egy keresztrejtvény-készítő irodalomtörténész és alkalmi paródiaíró! – ő félreismerni vélt.

S a ludens-féleség ki is bújt. Minden sport (az úszás és a sí kivételével; víz- és hóiszony) és minden játék igaz barátjaként, mint kezdő egyetemi oktató, a poétika tanításában bizonyos rejtvényeket, főként a keresztrejtvényeket is igyekeztem fölhasználni. A magán- és mássalhangzók (viszonylagosan) szabályos váltakozásának, a hangrendnek, a hangzósűrűsödésnek, -torlódásnak ugyanis fontos szerepe lehet az időmérték vagy a rímtechnika alakulásában. Ezeket a szabályszerűségeket a keresztrejtvény szerkesztője legalább ösztönösen ismeri, alkalmazza. A költő a keresztrejtvény-készítő féltestvére. Pedagógiai szempontból nem volt előnytelen, hogy magam változatlanul csak szemmel fejtettem rejtvényt, mivel két-három perc alatt így, ránézvést is fölismerhető egy-egy szerző stílusa, szókészlete, meghatározásainak karaktere. A rejtvényfejtés a rejtvénykészítés paródiája kissé. Fejtettek tehát a hallgatók, s egyikük-másikuk ráérzett rímre is, ritmusra is, paródiára is, játékra is.

Amikor beütött a posztmodern, munkamódszerem az egyetemi oktatás más, tágabb területein is virágzásnak indult. Teljesen fölösleges lenne itt traktátusba kezdeni a modern (írás)művészet rébuszelemeiről. Elég, ha fölidézem Temesi Ferenc Látom, nekem kell lemennem című első, 1977-es elbeszéléskötetét, amelyben Keresztrejtvény, avagy hátha így elolvassátok reménnyel-fenyegetéssel is található egy novella. „Szövegét”, azaz – rejtvényes szempontból teljességgel és szándékoltan amorf – ábráját akár mellékelhetném is fénymásolaton, úgysem jutna rá hely. Arra viszont igen, hogy a definíciók közül mondjuk a Függőleges 3-at idézzem: „Bármely osztályban játszó, nem külföldről igazolt, felajzott spanyol focista mondja a néhány centiméterrel a jobb felső sarok mellett elzúgó lövése után.” A Por, a Híd későbbi írója ekként véleményezte egykoron olvasóját és az irodalmat. („Függ. 15.: Majdnem író – ellenkezőleg.”)

A rejtvényekben, a rébuszokban való jártasság nélkül elképzelni sem tudom például a Tandori-filológiát. Melegen ajánlom, nemcsak a fiatal rejtvénybarátoknak, Németh György klasszika-filológus kollégám (egyben: költő) Ókori játékok könyve című, nemrég megjelent munkáját. Sajna, ebben keresztrejtvény még nincs, mert az e századi találmány. (Magam még ismerhettem a közelmúltban aggastyánként elhunyt Kristóf Károlyt, az első egy-két magyar keresztrejtvény alkotóját, aki azonban rögvest ki is ábrándult a műfajból, és haláláig inkább hírlapíróként, librettistaként kereste kenyerét.)

Kenyérkereset… Alkalomszerűen a hatvanas évek vége óta, rendszeresen 1974-től, üzemszerűen hat-hét éve készítek keresztrejtvényeket, és néhány más, részint magam kieszelte rébuszt. A határozott próbálkozás éppúgy segített bekerülni ebbe az elég zárt és szűk céhbe, mint a véletlen. (Sok véletlenről mesélhetnék: egyszer régebben véletlenül ellopták egy rejtvényemet… Véletlenül jelent már meg jóvátehetetlenül nyomdahibás rejtvényem…) Korántsem az egyetlen irodalomtörténész vagyok – nem beszélve most más bölcsészekről –, aki rejtvényezik (a szó ebben a formájában egyébként egy nem is rossz magyar film kulcsszava volt, és a nyolcvanas évek már-már teljességgel megfejthetetlen voltára vonatkozott). Elég „rejtvényen szerzett barátomat”, az irodalmi helytörténet tudósát, Erős Zoltánt megnevezném. Rémes kör ám a rejtvényeseké! Tolvajnyelven beszélnek (mint az irodalmárok), Madaras Ádám nekik nem Európa-bajnok remek öttusázó, hanem tizenegy betűs szabályos hangváltakozás, és minden olyan idegen szóra és földrajzi névre lecsapnak, amely remélhetőleg megfejthetetlen. Tegyem hozzá: a rejtvénykészítők tipológiája két szerzői alaptípust ismer: az egyiknek az a sikerélmény, ha nagyon nehezen vagy sehogy sem fejtik meg a feladványát, a másik a könnyen fejthetőség népszerűségét hajhássza, ki-ki a maga színvonalán. Legjobb az arany középút – de azért Arany ne János legyen (költő, 1817–1882), hanem legalább Tamás (prot. prédikátor, XVI. sz.), vagy még inkább Bazsonyi művésznő személyneve. (Vegyjele: Au.) (Nota bene – Au: városka a szomszédos Au.-ban.)

A rejtvényeket is készítő irodalomtörténész és alkalmi parodista, ha a sport és a komolyzene mellett a keresztrejtvény-csinálás a legkedvesebb és legpihentetőbb időtöltése, és ábráit meghökkentően csekély fizetségért és sajnálatosan sok nyomdahibával még közlik is, olyan sikerekről álmodhat, amilyenekről sem a literátor, sem a paródiaíró. Micsoda lejtvény lenne az én szerény pályám is a még oly sok szépet ígérő skarláttól a java negyvenes generáció mai rejtvényezéséig! Csakhogy mostanában jó húsz (rejtvény) fordulón keresztül távoli cimborám, a színművész Bajor Imre alkotótársa lehettem! Ő keresztül-kasul beutazta Amerikát, én meg eldugtam a rejtvényben, hogy a Dolphin Line járatán ki volt Bajor kedvenc hajópincére!














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon