Tarján Tamás

Nyomtatóbarát változat

A Füles című rejtvényújság majdnem negyven esztendővel ezelőtt történt megindulása egy nagy horderejű eseménnyel esett egybe. Kisiskolásként ekkor kaptam először skarlátot (amit állítólag csak egyszer lehet megkapni). A család a kórház helyett az otthoni karantént választotta. Édesanyám három hétig a Fülest fejtette, nekem pedig kerítettek egy bádogtáblát, melyre lila színnel amolyan „univerzális” rejtvényábrát festettek, s ezt legalább harmincféle meghatározássor szerint lehetett kitölteni (nagy rébuszbarát Nógrádi Gábor barátom valamelyik alkalmi lapjában később mi is próbálkoztunk ilyen „örökrejtvénnyel”: egyetlen klisénk lévén minden hónapban ahhoz igazítottuk a definíciókat). Ezzel a rejtvényfejtést lényegében be is fejeztem, és az első magam készítette feladvány még a skarlát ihletésében kockás papírra került, a fősorban, ki tudja, miért, Yves Montand nevével. Nyilván tetszett az Yves.

Rejtvényes pályafutásom vázlatos taglalását gimnáziumi epizóddal folytatom. V. L. barátom (akinek atyja, V. J. rejtvényfabrikálással is foglalkozott, és a mesterség első komolyabb fortélyait tőle leshettem el), szóval V. L. és magam hétvégeken beszereztük a napilapokat, valamint a lehető legkevésbé ismert sajtóorgánumokat. A szülők, nagyszülők vasárnap vadul fejtettek, mi hétfőn este kicseréltük a megfejtéseket, és vagy tíz-tíz néven, gondos szisztéma szerint beküldtük a beküldendőt a szerkesztőségekbe. Az akkori postaköltségek mellett ez nem jelentett nagy nehézséget. Nyertünk is, mint a vöcsök: L. például néhány mázsa szenet, magam egyazon Pirandello-kötet kilenc példányát, kilenc néven, és így tovább. Üzelmeinket egyetemistaként is folytattuk. Játékunk még a ravasz udvarlás céljaira is megfelelt. Megvette például az ember a Polgári Védelem című újságot, megfejtette három mérges gáz nevét, és ezt beküldte egy megfontoltan kiszemelt leányzó nevén és címén. Mivel a Polgári Védelem léte és a három mérges gáz neve a nagyközönség, a beküldés ténye a leányzó előtt rejtve maradt, a hölgy előbb-utóbb nyert egy könyvutalványt, s ez fölkeltette kíváncsiságát. Innen – helyes taktikával – már nem volt nehéz eljutni addig, hogy az általában négy személy által játszott bridzs szabályait ketten tanulmányozzuk egy egyszemélyes heverőn. Mindezt csupán azért említem, mert a bridzs is egy játék. A rovatvezető pedig, aki, vesztére, fölbiztatott erre az írásra, már nyilván alig várja, hogy kibújjon belőlem ama homo ludens, akinek – egy keresztrejtvény-készítő irodalomtörténész és alkalmi paródiaíró! – ő félreismerni vélt.

S a ludens-féleség ki is bújt. Minden sport (az úszás és a sí kivételével; víz- és hóiszony) és minden játék igaz barátjaként, mint kezdő egyetemi oktató, a poétika tanításában bizonyos rejtvényeket, főként a keresztrejtvényeket is igyekeztem fölhasználni. A magán- és mássalhangzók (viszonylagosan) szabályos váltakozásának, a hangrendnek, a hangzósűrűsödésnek, -torlódásnak ugyanis fontos szerepe lehet az időmérték vagy a rímtechnika alakulásában. Ezeket a szabályszerűségeket a keresztrejtvény szerkesztője legalább ösztönösen ismeri, alkalmazza. A költő a keresztrejtvény-készítő féltestvére. Pedagógiai szempontból nem volt előnytelen, hogy magam változatlanul csak szemmel fejtettem rejtvényt, mivel két-három perc alatt így, ránézvést is fölismerhető egy-egy szerző stílusa, szókészlete, meghatározásainak karaktere. A rejtvényfejtés a rejtvénykészítés paródiája kissé. Fejtettek tehát a hallgatók, s egyikük-másikuk ráérzett rímre is, ritmusra is, paródiára is, játékra is.

Amikor beütött a posztmodern, munkamódszerem az egyetemi oktatás más, tágabb területein is virágzásnak indult. Teljesen fölösleges lenne itt traktátusba kezdeni a modern (írás)művészet rébuszelemeiről. Elég, ha fölidézem Temesi Ferenc Látom, nekem kell lemennem című első, 1977-es elbeszéléskötetét, amelyben Keresztrejtvény, avagy hátha így elolvassátok reménnyel-fenyegetéssel is található egy novella. „Szövegét”, azaz – rejtvényes szempontból teljességgel és szándékoltan amorf – ábráját akár mellékelhetném is fénymásolaton, úgysem jutna rá hely. Arra viszont igen, hogy a definíciók közül mondjuk a Függőleges 3-at idézzem: „Bármely osztályban játszó, nem külföldről igazolt, felajzott spanyol focista mondja a néhány centiméterrel a jobb felső sarok mellett elzúgó lövése után.” A Por, a Híd későbbi írója ekként véleményezte egykoron olvasóját és az irodalmat. („Függ. 15.: Majdnem író – ellenkezőleg.”)

A rejtvényekben, a rébuszokban való jártasság nélkül elképzelni sem tudom például a Tandori-filológiát. Melegen ajánlom, nemcsak a fiatal rejtvénybarátoknak, Németh György klasszika-filológus kollégám (egyben: költő) Ókori játékok könyve című, nemrég megjelent munkáját. Sajna, ebben keresztrejtvény még nincs, mert az e századi találmány. (Magam még ismerhettem a közelmúltban aggastyánként elhunyt Kristóf Károlyt, az első egy-két magyar keresztrejtvény alkotóját, aki azonban rögvest ki is ábrándult a műfajból, és haláláig inkább hírlapíróként, librettistaként kereste kenyerét.)

Kenyérkereset… Alkalomszerűen a hatvanas évek vége óta, rendszeresen 1974-től, üzemszerűen hat-hét éve készítek keresztrejtvényeket, és néhány más, részint magam kieszelte rébuszt. A határozott próbálkozás éppúgy segített bekerülni ebbe az elég zárt és szűk céhbe, mint a véletlen. (Sok véletlenről mesélhetnék: egyszer régebben véletlenül ellopták egy rejtvényemet… Véletlenül jelent már meg jóvátehetetlenül nyomdahibás rejtvényem…) Korántsem az egyetlen irodalomtörténész vagyok – nem beszélve most más bölcsészekről –, aki rejtvényezik (a szó ebben a formájában egyébként egy nem is rossz magyar film kulcsszava volt, és a nyolcvanas évek már-már teljességgel megfejthetetlen voltára vonatkozott). Elég „rejtvényen szerzett barátomat”, az irodalmi helytörténet tudósát, Erős Zoltánt megnevezném. Rémes kör ám a rejtvényeseké! Tolvajnyelven beszélnek (mint az irodalmárok), Madaras Ádám nekik nem Európa-bajnok remek öttusázó, hanem tizenegy betűs szabályos hangváltakozás, és minden olyan idegen szóra és földrajzi névre lecsapnak, amely remélhetőleg megfejthetetlen. Tegyem hozzá: a rejtvénykészítők tipológiája két szerzői alaptípust ismer: az egyiknek az a sikerélmény, ha nagyon nehezen vagy sehogy sem fejtik meg a feladványát, a másik a könnyen fejthetőség népszerűségét hajhássza, ki-ki a maga színvonalán. Legjobb az arany középút – de azért Arany ne János legyen (költő, 1817–1882), hanem legalább Tamás (prot. prédikátor, XVI. sz.), vagy még inkább Bazsonyi művésznő személyneve. (Vegyjele: Au.) (Nota bene – Au: városka a szomszédos Au.-ban.)

A rejtvényeket is készítő irodalomtörténész és alkalmi parodista, ha a sport és a komolyzene mellett a keresztrejtvény-csinálás a legkedvesebb és legpihentetőbb időtöltése, és ábráit meghökkentően csekély fizetségért és sajnálatosan sok nyomdahibával még közlik is, olyan sikerekről álmodhat, amilyenekről sem a literátor, sem a paródiaíró. Micsoda lejtvény lenne az én szerény pályám is a még oly sok szépet ígérő skarláttól a java negyvenes generáció mai rejtvényezéséig! Csakhogy mostanában jó húsz (rejtvény) fordulón keresztül távoli cimborám, a színművész Bajor Imre alkotótársa lehettem! Ő keresztül-kasul beutazta Amerikát, én meg eldugtam a rejtvényben, hogy a Dolphin Line járatán ki volt Bajor kedvenc hajópincére!

• Sport